Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1898-09-18 / 38. szám

A vármegye gyásza.

Zemplén-vármegyének mindenik községe, mint egy-egy élő idegszál, sajog a metsző fájdalomtól, mely felséges királyasszonyunk gyászos kimúlásának lesújtó hírével érte. A „Zemplén“ múlt száma hiób-hiradásával, hogy t. i. Erzsébet királyasszonyunk orgyilkos tőrszurá- sának esett áldozatul, több mint 300,000 lelket tett a legiszonyúbb fájdalom szivbelf osztályosává vármegyénkben.Özönével fekszenek előttünk vármegyénk minden zónájából a tudósítások, hogy a magyar nemzet legnagyobb halottját sirató harangok hívó szózatára a buzgó hívek zsúfolásig megtöltötték mindenütt az istenházát, honnan a legáhitatosb imádkozás szellem-szárnyain emelkedett föl a szivek érzése az egek kárpitjai fölé és nyitott utat az örök áldásnak, hogy szálljon alá az üdvözöltek honába költözött „legjobb királyné“ emlékezetére.

A hivatalos vármegye közönsége is, olyan áhítattal, mint a templomba menni szoktak, gyűlt föl f. hó 15-én az ősi székház tanácskozó nagytermébe, hogy lerój ja kegyeletének hálaadóját Erzsébet-királynénk magasztos és dicső emléke iránt.

Az ősi terem nagy arányú gyászpompájával csak fokozta a gyászos érzetet, mely sziveinkben honolt. A tanácskozó asztalok zöldjét a gyász- diszközgyülés alkalmára a fénytelen fekete szin, a legmélyebb gyász képe váltotta föl. A karzat balusztrádja fekete drapériákkal volt bevonva. A terem falait ékesítő olajfestmények mind gyászlepel alatt! Csakis egy vált ki krep-fátyollal körülszegett aranykeretéből a képek közül, az Er- zsébet-királyné ifjuaszszonykori portréja. (Éppen abból az időből örökíti meg kegyeletünknek ősi termünkben felséges asszonyunkat, midőn „Erzsébet-utján“ Szerencs—-Tisza-Lúcz—H.-Német- Gesztely—Miskolcz irányában vármegyénket is szerencséltette legmagasabb látogatásával.) Ez az egy kép angyalszelid, jóságos tekintetével úgy nézett alá, a tanácskozó asztalok köré gyülekezett vármegye-atyákra, mintha volt volna felettünk a Gondviselésnek alászállott arkangyala.

Főispánunk, arcán a szivet tépő fájdalom markáns kinyomatával, d. e. 9 órakor lépett az ősi terembe, hogy legszomorubb tisztét, a gyász- diszközgyiilés vezetését teljesítse. A feketébe öltözött bizottsági tagok mindnyáján fölállottak s könynyel csordultig gyűlt szemeiknek fájdalmas tekintetét a királyné képére függesztették.

Az elnöklő főispán alig-alig birt a fojtó fájdalomtól megszólalni. Amint pedig szólni kezdett igy: „Imádott jó királynénk nincs többé!“ . . . nem birt könyeivel. Még csak egykét rövid mondatot birt kimomdani, hogy t. i. a gyász-közgyűlést megnyitottnak nyilvánítja.

Minden ékesszólásnál szebben szólott most a néma köny, mert mindnyájunkat magával ragadott. Volt-e csak egy is közöttünk olyan hatalmas, a ki parancsolni birt könyeinek ?

Percnyi idő mult el a siri csendben, midőn a szólásra felemelkedett Matolai Etele alispán, küzdve a szóval, a mi pedig nem szokása és majd-majd legyőzetve a gyász érzetétől, a min pedig győzni szokott és a következő beszédet mondotta:

Méltóságos főispán úr!

Tekintetes Bizottság!

Nem találok szavakat, a melyekkel a nemzetünket ért iszonyú csapást és e felett érzett mély fájdalmunkat és felháborodásunkat méltóan fejezhetném ki ; de nem talál bizonyára senki más sem széles e hazában, legyen bár egy Kossuth Lajos ékesszólási tehetségével megáldva. Ki tudna méltó kifefe- zést adni azon honfiúi legmélyebb fájdalomnak, a melylyel szomorú kötelességem jelentenem azt, hogy Erzsébet királynénkat, országunk második védanyját, a kinek nemzetünk sorsának jobbra fordultát legnagyobb részben köszönheti, a ki szinte második hazájának fogadta és tartotta hazánkat, hódolva tisztelt, de e mellett az imádást megközelítő rajongással szeretett Királynénkat, aki soha senkinek rosz- szat nem, de tehetségéhez képest csak jót tett: idegen földön, a szabad helvét köztársaság földén, idegen kéz orvul meggyilkolta.

A harag, a megvetés, a gyűlölet a bosz- szu hangján szóljak-é erről a minden fenevadnál undokabb gyilkosról ? — Nem szólok inkább sehogy, mert amit mondani kellene, nincs szó kimondani!

O! bár dicső Királynénk honunkban lelte volna fel legkedvesebb tartózkodási helyét ; bár soha el nem hagyta volna magyar hazánk határait; itt nem akadt volna soha

oly elvetemült nyomom teremtmény, a ki orgyilkos kezét felé emelje!

De, fájdalom, megtörtént.... és mi nem tehetünk egyebet mintsem, hogy igen-igen sokáig sirassuk és gyászoljuk!

Ezután Dókus Gyula cs. és kir. kamarás, a vármegyének ékesszavu főjegyzője szólalt föl s a mi máskor nem szokása, most Írásból olvasta föl — sokszor törülgetvén szemeit, hogy könnyeitől lássa a betűket — indítványait, a mint következnek :

1. Ő cs. és ap. Királyi Felsége előtt a törvényhatóság mély fájdalmát és hódoló részvétét feliratban fejezze ki.

2. Ő cs. és Királyi Felsége megboldogult Erzsébet királyné emlékét és érdemeit a Közgyűlés jegyzőkönyvbe igtassa és örökítse meg.

3. Az 0 Felsége a királyné emlékére alkotandó törvényt egész szövegében ércbe vé- setve tanácsterme falába helyeztesse el.

4. Temetésén a törvényhatóság kép- viseltetéséről 3 tagjának kiküldetésével intézkedjék.

5. A megdicsőűlt ravatalára a vármegye címerével ellátott szalagu koszorút helyezzen ilyen felírással: „Zemplén-vár- megye közönsége — Mély fájdalma és hálás hódolata jeléül.“*)

6. Mondja ki, hogy a vármegye bizottságának tagjai és a tisztikar, a lakosság pedig 30 napon át gyászt viseljenek. — A házakat gyászlobogókkal ellássák és azt 30 napon át ott tartsák. A hivatalos iratok az év végéig gyászpecsét alatt adassanak ki.

7. Mondja ki, hogy a törvényhatóság és a tisztikar örök időkre szeptember 10-én gyászt ölt, s ezen napot kegyelettel megszenteli.

8. Mondja ki, hogy a temetés napján a vármegye egész területén gyászistentiszteletek tartassanak, azokon a hatóságok, testületek és iskolák növendékei megjelenjenek. — Vegyen részt a S.-A.-TJjhelyben az összes felekezeteknél tartandó gyászistentiszteleten. — A felekezeteket hívja fel, hogy a temetés napján és még 3 napon át egy órahosszáig liarangoztassanak.

9. A gyászesetet tudató, ez évi szeptember

11-én megjelent összes napilapokat beszerezve, ezen gyász közgyűlésről felvett jegy- zökönyvhöz csatoltassa, — a jegyzőkönyvet kinyomatva a társtörvényhatóságokhoz és a vármegye összes községeihez megőrzés, végett küldje el.

10. O Felségének a királynénak Budapesten emelendő szobrára a közmivelódési alapból 2000, azaz kétezer koronát szavazzon meg, annak kiutalására a közig, bizottságot hívja fel. — A főszolgabirákat a szobor költségeihez való gyűjtés eszközlésére hívja fel.

Az indítványokat pontról-pontra menő helyesléssel fogadta el és emelte a vármegyénkben kötelező határozatokká a Közgyűlés.

Most következett annak az elmebeli két remekműnek szép előadása, melyek lapunk elején ékeskednek és főjegyzőnk aranytollára vallanak.

ügy az Erzsébet királyasszonyunk emlékét méltató, mint a király őfelségéhez menesztendő hódoló részvétfölirat — Fejes István biz. tag indítványára — a „Zemplén“ első oldalán köz- zététetni, a vármegyei Évkönyvekben megörö- kittetni s egyszersmind külön lenyomatok formájában a társtörvényhatóságokkal közöltetni rendeltettek.

Ezek során a gyász-diszközgyülés d. e. 10 órakor véget ért. A jelenvoltak mély meghatottsággal távoztak.

Sátoralja-Ujhely gyásza.

A legborzasztóbb szerencsétlenségnek, Er zsébet királyasszonyunk tragikus halálának a „Zemplén“ számára érkezett és a lap külön kiadásából már szombat este félkilenc órakor futó tűzvészként elterjedő hire városunk lakosságát a fájdalom, a gyász és az izgatott felháborodás lázába borította. A város utcái, hogy nyugta*) A vármegye koszorúját Vécsey Sándor br. val. belső titkos tanácsos vezetése alatt Dökus Ernő cs. és kir. kamarásból és Horváth József árv. sz. elnök bizottsági tagokból álló hármas küldöttség vitte tegnapelőtt Bécsbe és Zemplén-vármegye _ közönségének hálás hódolata jeléül Erzsébet királyné Őfelsége ravatalára helyezte. Szerk.

lan, kétkedő, majd fájdalmukban siró közönséggel megteljenek, csak rövid nehány perc műve volt. És a kétkedők kétkedése is mihamar borzasztóan fájdalmas valósággá válott, amikor hivatalos utón is megerősítették a legszomorúbb hírt, hogy imádott Királynénk gyilkos merénylet áldozatává lett.

Hogy milyen volt a hir hatása mindnyájunkra, azt toliunk leírni képtelen, színtelen a szó, melylyel azt kifejezni képesek volnánk : le voltunk sújtva, kimondhatatlan fájdalom nyilallott szivünkbe, sírva, szinte dermeten, néma csüggedéssel vártunk bővebb tudósítást a katasztrófáról és bizony nem ült álom szemünkre, gyötrelmes éjjelt, virasztottunk át, sirva, töprengve : mit hoz a jövő ?! .

Másnap vasárnap d. u. már mindent tudtunk. A keservnek, bánatnak nem hivatalos felhívásra, de a sajgó szív sugallatából és spontán elhatározásából immár láthatók valának gyászos külső jelei. Gyászos pompát öltött magára legelsőbben is a vármegyeháza. Nemcsak ormáról leng a félárbocra leeresztett, hatalmas nagy fekete zászló, hanem fekete drapéria vonja be baldakinszerüen az emeleti középső ajtót és erkélyt is, melynek közepén a vármegye címerét gyászfátyollal vonták be: a címer alól az erkélyt tartó két oszlopot is fekete szövet borítja.

A városháza ugyanoly szépen bevonva fekete drapériával hirdeti gyászát. Valamennyi templomon, izr. imaházakon, valamennyi állami hivatalon és intézeteken s csaknem valamennyi magánépületen ott leng-lobog a fekete zászló. Az a sok-sok zászló egész fekete erdő, eddig soha nem látott méltó kifejezője tengernyi bánatunknak. — A kirakatok, különösen a rő- fös-üzletek kirakatai, kivétel nélkül fekete szövettel ékeskednek, számos helyen ravatalszerü koszoruzott emelvénynyel és megboldogult királynénk arcképével sürü fátyollepel alatt.

Azóta mindmáig minden csendes. Yig kurjantás vagy zeneszó sehol se hallik. Csak sírunk, csak zokogunk. Ez az egy az enyhülés ami mérhetetlen nagy fájdalmunkra

*

Ujhely város képviselőtestülete, Ujfalussy Endre főbíró elnöklete alatt, f. hó 15-én d. e. 11 órakor tartott rendkívüli közgyűlést, melyen a képviselőtestület tagjai nagyszámban s a gyászjelképéül mindannyian fekete ruhában jelentek meg. A közgyűlést Ujfalussy Endre nyitotta meg s a gyászos érzet súlya alatt meg-megre- megő hangon elmondott kegyeletes beszéde után egyhangú határozattá tették a következő indítványokat :

1. A város képviselőtestülete mélységes fájdalmának és gyászának jegyzőkönyvben ad kifejezést s azt felterjeszti a vármegye alispánjához.

2. Az Erzsébet királyné emlékére Budapesten, az ország székes fővárosában emelendő szobor költségeihez 200, azaz kétszáz koronával járul.

3. A város lakosságát harminc napos gyász viselésére falragaszokkal felkéri.

4. A felekezetek templomaiban f. hó 17-én tartandó gyászistentiszteleteken testületileg részt vesz, illetve tegnap már résztvett.

5. A boltok és nyilvános üzletek tulajdonosait felkéri, hogy bolti s üzleti ajtóikat e hó 17-én d e. 9 órától esti 6 óráig zárva tartsák. Ugyanekkor, a temetés ideje alatt, az összes utcai villámos lámpák gyászfátyollal bevonva égni fognak.

6. Erzsébet királyné életnagyságu olaj- festésű arcképét a tanácskozóterem számára megfesteti.

7. A város hivatalos kiadványain és levelezéseinél a f. év végéig fekete pecsétet használ.

A pataki főiskola gyásza.

A sárospataki ref. főiskola köz igazgatója, Írja levelezőnk, azonnal kitüzette a főiskola homlokzatára a gyászlobogót, amint a királyné tragikus haláláról értesült; hétfőn d. e. 11 órakor pedig tanácskozásra hívta össze a tanárkart, hogy a főiskola is részt vegyen a nemzet gyászában.

A tanárkar a következő határozatokat hozta;

a) Fájdalmának és részvétének kifejezését feliratban juttatja ő Felsége, a király elé;

b) A gyászlobogót a temetés befejezéséig kitűzve tartja;

c) A királyné emlékezetére gyászünnepséget tart s ennek rendezésére egy bizottságot küld ki;

d) A temetés napján a főiskolában az előadások, tanítások szünetelnek;

e) a ref egyháznak a temetés alkalmával tartandó gyászünnepségén a tanárkar és ifjúság testületben részt vesz;

f) a tanárkar és az ifjúság egy hónapig gyászt visel.

Folytatás a II. mellékleten