Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1898-10-02 / 40. szám
Sátoralj a-Ujhely, 1898. október 2. 40. (1984 ) Huszonkilencedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 „50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára IS kr. A nyllttérben minden garmond sor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. SEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK 2vE IILT 2D IE 1ST S A. TZ 2ST ^ 2F. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. A királyné emlékezete. A Képviselőház kegyelete impozánsul nyilatkozott meg a szept. 29-iki ülésén. A királyné emlékének törvénybe iktatásáról szóló javaslatot a t. Ház egyhangúlag magáévá tette. * * * Emelte e törvényhozás ünnepségét Szivük Imre előadónak itt következő remek beszéde : A női erények felséges személyesitöjét, a hitvestársi és auyai szeretet példányképét, a fenuen szárnyaló szellemet, a természeti és művészi szépért rajongó lelket: Ő Felségét, Erzsébet királynét elsiratta a müveit világ. Vele sirt nemzetünk is, de a mi kegyeletünk gyászoltárán az áldozati tűznek még elhamvadni nem szabad. Mi többel is tartozunk. A dicsőült királyné után reánk egy fenséges mithosz maradt, az t. i., hogy legnemesebb szive, melyet a föld legnagyobb gonosztevője szúrt keresztül, 'hogy az a drága szív mi hozzánk állott legközelebb, hogy az hazánkat legjobban szerette. Ennek a fenséges mithosznak, a magyar nép ezen legendájának a mi történetünk alkotó részévé kell válni, átszállni utódainkra is. Ennek ősi formája a törvénybe iktatás. A mi törvényünk nekünk egyúttal történetkönyvünk is; az ezredév dicsősége, gyásza, tévedései és vívmányai nyomát mind ott találjuk törvénykönyvünkén és még sem találunk példát egy királyné emlékének megörökítésére. Igen, mert századoknak kellett lefolyni, mig elérkezett a dicsőültben a magyar királyné eszményképe, a ki szivével szivünket hódította meg; megtanulta, megszerette s szeretettel beszélte nyelvünket; elleste, felfogta s magáévá tette ennek a jogaihoz s szabadságához ragaszkodó nemzetnek aspirációit, vágyódásait; velünk küzdött küzdelmeinkben, neki is fájtak a mi sérelmeink s igy lön ő — nem a királyi jogar hatalmával, de mint e nemzet Nagyasszonya, szivének ellenállhatatlan erejével a mi szószólónk, felséges hitvestársánál: nemzetünk forrón szeretett királyánál, elősegítve a kibékülés, a kiegyezés nagy müvét, mely a koronázásban egybeforrasztotta a nemzet és király érdekeit s tartja ezeket ma is és örökre együtt. Ezen örökemlékü működésében két alapgondolat vezette, a melyek mint tanulságok maradnak reánk : az egyik az, hogy a szomorúság, a csüggedés korszakában is fenn akarta és tudta is tartani a nemzetnek bizalmát önmaga iránt s hitét jövőjében; s a másik volt a felismerése annak, hogy a nemzet és korona között összhang uélkül nincs boldogulás. E vonásokból rajzolja meg a történelem is fenséges alakját a magyar királyné eszményének, a milyen ü volt, az örökre feledhetetlen, a kit nemzetünk iránti érdemei méltóvá avatnak fel a törvénykönyvünkben való megörökítésre. Mint ideál, igy köti az ö emléke össze a kibékített múltat, a küzdő jövőt, sőt — mint a legmagyarabb királyné szentelt alakja — a nemzeti királyok korszakát is s igy változik át aztán a magyar nép legendája történelemmé. Leküzdhetetlenül tört ki ezért keblünkből a fájdalom érzete mellett a vágy, vajha szent hamvait hazai földünk fogadhatta volna magába ; de ha már ezt a végzet megtagadta tőlünk: örök nyugvó helyet neki a hálás magyar nemzet szivében biztosit törvénykönyvünknek ez a lapja is, mely mint a fájdalom apoteozisa fogja sírjához, emlékéhez vonzani a végtelen idő kig élő nemzet minden hü fiát. Hiszen ha családjának tagjai között kellett is szent porait az elmúlásnak átadni, nem érezziik-e mi is magunkat az ő családjához tartozóknak s nem-e hiszszük joggal, hogy a mikor az ö hátrahagyott felséges hitvese, a király gyászol: annak fájdalmát csak egy hü nemzet igaz részvéte enyhítheti. Mi tehát hódolatunkkal s részvétünkkel fordulunk a nemzet atyjához, Felséges királyunkhoz, és midőn az örök kárhozat átkával sújtjuk a gaz gyilkost, — a király felszentelt ősz fejére a Mindenható kegyét esdjük le s megújítjuk a dicsőültről ránk maradt tanúságokat, melyekre, mint palládiumokra, nagyobb szüksége lesz nemzetünknek, mint valaha, mert ezeket, vagyis a nemzetnek bizalmát jövőjében, összhangját a koronával immár egyedül magának keilend ápolnia . . . Ajánlom a törvényjavaslatot elfogadásra. A Képviselőház a javaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben is elfogadta. A Zemplén mai száma tiz oklal.
