Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-01-14 / 2. szám
Sátoralja-Ujhely, 1500. január 14. 2. (2038.) Harmincegyedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉU-VÁEMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK UNLI InT XD HE IST TT A. S .A. ES 3ST -A. IE3. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 2 fill. Azonfelül bélyeg 60 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Társadalmi erőarányok. (sn.) A társadalomnak ma alig van osztálya, mely igényeinek megfelelni képes volna. A főurak nagyobb részében az anyagi és erkölcsi feltételek e részben megvannak ugyan, de társadalmi feladataik iránt való érzék csak egyoldalúan vagy fogyatékosán van kifejlődve bennük, a mennyiben az csak a hagyományos szükkörtl, ne mondjuk önző célokat veszi figyelembe.’ A főnemesség (tisztelet a kivételnek!) a saját társadalmán kivűl más társadalmat uem ismer. Ez az exkluziv irányzat a legnagyobb gyengéje ennek az osztálynak, mely a nyugati államok arisztokráciája részéről nyújtott példát és az ösz- szes müveit osztályok egyesülését felölelő programját miheztartásul venni nem hajlandó. Gyengéje azért, mert a müveit osztályoknak közös alapon való egyesülése már csak idő kérdése. Ez a kérdés nálunk is meg fog érni, s a születés egymaga sem díszt sem tekintélyt nem fog nyújtani azoknak, kik az egyesüléskor félreállanak; csak nevetségessé fogja őket tenni a „szellemi arisztokrácia“ szemében. S akkor ez a töredék, a születési arisztokrácia, a „főúri proletárja“ jól megérdemelt nevét fogja viselni. A társadalmi eröarányok kiegyenlítése nagy kérdésének megoldásánál ezek lesznek a feltétlenül vesztesek. A műveltség nivelláló hatása éppen a műveltség erejében rejlik, mely ledönti azokat a hagyományos és hál’Istennek roskadozó kinaifalakat, melyeket egy elfogult, sötét korszak állított, ember és ember közé, csupán azért, hogy a kik a hatalom birtokában voltak, abban megmaradhassanak örök időkre ! Az érem másik oldala meg az, hogy a kiket akkor elnyomtak, azok elnyomva maradjanak örök időkre! így tervez egy osztály, a inig a haladás szelleme lassan, de feltartóztathatatlanul aratja egymásután gyümölcseit, ba- bérait. És minden lépésnél, melyet előre tesz az emberiség, tömörülnek mindsürüb- ben a müveit elemek ! Ez a természet rendje, mely igazságot szolgáltat s melynek végső eredménye csak két részre fogja osztani az emberiséget : tisztességes és tisztességtelen emberekre; a születés előjogai pedig az emberi vétkek és tévedések lomtárában fognak korhadni! Ettől az eredménytől azonban még nagy, szinte elhárjihatatlanoknak látszó akadályok választanak el bennünket. Maga a középosztálynak nem az igaz műveltségtől áthatott része szívósan ragaszkodik azokhoz az előjogokhoz, melyeket társadalmi téren legalább föntartani törekszik. A kisebb nemességnek ez a törekvése azonban nem oly feltűnő, nem oly makacs és nem oly végzetes, mint a főnemesi osztályé, mely egész létét, szinte exkluzive, ennek a különbségnek fentar- tására alapítja. A köznemességnek feltűnően csekély része áll ezen a hibás állásponton s ezért ez a frakció alig jöhet figyelembe. A kereskedelemmel és iparral foglalkozók mindjobban kitöltik helyüket a müveit osztály körében és a fejlődés folyamatában mint teljesen megbízható tényezők szerepelnek. A munkás-osztály pedig szervezkedik; nagy elmék a tudomány terén előkészítik a talajt, fogékonyságot keltenek a müveit világ kedélyében és lelkében az iránt a tevénykeségük iránt, melyet a munkás- osztály érdekében kifejtenek. A munkás osstály ezalatt erkölcsi téren fejlődik, hogy önmérséklésre képessé tegye magát s hogy a felvilágosultak és emberien érzők rokonszenvét és támogatását biztosítsák maguknak. Sok elfogultságnak, sok önzésnek pusztulását kell még megvárnunk, mig e részben a döntő lépés megtörténik. A műveltség szolidaritásának ünnepe, az emberi törekvések diadala lesz az a nap, a mikor sem születés, sem előjog nem különbözteti meg az embereket, hanem csak: a tisztességé. Áz emberi jogok proklamálása azon a n^pon azoknak végleges győzelme lesz! A mérlegen most még a társadalmi eröarányok súlyait látják, — akkor csak a tisztesség mértékét fogják ismerni. A demokrácia köpenyébe burkoltan jár ma még a haladás, — akkor az emberiség hálazsolozsmái között dicsfénytől övezett trónusán fog ülni! Vármegyei ügyek. Esküdtszéki fő tárgyalások. Az igazságügyi kir. minister a vezetésére bizott s.-a.- ujhelyi kir. törvényszéknél szervezett esküdtszék ülésszakainak számát évente háromban állapítván meg, a kir. törvényszék elnöke értesítette vármegyénk alispánját, hogy az esküdtszéki főtárgyalások minden év február, május és október hónapjainak harmadik hétfőjén, vagy ha ez a Gergely-naptár szerint ünnepre esnék, a következő hétköznapon fognak kezdődni. E szerint a mi esküdtszékünknek első főtárgyalása az 1900. évi febr. hó 19-én kezdődik, még pedig a t. vármegye székházának erre a célra átengedett nagytermében, illetve az ahhoz kapcsolt hivatalos helyiségekben, mi célból az alispán hivatalos helyiségeit még egy szobával, hogy az esküdtek zárt tanácskozása alkalmával oda visszavonulhasson, megnagyobbítják. TÁRCA. cica,. Maze ur, mint özvegy ember, kinek első neje két apró gyermeket hagyott üiátra, egy fiatal leányt vett nőül, ki teljes ellentéte volt szegény Annette-jének. Élénk, ábrándozó, kacér, barna s parancsoló. Egyáltalában nem hasonlított néhai szelíd nejéhez. Gyermekei Márk és Mari szőkék voltak, mint volt édes anyjuk. Egy napon a gyermekek csendesen játsztak a kertben, midőn a szép Mazené kimenő ruhában a széles lépcsőn megjelent férjével. — A cicám! — kiáltott hevesen — a gyermekek a cicát elszalasztották. A cica egy magas fán miákolt, mert nem tudott lejönni. — Márk és Mari, hányszor megtiltottam nektek, hogy a cicával játszatok ; miért hagytátok Mimit a fára mászni. Azt akarjátok, hogy nyakát szegje! Maze ur kénytelen volt egy hosszunyelü seprőt odanyujtani Miminek, hogy arra kapaszkodva lejöhessen. —, Hozd ide, Emil — kiáltott a fiatal asz- szony. Es a kis állatot keztyűs kezeibe fogta, cirógatta, csókolgatta s pirongatta: Oh te csúnya! Oh te kedves, majd kikapsz, hát illik-e megszökni! Itt maradj csendesen a kis mama mellett! Milyen szép, nézd milyen ép. Nézd hát Emil a kis cicámat, a pici gyermekemet ! Ne harapj! Nyalni szabad. Úgy. Ugy-e jó a rizspor? Milyen szép a cicám, milyen fehér! Ma reggel kolónyi vízben fürösztém. Kérlek, úgy hagyta magát mosni, mint egy kis gyermek. Mimi a nő karján hagyta magát kényeztetni. Úgy hevert ott, mint egy termetes fehér bojt. Valóban olyan csinos állatka, mint maga az úrnő, kinek világosszinü ruhája különös ellentétet képezett a gyermekek hanyag, kopott s kissé rövid ruháihoz. Látszott, hegy a gyermekek nem vigyáznak öltözékeikre, mostohájuk meg nem gondol velük. — Isten veled Mimi! — mondta Mazené — köszönj szépen mamádnak; Isten veled! És nagyon különböző hangon folytatá: — Márk és Mari, nektek nincs más dolgotok, csak Mimire vigyázni. Ne hagyjátok megszökni, vagy fára mászni. A kis fiú félénk hangon kérdezé: — Szabad vele játszani? — Nem; azaz ha nem fogjátok kínozni, mert megvadul, ha utána szaladnak! De mily piszkosak a kezeitek. Még őt is bepiszkoljátok. Napernyőjét kinyitva férjéhez fordult. — Jó napot Emil, jó kedvet a munkához. # Az ajtó csengetyüje csengett, mikor azon kilépett. Maze ur mozdulatlanul maradt néhány percig, aztán komoly arccal a gyermekeket nézte. — Milyen piszkos a kezetek — mondotta — menjetek be, hogy mossa meg a szobaleány. Szó nélkül engedelmeskedtek. Addig ő a macskát fogta s egy nemével a gyanakvó tekintetnek nézte. Egy kissé roszalta fiatal neje túl ságos gyengéjét az állat irányában. Talán egy kis féltékenység is járult hozzá, látva, hogy Berta mennyire kényezteti a cicát, miközben első neje gyermekeihez oly hideg. Mintha az elhunyt szelíd halvány Annetteje szép szemei gyengéd szemrehányással tekintenének reá. Hiába akarta magát védeni, nem talált kifejezést, a mivel lelkiismeretét megnyugtathatta volna. A Mimi épp most az ujját megharapta s ő felsziszszent: — Kis gonosz állat! Mikor a gyermekek visszajöttek, mondta nekik, hogy szép csendesen játszódjanak— és a mi pedig az utolsó időben nagyon ritkán történt, nagy szeretettel megcsókolta őket. A kis fiú nyugodt maradt, de a kis nyolc éves leányka oly érzékenyen fogadta e csókot, hogy könyeit csak nehezen tartotta vissza. * Maze ur visszatért szobájába, de nem volt képes dolgozni. Szivarra gyújtott, hanem rosznak találta s eldobta. Fel s alá kezdett sétálni a szobában. Ha az ablak elé ért, mindannyiszor a kertbe pillantott. Márk és Mari a pázsiton át mentek, a mit pedig mostohájuk megtiltott nekik. De ők titkos örömmel élvezték, hogy dacolhatnak vele távollétében. A kert hátterében a bokrok felé igyekeztek, kétségkívül azért, kogy ott ne láthassák őket. Márk és nővérkéje oda húzódtak, miközben a cicát felváltva karjaikon vitték. Maze ur eltűnődve megállt, mit akarhatnak ott azok a gyermekek játszani. Eltűnésük a fák közt nagyon természetes, de mégis érthetetlen. Aggodalommal nézte őket. Csak ablakát kellett A Zemplén mai száma tizenkét oldal.
