Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1898-11-06 / 45. szám
1898. november 6. I. Melléklet a „Zemplén“ 45. számához. ínséges kölcsöntartozás elengedése. Főispánunk Öméltósága és a közig bizottság közbenjárására Komlóska községnek tőkében 243 ft 46 krnyi, kamatokban 178 ft 36 krnyi ínséges vetőmag-kölcsönhátrálékát a kir. pénz- ügyminister elengedte. Helyettesítés. Bárczy Gusztáv közig, joggyakorló a központból N.-Mihályba küldetett, hogy a beteg szolgabirót helyettesítse. A vármegyei számvevőségek és pénztári tisztségek javadalmazásának rendezése s nemcsak a kor igényeihez, de a pénztári és számvevői szolgálat épp oly terhes, mint rendkívül nagy felelősséggel járó hivatásához mért emelése érdekében a vármegyei főszámvevők és főpénztárosok Budapesten a f. évi november hó 20-án országos kongresszust fognak tartani. A kongresszus megtartása Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun-vármegye alispánja utján a belügyministernek és a többi szasministériomoknak már bejelentett avval a kérelemmel, hogy kiküldötteikkel magukat a kongresszusvn képviseltessék. A kongresszus emlékiratát küldöttség fogja átnyújtani a ministerel nőknek és a belügyministernek. Állami anyakönyvi statisztika. A sátoralja-ujhelyi állami anyakönyvi hivatalnál (1898. október 22-étől október 28-áig) a) házasságot kötött: — pár: b) kihirdettetett: 5 egyén c) születési anyakönyvi bejegyzés volt 14 esetben; d) elhalálozott: 14 egyén. Hírek a nagyvilágból. Vilmos német császár és a császárné f. hó 4-én kíséretükkel visszaindultak a Szentföldről. Ott tartózkodásuk idejét megrövidítették, mert a hőség szenvedhetetlen. E miatt lemondottak a názáreti látogátásról is. — A katolikus világnak nagy örömet szerzett a császár ajándéka. Azt a házhelyet ugyanis, a hová Máriát ájultan vitték, midőn a golgotái véres dráma véget ért, és a mely házhelyet most a török szultán a német császárnak adományozott, Vilmos a jeruzsálemi katolikus egyesületnek adta, hogy ott templomot építsenek. Ángolország nagy sebbel-lobbal fegyverkezik Fránciaország ellen, melynek térfoglalását Afrikában nem tűri. Ha Fránciaország nem enged : minden percben kitörhet a háború. Kréta szigetről, Orosz-, Fráncia-. Angol- és Olaszország kiparancsolták a török katonaságot, mely már el is hagyta a szigetet. A kaszárnyákat és erősségeket a nagyhatalmasságok csapatai szállották meg. A sziget lakossága, uj alkotmánya alapján, megválasztja Kréta sziget kormányzóját, a ki minden bizonynyal György görög kir. herceg lesz. Hírek az országból. Erzsóbet szobra Mérhetetlen nagy örömet keltett országszerte felséges urunknak e napokban köztudomásra hozott abbeli kívánsága, hogy a mi megdicsőült Nagyasszonyunk, Erzsébet királyné emlékszobra Budán a Szent-György- téren, éspedig a Hentzi-emlék helyére állittas- sék föl. A közgazdasági kiegyezés ügye Ausztria és Magyarország között ismét elakadt a teljesedés utján, pedig az időből, a meddig az egyezkedésnek okvetetlenül célhoz kellene jutni, erősen kezdünk kifogyni. Uj táborszernagy. Őfelsége a király, Gödöllőn okt. 30-án kelt legmagasabb elhatározásával Fabini altábornagyot, a kassai hadtest főparancsnokát, táborszernagygyá nevezte ki és neki „becses szolgálatai méltatásának újabb bizonyságául“ első osztályú vaskoronarendjét adományozta. A földosztók pere. A Várkonyi-Schmidt- féle pörben tegnapelőtt tartották meg a vádló és védőbeszédeket. Várkonyit 10 havi fogházra és 400 ft pénzbüntetésre ítélte az esküdtszék. Különfélék. — Bernáth Elemér kineveztetéséről lapunk múlt számában már megemlékeztünk. Vármegyénknek e jeles szülöttjéről a Kassán megjelenő „Pannónia“ politikai és társadalmi napilap igy ir: Az öröm és veszteség ellentétes érzelmeit költi fel bennünk most vett értesülésünk, hogy t. i. Ő csász. és apostoli kir. Felsége a debreczeni kir. ítélőtábla elnökévé Bernáth Elemért, a kassai kir. ítélőtábla köz- tiszteletben és szeretetben álló tanácselnökét nevezte ki. — Egy felől őszinte örömmel látjuk az igaz érdemnek ilyetén elismerését és meg- jutalmazását, másfelől élénken érezzük a veszteséget, mely városunk társadalmát s a kassai Themist Bernáth eltávozásával éri. Közel hét éve, hogy vezéralakja volt társadalmunknak, egyik főbüszkesége kir. táblánknak s most ime át kell őt engednünk a nagy Debreczennek. Részünkről csak gratulálhatunk a kálvinista Rómának, hogy ily kiváló férfiút mondhat ezentúl magáénak. Felsőmagyarország fővárosából a legőszintébb jó kivánatok kisérik őt el uj lakóhelyére, az alföld metropolisába.... Mint bírót, széleskörű és alapos tudomány, gyors felfogás, éles itélőtehetség és példás szorgalom jellemzik őt szilárd jelleme és részrehajlatlan igazságérzése mellett. Kiváló érdeme van abban, hogy a kassai kir. Ítélőtáblán oly magas fokon áll a judikatúra, mert annak fejlesztésében mindig méltó részt vett. De nemcsak a jogszolgáltatás terén, hanem mint egyházának hü fia, az ev. református egyházi élet terén is, családi tradícióinak megfelelően kiváló és előkelő szerepe van. .. Mint a f. zempléni egyházmegye világi j elnöke, mint a tiszáninneni ev. ref. egyházkerület részéről megválasztott egyetemes zsinati és konventi tag, régóta vezérszerepet visz az egyházi ügyek intézésében. A kassai ref. egyház pedig, mindjárt idejövetele után, sietett őt az egyháztanács tagjai közé beválasztani s e minőségében is példányképe az egyháza iránt szívvel lélekkel buzgó férfiaknak. Hivatali és egyházi körén kívül városunk társadalmi életében is előkelő helyet foglalt el, mint a kulturális és humanitárius egyesületek, a „Kassai Kaszinó“ igazgatósági, — a „Társalgási Egyesület“ és a „Ka- zinczy-Kör“ választmányi tagja stb.“ — így a „Pannónia.“ Az igaz érdem iránt megnyilatkozó elösmerést bizonyára örömmel veszi tudomásul a szülővármogye is. — Kinevezések. Bereznay János, újhelyi törvényszéki jegyző, az edelényi járásbírósághoz aljárásbiróvá neveztetett ki. — Dezső Géza, végzett jog hallgató, Dezső Lajos áll. tanítóképző- igazgató, t. munkatársunknak jeles képzettségű fia, a beregszászi kir. pénzügyigazgatósághoz gyakorlóvá neveztetett ki. — Főigazgató látogatása. Sziebert Ede, kassai tankerületi főigazgató, a főgimnázi- omban folyó tanítás, előadás és haladás felülvizsgálása és ellenőrzése céljából a múlt egész héten Ujhelyben időzött s az alatt, a piaristáknak volt szívesen látott vendége, — Előléptetések. Barthos István és Sze- pessy Kálmán, az Ujhelyben állomásozó honvédzászlóalj főhadnagyai II. oszt. századossá, Adorján Kálmán hadapród-tiszthelyettes pedig f. hó elsejétől hadnagygyá léptek elő. — Gratulálunk ! — Halottak napja. Enyhe őszi napsugár ragyogott le . ránk halottaknapján. A lombjaiktól vedlő fák, meztelen szomorufüzek, szirmaikat lehullatott virágok tanyáján, a kereszténység temetőiben, a kegyeletes megemlékezés virágokkal és koszorúkkal díszbe öltöztette a sírok legtöbbjét. estére pedig a hálás szeretet ezer és ezernyi mécsest és gyertyát gyújtott a kedveseknek, kiket a múlandóság már oda juttatott, ahol „többé nem fáj semmi“. Megnépesültek a temetők. A máskor néma csöndét diskrét zsongás-bongás váltotta föl, sürü rajokban hullámzott a nép, ki-ki sietett leróni a kegyeletességnek ama valóban szép és megható adóját, a mikor, szinte megtisztultan,rövidke időre szünetet az élet profán zaja, a versengés és mindnyájan egy gondolatban találkozunk legnagyobb földi igazságban: Porból lettünk, porrá leszünk ... A róm kát. templomban délelőtt és délután gyászistentiszteletet tartottak. Ugyancsak délután a hecskei rk. temető kegyeletes ünnepnek is volt színhelye. Molnár Pál igazgató vezetésével, mint a múlt éveken, a ta nárikarral ezidén is megjelent a főgimnáziom ifjúsága, hogy az ott nyugovó piarista-tanárok szépen gondozott sírjai fölött áldozzon a hálás megemlékezésnek, amit emlékbeszédekkel és gyászénekek előadásával rótt le az ifjúság. — Barátságos összejövetel. A kassai kir. tank. főigazgatójának, Szieber Ede kir. tanácsosnak tiszteletére, itt időzése alkalmából, volt tanítványa Katinszky Géza rk. plébános fényes vacsorát adott a róm. kát. parókián. A meghívottak közül ott voltak: Dókus Gyula cs. és kir. kamarás, Meczner Gyula, a vaskorona-rend tulajdonosa, Talapkovits Vazul és Nemes Lajos kir. tanácsosok ; Meczner Béla, Czibur honv.-őrnagy, Ambrózy Nándor ügyvédő, Miklóssy István gk. esp.-plebános, Molnár Pál főgimn. igazgató, Márton Sándor kir. főerdész, Botka, István pénzügyi titkár, Nyomárkay Ödön dr., Ehlert Gyula, a „Zemplén“ tulajdonosa, Zavatzky Gusztáv és Violet Gyula rk. s. lelkészek. —Pezsgőbontásnál emelkedett fel a háziúr s éltette sok szép és nemes tulajdonokkal megáldott egykori tanárát s vendégét: Szieber Edét; majd Szieber Ede emelt poharat diligens tanítványáért, a házi űrért, üdvözölte őt uj és fényes állásában, s egyszersmind megköszönte, hogy alkalmat nyújtott neki arra, hogy nála Ujhely előkelőségével megismerkedhetett ; a jókedvű társaság különben csak az éjfél utáni órákban kezdett szétoszlani. — Hogy volt ? A s.-a.-ujhelyi iparosok önk. egyesülete részéről tegnap este a városi színházban műkedvelők közreműködésével nagy sikerrel bemutatott „Felhő Klári“ népszínművet ma este leszállított helyárakkal megismétlik. főtörvényszék elnöke sorsolás által jelöli ki a tárgyalásra behívandó 30 esküdtet. A ma érvényes 1872. nov. 21-iki törvény sem ismer cen- sust. Az alaplajstromot a békebiró, helyettese és a polgármester állítják össze s azt a törvény- széki elnökből, békebirákból és kerületi tanácsosokból álló bizottság selejtezi ki s egybe- állitja az évi lajstromot. Az esküdtszék itt is 12 tagból ál. A tárgyalás megkezdése után az elnök megesketi az esküdteket, hogy ne a törvények szerint, a melyekre az utasítások szerint gondolniok sem szabad, hanem tisztán lelkiismeretük szerint ítéljenek, illetve határozzák el azt, meg vannak-e győződve, hogy a vádlott bűnös vagy nem bűnös. A tárgyalás után a törvényszéki elnök felteszi a kérdéseket, melyekre az esküdteknek felelniük kell, elmondja, hogy miként lett a cselekmény bebizonyitva s felhívja őket az Ítélet- hozatalra. Az esküdtek visszavonulnak és titkos szavazással döntik el az eléjük tett kérdéseket. Elitéltetéshez elegendő hét szavazat, ha a szavazatok egyenlően oszlottak meg, a vádlott felmentendő. A verdictet a bíróság jegyzője olvassa fel a vádlott előtt s erre a hivatásos bíróság megszabja a büntetést vagy kimondja a felmentést. Ha a biráság alaptalannak találná az esküdtek ítéletét, a marasztaló verdict esetén joga van más esküdszék elé vinni az ügyet, a második jury végérvényesen Ítél. (Vége köv.) Október 28—30. Gálszécsen, hol egykor az ország sorsát intézni őseink tanácsot ülének október 28-án a késő ivadékok áldozni a vadász szenvedélynek s ezek közt pedig annak, mely faji jellegüknek legmegfelelőbb, agarászni összegyülekeztek. A mondott estén mind együtt valának azok, a kiket sem időjárás, sem távolság, sem pedig egy kis kényelmetlenség nem korlátoz abban, hogy egy pár órát baráti körben eltölthessenek. A szokásos gyűlést Vladár Emil társulati alelnük a távollevő Andrássy Géza gróf elnök helyett megnyitván, gyepvezérül Nemthy József, egyes bíróul: Molnár Béla dr., segítő birákul: Nemthy József és Thuránszky László választattak meg. A gyűlés befejezésével a következő nevezések tétettek : Vécsey Alfonz br. f. sz. Swip ugyanaz c. k. Makaróni ugyanaz f. sz. Krinolin Bernáth Zoltán f. k. Vaján Cseley Lajos f. sz. Remény I. ugyanaz szűr. sz. Lédi Orosz Miklós c. sz. Remény II. Szemere Gáspár f. k. Fecske Molnár Béla dr. c. sz. Pici Fischer Lajos br. f. h. Szeles Vladár Emil c. sz. Remény III. ugyanaz sz. sz. Kudarc. Összevetés: Remény II. visz szavonva Makaróni Krinolin Remény I. Swip Remény III. Fecske Vaján Pici Szeles Lédi Kudarc j Makaróni Makaróni visszavonva [Remény I. Swip [Swip Swip [Feeske [Pici Kudarc erivvezetd Kudarc [Kudarc Kudarc „Kudarc“ gazdájának, Vladár Emilnek, jutott a társulat által adott, bőgő szarvast ábrá- voló ezüst dij, valamint Vécsey Alfonz br. múlt évi nyerőtől ő vitatta el a vándordijat is. Mindkét napi agarászatunknak felséges szép őszi idő kedvezett, finely olyannyira kellemes volt, hogy könnyű felöltőkben lovagoltunk. A versenyek Andrássy Tivadar gr. őkegyelmessége által szokásos szívességével felajánlott Terebes és Miglész határában fekvő területen egy magas fensikon folyt le, amely nemcsak azért volt kellemes, mert ott elegendő nyulat kaptunk s a keresés unalmasságát nem éreztük, hanem azért is, mert a nők s a nem lovagló urak az egész versenyt elejétől végig élvezhették.