Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-04-01 / 13. szám
Állandó sérelmet képez, különösen a kis szőlőbirtokosoknál, a boritaladó, mely szerint még a termelőnek is adót kell fizetni azon bormennyiség után, melyet évenkint elfogyaszt. Ezen intézkedés annál sérelmesebb, mivel az 1898: XVIII. t.-c. alapján Horvátországban a szőlősgazdák a házi szükségletre kívánt bormennyiség után boritaladó fejében mit sem taroznak fizetni, miért is kívánatos volna, hogy az 1892: XV. t.-c. rendelkezései a szőlősgazdákat illetőleg módosíttatnának. Az is nagy baj, hogy eddig a szőlősgazdák adómentesen főzhettek szeszt a törkölyből; most az 1899: XX. t.-c. alapján megvonatik tőlük, a mi miatt a törkölyt kellőképen értékesíteni nem képesek. Helyeslem a minister urnák a költségvetés indokolásában foglalt azon intézkedését, hogy a magyar agrár- és járadékbankkal létesített szerződés szerint utóbb nevezettnek a kezelési költségnél származó fedezetlen hiány, illetőleg veszteség pótlásul 1899—1903. évekre terjedő- leg évenkint 60.000 korona általány-összeget fizet, mert ezáltal módot nyújtott a banknak, hogy a szőlőfelujitási kölcsönöket tovább folyósíthassa s igy a szőlőfelujitás nagy munkája meg ne akadjon. E téren figyelmébe ajánlanám a t. minister urnák, hogy hasson oda, hogy a szőlőkölcsönkötvénybe árvavagyon is befek- tettessék, mert ezeknek értékesítésénél az a baj, hogy nem igen veszik és ha a hazai árvaszékektől ezeket vennék, mert hiszen a szőlőkölcsönköt- vény ép oly biztos, mint egyéb papír, azáltal, hogy az árvavagyont is befektetnék szőlőkölcsönkötvénybe, e papírok jobban volnának értékesíthetők. Itt azonban két igen fontos körülményre kell az igen t. minister ur figyelmét felhívnom. Óhajtandó volna ugyanis, hogy az agrár- és járadékbank a szőlőkölcsönöknól szokásban levő számla-rendszert megváltoztassa oly módon, hogy a szőlőkölcsönt élvezők a törvény által koncedált lehető legjutányosabban jussanak a kölcsönhöz. Az is nagy terhet képez a szőlő- tulajdonosokra, hogy ha a hat év letelte előtt kénytelen a kölcsönt — pl. eladás esetén — visszafizetni, akkor a felvett összeg után a törvény értelmében az árfolyamveszteséget is tartozik viselni. Ennek beigazolására egy konkrét esetet hozok fel. Egy szőlőtulajdonos, a ki 1897. június 28-án 6000 korona tényleges kölcsönt kapott, szőlőjét azonban időközben eladta, kénytelen volt 1900. január 30-án, a leszámolás al- kalmval 489 korona 19 fillér árfolyamveszteséget fizetni. Ez a teher t. Ház igen megdrágítja a kölcsönt, a szőlőbirtok értékét pedig leszállítja. Végül még a bor értékesítéséről is akarok néhány szót szólani (Halljuk! Halljuk!) Mai napság a borüzlet mindenütt pang; a termelők nem tudják boraikat eladni, a mit első sorban a pénzhiány okozhat, miért is oda kell hatni, hogy pinceegyesületek és borértékesitő-szövetkezetek alakuljanak. (Helyeslés balfelől.) Ezáltal segítve lenne a kisgazdákon, mert a szövetkezet esetleg előleget is adhatna nekik s igy nem jutnának abba a kényszerhelyzetbe, hogy termésüket, fáradságos munkájuk jól kiérdemelt eredményét, olcsó áron legyenek kénya kik legközelebbi testvéreink. Bizony sajnálattal kell megörökítenem, hogy Zemplénből egyetlen egy világi úri ember se volt, a papok közül is csak 6-an, névszerint: Miklóssy István újhelyi, Grigássy Mihály tokaji, Sztecsovics Miklós tolcsvai, Gojdics János zuellai, Bihary Emil pcsolinai és Kapisinszky Emil bruszniczai lelkészek. Igazán rosszul esett ezt tapasztalnunk, hogy a „vezér“ vármegyében, Zemplénben, nem sokat törődnek a magyar liturgiával! A váróteremben festői volt a nagy társaság, melynek nagyobb része derék magyar föld- mives gazda volt. Sok szép úri hölgyet is volt szerencsénk láthatni, akik nem rettegtek a fárasztó zarándokuttól. Az indulás előtt a nagy társaságban megjelentek a zarándoklat egyházi vezetői: Vályi János dr. eperjesi és Firczák Gyula munkácsi püspökök, s világi vezetője Szabó Jenő főrendiházi tag. A zarándoklat vezetőit lelkes „éljen“-nel üdvözöltük s a nagyközönség kitüntető figyelemmel s tisztelettel viseltetett a zarándoklat vezetői iránt, a kik szeretetteljesen társalogtak a zarándokokkal mind addig mig a rendezők harsány hangja el nem kiáltotta : „Indulás ! Hölgyeim, uraim : beszállani 1“ Milyen nagyszerű zűrzavar a beszállás ilyenkor 1 Mindenki utazó társát keresi, nevét kiáltja, hogy egy kupéba összeverődhessenek. Végre elhelyezkedtünk s dobogó szívvel elindultunk édes magyar hazánk szivéből, a fővárosból. A gyorsvonat pont 3 órakor robogott ki, utánunk nemsokára a különvonat, hogy elvigyen minket a haza véghatáráig — Fiúméba. Nem akarom a zarándokok neveinek közlésével kedves lapunk hasábjait elfoglalni, hisz telenek elpocsékolni. Ily szövetkezeteket azonban — amint az eddigi kísérletezések is bizonyítják — nagymérvű állami támogatás nélkül létesíteni alig lehet, mert a szőlősgazdáktól, a kiknek nagy része a roppant nagy telepítési költségekkel küzd, nem várhatjuk, hogy a pinceegyesületek megalakításához nagyobb mérvű anyagi áldozatokkal járulhassanak. Az is nagy hátrány, hogy az 1899. XXV. t.-c. alapján a termelő 50 liternél kisebb meny- nyiségben engedély nélkül bort nem adhat el s igy különösen tokaji aszubort alig árusíthat el. De a boreladás mostani pangásának más még sokkal fontosabb oka is van, t. i. az olasz boroknak tömeges beözönlése. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbaloldalon); jövőre minden eszközt fel kell haználni arra nézve, hogy az olasz borok importálását a vám tetemes felemelésével megakadályozzuk. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon); mert hisz a jövőben olasz borra már nem lesz szükségünk, ameny- nyiben magunk is képesek leszünk fogyasztási és kiviteli szükségleteinket kielégíteni. Mig mi a mi boraink után Német- és Oroszországban szerfelett magas vámot fizetünk, addig az olasz borokat 3-50 írt vám mellett engedjük b8 az országba. (Igaz! Úgy van!) Pedig jól tudjuk, hogy mily nagy pénzáldozatba kerül a szőlő felújítása, a forgatás, a drága oltványokkal való beültetés stb., mennyit kell küzdeni, mig abból jövedelem vehető ki, minden oldalról ellenség fenyegeti a fiatal telepet: a drótféreg, perenos- pora, lisztharmat, szőlőmoly, coprimo-féle gombabetegség, a rothadás különféle nemei; hát az elemi csapások: fagy, jég, viz s e mellett a minden nappal megdráguló mü müveltetési költ ségek; szüret után előállnak a pincekezelési kiadások, s ha a gazda borát nem tudja kellő áron eladni, megakad a gépezet, drága kölcsönhöz kell folyamodnia, a mi napról-napra növekedvén, előbb-utóbb tönkre keli mennie. Az is nagy baj ránk nézve s borkivitelünket igen megnehezíti, hogy Ausztriában a mesterséges borok előállítása meg van engedve. A felsoroltak eléggé bizonyítják, hogy az olasz bor beözönlése mily nagy közgazdasági kárral jár s bízom kormányunk bölcseségében és hazafiságában, hogy minden eszközt fel fog használni arra, a mit a minister ur már tegnap- előtti beszédében is jelzett, hogy a mostani állapot megszüntettessék; ez alkalommal e tárgyban határozati javaslatot nem óhajtok benyújtani, de kérem a minister urat és a kormány összes tagjait, hogy ne engedjék, hogy az olasz vámszerződés lejártakor az olasz borvám ily alacsony díjtételekben állapíttassák meg, mert ezáltal a már szépen megindult s nagy költséggel felújított szőlőkulturánkat tönkre tennék. (Helyesles balfelől.) Mindezek után elismeréssel adózom a földmivelési miniszter. urnák, a ki közgazdaságunk érdekeit melegen szivén viseli, a ki ügykörét igaz érdeklődéssel karolja fel és e téren igen sokat tesz, és bízom benne, hogy a szőlészet érdekében még fokozatos tevékenységet fog kifejteni. Ezért a költségvetést általánosságban, a részletes tárgyalás alaapjául elfogadom. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) az külön lenyomtatva is megjelent s a ki érdeklődik eziránt, az csak egy levelezőlapon kérje meg az országos bizottságot s megküldik neki; de azt mondhatom, hogy a magyar gör. katolikusok szine-java volt együtt, a kik elmaradtak azokat is csak vagy valami hivatalos kötelesség, vagy betegség tartott a vissza. Itt megengedi a kedves olvasó, hogy egy kicsit önzők legyünk, mert megemlítem, hogy Rómáig nyolcán utaztunk együtt, és pedig régi jó barátok s megfogadtuk, hogy utolsó percig hívek leszünk egymáshoz Miklóssy István az újhelyi pap, Hodobay Andor homrogdi, Rojko- vics Sándor heőkereszturi, Ladomérszky Lajos bocskói lelkészek mint a szomszéd megyéből valók, Vojtovits József dr. eperjesi tanár, szo- boszlai Pap István, özv. Hunyadiné grófné ő excellenciájának a titkára, Gojdics János zuellai és Bihary Emil pcsolinai lelkészek. Hívek is voltunk egymáshoz mindvégig s oly élvezetes utazása aligha volt más zarándok-csoportnak. De Rómából visszajövet csak heten maradtunk, mert Hodobay előbb utazott el, s minthogy csoportunk csupa humor, éle és jó kedv volt el is neveztek minket „a 7 gonoszának, természetesen a szó nemes értelmében. * Budapestről elindulva bámultuk a dombhullámos Dunántúlt; nappal azonban csak Dombóvárig érkeztünk, aztán sötét, hideg, havas éjszaka ért bennünket. Gyékényesnél a Magyar- s Horvátország határán már lehangoltab- bak lettünk, mert a havazás s vihar mindinkább dühöngeni kezdett, s igy fáztunk a Karst hegységen való átutazástól. Levél a szerkesztőhöz. Ungrir, 1900. márc. 26. Tekintetes szerkesztő ur! Kedves barátom! F. hó 25-én a b. lapod hasábján „Caveant consules“ cim alatt megjelent szerény véleménynyilvánításomat oly megjegyzéssel voltál szives kisérni, melyre reflektálnom kell, már csak azért is, nehogy valamiképp a t. olvasóközönség előtt azon gyanúba essem, mintha vármegyénk pénzintézeteit nem eléggé ismerném és ellenük állást foglalni szándékomban lett volna; úgy hiszem, hogy mint e vármegyének szülöttje — mire büszke is vagyok — és régi hű embere, eléggé ismerem ezeket az intézeteket és kétségbe sem vontam soha ezek reális alapjait, sem pedig ezek élén álló egyének buzgóságát, szakértelmét és meggyőződésem, hogy éber figyelemmel kisérik az üzletek menetét és kellő súlyt fektetnek a szükséges ellenőrzésre is. Én, k. barátom, nem elégszem meg azzal, hogy szűkebb hazámban rendben van a széna és egészséges viszonyok uralkodnak; én azért jajdulok fel, mivel másutt nincsen igy és édes drága hazánk számos vidékén már évek óta mutatkozik oly beteges állapot ez üzletágban, hogy félő, miszerint járványossá válik, mi nemzetgaz- dászati szempontból közömbös nem lehet. Nagyon jól tudjuk, hogy „exerapla trahunt“ és miután a jó régi erkölcsökben gazdag világ dekadenciában van, aszkórban szenved és a fes- lettség emeli ezerfejü hydráját: minden egyes polgárnak, de leginkább főtényezőinek kötelessége felszólalni és sürgetni, hogy e tarthatatlan állapotoknak még kellő időben való megszüntetéséről gondoskodjanak. Ezeknél fogva múlt cikkemben azt rtam: „Tisztelet azonban a sok kivételnek, a reális alapokon nyugovó és igaz prudentiával vezetett intézeteknek. Ü hozzájuk fordulok tehát, nyújtsanak segédkezet e visszás állapotok meggátlására stb.“ Összetett kézzel nem nézhetjük tovább e folytonos süiyedést, a közérdek, a közmorál ellen vétkeznénk! A kereskedelmi törvény revisiója és állami felügyelet késik ugyan, de benső meggyőződésem, hogy noha kézzel-lábbal védekeznek ellene, már nem messze van azaz időpont, midőn szükségességét be fogják látni és a közérdek az egyéni érdek fölé fog emelkedni 1 Isten veled, k. barátom, ne Ítélj el, hogy oly fekete színben tüntettem elő ez ügyet. Legyetek, a t. olvasóközönség, valamint te is, el- nézők az igazi jóakarat által sugalt érzéseim kinyilatkozásból eredtek.* * Fogadd baráti üdvözletemet és kézszoritá- somat, melylyel maradtam baráti hived: Thomán Dávid dr. Pénzintézeteink reformja. Mád, márc. 29. Egy vidéki pénzintézetnek a nála elkövetett valóban hallatlan visszaélések miatt történt összeroskadása után ismét Thomán dr. úr az, * Megnyugvással vesszük tudomásul t. barátunk enunciációit. Szives üdvözletünk 1 tizerk. Útközben egy kedves epizód is volt, mert Körösön Drohobeczky Gyula gör. k. püspök szívélyesen üdvözölte a magyar zarándokokat. Horvátország olyan hatalmas „éljen“-t még nem hallott, mint ekkor hangzott el. Zágrábban éjjeli 11 órakor kedélyesen meg- vacsoráltunk, s neki indultunk a Karst-hegy- ségnek. Két gőzmozdony húzta s tolta a vonatot, mégis lassan haladhattunk a nagy havazás miatt, egyszer a nyílt pályán meg is állt a vonat. Végtelenül ijesztően szép volt a kép, ha az ember a vasúti kocsi ablakából akkor kinézett, mikor a gőzkazán kéménye nagyokat fújt s tüzet okádott, bevilágítván az egész tájat, s mi rémülve néztük a hófedte borzasztó hegyeket s mély völgyeket. Egyszer már az hirlett, hogy elakadt a vonat, a hóekével nem tudnak boldogulni. Csak úgy hullott a hó s tombolt a vihar. Végre mégis megláttuk a tengert és 3 órai késéssel Fiúméba érkeztünk. Fiúméban lenni s március hó 5-én dideregni, valami hihetetlen. Pedig igaz volt. Iszonyú hideg éjszaki szél kergette az ember arcába a havat, s mi kik itthon a Kárpátok alatt azt hittük, hogy már Fiumóben elolvadunk a hőségtől, nagyon-nagyon csalatkoztunk, s akik könnyen voltak öltözve, siettek Fiúméba maguknak meleg köpönyegeket venni. Szánalommal néztük a fiumei kikötőből Voloska, Abbázia, Cirkvenica hóboritotta fürdő- és üdölőhelyeit. a szegény betegek kénytelenek voltak bundákba burkolózni. Fiúméban rövid ideig tartózkodtunk, legfeljebb vagy 3 órát, mig pénzt váltottunk s megreggeliztünk. E közben a bóra mindjobban kezdett Folytatás U X. msUéklstsn1
