Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1898-10-23 / 43. szám

Vármegyei ügyek. III. Béla király és neje antiochiai Anna pormaradványait, az ezekhez tartozó királyi jelvényekkel együtt, a nemzet osztatlan érdeklődé­se és kegyelete mellett helyezték 50 évi hányatta­tás után örök nyugalomra Budapesten, a Mátyás­templomban f. hó 21-én. Királyunk őfelségének hagyományos kegyelete tette lehetővé, hogy egyik anyai ősének, III. Béla királyunknak s nejének, hányódott-vetődött csontjai ismét visz- szakerülhettek a megszentelt s remekművű hamvedrekbe. A temetés szertartását] Vaszary Kolos biboros hercegprímás végezte; temetés előtt Mailáth Gusztáv gróf erdélyi püspök tartott rekvimet. A vármegyék és városok küldött­ségei között ott volt Zempléné is a Dókus Ernő cs. és kir. kamarás orsz. képviselő, Horváth József árvaszóki elnök s Meczner Béla biz. tag személyében. Milléniomi bandéristáink, mint annak idején megírtuk, elhatározták, hogy a diszfel vo­nulás csoportképét megfestetik s fölkérik a vár­megye közönségét, hogy a képet, mint a bande- risták ajéndékát, emlék gyanánt fogadja el. A kép festését Boruth Andor, ki nemrégiben Tor­reádor c. festményével is pályadijat nyert, már megkezdette. A kép nagyságra nézve a Dudits festményével, melynek cime: „II. Rákóczi Ferenc 1707. máj. 30-án a sajó-körömi országgyűlésre bevonul,“ fog egyezni s annak szembenéző dísze lesz a nagyterem ősi falain. Pénztárvizsgálat. Főispánunk folyó hó 21-én s folytatva másnap, d. e. vizsgálta meg vármegyei fő- és gyámpénztár ügyvitelét, pénzke­zelését, amikor egyúttal a legapróbb részletekig menve vizsgálat alá vonta és számonkérte a pénzkészleteket, értékeket, letéteket, stb.-t A pénztári vizsgálat|bevégeztekor a minden tekin­tetben tapasztalt rend és pontosság fölött el- ösmerését nyílvánította Klein Tivadar főpénztá­rosnak és a pénztári személyzetnek. Törvényhatósági utadóhátralékok. Fő­ispánunk Öméltósága f. hó 19-én a vármegyei számvevői hivatalt vizsgálván, egyebek között számonkérte a törv. hat. utadóhátralékokat is, melyeknek főösszege, mint már lapunk múlt számában is volt róla szó, a f. évi okt. hó 1-én : 113, 172 ft 86 kr. A hátralékok igy helyezked­nek el: 1. A szerencsi járásban : 2. A tokaji , : 3. Az újhelyi . : 4. A bodrogközi „ : 5. A gálszécsi , 6. A n.-mihályi , 7. A varannai „ : 8. A homonnai s : 9. A szinnai , : 10. A sztropkai , : 11. Közvetlen fizetőknél: 12. Utátkelési hozzájárulásért: 13. Községek, m. jogi sz.-nél: 15,247 ft 26 kr 11,921 ft 97 — 15,756 ft 80 — 17,491 ft 13 — 12,206 ft 04 — 4.751 ft 35 — 5,563 ft 30 — 4,958 ft 58 - 3,757 ft 20 — 2,659 ft 34 — 7,642 ft 53 — 10,228 ft 04 — 1089 ft 14 — 113.172 ft 86 — Összehasonlítva az 1897. okt. 1-én mutatkozott állapottal (akkor 97,610 ft 61 krral) most több : 15,562 ft 24 krral; a miért is főispánunk fölhívta az alispánt, hogy a járások főszolgabiráit a megfelelő további eljárásra azonnal utasítsa, min­den esetre pedig a leghathatósabban intézkedjék, hogy a hátralék és késedelmi kamata, szükség esetében a mulasztó, vagy hagyag községi közegek költségére is legkésőbb a f. évi dec. hó közepéig a t. vármegye közúti pénztárába pontosan beszállittassék. Versenytárgyalás. A kir államépitészeti hivatal Lőcséről lapunk utján is tudaja, hogy a rozsnyó—lőcse—szandeczi állami közút Igló melletti 50-90—5R42 szakaszának átépítésére a pályázati határidő 1898. norember 7 délután 2 óra. Költségelőirányzat: 6386 ft 92 kr. Állami anyakönyvi statisztika. A sá­toralja-ujhelyi állami anyakönyvi hivatal­nál (1898. október 16-ától október 22-éig) a) házasságot kötött: 1 pár : b) kihirdettetett: 1 egyén c) születési anyakönyvi bejegyzés volt: 14 esetben; d) elhalálozott: 13 egyén. Hírek a nagyvilágból. Vilmos császár a török nagyvezérnek a fekete sasrendet adományozta. A török szultán abból az alkalomból, hogy a német császárt és császárnét vendégeiül tisztelhette, aranyból és ezüstből emlékérmeket veretett. Az emlékérmek fölirata ez : „Emlékül II. Vilmos német császárnak Abdul Hamid kán őfelségénél, az ozmánok császárjánál Konstanti­nápolyban tett látogatására. Abdul-Hamid a szultán parancsára, mint Konstantinápolyból jelentik, a város összes tor­nyain a török félhold mellé a keresztes német haditengeri lobogót tűzték ki. A mióta a törö­kök Konstantinápolyi elfoglalták, most történik először, hogy keresztes zászlót tűznek ki török középületekre. Angolország és Fránciaország össze­tűzött Fasoda miatt. A felső Nílus partján Szu­dánban ez a kis, néger és arab lakta város na­gyon fontos az ángoloknak. Ezen át juthatnak el Dél-Afrikába, ez az összekötő kapocs Egyip­tom és Angolország délen levő birtokai között és igy természetes, hogy nem akarják a franci­áknak átengedni. Czán-Tieu trónjától megfosztott kínai csá­szár életben van ugyan, de az udvar fogságban tartja. Alexandriában összeesküvő anarkista- bandát fogott el az ángol rendőrség. A bandának az volt a terve, hogy a császárt és kíséretét bombákkal elpusztítsa. Hírek az országból. A király a székes főváros küldöttségét vezető főpolgármesterhez igy szólott: Élénk óhajtásom volt, magyar székesfővárosom képvi seletének s összes lakosságának oly valóban meg­ható módon tanúsított benső részvétéért szóval is köszönetét mondani. Tudják, mennyire sze­rette a megdicsőült királyné Budapestet, mily örömest időzött itten s meg vagyok győződve, hogy emlékét kegyelettel fogják megőrizni szivükbe. A király ezután közelebb lépet a pol­gármesterekhez s a következőket mondotta : Igen örülök, hogy itt és Gödöllőn, a hol a királyné olyan nagy örömmel tartózkodott, hosszabb időt tölthetek. Királyunk őfelsége azt a rózsát, a me­lyet a királyné halálos ágyán is kezében tartott, uj tudományos módszer szerint konzerváltatta, üveg alá tétette és örök emlék gyanánt Íróasz­talán őrzi. Csáky László grófot, Ugocsa-vármegye uj főispánját f. hó 19-ón igtatták be ünnepiesen N.-Szőlősön. Román Miron metropolita, az Erdély- részi g. kel. vallást követő román-magyarok főpapja, elhunyt. A ciszterciták rendházaik magyarországi megalapítójának, III. Béla királynak ravatalára remekművű ezüst-babérkoszorut tettek le; a ba­bérkoszorú egy-egy levelére a most élő ciszter­citák egy-egy rendtagjának a neve van Írva. Fiúméban és környékén f. hó 18-án éjjel borzasztó felhőszakadás volt. Csak magának az államvasutnak két millió ftnyi kára van. Különfélék. — Az uj évnegyed küszöbén biza­lommal kérjük t. olvasóinkat, hogy a „Zemplén“ lejárt előfizetését megújítani szíveskedjenek. Úgyszintén tisztelettel kérjük mindazokat, kik az előfizetés be­küldésével késtek, hogy hátrálékait mie­lőbb kiegyenlíteni ne terheltessenek. A kiadóhivatal. — Rekviem. F. hó 21én, mikor az ország szivében Budavárnak, fejedelmi fényű Mátyás templomában méltó pompával helyezték örök nyugvóhelyére III. Béla király és Anna ki­rályné hamvait, Ujhelyben is gyászünnepet ültek, mely abban nyilváult, hogy a vármegye székházára kitűzték a fekete zászlót, d. e. 9 órakor pedig Katinszky Géza plébános a róm. kát. templomban, melynek szentélyében, disz- ruhás hajdúktól körülállott ravatal volt fölállítva, három pappal rekviemet tartott. A gyászosisten­tiszteleten resztvettek Mat okú Etele alispánnal a vármegyei tisztviselők, továbbá a törvényszék, kir. ügyészség, pénzügyigazgatóság s a többi állami hivatalnokok; a főgimnáziom tanárai és ifjúsága Molnár Pál rektor-direktor vezetése alatt, a r. k. elemi iskolai tanulók s a „Caro- lineum“ leányiskola tanulói. — Ősz. „Hullanak, hullanak az őszi levelek; kit erre, kit arra kergetnek a szelek“. Ez a szép vers jut eszébe önkónytelenül is az em­bernek. Ha a kertbe lép; ha a mezőre megy; ha az erdőben jár; őszi avar, a hullongó sárga levelek, a csípős szél fogadja. A bokrok, a csalitok, a fák: a miképpen felöltözködtek a tavasz és nyár folyamán gyönyörű tarka ruhába, ringó-rengő lombfüzérekbe, azonképpen vetik le­felé magukról szép ruhájokat. Odavan a mezők ékessége. A szemlélő megdöbbenve áll, néz és az elmúlásra gondol. — Minden betakarítva. Tűz mellé, házba szorulunk. A kályhák kiigazitgatva hogyne vágynék tudni arról valamit? Kifeszi- tette hát tüstént bal tenyerét s az öreg asszony jósolt neki. — ... Van valakid, jó leányom----------­ki aggódó szeretettel-------gondol reád.-------­Annak a valakinek miattad nagy----------nagy szenvedései vannak.-------— Az keres téged szüntelen.-----------Van baltérded alatt — ezt jelentőségteljesen súgta neki, erősen szemébe nézve — egy eperfalevél alakú barna anya­jegyed. — — — Az a valaki erről ismerne reád.-----------Ne mutasd ezt senkinek;------­mert boldogságod is ettől függ.----------Ha ez a valaki nem talál meg-----------azt olvasom ki tenyeredből-----------öröm lesz életed.-----------­Az a valaki is áldást imádkozik reád. ... Itt elhallgat. Csak erős lélekzetvétele hallatszik. Nézi mereven a leány tenyerét. Egy pár pillanat múlva szólal meg csupán. . . . Van valami még tenyeredben---------de nem látom tisztán.---------­Majd ha talán------máskor--------erre kerülök még------tisztábban fogom látni.------------Most csak kérek még tőled valamit: szüleidnek jöven­dődről ne szólj semmit------mert minden meg­változhatik.-------Apádtól csak szállást kérj nekem mára, meg az éjszakára.----------Jó lesz nekem ott, az őrlőházban is. . . . A szőke Hancsu nagyot gondolt e jövendő- mondásra. Keveset értett ugyan belőle, de szen­tül hitt, mert hisz’ e jósasszony anyajegyét is tenyeréből olvasta ki. Csípőjéről tüstént lejebb eresztette rövid szoknyáját is, nehogy anyajegyét idegen szem meglássa. Hálásan tekintett az öregre — ösztöne súgta neki a hálát — s szólt; — Jó öreg asszony, nem értem, amit mon dott, de hiszek mindent, mert tenyeremből ol­vasta ki, hogy van anyajegyem. Az Isten áldja meg, hogy előre figyelmeztetett. Hogyne szerez­nék nyugalmat fáradt testének ?! Adok még va­csorát is. Ha nem engedné meg az apám, a magamét adnám lopva oda. — Csak várjon itt, tüstént megjövök a hírrel. Eltűnt a malomházban a szép Hancsu. De most nem volt olyan ügyes a járása, mint más­kor, mert féltenie kellett — anyajegyét. (Vége köv.) Réz László. Aichonna. (Folytatás és vóge.J Lehetetlen azt az indulatot kifejezni, mely a szegény Hasszán szemében felvillant, aztán félre fordult és tompa, fájdalmas zokogásba tört ki. Kezemet nyujtám neki s halkan kérdém: — A Mindenható Aichonnát elvette tőled ? — Nem Allah, de a sátán, igen a gonosz vette őt el tőlem! — kiáltá vadul. A nap eseményeire s Dzsellulra gondoltam. — Dzsellul ragadta el tőled Aichonnát ? Büszke kézmozdulattal visszautasitá kér­désemet, de aztán rövid gondolkozás után mondá : — Ti, keresztények, azt hiszitek, ha szenve­désünket barátainkkal közöljük enyhítünk rajta. Nos, megpróbálom, halljad hát : — Láttad Dzsellult leányarcával, remek termetével és kihívó mosolyával. Ha ismét hon­fitársaid közt leszesz, mondd meg nekik, hogy az ördögöt láttad, a gonoszság angyalát; kit isteni prófétánk „Akaratinak nevezett a pokol­fal („Alaraf“) s a pokolfa („Zakoum“) őrzőjének . . . Két évvel ezelőtt Aichonna a forráshoz ví­zért ment, amint szokása, és ott egy fiatal em­berrel találkozott, ki szerelmesen bámult reá. Habár nagyon fiatal is volt még, de a bűvös erő megzavarta őt és egész estve elmélázó és szórakozott volt. Másnap reggel, egy ifjút láttam házam közelében a sziklán ülni és el­mélázva a tengerre bámulni. Estve, mikor le­ányom a vízzel hazajött, rakoncátlanul vidám volt. Ez nem tűnt fel nekem; öreg szivem a szerelem édes gerjedelmeit rég elfelejtő. De fe­leségem gyanakodott s nagy örömet, vagy mély bánatot jósolt nekünk a gyermek viseletéből. Leányomra kezdtem figyelni és igy múlt el né­hány nap. Aichonna kacagása nem hangzott többé dallamosan, mosolya mélabus lett s hom­loka halaványabb . . . Szerencsétlenség történt. Ideje, hogy szóljak. Gyermekemet ölbe vettem és ő elmondá történetét. Egy fiatal arabbal ta­lálkozott többször, mig végre a szerelem vég- zetszerü szava elhangzott ajkairól. Aichonna hozzám utasította őt, de az arab neki ezt vála­szolta : Ha atyádat térden állva kérném is, meg­tagadná tőlem kezedet. Es Aichonna kérdéseire csak igy szólt: Ha atyád nevemet hallja, meg­átkoz. — Gyermekem tudta a nevet, de nem akarta azt velem tudatni, féltette az ifjút. Néhány nappal később az arab, ki a sme- lako törzshöz tartozott, a fürdőbe jött; miután megfürdött s úgy mint ma a vánkosán hevert, felém fordult s mondá: Atyám, egy titkot aka­rok veled tudatni, meghallgatsz-e ? — Szívesen, feleltem. Hát hogy Aichonnát szereti, nélküle nem élhet. . . vm késznek nyilatkoztam fri­gyüket mégáldani, csak tárja föl előttem hely­zetét. — Gazdag vagyok, — mondá — és fia törzsünk fejének. — És neved? kérdém. — Dzsellul-ben-Salem —- mondá elhalványulva. Folytatás a I. mellékleten,

Next

/
Oldalképek
Tartalom