Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-01-21 / 3. szám
lapunknak a hetvenes és nyolcvanas években jeles tollú főmunkatársa, keseregnek. Halálát a család és város tanácsa külön gyászjelentéssel tudatta s a mint a szomorú hir .elterjedt, a vármegye székhazára, a városházára és a rendőrkapitányság épületére és a többi középületekre is kitűzték a fekete zászlót. * Temetése a Deák-utcai gyászos házból e hó 16-án d. u. 3 órakor ment végbe. A családtagok, rokonok, tisztelők nagy seregén kivül az érdemes férfiú végtisztesség tételén ott voltak: Molnár István főispán, Matolai Etele alispán a megyei tisztviselőkkel, Székely Elek polgár- mester a városi tisztvisőkkel és a képviselő- testület tagjaival, Czibur László őrnagy több honvéd tiszttel, a 48-as honvédek zászlójukkal s a város minden rendű polgársága óriási nagy számban. A temetés szertartását káplánjai segítségével ft. Katinszky Geyza rk. plébános, szentszéki tanácsos végezte. Azután az érckoporsót, melyen a család koszorúin kivül ott diszlettek a város és a 48-as honvédek aranyos szalagokkal ékeskedő szép koszorúi is az agg honvédbajtársak emelték a hallottas kocsira, két oldalán a kocsinak kivont kardos diszruhás rendőrök, mögötte pedig egyenruhás városi szolgák haladtak. Ezután jöttek a gyászoló családtagok és az igen nagy számú közönség. így kisértük ki a megboldogultat, a jó „Andris bácsi“-t örök nyugovó helyére, a róm. kath. temetőbe. Itt a sírnál, beszentelés után, az elhunytnak húsz éven át volt tisztviselőtársa, Pataky Miklós, községi tanácsos mondott a megboldogult érdemeit méltató megható búcsúbeszédet. Azután egy-egy röget dobtunk a sírba a sülyedő koporsóra. Béke őrködjék a drága hamvak fölött! A közegészségügy államosítása kérdéséhez. Minden államban, kicsinyben, nagyban, az egészségügy fontos tényező, mindenütt ennek tökéletesbitésén fáradoznak, mert érzik, hogy a mezőgazdaság, ipar, állattenyésztés, közlekedés stb. az állami gépezet mozgató ereinek fen- tartásához és folytonos fejlesztéséhez az egészségügy rendezése mondhatni „sine qua non“, mert ettől függ az államok prosperálása és gyarapodtása, mivel csak egészséges szervezetben honolhat egészséges lélek. Az egészség konzerválását tehát minden állam kell, hogy kiválóan gondozza. Jól tudjuk, hogy ha a teSt kóros állapotainak elejét nem vesszük, hogy ha az ezen rágódó kór- tűnetek elhárítását elmulasztjuk és kifejlődésükre időt engedünk: akkor az egész organizmus fejlődése megakad; mig ellenben a kellő időben nyújtott profiláktikus gondozás eredményeként a kedvezőtlen tünetek elhárítását eszközölhetjük, a legnagyobb megrázkódtatásoktól megóvhatjuk és ellentáll hatóvá tehetjük. Hogyha ezek a premisszák állanak, a mint hogy állanak is; hogyha látjuk, hogy az államok annak szükségességétől át vannak hatva és mennyire iparkodnak fajuk szaporítását, megizmosodását előmozdítani: akkor mondanunk sem kell, hogy hazánkban hatványozott tevéés egekben, hogy csak három személy van u. m. én, te, ő: az eredmény másodszor is ugyanaz lett. Mivel több személy nincs, több étel sincs. Ezzel aztán be kellett érnie mindenkinek. A mi tálunk azért paktumra lépett: vacsorán mindég csak a fele jelent meg. Eszembe jut itten az a roppant szegénység is, a melyben éltünk. Hogy ruhánkat, fehérneműinket kimosathassuk, hogy papirost vehessünk: brugónkat kellett eladnunk, a melyet rendszerint a vasútnál dolgozó taliánok 12 petákért vettek meg. De dohányra ebből már nem tellett, azért ez mint sarc, a szatmáriakra és a bodrogközi „rigók“-ra lett kivetve. Ők voltak az udvari szállítók. Gyertyatartónak is hiján voltunk. Ezen pedig úgy segittettünk, hogy lyukat vájtunk a brugóba, aztán abba tettük a gyertyát. Ha a talapzatot körülettük a gyertya az asztalhoz lön ragasztva. így talán csak a vándorszínészek, a bohémvilágnak ezek a lógómozgó páriái élhettek valaha. Ad vocem: brugó. Minden héten kaptunk kettőt. A ki valami kihágást követett el: egyet se. Ez azon a héten kenyér dolgában a nap kosztosa volt. Az ebédet, a vacsorát kenyér nélkül ette. Hiába hangoztatta: a „panem et cir- censes“-t, az elsőt még sem kapta meg, a második szenvedelmét azonban kielégíthette, ha körbe futott. Mégis mily édes napok voltak ezek! A Kongóban eszembe jut az a diákcsiny is, mely abból állott, hogy egyik a másik bru- góját olykor megdézsmálta. Ez persze nem dó- vajságból, se nem roszakaratból, hanem tisztán gasztronómiai okokból történt. Ez a cselekedet kenységet kell e téren kifejteni, túlfeszített erővel kell működni, hogy a múltak mulasztása is mihamarább helyrepótoltassék. Az óriási halandóságnak gátot kell vetni. Népünk közönyét, mit a közegészség előmozdítására irányitó és számos rendeletekben lefektetett higiénikus életmód iránt tanusit, ki kell irtani, — szóval minden erővel oda kell hatnunk, hogy hazánk lakossága szaparodjék, izmosodjék, erősbödjék! Számos év múlt el, hogy folyton a köz- igazgatás államosításával kecsegtetnek, melynek keretéhez tartozik a közegészségügy is és e biztatások révén elodázták e fontos ügy rendezését is „ad Graecas Calendas.“ „Dato non concesso,“ hogy ez a többiekkel bizonyos szoros összeköttetésben állana is, nem szabadna ezt a súlyos károkat maga után vonó fontos ügyet amazok miatt késleltetni, a mint látjuk is, hogy Darányi dr. minister sem várt, hanem az állategészségügy rendezéséről már is törvényjavaslatot nyújtott be, pedig úgy hiszem, hogy minden józanul és elfogulatlanul gondolkozófő át fogja látni, hogy az emberek közegészségügye legalább is bir oly fontossággal, mint az állategészségügy. Nem szabad tehát ezzel késnünk, nem szabad elodáznunk, sietnünk kell, ha kárát nem akarjuk vallani. „Bis dat, qui cito dat,“ véget kell vetnünk a jelenben divó abnormis állapotoknak. Ne tartsuk mostohagyermeknek az adminisztráció keretében. Rendezzék a körorvosi intézményt györekesen, adjanak nekiek oly dotációt a szegény, kultúrában elmaradt vidékeken és körökben, hogy ez a „medic, universae doctor“ rangjához és szerzett tudományához mérten tisztességes módon elélhessen. A járásórvosi intézmény sem felel meg jelenlegi koncepciójában a közigényeknek. A közegészség őrének és tanácsosának, közegészségügyben elsőfokú hatóságnak — mondja az 1874. évi XIV. t.-c. — még sok más kötelességeket is róv rája számos rendelet, melyek pontos és lelkiismeretes keresztülviteléhez — ily dotáció mellett —jelentkezik ugyan szakértő, de kötve hiszem, hogy képes volna ezeknek a mostani rendszer mellett megfelelni, ha csak egész idejét hivatalának nem szenteli és a magángyakorlatot el nem hanyagolja. Ez utóbbi helyén is volna A járás orvos legyen is — nézetem szerint ■— csakis hivatalos közeg, mely hivatva legyen a járását folytonosan bejárni és a tapasztalt hiányok szanálása végett az intéző köröknek azonnal véleményét beterjeszteni, mely respektálandó lenne. Sürgesse tehát minden törvényhatóság a közegészségügy mielőbbi rendezését törvény utján. Jelenlegi belügyministerünk ezzel nem fog késni, mert ő is1 élénken érzi szükségességét és tudja, hogy a nemzet nagy hálával fogja fogadni. (Ungvár ) Thcmán Dávid dr. Vármegyei ügyek. Visszahelyezendő főszolgabíró. Ben- csik Istvánnak, a bodrogközi járás főszolgabírójának fegyelmi ügye — ki a kir. pénzügyigazerkölcsi beszámítás nélküli, de a diákéletre mindenesetre nagyon jellemző. Fűteni persze nem fűtöttünk. Éjszaka összegomolyodtunk, mint a sün szokott tenni, ha a kutya, vagy macska kerülgeti. De azért úgy is jó volt. Nátha, köhögés volt szépen, de azon túl nem ment, pedig akkor még tüdővészesek szanatóriumára nem is gondoltak. A Kongó volt az internátusi épületek között a szeráj, mert itt lakott a felügyelő, a főmufti. Szegény már meghalt. Nem fordul meg azt hiszem sírjában, ha itt elmondok egy nép- itéletet, melyet társaim elkövettek rajta. Rácz Ferenc barátomnak pénzt küldtek hazulról, tintára, ceruzára, papirosra, mosatásra stb. Hová legyen a felesleg'? Ez volt a mottó. Diák nem érzi magát jól, ha pénz van a zsebében. Ideges, mintha egér járna a lajbijában. Rácz terhére közfelkiáltással egy gyönge muri határoztatott el. A határozat végrehajtására szombateste, mint a lumpolás patentirozott estéje, lön elfogadva. Vagy négyen a Laníos-ba mentünk. Természetes a felügyelő urat nem vettük közénk, lévén ő is, mint minden földi hatalom a „misera plebs“ előtt népszerűken. A Lantos korcsmárosa erős szemita típus volt, valóságos race. De mind a két leánya tüneményes szépség. Mindkettő egyforma. Mindkettő délceg, mint a jegenye. Mindkettőnek arca olyan fehér, mint a harmatos liliom; szája kicsi és piros, mint az eper; foga, mint az alabás- trom; haja, mint az arany; szeme, mint a lenvirág és mosolygása, nézése, mint az izzó nap: vidám és csupa tűz. Természetes, hogy ilyen helyen, különösen olyan ifjak, akik az egészgatósággal annak idején állami adók fizetése dolgában ujjat húzott s e miatt a belügyi kir. minister részéről főszolgabírói állásától felfüggesztetek és azóta fegyelmi vizsgálat alatt állott — f. hó 16-án foglalkoztatta a vármegye fegyelmi választmányát, mely főispánunk elnöklete mellett Mailáth József gróf, id. Meczner Gyula, Nemes Lajos és Hönsch Dezső tagokból alakult meg. — A fegyelmi ügy minden legapróbb részletét felölelt tanácskozás, mely a tiszti főügyész indítványa alapján indult, egyhangúlag hozta meg határozatát, mely Bencsik István bodrogközi főszolgabírót 104 kor. pénzbüntetésben elmarasz- talandónak s egyszersmind hivatali állásába visszahelyezendőnek mondotta ki. A fegyelmi választmány határozata a kézbesítéstől számított 8 nap elmúltával lesz jogerős, — természetesen — felmaradván a belügyi kir. rninis- ternek is az a joga, hogy a fegyelmi iratokat és a most hozott határozatot végrehajthatóság szempontjából felülvizsgálhassa és alkalmaztassa. A Käsztenbaumalapítványra ügyelő számvevőszék f. hó 29-én kezdi meg a szám- adásvizsgálással foglalkozó ülésezéseit. Vásári hirdetmény. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter megengedte, hogy Gálszécs községünkben a folyó évi március hó 14. és 15-re eső országos vásár március 13. és 14., a f. évi szeptember hó 26. és 27. napjára engedélyezett országos vásár pedig szeptember 25. és 26. napján tartassanak meg. Levelezés. Varaunó, jan. 14-én. Igen tisztelt szerkesztő ur! Csendes városkánkban nagy jelentőséggel biró egy esemény adta magát elő, melyet elhallgatni nem magyar emberhez illő tény lenne. Jelenlegi derék segédlelkészünk, Marko- vics, szakítva egyes elődjének tradicionális nembánom ságával és helyesen fogva fel hivatását, sok utánjárással és mondüatom nagy fáradtsággal, megalakította városunkban a „katolikus legény- egyesület“-et 70 taggal. Hogy mi a célja ennek a derék egyesületnek, azt felesleges ismertetnem, s csak annyit óhajtok említeni, hogy az egyesület hiv. helyiségében vasárnaponkint szakemberek az általános műveltség terjesztését célzó tárgyakról felolvasásokat, vagy szabad előadásokat tartanak, minek révén bizony még a tudatlanság stádiumában veszteglő iparos polgártársaink fiatalabbjai szépen előre fognak haladni a tudás és mivelődés utain. Ugyancsak ez az ügybuzgó férfiú, szövetkezve a helybeli derék tanítótestületnek egyik jeles tagjával, Zseltvay Bogdán állami tanítóval, arra vállalkoztak, hogy a helybeli iparos fiatalsággal magyar színdarabot fognak előadatni. Incredibile auditul Ezelőtt 20—25, sőt talán csak 8—10 évvel is ilyesmire vállalkozni itt legalább is esztelenség lett volna. Hála azonban mindazoknak, a kiket illet, ma már éi vállalkozás fényesen bevált tény ! Bérezik Árpádnak „Az igmándi kispap“ c. 3 felvonásos darabját szemelték ki és hogy úgy ségtől majd kicsordulnak, hamar ott felejtik magukat- így lett velünk is. Ámor incselkedóseit egész kilencig néztük és hallgattuk. Ez nem volt igy jó. Kilenckor már a kaput zárják. Az internátusosra pedig törvényszegés, ha a kapun kivül reked. Kilenc órakor annak már le kell feküdnie. Az urnák kell ajánlania a lelkét és ha akarja ha nem: aludnia muszáj. Á felügyelő ur azért volt felügyelő, hogy a prófuszoknak minden tettét utánozza. Midőn hazamentünk dagadó orrlyukakkal és még szélesebbre nyitott szájjal tudtunkra adá, hogy holnap, bár nincs péntek, böjt lesz. Úgy is lett. Az ebéd meg lett vonva, a vacsora nem járt ki. Mi ezt megfelelő vidámsággal el is költöttük. „Vicém pro vice, reddo tibi bone vicine.“ Ezt meg kell torolni. A felügyelő ur nagy ur: ebédnél az asztalfőn ül, a konyába szabad a bejárata, ételt nem hord, szobát nem seper, a kertben nem kapál, a veteményekben nem gyomlál, a félszemü kertészszel négyszemközt pertu van, a bajoros, ha megfeledkezik magáról, köszön neki, azonfelül a cipőjét maga tisztítja és 24 órából ő is, mint mi, 20-at éhezik, de mégsem áll olyan magasan, hogy megpiszkálható ne volna. Rácz Ferenc volt a megtorlás főszereplője, mi csak néma játékosok, statiszták. Este volt. Az idő kilencre járt. Szabályszerűen mindenkinek el kellett magát tennie más napra. Ezt mindenki meg is cselekedte. Mindenki összehúzta az ágyban a lábait, de egyse aludt, mert a merénylet ma estére volt kitűzve. A felügyelő ur is vetkezik. Épp a csizmáját Folytatás az I. melókleten.
