Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1898-09-11 / 37. szám
Bár derékban girbe-görbe, Szekrény, asztal, munka-pad. Mindmegannyi lesve várja, Hova húz a koronája? Találgatják merre dűl ? ! Egynek balra, másnak jobbra Mindeniknek van rá gondja, Egyre nincs esak egyedül. Hogy az a két kis madárka, Melynek lombja volt a sátra, Hol is fog majd daliani ? ! Vagy tán ők is meg se térnek, A kidőlt vén gesztenyének Egy bucsúdalt mondani ? ! Janka Károly. Á hódoló diszfelvonulás. Olvasóink közül azokat, akik a fővárosba rándulnak, figyelm ztetjük arra, hogy Budapestnek jelenleg a legszebb, legcsodálatosabb látványossága az a körkép, mely az ezredévi hódoló diszfelvo- nulást ábrázolja. • A művészek egész kis serege — élén Eisen- hut Ferenccel — közel két évig dolgozott e képen, mely úgy történelmi, mint művészi szempontból re mek alkotás. A művészek kitűnősége maga elég ga randa ugyan arra, hogy a festmény, mely az ezredévi ünnepségek legnagyobb zerü mozzanatát örökíti meg — bámulatos legyen ; de hogy annak becsét >kézzelfoghatóan* is kifejezzük, megemlítjük, hogy jóval többe került százezer forintnál A festmény a városligetben (az Andrássy-ut torkolatánál) latható egész nap, az esteli órákban villámosvilágitásnál A körképen arcképhüséggel látható Magyar- országnak majdnem minden nevezetesebb embere, továbbá azok a bandéristák is, szinte valamenyien, akik a hódoló diszfelvonulásban résztvettek, — tehát a mi édes véreink is, a zempléni délceg ban- disták, arcképhüséggel, saját diszöltönyeikben, saját lobogóik alatt. A nézőközönség közé a művészek igen sok országszerte ismert, kedvelt kitűnőség és nevezetesség (hölgyek és urak) arcképeit föstötték le; lehetetlen, tehát hogy közülünk bárki, aki a főrárosba fölutazik, ezt a festményt meg ne tekintse. A nagy.-zerü körkép mauyarázására, tájékozásul érdekesnek tartjuk elmondani a következőket. A föladat : megörökíteni, lefesteni a hódoló diszfelvonulást egy képen sokkal nehezebb volt a kivitel pillanatában, semmint felületesen szemlélve a dolgokat, hihető volna. Mert a festmény egyik pontjánál elkezdi a menet ábrázolását, s s végig festeni az egészet úgy, hogy a menet vége es az eleje szükségképp összetalálkozzék, — eszméden, üres szolgai kép, egyszerű unalmas lefestés leendett, S egyáltalaban úgy kezdeni a leföstés munkáját, mint má^, például ipari munkát szokás: »az eiején« — itt mar jó eleve kizártnak kellett lennie, mert ha az elejét látjuk a menetnek a festményen, előtte, még a történelmi hűségnek is megtelelően, de természetszerűleg is, — okvetlenül egy jó darab utcának üresnek kel lett volna maradnia, ami pedig egy hasonló f st ményen, melynek nyüzsöguie, hemzsegnie kell az élet. az akczió mozgásától, elevenségétől, valóságos képtelenség. Eisenhut tehát az egyetlen lehetséges módját választotta a a megfestésnek, és megoldotta a kérdést úgy, hogy képe híven visszatükrözi az eszmét, aminek kiiejezésére a diszfelvonulás törekedett, de azért rafesteite a képre az egész ban deriumot, annak minden jelentős alakjai portié- hüséggel is ábrázolván. A bandérium föl és elvonulásának legfőbb célja, legkiemelkedőbb mozzanata, kétségk vül a hodolat volt a király előtt, sa bandérium k gyózó vonalának, hogy úgy mondjuk, a legtartalmasabb részét, a színét képezték az országok lobogóinak vivői. S ezek között is a legelső, legkiemelkedőbb mozzanatot annak kellett Képezni, amint Magyar- ország zász ajaval annak hordozója, Vay Béla báró hódolattal elvonul a király előtt — Vay mögött — és előtt a többi zászlós urakkal. Ez képezi tehát a festmény magvát, — jegeczedés pomját, s e pont korul kellett sora kozniok a többi mozzanatoknak amennyire lehetséges volt, a történelmi hűség szem előtt tartásával. A kép legfőbb mozzanata tehát a királyi várpalota udvarán a király előtt történt, amint ott a zászlós urak menete s előtte, mögötte a többi bandériumok elvonulnak, minthogy azonban a zászlós urak az egész menetnek jóformán a derekán vonultak a menet elejének a vezető Bérezel Dezsőnek és a mögötte levő vármegyék ban- banderiumának más helyet kellett kijelölni a festményen, — olyant, amely már nincs a várban, minthogy az eleje mar akkor onnan bevonult. Eisenhut tehát úgy alkotta meg a festményét, hogy a bandérium azon részét, mely a menet elejét képezte és a varba az említett mozzanat kiemelésének nélkulözhctlenségénél fogva elhelyezhető már nem volt, a Vérmezőre helyezte vissza, abba az időbe, amikor ott a diszfelvonulás már feloszlófélben van, de ott szépen megfest hető, s természets-erüleg szerves összefüggésben hozható magával az egész millénniomi diszfel- vonulásnál. Egy másik »költői szabadság*, amivel az alkotó művész élni kénytelen, sőt köteles volt, az, hogy mindazon állami, katonai és egyházi főméltóságokat, akik részben diszhintókban, részben az uj országház kupolastermében, részben a Mátyás templomban és előtte vettek részt az egész ünmpies aktusban, melynek a diszfelvonulás képezte legkimelkedőbb mozzanatát, mint nézőket szerepelteti a királyi várpalota udvarán. Mert bizonynyal nagyon hiányos leendett e festmény, ha ép ezek az urak hiányoznak róla fölösmerhető módon, másrészt azután ez lehetett egyetlen módja annak, hogy a magyarság e valódi, leghi- vatottabb képviselői is ott szerepelhessenek e 1 épen, mely az egész nemzet ünnepét és hódolatát fejezte ki a legékesebb módon. Ugyanebből az eszméből kiindulva, a nézőközönségbe, különösen a várpalota utvarán, tribünjén ts környékén, sok olyan előkelő hölgyet és urat festettek le a művészek, akik mint nézők teljes joggal tekinthetők a magyar közönség képviselőiül, minthogy többnyire jelentős szerepet játszanak a közéletben. A—n. Közgazdaság. Nem várt meglepetés. A Zemplén-várme- gyei cukorrépa-termelő közönségét kellemes és hasznos meglepetés érte_a napokban. „A Magyar Cukoripar-Részvénytársaság“ szerencsi gyárának üzletvezetősége ugyanis kát. holdanként, melynek répa-termése az 1897. évben tényleg be- szállittatott, 2 (két) forintot küldött jutalék gyanánt minden egyes répa-termelőnek, — beváltandó azon Ígéretét, melyet a zemplén-vámegyei gazd. egyesület t. elnökségének S.-A.-Ujhelyben 1897. év január hó 20-án tett: hogy ha t. i. az 1897—98. üzletévre a törzsrészvények után legalább 6"/o osztalék kerülne kiűzetésre, ez esetben a termelőknek holdanként két ft jutalékot utánüzet. A gabona-félék átadásánál többnyire levonás divatozik; mi a cukorrépánál most a nyert hasznon is osztozkodunk részben. Mindez vármegyénk gondos és figylemes gazdasági egyesületének és a cukor-gyár hutnánosan gondolkodó igazgatóságának érdeme. Fogadják leghá- lásabb köszönetünket és soká éljenek! — Ond, 1898. szept. 1. — Egy termelő. Díjazással egybekötött tenyészmarha- kiallitas, lo- és csikódijazás. A Zemplén- vármegyei gazdasági egyesület, Szerencsen, a f. év szeptember 8-án, díjazással egybekötött tenyészmarha-kiállitást, ló- és csikódijazást rendezett; egyúttal a gazdasági cselédek jutalmazására kitűzött jutalomdijakat is kiosztotta. A dijazás, tekintettel arra a körülményre, hogy Szerencsen ez idő szerint első Ízben történt, erkölcsi siker tekintetében, különösen a felvezetett ménekre nézve, teljesen kielégítő volt; hogy azonban nem oly számmal lettek állatok bemutatva, mint aminő számot e járás kisgazdái elő vezetni bírtak volna, oka talán abban keresendő, hogy a dijazás céljával tisztában nem voltak és talán abban is, hogy a dijazás napja összeesett a szerencsi búcsúval. Ha gyakrabban fog az ily nemű kiállítás ismétlődni, hiszszük, hogy a kisgazdák is, okulva a mostani dijazás anyagi előnyében, sietni fognak szebbnél-szebb állataikkal az erkölcsi sikert emelni s ekként állattenyésztésünk emeléséhez hozzájárulni. — Egyébként a dijazás eredménye a következő volt: Kun Frigyes, gazdasági egyesületi alelnök felhívására megalakulván az egyes bírálóbizottságok, ezek ítélete alapján díszoklevelet kaptak: Szirmay György gróf szerencsi uradalma kollektiv tenyészmarha-kiáilitásáért; Andrássy Gyula gróf m.-zombori uradalma ugyanazért; özv. Zalay Istvánné,Tallián Janka br.-né l.-bényei uradalma ugyanazért; Jászay Zoltán megyasszai jegyző; továbbá csikókért Zalay Andor nagy birtokos és Osváth Mátyás mádi r. k. plébános. — Dijakat nyertek szarvasmarháért: 1. Csiger Imre Sajó-Hidv égről 30, 2. ugyanaz 10, 3. Hajdú József Mád-Zombor 25, 4. Kutas István Szerencs 15, 5. Mihály János Sajó-Hidvég 10 korona. — Ló- és csikóért: 1. Gáli Lajos Ond, szopós csikóért 80, 2. Fodor István Tisza- Lucz 60, 3. Lánczy József Takta-Szada 50, 4. Szitás József leik. Takta-Szada 50, 5. Petrik György Legyes-Bénye 40, 6. Altmann Sámuel Ond 40, 7. Balog Zzigmond Tisza-Lucz 30, 8. Halász Imre Kis-Dodsza 60, 9. Székely János Takta-Szada 40, 10 Juhász István Kis-Dobsza 30, 11. Bányász István Monok 20 koronát. A jutalomdijak kiosztása előtt Kun Frigyes egyes, alelnök meleg, buzdító szavakat Intézett a kiállítókhoz, kérve őket ezen az állattenyésztés emelésére irányuló törekvésnek a jövőben is való felkarolására. A mezőgazdasági cselédek közül a következők jutalmaztattak: Demeter András a zom- bori urad. kondás 40 évi szolgálatáért 30 koronával ; Orosz János l.-bényei uradalmi vincellér 32 évi szolgálatárt 20 koronával; Biki József szerencsi uradalmi gazda 32 évi szolgálatáért 20 koronával; Gsesznik István m.-zombori uradalmi kerülő 30 évi szolgálatáért 10 koronával; Huszár János berzéki mindenes-cseléd 29 évi szolgálatáért 10 koronával és Németh Mihály l.-bényei uradalmi kertészgazda 30 évi szolgálatáért 10 koronával. A zemplón-vármegyei gazdasági egyesületet ezen közhasznú működéséért teljes elismerés illetheti meg. A kukoricamoly irtása/) Jablonowski József-tői. Hosszabb tartalmú megfigyeléseim alapján láttam, hogy a kukoricamolynak alig van állati ellensége. Hogy a kukoricamolynak, olyan kevés állati ellensége van, azon nem kell csodálkoznunk : hiszen az életmódja, mely szerint mindig védett helyen, a szárban van, ezt eléggé magyárázza. S igy a gazda nem igen remélheti, hogy a kukoricamoly kártételének itt is valamely jótevő rovarcsapat elszaporodása vet véget, mint megannyi más esetben; itt nagyon is szükséges, hogy maga az ember szálljon vele szembe. Az ellene követendő védekező eljárás a következőkből áll. A védekezésnél az állat életmódjából a következő mozzanatokat kell szem előtt tartani: hogy a) a hernyó a szárt a hegyénél kezdi ki, b) hogy legtömegesebben a szárban tanyáz, c) hogy kisebb mértékben a csutkában és a levágott gyökérrészben is áttelelhet és végül d) hogy előfordulhat e hernyó több kultivált és vadon termő növényben is. S e szerint a védekezésnél is ezekhez kell ragaszkodni. a) Ott, hol a kukoricamoly már a kukoricaszár hegyein mutatkozik, legsürgősebb teendő, hogy a fertőzött címert és esetleg a szárnak azt a részét, amelybe a hernyó már bele- furakodott, azonnal levágjuk, a levágott részeket összegyüjtsük és nyílt tetejű hordóba, vizba dobjuk, azonban mindig ügyelvén arra, hogy a hernyók akár a címernek levágása közben, akár egyébként, vagy már magából a hordóból el ne szökjenek. E szerint legjobb volna, ha a munkások a levágott részeket előbb nagy kézi edényekbe gyűjtenék össze s azokat azután a kordóba töltenék, a melyet szintén mindig fedve kell tartani. Ha a hordóban már sok a hernyó, akkor azt leforrázni, vagy esetleg trágyalébe fojtani és azután trágyával letakarni kellene, hogy abból egy sem meneküljön. Ezen eljárás sikere attól függ,"hogy mennyire gondosan hajtották végre Minden esetre fontes, hogy a munkások mindig vizsgálják meg a szárt, hogy a hernyó meddig vándorolt már le ; erre jó útmutató a rágás helyén kis csomókban csüngő rágott por. Szükség esetén tanácsos, hogy ez az eljárás másodszor is megismételtessék, mert, a cimornek (zászlónak, himvirágnak a kukorica zabjának) vagy a szár legfelsőbb részének ilyenkor való levágásával a kukoricaszárban nem teszünk kárt. Ennek az eljárásnak az ideje akkor következik be, ha a hernyó már csakugyan mutatkozik s ez rendszerint július második felében, vagy augusztus elején következik be, de a korai fajtáknál még hamarább is. b) Tudva azt, hogy a hernyó ősz végén nagy tömegben a kukuricaszárban tanyázik és ugyanott át is telel, szükséges, hogy a kuko- ricaszárt gyökerestül a helyszínén vagy azonnal elégettessük, vagy ha erre, mint téli takarmányra szükség van, hogy azt a következő évi március végéig föletessük, figyelemmel lévén arra, hogy annak hulladéka vagy az a lom, melybe a kukoricoszárból kipergő hernyó meghúzódhatott, szintén trágyalébe kerüljön, hogy a hernyók abban is tönkre menjenek. A kukoricaszárnak félretétele és annak nyáron át való eltartása mindig veszedelmet rejthet s azért nagyon is kárhoztatandó az eljárás, melylyel sok gazdaságban találkozunk, hogy t. i. egyes gazdasági segédépületeket (pl. a cselédség sertésólait) kukuricakóróval fedik. c) A kukorica földön nem szabad hagyni a levágott kukuricaszárak alsó részét, azok gyökereit sem, mert a hernyók kis része bent szokott maradni telelésre ezekben is. — És az még nem elég, ha valaki ezeket a maradékokat egyszerűen beszántaná; a molynak, illetve hernyójának e beszántás nem igen árt, talán még használ is, mert igy a földben legalább melegebb, védetebb helyen telel. Szükséges tehát, hogy úgy az alsó szárrészek, mint egyáltalán minden szárhulladék a föld felszántása előtt el*) Kivonat a m. kir. Rovartani Állomás kiadásában. A kukoricamoly (Botys nubilalis stb.) életmódja és irtása c. (ismertetéséből, mely a mai számunk „Hivatalos Rész“- ében 20183. sz a közölt alispáni intózkedss mellékletéül érkezett szerkesztőségünkhöz, — és a mely ösmertetós egész terjedelemben elolvasható akár a t. vármegye közig, irattárában, akár pedig a járások szolgabirói hivatalában. Szerk.
