Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1897-10-24 / 43. szám

fel naponként az egek urához, midőn magasztos trónjáról árgosz szemekkel látja lent, vagy a messze távolban is az ügyek menetét, sőt mint a nap jótékony meleg sugara a virág harmatgyöngyeit : úgy méltóságodnak vele született szivjósága szintén felszántja az árvák és özvegyek nehéz könnyeit.

Szóval midőn Méltóságod kiválóan a szegény árvák és özvegyek, mint szintén az egyházmegye egyéb fontos ügyeinek érdekéből igazán ihlettel, bölcs előrelátással méltóztatott kilátásba helyezni a múlt év folyamán egy kibővített sz. szék megtartásával összehívni ennek az egyházmegyének képviseletét, mely összejövetel mély sajnálatunkra elmaradván, a mai tavaszi koronánk alkalmából óhajtjuk feltárni Méltóságod előtt azt a mélységes sebet, melyet híveinkkel együtt nem csak mi itt a Hegyalján, de úgy tudjuk az egész munkácsi egyházmegyében mindenütt egyaránt érez a magyar ajkú gkat. nép keble az ó-naptár folytán.

Máskülönben mi azt is véljük, miszerént lehetetlen hogy Méltóságodnak magas figyelmét kikerülhetné az a botrányig nevetséges és káros következetlenség, és mondhatni szép magyar hazánkban édes mindnyájunkra az a szörnyű vi- szásság, hogy mi egymagunkban összesen is csak maroknyi népség, mely nem csak kereszténynek, de igaz katolikusnak is tartja magát, mintegy kihivólag az összes hazai kereszténységgel, nem akkor ünnepeljük a világ Megváltónak születésének magasztos ünnepét, midőn más keresztények!

Méltóságos Püspök Úr! A kor halad, s mentében mint zuhogó vizárja leteperi és tönkre is teszi a mi vele nem halad! Ha nekünk gka- tolikusoknak, akár földi, akár siromtúli csak legkisebb hasznunk vagy örömünk lehetne abból, hogy szeparációnkkal ellenállunk a kor sebes haladásának, avagy ha a Julián-naptár csak valamivel is tökéletesebb lenne, mint a Magyar- ország összes keresztényei részéről elfogadott Oergely-naptár: igy még is csak volna valami csekély értelme, hogy ily mereven ragaszkodtunk idáig a Julián-féle naptárhoz.

De midőn látjuk és érezzük is, hogy az ó-naptárhoz való eddigi ragaszkodásunk, nemcsak semmi legkisebb örömöt vagy hasznot soha nem hozott életünkre, de inkább csak megszégyenítést, kárhozatot és lenézést, mely okból számtalan esetben civil értelmiségünk nagy része elhidegült szegéoy egyházunktól; sőt fájdalmasan tapasztalva, hogy kétségbevonhatatlan hazafiui erényeink és érdemeink ignorálását akár az orosz, akár a magyar ajak mellett egyedül csak ennek tulajdoníthatjuk, s midőn érezzük; hogy dicső emlékű püspökeink, s kiválóan a mai napig is országos elismerésben tündöklő dicső Bazil nagy püspökünk kimagasló honfiúi erénye és érdeme, vagy akár Méltóságodnak is — ki az elévülhetetlen honfiúi erényekkel ko- szoruzott nagy püspökünk fénykörében neveke- dett, és szívta a tiszta hazafiság érzelmeit mint az ő közeli rokona — s ki tehát evvel az átöröklött magasztos hazafiui szellemével, még nagyprépost korában is büszkesége és védőpalástja volt a parlamentben a munkácsi egyházmegyének, s ki most a püspöki tiára alatt már inkább, éspedig úgy átsugározza és megihleti a szintén országosan elismert hazafias szellemével az egész munkácsi egyházmegyét, hogy e hazafias szelleme valóban fényt vet, — Magyarország *

Rebekát már régen szerette, feleségül megkérje. És Rebeka a szegény Írnokért ’ezt a nagy szerencsét elszalasztottá. Nem kellett neki gazdagság, fény és pompa, neki csak egy szerető szív kellett ahhoz, hogy boldog legyen. Áron ekkor úgy felbőszült, hogy megütötte a makacs leányt, ez pedig még az éjjel, a sötétség leplében, a legnagyobb szakadó esőben gyalog ment át a szomszédos községben lakó Keresztes Péterhez, a szolgabiró Írnokához.

Mikor azután reggelre a leányt keresték az egész környéken, de nem találták sehol, csupán egy levelét találták, melyet hátra hagyott és az öreg Áron azt is elszakította, s tartalmáról nem szólott senkinek sem, — és megátkozta a makacs és szót fogadni nem akaró rósz leányát, s kitagadta örökre családjából. — „Elcsábította és megbabonázta a gaz keresztyén az én véremet, átok rája, átok utódjaira, kiket ez a hite hagyott szül a jámborok megrontásárai Átok rája, ,ki megtagadja őseit, egy bűnös vonzalomért. Átok reá, ki nem engedte meg, hogy tiszta és nyugodt lélekkel haljak meg. Átok reá mindörökre!“

*

Rebeka boldogan élt Keresztes Péterrel, a keresztyén hitre tért, s azután hites élettársává lett. Szegényes volt ugyan háztartásuk, de boldog, és ami a vagyonból hiányzott, azt kipótolta a szerelem, boldogság, egyetértés s az Urban való hit és a megelégedés.

Igaz ugyan, hogy csókból és szerelemből nem lehet megélni, — de a mindennapit meghozta a Péter becsületes munkája, s ez fűszeösszes gkatolikusaira is, azért mindezek mellett is alig adhat nekünk, sőt sajnos nem is ad méltó és megérdemlett helyet a közvélemény a tiszta keblű honfiak lajstromában, mert az ónaptárhoz- való eddigi ragaszkodásunk, mint az átkozott kígyó, mindég oda sziszegi az ó-naptár követését, mely ha bensőleg nem is, de külsőleg mégis számos esetben úgy jellemez bennünket (teljesen igazságtalanul ugyan) mint kik a nagy Oroszországhoz gravitálunk!

És mennyiben már terjedez a szó, hogy Oroszországban is gondolkozóban vannak a Ger- gely-naptár elfogadása iránt; vájjon ha egy szép reggel arra ébredünk, hogy Oroszország elfogadta a Gergely-naptárt, vájjon nem az a nagy jelentőségű logikája lészen-é ennek : hogy mi erre várakoztunk ?!-----------— —

De ez esetben, vájjon nem kárörömmel fogja-é a rósz világ felélénkíteni máskülönben mindég alaptalan régi gyanúját — mely miatt ártalmatlanul is annyit szenvedtünk a múltakban — hogy a magyarországi gkatolikusok csakugyan mindég és pedig valóban vonzódtak Oroszországhoz ?! s vájjon képzeletileg igy be- igazolandott gyanúsítás nem teljes mértékben fogja-e majd tönkre tenni eddigi jó hírnevünk s honfiúi erényeink minden értékét, éspedig nemcsak a múltakra, de a jövő időkre is, sőt mindörökön örökre !

Mi nem látva célszerűnek kitenni magunkat e''súlyos állapotra: figyelembe sem véve, hogy Oroszország elfogadja-é az uj naptárt vagy sem, sőt azt sem véve figyelembe, hogy hamarosan fogja-é elfogadni, vagy talán soká fog még rajta gondolkozni, s még mindezen kívül borús felhőt látva közeledni Róma felől a jó magyar ajkú gkat. nép templomai és oltáraira a zengzetes szép magyar nyelv használata miatt: hogy e fergeteg minél kevesebb kárt okozzon: alig lehet valami iidvösebb a kedélyek lecsendesitésére, mint Rómának is örömére minél előbb, egyesíteni a két naptárt, hogy igy a lehetőségig már az első Karácsony sz. ünnepét egyszerre ünne- ünnepelhessiik a kér. világgal. Es Méltóságodnak 200 ezerre tehető magyar ajkú népének nagy érdeke meg is érdemelné azt, hogy méltóságának egész súlyát vetné latba e fontos ügy keresztül vitele végett.

íme, Bulgária nem várakozva Oroszország elhatározására, legközelébb megállapodott abban, hogy a jövő 1898. február havától XIII. Gergely pápa naptárát fogja életbe léptetni. — —

De magasztos és üdvös eszmének, illetve a velünk érző 200 ezer magyar ajkú gkat nép eme forró óhajtása teljesülésének útjai, jól tudjuk, nem egészen oly könnyűek, mint látszanak, épp azért a megoldás mikéntjéhez, nem is lehet szándékunk szólani.

Azonban midőn az ó-naptár kárhozatos használatának politikai oldalát egész fiúi bizalommal, minden tartózkodás nélkül, de minden helyen teljes fiúi hódolattal feltüntettük Méltóságod kegyes színe előtt, hogy a fent érintett roszból a ‘ Gondviseléstől Méltóságod részéről, mint valóságos gondviselésszerü jó pásztorunk részéről, a kihozandó jót annál inkább remélhessük: bátrak vagyunk még rövidesen az ó- naptár használatának kárát, kárhozatát és botrányát magára a hit- és népéletre is alázattal feltüntetni a következőkben.

Mi szemtanúi vagyunk annak, hogy különösen a két szertartásu kát. házas felek között

rezve jó kedvvel, több volt az elégnék Hát mikor az ég ráadásul még egy kis fiúcskával is megajándékozta őket: örömük tetőpontját érte el, és az képezte boldogságukat. S bár fájt a szép Rebekának az apai átok, s bár bántotta szivét a kitagadás, de azzal a kis szőke fürtü kis fiúcskával ölében elfelejtette azt — és boldog volt

............

Yolt egy kis házacskájuk is, a melyet Péter nem rég egy elhalt rokonától örökölt, köröskörül szép kerttel. A házikó nagyon kicsiny volt — és alig fért beléje a családi öröm és boldogság. Mikor a nap már lenyugodott és az esti harangszó a munkásokat pihenőre hívta, a kertben a virágok illatával telitett levegőt élvezve, s a pacsirta bús dalát hallgatva, mely- lyel az a lenyugvó naptól búcsút vesz, várta mindig Rebeka, karján a szőszke kis fiúcskával, hazatérő férjet. És az arca már nem volt halo- vány, hanem az élet harmatja az üde pir takarta. S midőn a távolból jövő férj vig fütyülését meghallotta, még rózsásabb színű lett, az azelőtt oly halvány arc. S a napi munkáról hazatérő férj az elébe jövő nőnek nyakába borult, megcsókolta homlokát és a karján levő kis szőke fiúcskának fejét. S azután a kerti lugasban töltötték el, az egyszerű estebédet. Es vacsora után el-elábrándoztak annak a porondban játszó kis fiúcskának a jövőjén, mig Jteljesen besötétedett, s feljött az esti csillag. S a házakban eltűnt a világosság, az utca csendes lett, és a kis fiúcska is ott aludt már a boldog anyának keblén.

*

a legtöbb családi viszálykodás és házi botrány egyedül az ó-naptár miatt kerül elő; és velünk együtt 100 ezrek csodálkoznak, sőt megbotrán- koznak azon, hogy eme valóságos botrány-követ, az ó-naptár használatát hogyan tűrhetik behúnyt szemmel az intéző körök annyi ezrek kárára és botrányára !-----:-----Mert, ugyanis, ha a férj gkat. követeli, hogy az ő ünnepét tartsa meg latin kát. neje, s ily módon majd a latin kát. ünnepen vele együtt menjen latin kát. neje kapálni, vagy bármely más mezei munkát végezni; igy a latin kát. nő a maga ünnepén sokszor zokogva megy a munkára, de mindannyiszor avval az elszántsággal, kogy készebb inkább nem élni férjével, mintsem hogy ő a maga ünnepét igy megrontsa.

Innen támadnak aztán a legpiszkosabb istentelen és vallástalan sértegetések ! Szidja szegény assszony az „orosz Krisztust“, piszkolja az orosz vallást, az orosz papot, és még azt is aki kigondolta : „hogy két Péter-Pál ünnep legyen a nyári nagy munkaidőben.“ Piszkolja az orosz népet is, piszkolja gkat. férje egész családját az „orosz“ címen, piszkolja élő vagy meghalt apját, anyját férjének! S itt következnek aztán — a kát. sz. vallás nagyobb dicsőségére — sokszor a véres verekedések; ezután a szegény nő megszökik a háztól, ott hagyja férjét és gyermekeit, s másnap megy a plébánosához keserves panaszra, kijelentve: hogy ő inkább megöli magát, de evvel a „buta orosz“ emberrel nem fog élni. . .

A plébános elküldi az elkeseredett asszonyt

a férj gkat. lelkészéhez, s nos !-------hát ugyan

minő tanácsot adjon a szegény nőnek ? avagy micsoda feddést a férjének ? Feleljen meg rá jó lélekkel az: ki e pontnál nem átalja pártolni az ó-naptár használatát.

Annyi igaz, hogy ha angyali tanácsot vagy feddést fog is adni a gkat. lelkész az elkeseredett házaspárnak: az bizonyos, miként a szomorú latin kát. anya jó korán bele óltja zsenge gyermekeibe a gkat. vallás iránt való gyűlöletet, az ikertestvér kát. vallás nagyobb dicsőségére. S innen ered aztán az a sajnálatos hitközöny, mely az igy nevelt gyermekek szivében kimetszve tart minden hűséget és vonzódást a görög szertartáshoz.

Csakhogy épp igy áll a dolog fordított házas életviszonyban is, hol a latin kát. gyermekek, átszivárogva érezvén szivökbe a kesergő gkat. anyának nehéz panaszát és fájdalmait, felnőtt korukban ridegek és szintén közönyösek lesznek gkat, anyjuk keserve után a latin kát. valláshoz.

Miből napnál világosabb, hogy a szóban levő szerencsétlen ó-naptár használata nemcsak a gkat. de e tekintetben egyforma arányban felette káros a latin kát. egyházra is. Mert az ily vegyes szertartásu házasságokból támadnak aztán ama közönyös fiai, a különben is annyit szenvedő kát. egyháznak, kik, mint csak névleges fiai akár az egyik, akár a másik szertartásu egyháznak több kárt, több romlást és keserűséget szereznek a legjobb anyának, a kát. egyháznak, mint, a publikus ellenfelek! . . .

És ez a nehéz hitközöny, mint a kis szikrából támadt tűzláng, mely annyi sebet ütött már az anyaszentegyháznak, mint mindenkor legjobb anyánknak annyiszor és annyiszor, és éppen most is oly vérző szivén! Vájjon tehát, az élőadottak folytán, legalább nagy részben,

Hanem egyszer amint a lugasban ülve a mécs halovány fényénél az egyszerű estebédet fogyasztották, várva az esti csillag megjelenését, de hasztalan : nem az esti csillag ezüstös fényével, hanem egy hatalmas tüzes fényű üstökös jelent meg helyette az ég azúrjain.

A férfiak szabadságot és dicsőséget, a vén asszonyok pedig Ínséget és háborút jósoltak belőle. Csak Rebeka és Péter szemlélték szótlanul az égi tüneményt, mit sem törődve annak jelentőségével, hanem bementek kis kázacskájukba hálát adva az Urnák az aznapi atyai gondoskodásáért és a Miatyánkot elrebegve, lelkűket az Ur kegyébe ajánlva nyugalomra tértek.

Néhány hét mullott el a szokott egyformaságban. Egyszer, midőn Rebeka a kertben sétálva várja az estharangszó megszólalását s a hazatérő férjet, várja, de hasztalan, a férj nem jő, noha már az esti csillag is megjelent az égen s már-már a kétségbeesés vesz rajta erőt: meg- kondul a harangszó, de nem imára hiv, nem az est beköszöntését jelzi, hanem veszedelmet hirdet. Most akaratlanul eszébe jutott a szép Rebekának a nemrég látott üstökös, noha az most nem volt látható az égboltján, mert az ■ esti csillag méla ezüstös sugara hatott le a kis kerti lugasba s halványnyá festette a. szép Rebekának még azelőtt oly rózsás arcát. Összefüggés nélkül támadt gondolatok jártak agyában. Eszébe jött a vén Rózsi néni jóslata, ki az üstökös megjelenésében véres csatát látott. S valóban ez egyszer a véletlen úgy akarta, hogy a babonás Rózsi néne jóslata is teljesedjék. Úgy lett — és úgy volt. Az író letette a tollat, a kalmár Folytatás az I' mellékleten