Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1897-08-22 / 34. szám
cigányok követték el. Ezek a lólopások hetek óta napirenden, vannak. Jobban kell vigyázni az éjjel kint legelő lovakra! — Nagy tűz. Vajdácska községben tegnapelőtt d. u., Szt.-István király napján, óriási tűzvész pnsztitott. 150 drb. lakóház s mellék- épület, temérdek takarmány és életnemü pusztult el. A községi lakosságnak kétharmada koldusbotra jutott. A roppant szárazságban villámgyorsasággal terjedt tüzet oltani nem lehetett. A tűznek olyan hatalmas volt az ereje, hogy a széles utcza közepén is barnára pörkölődött a föld. Az épületek tetőzete nagyrészben biztositva volt. Legnagyobb mértékben van érdekelve a Magyar- Francia biztositó r.-társaság, melynél a bodrogközi szolgabirói járás községei tömegesen vannak biztositva. — Másik tudósításunk pedig igy szól: Déli V2 12 órakor Takács Mihály gazdának buzaasztagja ismeretlen okból meggyulladt s onnan porrá égett csaknem az égész falu. — A kár, futólagos becsű szerint, 150,000 forintra tehető. A terményekből semmi sem volt biztositva. A legnagyobb baj az volt, hogy a lakosság egy része búcsún járt, más része heti vásárra ment Ujhelyhe, egy része pedig a mezőn kint dolgozott s mire haza futottak mindenük porrá égett. A lakosság betevő falat hián, sírva jár a pusztulás helyén a romok közt. Jó lelkek ! segítsetek!! Jellemzi a tűz és ászéi erejét, hogy a felszállott üszköt ésperjét elcsapdosta Ujhelyig Vajdácskáról, tehát vagy 8—10 klméternyi távolságba, sőt azt mondják, hogy Ujhelyben a földről eleven üszköt is vettek föl. r. 1. — Halálos baleset. Rendes Ferenc alsó- bereczki lakos volt gép tulaj do nos, cséplés közben a járgányt át akarván lépni, gatyája egy srófszögben megakadt, minek következtében a hajtókerekek közé esett az illető, hol balkarját a nagy kerék elkapván, tőből kiszakította. Négy napi borzasztó kínlódás után kiszenvedett, r. 1. — Szülők figyelmébe. A gimnáziom közelében két, esetleg három jobb házból való vidéki gimnázista szerény feltételek mellett teljes ellátást nyer (külön bejáratú utcai szobában) Kaufmann Ármin s.-a.-ujhelyi tanítónál. — Sztára (Zemplénmegye) községben 3000 holdas birtok gyönyörű ősi kastélylyal, 20 holdas parkkal, mely az orgyilkosság áldozatává lett néhai Sztáray István gr. orsz. gy. képviselő tulajdona volt, ez év szeptember 13-án bírói árverés alá kerül. — Hibaigazítás. B.-Olaszi község vadászati joga nem mint lapunk legutóbbi számában jelezve volt, f. hó 18-án, hanem 28-án fog a legtöbbet ígérőnek bérbeadatni. — Egy jó házból való fiú tanulóul felvétetik Bánóczy Kálmán péküzletében (Koronautca) és Klein Géza fűszer- és vegyes-kereskedésében (Papsor-utca). — Időjóslat augusztus 22-ére Változó felhőzet, helyenként csapadék, enyhe. A selyem el van épe! SI'S ruhadarabok igen sokszor már a 2-ik 3-lk viselet után a hajtásokban elhasadnak, vagy mint a vatta szitmálanak ; ezen jelenség nem a .véletlen® által okozott elégés ! hanem a selyem, hogy az vastagabbnak s még is olcsónak tűnjék fel, tudatosan leszen czinn- és phosphor-savval pá- czolva, melyek a nyersselyem érszálait mintegy szétrágják ; az ilynemű festési eljárást ^megterhelésnek* nevezik ! Az ilyen szálakból készült úgynevezett selyem szöveteknek, rövid használat után természet szerűen szakadozniuk kell mint a gyújtó kanócznak aszerint amint azok többé avagy kevésbé terheltetnek meg. — A drága Öltözék (készítési díjjal együtt) tökéletesen értéktelen. Az én valódi selymeimből szívesen küldök postafordultával porto és vámmentesen mintákat. Heil nelierg G (cs. és k. udvari szállító) xelyemgytirHi, Zürichben. 6. Irodalom. A Mátyás Diák legújabb száma is kétségtelenné teszi, hogy ez idő szerin az összes élclapok között a Mátyás Diák a legvigabb és legtartalmasabb. Kétszer anyit nyújt úgy képekben, mint bármely más vig újság; azonki- annyira változatos, hogy szinte csodálatos. Alakjainak eredetisége, adomáinak sokasága, aktuális közleményeinek tarkasága, talányrovatának gazdagsága éppen olyan vonzóerőt képez, mint az a husz-harminc kitűnő karrikatura-és adómaillusztráció, a melyek elsőrendű rajzolók tollából kerülnek ki. Minden számban egy befejezett víg elbeszélést nyújt. A Mátyás Diák ily körülmények között valóságos családi lap, melyben a család minden tagja talál nekivaló, kedves dolgot. A Mátyás Diák egyúttal a legolcsóbb élc- lap is, mert előfizetése egy negyedévre csak 1 ft 50 kr. A kiadóhivatal (Budapest, Sarkan- tyus-utcza 3. szám) szívesen küld mutatvány- számot, ha eziránt megkeresik. Lányi Ernő legújabb dalfüzete a „Lemondani! és még 8 új dal“ jelentek meg a budapesti Klökner Ede zeneműkiadónál igen szép kiállításban. Tóth Kálmán bájos lírai dalát még ily bensóséggel s hatásosan nem ze- nésitetette meg senki meg senki, mint ez Lányi Ernőnek sikerült. E füzetben még a „Lemondani 1 Lemondani“ 1 mű- dalon kívül „A Tiszának jaj de mély a feneke,“ „Régi nóta hires'nóta“ és „Özvegy aszszony fen a cifra sáncon“ című dalok vannak, melyek mindegyike igazi kabinet darab. Lányinak már eddigi sok szép ismert dalai mellett Mindig eseményszámba megy, ha Lányi Ernő egy dalfüzettel ajándékozza meg a magyar zonevilágot — mégis e dalok mondhatni legsikerültebb termékei Lányi Ernő zsenilitá- sának s biztosra voszszük, hogy rövid idő alatt szájról- szájra adott legkivántabb kótái lesznek a daloló, zongorázó ifjúságnak. Ára a díszes zenefüzeinek 1 ft 20 kr. s Klökner Ede budapesti Csengeri-utcai zenemű kiadóhivatalából rendelhető az meg. A „Zenélő Magyarország* zenemű folyóirat augusztus 15-iki, most megjelent XVI. füzote a következő érdekes zongora zenemüveket tartalmaza: I. Fekete István .Ültetem egy violát* cimü magyar dalt II. D’Amant Leó „Nyitra emlék“ polkafrancsiseját. III. Ivánfl Greizinger Iván „Katona dolog,, crmü igen szép kupióját. IV. Hartl Henrik „Jó kedvvel“ salondarabját. Előfizetések közvetlen a „Zenélő Magyarország“ kiadóhivatalához, VI. Czongeri-utca 62/a intézendök, honnan megismerésre mutatványszámot ngyen és bórmentvo küldenek. Egyesületi élet. Nyilvános köszönet. A király-helmeczi önkéntes tűzoltó egyesület javára, három évi kötelezettséggel, a következő aláírásokat gyűjtöttük; mint a múlt számban úgy ezúttal is, midőn a névsort közöljük, az illetőknek köszönetünket fejezzük ki! Emődy László, özv. Bányay Albertné, Schuster Györgyné, Rácz Kálmán dr.-né, Egry Elek, Pauliczky Ferencné, Gottlieb Sománé, özv. Kereszturyné, Tancsák Jánosné, Österreicher Lázárné, Tannenbaum Sámuelné, Frieder Zsig- mond dr.-né, Weinberger József dr.-né, Gottse- gen Samuné, Soltész Józsefné, Rosenblüth Vin- cénó, Szkicsák Isvánné, Kovalcsik János, F'arkas Bertalan, Pintér Imréné, Izsépy Zoltán, Gross Eliásné, Fuchs Emil dr.-né, Szentpétery Gézáné, Tóth Jánosné, Lichtschein Józsefné, B. Lukács Jánosné, Dobé Istvánné, özv. Kosztya Berta Jánosné, Pauliczky Gézáné, Bérezik Józsefné, Elek Lajos, Elek János, Szentmihályi Bertalanná, Kulcsár Ferencné, Grünfeld Gézáné, Jakubovics Hermanné, Bodnár Péternó, Mitrovich Endréné, Fráter Zsigmond, Szilágyi Bertalan, Szeghy Ágostonná, Marton Andrásné, Zachar Ferencné, Szüts Gusztávné, Czinczel Erzsiké, Reismann Mártonná, Steinfett Záli, Steinfett Zsigmondnó, özv. Szilágyi Tamásné, Zinner Gézáné, Zinner Móricné, Wald Józsefné, Simkovics Lázárné, Bleyer Sámuelné, Pauliczky Gusztávné, ifj. Jakubovics Ignácné, Klein Józsefné, Rosmann M. L.-né, Nagy Barna, Berger Amália, Weisz Betti, Tatár Pálné, Csabák János, Gáspár Pálné, Pivár Istvánné, Mezey Jenőné, özv. Pácz Mihályné, Földváry Sándor, Nagy Pál, Sütő István, Pap Béla, Galambos Jánosné, Katócs Jánosné, Ke- mechey Jánosné, Czéklássy Sándorné, Szabó Lajosné, Pál Lajosné, Kemechey Bertalanná, Ungváry Béláné, Oláh Ignácné, Némethy Jánosné, Habel Irma, Somogyi Gerő, Képes Elek, Klimó Sándor, Kozár Jánosné, Szabados Gyu- láné, Hamcsovszky Teréz, Czinczel Istvánné, Istványi Imréné, Kleinmann Józsefné, Hirsch Sámuelné, Hucskó Mihályné, Marossy Irénke, Marossy Antalnó, Udvarhelyi Jánosné, Tóth Béláné, Friedmann Józsefné, Varga Jánosné, Fenyvesi Kálmánná, Feuereisen Ignácné, Záhori Lászlóné, Aczél Izidorné, Orosz Jánosné, Virág Józsefné, Grosz és Feuereisen, Baj kai Imre, Rosmann Károlyné, Lukács Istvánné, Altmann Izidor, Szeretin Hugó, Fuchs testvérek, Bodrogközi Takarékpénztár, Dunay Endréné, Tóth Dezső, Kussinszky és Arnold dr. K.-Helmecz, 1897. aug. 18-án. Schuster Györgyné, özv. Bányay Albertné, Mitrovich Andorné, Németh Jánosné. Tanügy. Polgári leányiskola Homonnán. A polgári leányiskola létesítése után, írja levelezőnk, Homonna város egy kulturális intézménynyel ismét gazdagabb lett. Már 2 éve, hogy ez intézet fenn áll, de szervezete csak most nyert miniszteri jóváhagyást. A nemzeti célok iránt mindenkor lelkesedni tudó Homonna város értelmisége, az érdekelt szülőkkel karöltve, társulattá alakultak, hogy az intézet fennállását, mely oly nagyon és régen érzett szükségletet elégít ki, közös erővel mindenkorra biztosíthassák.*) Hogy mily nemzeti missiót és kulturális célt van hivatva az intézet betölteni, bizonyítgatni is felesleges. Megbecsülhetetlen szellemi hasznot biztosit a város polgárságának és az itten nemzetségi vidéken élő szerény javadal- mazásu vármegyei és állami tisztviselőknek, kik költséges volta miatt vagy egyáltalában nem gondolhattak leánygyermekeik neveltetésére, vagy az elemi oktatással voltak kénytelenek beérni. Mindezeken a bajon gyökeresen segítettek a homonnaiak. A polg. és felső kereskedelmi iskolai tanártestület tagjai vállalkoztak arra, hogy szolgálják az ügyet lelkesedéssel (éljenek / — Szerk.) mindaddig, mig a társulat vagyoni képessége megengedi a külön tanerők alkalmazását. •) Bizony Homonnától példát vehetne S.-A.-Ujhely is I Szerk. Elévülhetetlen érdemeket szerzett magának Az iskola létesítése körül Haraszthy Miklós j. főszolgabíró, kinek kezdése és lelkesedése viszi az ügyet megvalósulása felé. Végre tehát ki van egészítve Homonna város kulturális intézménye ennek sorozata és a „Krajnya fővárosa“ Homonna s mint a magyarságnak erős vára, őrt fog állani az ország határán a magyarország védelmére, s az országban is számottevő tényezője lett a magyar kultúra terjesztésének. A helybeli „st. quo izr hitközség“ iskolájában a beiratások f. hó 29-én kézdődnek s bezárólag szeptember hó 7-én végződnek. Midőn ezt a t. szülők becses tudomására hozom, egyszersmind saját érdekükben kérem, hogy a beiratás határidejét annyival is inkább el ne mulasz- szák, mert a jelzett határidőn túl gyermekek csakis külön igazgatói engedelemmel vétetnek föl. S.-A.-Ujhely, 1897. augusztus 21. Rosenberg B. dr., iskolai igazgató. Önkéntes vizsgálatra előkészítő tanfolyam. Több reáliskolai tanárral együttesen elhatároztam, hogy oly ifjak számára léptetek életbe előkészítő tanfolyamot, akik egyéves önkéntességre jogosító iskolát nem végeztek, de értelmiségüknél fogva mégis ebben az előnyben részesülni óhajtanak. A tanfolyam október 1-én veszi kezdetét s 9 hónapra van tervezve, úgy hogy a jelöltek junius végén vizsgálatot tehetnek. A tanórák a jelentkezők kivánatához képest az esti órákra is kitüzhetők. A tandíj egy teljes tanfolyamra körülbelül 130—140 forintot fog kitenni. Azonkívül a tanfolyam igazgatósága lehetőleg azon fog lenni, hogy a máshonnan jövő hallgatók a tanfolyam idejére Kassán olcsó ellátást, esetleg a körülményekhez képest elhelyezést kapjanak. Jelentkezők bővebb felvilágosítást nyerhetnek nálam a tanfolyam igazgatójánál, Kassa, Főutca 109. sz. Kresz János. A kassai m kir. gazdasági tanintézet épülőfélben levő uj konviktusa, f. évi október hó 1-én nyílik meg. A tanári testületnek egy régi óhaja teljesült akkor, a midőn Darányi Ignác dr. földmivelésügyi kir. miniszter mindenre kiterjedő gondoskodása folytán lehetségessé vált a konvik- tusnak, mely a legmodernebb igényeknek is megfelel, fölépítése. E különálló, tisztán a jelzett célt szolgáló épület, az intézeti gazdaság közvetetten közelében, az intézet szép parkjában van elhelyezve, s 48 bentlakó hallgató részére berendezve. Szép nagy és világos szobáiba két-két hallgató nyer elhelyezést. így azután módjában van az igazgatóságnak biztosítani a szülőket arról, hogy az ifjúság oly gondos és szigorú felügyeletben részesüljön, a minőben kosztadó családoknál csak a legritkább esetben részesülhet. Dacára ez előnyöknek az ellátásért fizetendő összeg oly csekély, a minő internátusokban is ritkán szokott lenni. Teljes ellátás, mosás, világítással és fűtéssel együtt, évente 240 ft. I évesek, 220 ft. II. és III. évesek részére. Első évesek részére a konviktusban való lakás kötelező. A közönség köréből. — Alak és tartalomért a beküldő felelés. — Tekintetes szerkesztő ur! Egy oly borzaszasztó szerencsétlenség láttára, mint a garanyi tűzveszedelem, megindul a legkeményebb szivü ember is. Igen szegény vagyok, de ha tanácsomat érvényre juttatni kegyes lesz a közigazgatási hatóság, én is sokkal hozzá járulhatok a segedelemnyujtáshoz. Több esetre támaszkodva ugyanis, hogy különösen az I. Magy. Bizt. Társ. terebesi fő- ügynöksége a kárvallottaktól, (érdekelve van 15—20,000 ftig) a kárösszegből, tekintet nélkül, hogy a díj mikor fizettetett utoljára, 2 évi díjösszeget le von s dacára, hogy a tárgy leégett, elpusztult s vagy fel se épül, vagy más jobb módon felépül, uj kötvényt nem állít ki s igy egy éven belül 3 díjösszeget szed be.----------Ezt óhajtanám, ha lehetne, közig, hatósági utón megakadályozni és szépen kérem az arra hivatottakat, hogy ne engednék a szegény tüzkáro- sultakat megrövidíteni! Kívánatos lenne egy vészbizottság szervezése, hogy annak ellenjegyzése nélkül sem kárfelvétel, sem kifizetés meg ne történhetnék. L. J. CSARNOK. Kiadó szobák. — Irta: Aigner Ferenc. — (Folytatás és vége.) A zongoramester, mint egy feldühödt .vad sértett hiúságában, oda ugrott a szobaleányhoz és megfogta annak a fülét az ő művészi jobb kezével. A szobaleány pedig a zongoramester művészi hajába markolt.