Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1898-03-06 / 10. szám
got. Es azok, a kik nem merültek el a múltak krónikáiba, uj jelenségképen bámulják a történőket. Pedig régi dal ez ... lm előttünk Benedeknek könyve. A mint olvasunk, olvasunk benne, egyszerre csak úgy rémlik, mintha nem is rég letűnt századok történetét beszélné írója, hanem a jelen bajairól és nyomorúságairól szólana. Ép igy forrongott a földnek szegény népe és ép igy száguldoztak a vészhirek . . . Ismernie kellene minden magyar embernek a forrongások és lázadások történetét a múltban, hogy akkor, mikor orvoslásra kerül a sor, ne kapkodjunk idegesen és legfőképen azért, hogy megismervén az okokat és körülményeket, melyek a népet már annyiszor kisodorták nyugalmából, már eleve arra törekedjünk, hogy ilyen okok és körülmények ne ismétlődhessenek. A múltak ismerése egyik biztosítéka a jövő felvirágoztatásának. És azt, a ki a nép múltját, történetét, jellemét és lelkét mint hű tükörben akarja látni, nem is segíthetjük jobb forráshoz, mint Benedek uj könyvéhez, melyhez most jelent meg a 8. és 9. füzet. Az egész mű, melyet az Athenaeum r. t. bocsájt közre, 40 füzetből fog állani. Egy-egy füzet ára 30 kr. Egyesületi élet. Nyilvános számadás és köszönet. A homonnai jótékony nőegyesület 1898. évi febr. 22-én rendezett kalikó-estéj ének bevétele : 495 ft 30 kr., kiadása : 165 ft 90 kr. volt; s e szerint a tiszta jövedelem: 329 ft 40 kr. — E jövedelem előállásához hozzájárultak : a) mindazok (nőegyesületi és nem nőegyesületi tagok), kik a tombola-játékhoz különféle díszes tárgyakat voltak szívesek beküldeni; — b) az estét rendező bizottsági tagok, névszerint, Ko- valiczky Elek dr.-né, Kovács Józsefné, Matolay Károly dr.-né, Pál Lajosné, Toronszky Elek dr.-né úrnők, valamint az egyesület többi választmányi tagjai is, kik fáradtságot nem kiméivé, mindent elkövettek, hogy az est sikerét — úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetben — biztosítsák; — c) kik felíilfizetéseikkel voltak szívesek a jótékonycélt előbb vinni, névszerint ezek a következők : Andrássy Aladár gróf, Su- lyovszky István (N.-Mihály) 10—10 fttal, Erdei Mór 7 fttal, Andrássy Aladár grófné, Kovaliczky Elek 5—5 fttal, — Homicsko Pál 3‘50 fttal, Moskovics Ervin dr., Pereszlényi István (Va- rannó) 3—3 fttal, — Friedman Márkusz, Fü- zesséry Pál (Yarannó), Kuharszky Gyula, Pau- liczky Gyula, Stern Mór, Haraszthy Miklós, Grünwald Ignác dr., Doby Antal, Milch Dezső (Bpest), Haidinger István (Buttka), Bachmayer József, Fejes Jakabné, Komár Adolf 2—2 fttal, — Matolay Károly dr., Kerekes György, Toronszky Elek dr., Gojdics Gusztáv, Szoták István, Zalánffy Sándor, Propper György, Katzer István, Staudt Dezső, Jakubovics Dávid, Lam- pel Nándor, Persenszky Lajos, Réz László, Gottfried János, Durcsinszky Béla (Papina), Bistei Antal, Büchler Kálmán, Chopey Kornél (Szinna), Sztlankál Ferenc, Friedmann Sándor, Vojnár Béla (Lyubise), Szánthó Mihály, Gaál Sándor (Varannó), Géczy István, Dezső Sándor, Luko- vics Géza, Filek Károly, Szladek Károly (T.- Terebes), Rohoska József 1—1 fttal, — Pel- csárszky Lajos, Scháffer István 50—50 krral. — Midőn ezekről örömmel számolunk be itt a nyilvánosság előtt is, egyszersmind úgy a magunk, mint a választmány nevében, mindazoknak, kik az est fényes erkölcsi és anyagi sikerének biztosításában részt vettek, hálás köszönetünket fejezzük ki. Kelt Homomián, 1898. március hó 4-én. Réz László, Géczy Istvánná, nőegyes, titkár. nőegyes, elnök. A közönség köréből. — Alak és tartalomért a beküldő felelős. — Le az ámitókkal! Barátaink! Testvéreink! Atyánkfiái! Hazafiui kötelesség vezérelt minket arra, hogy benneteket is óvjimk meg a nagy veszedelemtől melybe sodortattunk. Félrevezettek bennünket, martaléka lettünk hitvány népbo- londitóknak, kik fölbujtogattak bennünket a társadalmi rend és a magas kormány ellen, a kenyéradó nagybirtokosok ellen, elámítottak bennünket jogtalan földfelosztással és különféle leghitványabb Ígéretekkel. Mindezek csak ürügyül szolgáltak a léhütő, munkakerülő, magukat szo- ciálista vezéreknek nevező, közönséges budapesti kártyásoknak, melyeknek semmi más a célja, mint keservesen szerzett garasainkat kicsikarni és azon dinom-dánomot tartani, mert maguk közt úgy suttognak : „hadd lüjjék agyon a buta parasztot. Csak előbb pénzüket csaljuk ki!“ Ezért testvérek! Ha ezen kutyák falvatokba jönnek, résen legyetek, mert minden szavukba rátok nézve édes, de borzasztó méreg van, vasvillával kíméletlenül járjatok el, mert különben üngö- töket lecsalják testetekről. Maradjunk, megboldogultjainkhoz híven, mind törvényt tisztelő, becsületes és csendes jó magyaroknak. Jelszavunk legyen: „karóra a népbolondi- tókkal.“ Isten veletek ismeretlen atyánkfiái a bodrogközi kisgazda közönség biz. (volt hiszékeny léprement szocialisták.) TAN ÜGY. II ZeipléiHármspi Mó-Epiet hivatalos rovata. — Rovatvezető: Schneider Jakab, — Kéziratok a rovatvezetőhöz S. A.-Ujhelybe küldendők. Szerencsre fel! Kedves Kartársaim az alsó-körben! Azon ösfészekben, hol hajdan kaca- gányos hősök száguldozó harci méneken „haddal-vészszel, buzogánynyal-kelevész- szel“ hont foglaltak; most lelkes utódok, Zemplén-vármegye tanítóságának fele folytatni fogja a hódítás munkáját a szellemek fegyverével. Igen is, mert mig a közgyűlések az egy-két évi munkálkodás diszvizsgája, hol csak beszámolás, helybeuhagyás, admi- nisztrális dolgok kerülnek felszínre; addig a köri gyűlések a komoly munka tere, hol a kitűzött és feldolgozott tételek felolvastatnak, megvitatnak, mintatanitások tartatnak és megbiráltatnak; egyszóval a a köri gyűlések az egyesületi élet produktiv tevékenység igaz műhelye. Mi központiak, kiknek szivét úgy az északi, mint a déli sark egyaránt vonz, szívesen felhasználjuk az alkalmat, hogy a déli kartársakat saját otthonukban meglátogassuk, viszonzásul azon áldozatkészségért és lelkesedésért, melylyel Önök kedves kartársaink a központban tartott gyűlésekre mindenkor ellátogatnak. Vegyék úgy, mintha minden kartársat külön-külön saját otthonában látogatnék meg; mert hiszen mindenüvé úgy se mehetünk. És mi következik ebből? . . . az, hogy az alsó-kör minden tanítóját házigazdának tekintünk; házigazdának pedig illik odahaza lenni és vendégeit szívesen fogadni. Ugy-e ott lesznek? .......... Mindnyájan Szerencsre! Szerencse mindnyájunkkal! Mit tehet a tanító a szocializmus ellen? Mint a rómaiak a „Hannibal ante portás“ vészkiáltó szózatát halljuk mi is évek hosszú sora óta szakadatlanul, hogy a szocializmus ördöge ajtónk előtt kisért. Es egyrészt magyar népünk józan eszejárásában, másrészt nembánom- ságból végre arra ébredtünk, hogy előbb az A1-, majd a Nyiiwidék után a Bodrog—Latorcza— Tiszaköz jámbor népe rablómódra, éjjeli sötétben tanakodik az urak élete felett s vagyona felosztásáról; esküszik általa nem értett, ostoba jelszókra, melyekkel eszét, jött-ment izgatok a sajtószabadság örve alatt, férclapocskáikkal a nemzetközi szocializmus élősdiei elcsavarták, megszéditették. Rettenetes volna a vád, ha azt mondanák, hogy ezen szerencsétlen irányú mozgalom a hiányos iskolai nevelés-tanítás, vagy fogyatékos valláserkölcsi vezetés kifolyása volna. A nép fia, amint az iskolából kikerült, a felnőtt egyén, amint a templom küszöbén kilépett: korcsmában, piacon, temetó-alján, malom alatt, vásárban stb., mindenütt magamagát neveli. Minden kornak meg van a maga sajátos felfogása s ha az káros : annak is meg van a szülő oka; amazt helyesen nevelni, irányítani a tanítók, lelkészek kötelessége; emez a politikai hatóságok hivatása gyógyítani, szüntetni, ha kell : a sebet kivágni. Megfordultam a nép közt, tévelygése legnehezebb napjaiban. A pár hóval azelőtt még nyílt tekintetű gazdaember, ki felemelt fővel, bátran váltott velem szót, most, mint „független szocialista szakszervezeti tag“, földre szegzett szemekkel, a bajusza alól mormolva valamit, állt meg velem az utcán. Úgy tett, mintha félne, hogy a többi társ meglátja őt a tanítóval az utközépen s ez őt kompromittálhatná. Mert hisz’ a tanító is „kaputrokkot“ hord! Beszélni, nyílt utcán, keveset lehetvén vele: bementünk a házába. Itt is az a zárkózottság. A családtagok ki s bejárnak; a régi „Isten hozta“ köszönés alig hallszik. Néma mindenki. (Nohát ezeket jól „feleskedtette“ a nihil országi, gézengúz „Suplinc.“) Megtörém a csendet, midőn ketten maradtunk a gazdával. „Miért nem oly szívesen köszönt most nekem a Y... az eladó ? kérdém. (Mert mi tagadás: kezdtem magam roszul érezni a dörgő némaságban. A gazda rám nézett. Őszinte emberem volt mindig; most sem akarván más lenni, felsóhajtott: — „Hajh! tanító ur — most furcsa világ van.“ — Igaz, felelém, rósz termő óv volt a tavalyi. De hát J. bácsi, volt már ez igy máskor is; magának van a hombárjában búzája, pincéjében bora elég. — „Yan, feleié ő, de miért van a grófnak, bárónak 1000-szer annyi.“ — De hisz’ — mondom — ami van, az az övék; mit mondott Krisztus Urunk: „a szegény és gazdag összetalálkoznak, mind a kettőt pedig az Ur szerzi.“ Ez igy volt s lesz a világ végéig, a másét, ha több is: elvenni vagy szétosztani nem szabad! — „Igen ám, feleli az öreg; hanem azt a sokat az urak 30 évre kapták." — No! bácsi, ezt akárki mondta: hazugság ! úgy örökölték, vagy becsülettel szerzett pénzen úgy vették örökre, mint bácsi a maga 25 hold földjét, meg a portáját. Hát maga odaadná a magáét ingyen a zsellérek közt szétosztani ? Az öreg: „azt már nem tenném!“ — Ejnye bácsi! a terem-buráját, ez már csúnya dolog, ahogy maguk el vannak téve- lyedve! — „De — tanító ur — a nép már elindult a maga utján, hát hogy lesz mán? — Úgy, hogy bácsi, mint régi biróviselt ember, lebeszéli őket a rósz útról, mert higyje meg: nagy bajuk lesz, ha meg nem térnek ! — „Jól van — tanító ur — én mindent elkövetek, hogy a fiatalokat a jó útra térítsem. Látom, hogy potya-dolog az egész cocilistaság !“ Barátságos parolázás után elbúcsúztam. 2—3 nap alatt az öreg sokat megtérített, de egynéhány makacs tartotta magát, még fenyegettek is. Mit mond erre az i . . . . ember: „szót hallok ; embert nem látok.“ * Kell, hogy a tanító a nép embere legyen. Állásánál fogva ő a kapocs a nép és a felsőbb rend között, ha a kapocs nem erős: lazul a jó viszony a kettő között. A tanító egyénisége legyen a nép előtt bizalomgerjesztő, a felsőbb rendnél úgy hivatali, mint más társadalmi téren kipróbált, megbízható. Ki e tekintetben tüz- próbát kiállani nem képes: keressen más pályát. Sokat, sokszor emlegetik, hogy a népnek jó irányba terelésére a népkönyvtárak, olvasókörök mily nagyon hathatnak! Helyes, de ne feledjük, hogy erre is pénz kell. Nincs az a parányi közköltség, mit a nép ily célra szívesen adna. Hogy ezt bebizonyítsam, kérdem: 26 ezer tanító közül hány kezel népkönyvtárat s vezet olvasókört ? Bizony csak nehány. Mert hát a pénz nincs rá, nem ad senki. E célra minden iskolai költségvetésben évenkint bizonyos összeget kellene a szükséglet s fedezet számláján felvenni, pl. 15—20 ftot. De mikor a tanító veszi a növendékeknek az írószereket, a tanító ?!... a saját zsebéből ?... Hanem, mindettől eltekintve, kell minden tanítónak nemcsak az iskolában, de az életben is rátermettnek, a társadalomért, a hazáért önfeláldozónak lennie. Nem elég sablonszerűig dolgozni, élni, hanem hatni, vezetni lelki tűzzel, nem törődve a léhák mit szólnak felőle, csak szakadatlanul a közjóra előre törni. így fog a szociális baj csökkenni, ha tud a tanító az előirottnál többet tenni a hazáért, úgy a nép java szívesen fog bármily sorsában hozzá fordulni tanácsért, mert a tanítóban egyéni javának s a közönségnek igaz munkását látja. Ez idő szerint főként bodrogközi pályatársaimhoz fordulok. Zemplén-vármegye feje, édes atyja: Molnár István főispán ur Öméltósága és a törvény- hatósági közgyűlés Dókus Gyula vármegyei főjegyző Öméltósága kezeibe tette le a szociális ügyek vezetését. Öméltóságához mindenki bátran közeledhetik, mert a közszolgálatban, kivált akut szociális bajunkban, amit törvényesen jót kérni, vagy tenni lehet, nála bizalommal előterjeszthető s ez megadatik. Mutassuk meg a vármegye bölcs vezetősége előtt, hogy tudunk és akarunk is a törvényt végrehajtó hatalomnak szolgálatot tenni. Lassan-lassan úgyis pacifikálódni fog ez a mesterségesen felszított bennünket is egyformán fenyegetett mozgalom, — és ezt okunk van hinni annyival inkább, mert az a férfiú, kire e kényes ügy bízva van, nemcsak tapintatos és bölcs eljárással lesz képes a félrevezetett népet észre téríteni; de ha szükségét látja, a legszigorúbb eszközökhöz is hozzá fog nyúlni, hogy az annyira óhajtott béke, a nép nyugalma mielőbb helyre álljon. Bodrogparti.
