Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-06-03 / 22. szám
Sátor alj a-Ujheljr, 1900. junius 3. 22 (2058.) Harmincegyedik]évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes seám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-V ARME GYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Azonfelül bélyeg 60 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint. minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Pünköstkor. (*) Az idő nem vár. A XIX. század rohamosan hanyatlik sírjába, Tiz század óriás teste zuhan alá a múlt ködébe nehány rövid hónap múlva. Milyen volt a lejárt rémségidő : abból sokat tudunk, a felett sokszor fogunk még merengeni; de hogy milyen lesz a beláthatatlan jövő, mit hoz magával a következő uj század és ezred: az a titkok titkának sürii fátyola alatt pihen. Jó megállani egy-egy ilyen szép alkalomnál, mint a piros pünköst napja. A levegő teli van balzsammal. Fák, füvek, virágok lüktetnek a duzzadó élettől. Az egész természet örül, biztat, bátorít. Mintha mindenünnen hallatszanék: , Ember, te csak küzdj és bizva bízzál I« A haladó idő mindenkit haladásra késztet. A ki a teremtett uj világba bele nem ékeli magát; a ki nem eszmélkedik és nem tör «lőre: elsepri a rohanó kor zugó áramlata. Sem egyesek, sem testületek, sem országok nem állhatnak ellent a követelődző időnek. A ki ellentáll: úgy jár, mint az a gát, a melyik a rohanó folyamot medréből akarja kivetni.’A hullámok egy darabig szelíden nyaldossák ; azután oldalait megtépászszák, később aláássák s végül elnyelik és összerombolják. Szabályozni a haladó időt lehet; de megakasztani, vagy céljától végképp elterelni nincs emberi mód. Lám az örök természet hiába altatja el a mezőt, az erdőt s ezer apró bogárnak működését: jő a változó idő, eljő >i tavasz s megujhodottan, felfrissültén, fokozott szépséggel jelennek meg a szendergő erők s a legapróbb állatoknak is milliói. A halálból előlép az élet; az ifjú lomb letolja a tavalyit -, a sárga haraszt tövéből zöldre festett szőnyeg terül a mezőkre. A pünkösti rózsa szúró tövisével, bó- ditó illatával, csalogató színével példázza az emberi életet. Olyan az, akár egy pünkösti rózsa: sokszor szúrós, hamar hervad s emelkedés helyett gyakran sárba hull. A mik földre húzzák: azok a szenvedelmek. A szenvedelmek az emberi lény szúró tövisei. Megsebezik magát a kiből kinőnek s megsebezik sokszor mind azokat, a kikkel érintkeznek. A sebek fájnak, elmérgesednek s aláássák az embert és a környezetét. A sebzett társadalom tovább élése már csak tengődés «— vad szenvedelmek dúlnak: rágalom, hitszegés, alattomosság .. Az igaz szivek pedig, meg a nemes érzelmek bezárulnak s a társadalom hasz nára csakis elvétve hajtanak egy-egy hajlongó virágot. Pünköst ünnepében emeljük fel sziveinket. A múlt csak példa legyen most. A mi régen szép és jó vo't, azt mind plántáljuk bele a jelenbe s vigyük át a jövendőbe. A XIX. század utolsó pünköstje hozza ránk a felvilágosodásnak azt a kettős tüzes nyelveit, melyekkel mind megértsük és mind tovább prédikálni bírjuk azt, a mi az emberiségnek jelenre és jövőre kincse, talizmánja. Prédikáljuk tovább a hitet, mely a pünköst rózsájának illata; a reményt, mely annak bájoló színe s a szeretetet, mely az egésznek fenntartója. Ha az emberek e három talizmánt, mint drága pünkösti rózsát, megőrizik : lesznek uj idők, uj emberek és uj lesz a világ. Ha körül nézünk idehaza, a magunk kicsi társadalmában: remegő szívvel kérjük és várjuk a pünkösti megújító szent lelket. Hátha kitöltené reánk az egyetértésnek, az egymás becsülésének s a kölcsönös tiszteletnek és szeretetnek áldását!.. Szét vagyunk züllve, szertehuzunk, egymást lenézzük; közönyösség és bizalmat lanság ütött tanyát közöttünk. Romboljuk önnön magunkat és saját meleg fészkünket. Az egyetértésnek és összetartásnak lelke szálljon reánk a pünkösti ünnep örömeiben és szépségeiben! A Jézus Krisztus, a ki mindenféle méltatlanságot eltűrt; a kit tolvajok és latrok megcsufoltak; a kinek szivét, homlokát szúró tövissel vérez- ték; testét szegekkel átverték: az a kín- szenvedések tengerén és a halál révén keresztül mégis diadalmaskodott, mégis célját érte, a mennybe szállt. Ha nem tépászszuk egymást: a mi bajainkból is lesz feltámadás, megújulás, boldogulás. Az idő halad. Piros pünkösd napján, a lefutó század e szép utólsó ünnepén, ébredjünk uj életre, hogy a földi boldogság, a béke mennyországába eljuthassunk. Boldog pünkösti ünnepeket! Polgári leányiskolánk. S.-A.-Ujhely, máj. 29-ón. Egy évtizeden át táplált reményünk, több ízben hangoztatott vágyunk, mondhatom jogos igényünk, hála az intéző körök buzgó és kitartó fáradozásainak, hála tanügyünk főnkéit, nemes- lelkű őrének, teljesült, kielégítést nyert. Nagy jelentőségű dologról van itt szó, többről, mint a mennyivel csupán az újdonság rovatában szoktunk végezni. „Zempléniünk, mely ebből is, mint a többi más nemes és hasznos ügy előmozdításából kivette a maga részét, örvendhet, örvend is, a nagyszerű vívmány fölött, mert a polgári leányiskola úgy a székvárosunkban, mint egész Zemplént ár megy ében kulturmissiót van hivatva teljesíteni. Haladó századunk a nőemancipáció korszaka. És a midőn a gyönge nemet a maga szűk köréből kivonva az élet nagyon is tág küzdőterére állitja; a nőiesség és családiasság szentélyéből az anyagiasság és létért való küzdelem TARGA, oT'eSáfi Sá'ti fiúcfomfioz. Jó szüléid régi fészkét , Megyénkben felkeresve, Ágról, ágra ide szálltál . . . Ide e régi helyre, Hol szüléid boldogsága Fogantatott meg egykor! . . . Nem ösmerve is rég’ vártunk, Oh! csak örülj, csak dalolj! Berkeink bár letarolvák! . . . Te csak zengjed éneked, A vesztést igy elviselni A vesztes is képesebb. Nézd! társaid a berekben Száraz ágon zengenek, Daluk mégis magasba száll. Betölt földet és eget! Ok is vándorhazájukat, Ok is vesztést siratnak, De fellelve régi fészkük, Boldogságban ringanak!. . . És dalolnak, vígan zengnek, Istenhez !. . . az égbe fel! . . . A fájdalom, a sorscsapás Vigaszt, enyhet csak ott lel. Vonzott úgy-e, szíved hozzánk ? Vonz Újhely szeretete!? Mintha csak gyermekünk lennél: Üdvözöl Zemplén megye! (S.-A.-Ujhely, 1900. jún. 1) 3b. cSajwa*- 3ózoeJ. Tfí Fironhhon négtj fía.) 2owhotW2.fl.ij. A Tuilleriáknak széles terrászain Játszik Frankbon fia, egy göndörhaju dauphin**) A királynő becézi fiát szerelmesen : „Frankhon reménye vagy te, nőjj nagyra gyer[mekem 1“ A rács körül hullámzik s hurráht kiált a nép: „Ha meghal atyja, egykor örökli ez helyét!“ S lett e király későbbet a frank király fia ? .... Simon vad karmai közt kellett meghalnia — S anyját a guillotinre***) Frankhon szine előtt — Kés alá tolja hóhér a fejedelmi nőt. *) Ezt a költeményt szerző 1849. év február 18-án irta Badenben. Fölösleges említenem talán, hogy a vers jőslatszerü jelleggel bír. *') T. i. dofen, a trónörökös elme. _______***) Olvasd: gijotin — lefejező készülék Ford. A Tuilleriáknak széles terrászain Göndörhaju legényke ismét ott játszik im’ Őszhaju granadérok frontot képeznek ott, Vitézségök neki sok országot hódított. A rács körül hullámzik s hurráht kiált a nép : „Betölti elődjének, mint császár, a helyét!“ Nem sok év múlt el és a császár rabságba ment, S az uj Prometheust, ah, sziklasir várta lent. Fiát, kit gyötre: atyja nagysága, hős sereg S csodás időknek álma — a szive ölte meg. A Tuilleriáknak széles terrászain Gyermek játszik, Szent Lajos egy kedves sarja im! Atyja sirjára akkor még árként folyt a köny, S megváltónak nevezte őt már a közöröm. A rács körül hullámzik s hurráht kiált a nép : „Ha meghal a király, ez örökli majd helyét!“ Nem sok év múlt el és a király elüzetett, Szent Lajos kedves sarja szintén száműzve lett. Ereklyeként megőrzé azután is jogát S a remény koldusbotját, hogy léphessen tovább. A Tuilleriáknak széles terrászain Gyermek játszik, ősapja: Fülöp Egalitó. Vidáman játszik ott a gyermek, hol ezelőtt Elődi is vidáman játsztak a nép előtt. A rács körül hullámzik s hurráht kiált a nép : „Ha meghal a király, ez örökli majd helyét 1“ Gyermek! ne higyj nekik: a nép mond üdvözletét, Mely megkoronáz s aztán tiló alá vezet. Mit moly emészt és ellop orzó, annak ne higyj, Ne higyj a koronának, csupán az Istent hidd! tMT A Zemplén ma,i száma tizennégy oldal,
