Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1897-06-13 / 24. szám
Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁEMEGYÉNEK HIVATALOS LAPJA Sátoralja-Ujhely, 1857. junius 13. 24. (1916.) Huszonnyolcadik évfolyam. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 ,,50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttérben minden garmond sor dijja 20 kr. G3 A széphalmi próféta.*) — Megnyitó beszéd. — Irta s a sárospataki ref. főiskola és az állami tanítóképző- intézet által 1897. május 29-ón Szóphalmon rendezett „Kazinczy-emlókünnep“-en elmondotta: Radácsi György közigazgató. Mélyen tisztelt közönség! Itt, e honfiúi és honleányi kegyelettől szentelt hajlék lépcsőjén állva s visszatekintve a lezajlott idők nagy alakjain, úgy tetszik nekem, mintha ott volnék abban a sokaságban, amelynek a názáreti Jézus kezdett egykor, a szent hajdanban, Keresztelő Jánosról szólam. „Mit látni mentetek volt ki a pusztába?“ — kérdezé az isteni mester. „Gyönge nádszálat talán, amit a szél hajtogat ? Drága ruhába öltözött embert talán, amilyenek a királyok palotáiban vannak? — Vagy prófétát talán? — Bizony mondom nektek, hogy nagyobbat láttatok prófétánál is.“ Kazinczy Ferenc a magyar nemzet Keresztelő Jánosa volt. Mérges kígyók fajzatai lepték el áldott szép hazánkat is, mint hajdan a kicsiny Judeát. Farizeusok és szadduceusok hatalmasodtak el közöttünk és versenyezve fojtogatták a közös édes anyát, a magyar hazát. Veszni indult minden: elv, jellem, becsület. Közönséges lelkek már nem fordíthattak a bajon. Prófétákra volt szükség és az Isten megszánta ezt a haldokló nemzetet és elküldte neki Kazinczy Ferencet, hogy többje legyen neki, mint prófétája, hogy legyen neki Messiása, a mint a költő mondja: Lehettek, voltak hü apostolok. De ő a nyelvnek megváltója volt. *) Lapunk ma egy hetes számáról lekésett. Szcrk. TARCA. Könyv, a zempléni nagyok egyikéről. — Könyvismertetés. — — A „Zemplén* eredeti tárcája. — Szemerei Szemere Miklós életrajza fekszik előttem, melyet megirt érdekesen és vonzóan, sok olvasottsággal és még több tudással a s.-a.- uj helyi főgimnáziom egyik fiatal, de minden izében alapos tanultságu professzora, Perényi József dr. Át- meg átlapoztam a könyvet s igazán gyönyörködtetett az a közvetetlenség, amelylyel a nagy Szemerét a legaprólékosabbb dolgok elmondásával is mint embert és mint költőt, ki akarja emelni. Szemere Miklós irodalmi működéséről külömbözők a vélemények, egyben azonban mindmegannyi megegyező, hogy: isten kegyelméből való költő volt és, hogy egyénisége jellegét magán hordja majdnem minden irodalmi munkája. Mint ember, mint egyén, bár a szenvedélyességtől ment nem volt (hiszen ezt alaposan igazolják irodalmi vitái), az egyszerűnek s az egyszerűben is a keresetlennek volt embere. Ez volt az én eddigi véleményem Szemere Miklósról s annál örümestebb olvastam Perényi munkáját, mert úgyszólván ő is osztja ezen vélemé nyemet. Bár munkája szerves egész: nekem az tetszik benne, hogy abból Szemere Miklós mint költő is, mint ember is egészen kidomborodik s akit Szemere mint költő nem érdekel (hiszen én istenem, hány százezer ember van, fájdalom, aki a költészetet nem szenvedi), érdekelni fogja Nincs annyi arany, tömjén és myrrha, nincs annyi szivbeli hála, amennyivel Kazinczy Ferencnek értünk, nemzetünkért hullatott verejtékeit illendően viszonoz- hatnók. „Hogy vitt ezerekkol, hogy vitt egyedül!“ Mintha száz lelke lett volna, ott volt mindenütt, ahol a divatját vesztett édes hazai nyelvet s a honfiúi és honleányi érzést halottaiból kellett feltámasztani. A gyöngéket felemelni, a bátortalanokat lelkesíteni, a mutatkozó érdemet méltányolni s a haza javára kizsákmányolni, soha senki sem tudta talán annyira, mint ő! Abban — szerencsénkre — különbözött Keresztelő Jánostól, hogy nem kiáltó szó volt, de éltető nap, de harci riadó, s tenyészet és hadsereg támadt nyomában! Oda borult, mint Illyés próféta egykor az özvegy anya beteg gyermekeire és addig melengette a magáról megfeledkezett nemzet megkövesült szivét, amig az mozdulni kezdett s végre megdobbant és a nemzet feltámadott! Feltámadott és él! Megérte, megünnepelte immár ezredik évét is; csak hála értté a nagy Istennek és csak dicsőség a Kacinczy Ferenc nevének ! Dehát megérte és megünnepelhette volna-e Kazinczy Ferenc nélkül ? Nem és ezerszer is nem, mélyen tisztelt közönség! Igtassuk ezért szivünk táblájára az Árpád, a IV. Béla és a Hunyadiak felséges nevei mellé a Kazinczy Ferenc-ét is. Ig- tasd oda különösen te nemes ifjúság, a kié a jövő és maradj hü a szent eszményekhez és ha valaha netalán hitedben ingadozni kezdenél s unnád a munkát a hamint ember. Az egész könyvön meglátszik, hogy gondolkodó fő munkája s teljes szeretettel irta meg azt, amit megüt. De nem bírálatot Írni, hanem csak ismertetni akarom e könyvet. A 85 nagy, nyolcadrét alakú lapon kiállított könyv, a Zemplén könyvnyomtató ízlését dicséri s a könyv mellékletét képező leszármazási tábla a legügyesebb összeállító kézre vall. Perényi dr. az ő könyvét I—X. fejezetre osztja és a Szemere-nemzettség eredetével kezdi; ezen családról eddig megjelent cikkelyek nem egy hibás helyét kijavítja. A Szemere nemzetiség a beköltöző hét magyar vezér egyikétől, Hubától ered. A Szemere (Zemere) nevet a Névtelen szerint már Huba fia viselte. Petliő Gergely az ő krónikájában említi, hogy egy Szemere, mint macsói bán, hires, neves vitéz vala; ugyanabban az időben élt Szemere Domonkos, akinek János volt a fia. Jánostól származtatható le a családnak nemzedékrendje. A Szemere-csa 1 ád tagjai négy vármegyében : Abauj-, Borsod-, Ung- és Zemplén-vár- megyékben viseltek főbb hivatalokat: alispánsá- got, főbiróságot, s nem ritkán szerepeltek mint országgyűlési képviselők. Rokonságban állottak sok főnemesi családdal. A családnak egyik ága Borsodban telepedett meg. A megtelepülő Adám volt. Ebből az ágból származott Pál, a költő és esztétikus; ezen ágnak a sarja Bertalan is, a szabadság- harc idején magyar belügyminiszter s későbben miniszterelnök s ugyancsak ebből származik László, aki a zemplén-abauji ágnak a megalapítója. Lászlónak szintén László fiától született Miklós, ami költőnk. záért, a köz boldogságáért és sokalnád az áldozatot embertársaidért és kedvedet lelnéd a léhaságban s ha észrevennéd magadon, hogy többre becsülöd a kenyeret az igazságnál, a hatalmasok mosolyát a becsületnél, az idegen szót saját nemzeted édes nyelvénél: oh jöjj, zarándokolj ide, e szent falakhoz, az itt nyugvó szent porokhoz és füröszd meg lelkedet a Kazinczy Ferenc emlékezetének tiszta forrásvizében és én hiszem, hogy meggyógyulva, megjobbulva térsz innen haza s Keresztelő Jánossal fogod kiáltani még a háztetőkről is: „Teremjetek megtéréshez illő gyümölcsöket, mert immár a fejsze a fák gyökerére vettetett!“ Ez édes, fölemelő, boldog hittel az új ezer év első Kazinczy-ünnepét megnyitom! A közigatási bizottság üléséről. A f. hó 9-én tartott közig, bizottsági ülésről szóló tudósításunk, melyet térszűke miatt rövidre kellett szabnunk, itt következik: Elnöklő főispán elösmerését nyilvánította Dókus Gyula vm. főjegyzőnek, hogy a vármegyénkbe ellátogatott német gazdák fogadása körül oly fáradhatatlan és fényes sikerű tevékenységet fejtett ki, amit maguk a német gazdák is hálás köszönettel viszonoztak. (Éljenzés), — Ifj. Spillenberg Barna közig, joggyakorló a n.-mi- hályi j. 'szolgabirói hivatalhoz osztatott be a köz- ontból kisegitőerőképpen, mig a fegyvergya- orlatra beszólitott Jelenek Gyula szolgabiró hivatalától távol lesz. — Amerikába kivándorolt a múlt hó folyamán 54, visszajött 24 egyén. — Gesztely érdekében, hogy táviróállomással láttassák el, újabb föliratot intéztek a kér. kir. mi- nisterhez. — Öméltósága a főispán indítványára és a mádi vizkárosultak nevében, köszönő feliratot intéztek a kir. belügyi ministerhez és a Jó-szív egyesület elnökségéhez, akik 600, illetve 300 ftnyi kegy'es adományt küldöttek. — Stépán Miklós, Szemere László és Vattay Krisztina házasságából negyedik gyermeknek született az 1802. év junius hó 17-én Lasztóczon ugyanazon házban, amelyet a magyar jog szerint, mint legifjabb gyermek örökölt és amelyben az 1881. év augusztus 20-án végezte be életét. Iskoláit Sárospatakon, Eperjesen és Lőcsén végezte el s a hittan-bölcsészeti s jogi tanszakot ismét Patakon hallgatta; később ügyvédői oklevelet nyert. Tanulmányait mindvégig kitűnő sikerrel végezte. Gyakorló ügyvédő azonban soha sem lett; gazdálkodnia kellett, mert korán árvaságra jutott. Önképzésére azonban élete fogytáig bámulatos szorgalmat fejtett ki és olvasottsága s ebből eredő mély tudománya tiszteletet szerzett nevének. Tanulmányai kibővítése végett hosszas és’ nagyobb tanulmányutakat tett s a külföld irodalmát: különösen a német, fráncia és- olasz irodalmat, illetve azoknak nevesebb íróit szeretettel tanulmányozta. Hasonló lelkesedéssel csüngött a klasszikusokon is. E tanulmányok eredménye irodalmi munkáin meg is látszanak. Mint embert, Perényi a következőleg és igen találóan jellemzi: Szemere Miklós büszke volt nevére, hiszen ősi nemesi vér folyt ereiben. De büszkesége nem vált gőggé sohasem. Az egyszerű földmivest, a jobbágyot ép úgy megbecsülte és tisztelte, amint szerette mindazokat, kiket barátságába fogadott. Ősi származásával sohasem kérkedett. Nem kereste őszintén szeretett barátainál a nemesi címert, vagy nemzedék- rendet és az ősöket, de az excellencíák előtt sem hajtotta meg kemény derekát, — volt benne nagy szabadelvüség és sok voltaireizmusz. Ilyen értelemben nyilatkozik önmagáról is, mondván ; HHF" A Zemplén mai száma nyolc oldal. *^|
