Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1897-02-21 / 8. szám
II. Melléklet a „Zemplén“ 8. számához. e. Könnyed és elegáns megjelenése, nem különben nehéz szerepének jól fölfogott alakítása lebilincselő volt. Sztankó Margit a Laura szerepében remekelt és Pikna Vilma a szobalány szerepének alakításában tűnt ki. A darab főszerepét Felvinczit Bodor Gábor, az egyesület elnöke adta, ritka eleganciája a darab tradicionális jellemzéseit páratlan sikerrel emelte ki. A Bogyai Farkas szerepe Somogyi kezébe került, ki színpadi otthonosságával e háladatos komikum minden előnyeit kimerítette. Dr. Gátit Fü- zcsséry Pál, ki egyszersmind rendezője is volt a darabnak, adta. Játéka precíz, s oly kellően domborított volt, hogy a tudós doktor egész valóságában tűnt elő a deszkákról. Lampel Palit, Horvát Farkast és Szűcs az inast mutatták be s korrekt játékuk előnyösen emelte a darab sikerét. A közönség sűrű tapsaival tüntetette ki a fáradhatatlan műkedvelőkkel. Zab Ferit Zsig- mond Sándor adta s komikuma kimerítésével állandó derültségben tartotta a közönséget. A darab sikeréhez méltó az anyagi haszon, mi jótékony célra fordittatik. Előadás után következett a tánc, mely ritka animóval folyt virradtos virradtig. A táncoló hölgyközönség diszes koszorújában ott voltak: Antalóczy Margit, Füzesséry Berta, Gaál Margit, Hajdú Tériké, a Sztankó-nővérek, Kéler Etelka, Mauks Juliska, Schwarcz Szidi, Pikna Vilma, Friedmann Jolán, Gozes Henriette, Strompf Pálné, Simorovicsné, Kerekes Pálné stb. Az ungvári papnevelő intézet egyházirodalmi körének február 11-én tartott diszgyü- lése valóban lélekemelőén folyt le. Igazán szép siker koszoruzta a kör tagjainak fáradozását. Különösen pedig az a meleg érdeklődés és ro- konszenv, aminőt a város közönsége ez idén tanusitott diszgyülésünk iránt nagyobb buzgalomra és munkálkodásra serkentette önképzőkörüket. A iegnagyobb érdem és elismerés Hacskajló Mihály papjelöltet illeti, ki fáradságot nem ismerő buzgalommal és odaadással az ifjúsági ének és zenekart a legnagyobb precizitással vezette s az előadott összes darabok mindannyiszor zajos tapsokra s éljenzésre ragadták a közönséget. Az egyes szereplők is ugyancsak kitettek magukért, igy Csudáky Miklós magyar szavalatával. Mit ró Dezső szépen kidolgozott felolvasásával a körelnöke: Boksay János diszgyülést megnyitó és záróbeszédeivel. Firczák Gyula püspök Öméltósága is legnagyobb megelégedését és elismerését fejezte ki, minek jeléül a kör részére 80 ftot adományozott. r. 1. Nézek, nézek... Nézek, nézek, egyre nézek a szemedbe, A menyország, paradicsom ragyog benne; Boldogság van felírva a kapujára, A ki bejut, de boldog lesz, de jól jár a’. Rég itt künn a kapu előtt álldogálok, Hám bámulnak, megnéznek az arra járók, Minap is egy olyan furcsa dolgot mondott: Ma se értem — „nézzétek a jó bolondot!“ Ne rójj átok meg. Ne rójjatok meg, hogy iszom, Mikor annyi bánatom van, Künnyebbülés, bufeledés Terem minden pohár borban. Az utolsó koccantásnál Oda se a bu, gond nekem, Csak a szemem, — hogy ne lássák, — Kendőzgetem, törölgetem. November Dávid. Boszniai levél, Priepolje, 1897. febr. 15. Jelenleg itt vagyok f. hó 5-ike óta Prie- poljéban, 1295 méter magasságban a tenger szine fölött s nem is mondhatom még eddig, hogy roszul menne dolgom. Legalább is akkora urnák érzem magam, mint, mit is mondjak csak, mint mikor boldogult 0. G.-t alföldi kis gazdaságunkban szegény jó atyám „ispánénak nevezte ki. No de szó, ami szó, nem is olyan mindennapi dolog, hogy valaki várparancsnok legyen ; már pedig én most az vagyok a szó legteljesebb értelmében. Priebolje t. i. kis erősség Jabuka és Plevlje között félúton és az a hivatása, hogy ezt az utat biztosítsa, azért az ut mentében annak legmagasabb pontján van építve. Az udvar lehet akkora tágas, mint A.-féle újhelyi úri porta és minden oldalról védelemre berendezett kőfallal van ellátva. En s még egy tiszttársam, meg 46 ember lakunk őrségül benne. Természetesen a lakóház, a kaszárnya is vastag kőfallal épült, szintén védelemre számítva. Van aztán még 4 lovunk, apró hegyi mo- kányok, (még a vizet is háton hordják föl a várba a hegy aljából fakadó forrásból). Van még két vadászkutyánk, egy harciebünk meg egy mopszlink, mind igen kedves kis állatok. Még a világgal is gyors összeköttetésben állunk, amennyiben telefon köt össze Plevljével és Jabukával. Velünk szemben, az ut másik oldalán áll egy egyszerű emeletes épület, a török kaszárnya. Benne 3 török tiszt és 150 ember. Egyelőre persze igen jó barátságban vagyunk s gyakran el is látogatunk egymáshoz. Ilyenkor aztán mindenki kipakolja mindenféle nyelvtudományát. Fráncia s török a leggyakoribb; mert a török tisztek csak e két nyelvet beszélik; de hallani aztán szerb, tót, német, sőt itt-ott még magyar szót is. Különben a török nyelvben sok magyar szó van; nyelvtani szabályai pedig csaknem egyeznek a magyarral. Be kell ösmernem, hogy a török „bajtársak'1 mind egy szálig igen kedves, derék emberek s irányunkban (lévén magyarok és nem görögök) rendkívül előzékenyek és figyelmesek. Mióta itt vagyok, még alig volt nap, hogy vendégünk ne lett volna; hol Plevlje, hol Jabuka felől jön egy-egy tiszt, vagy hivatalnok. Akárcsak a középkor lovagváraiban! S valóban, mikor úgy délutánkint rende- leteimet kiadtam a legénységnek, (élelmiszerek beszerzése, fagyüjtés, járőrszolgálat, épitőmun- kálatok stb. stb.) szinte magam is megütközöm, hogy váljon álom-é ez, vagy csakugyan a XIX. században élünk ? Persze a vasút 5 napi járó földre van tőlünk (már t. i. a gyorspostával számítva) s igy bizony akárcsak a középkori időkben élnénk, mint mikor még Tokaj volt Uj- lielynek az utolsó állomása. De azért van ennek az életmódnak valami' különös vonzóereje. Már csak a nagy felelősség is, ami egy ilyen helyparancsnokságával jár. Van is bennünk tisztekben és a legénységben olyan büszke önérzet, hogy szinte a Zrínyi hősi szellemét érezzük munkálni magunkban. Meg aztán ez a nagy távolság mindentől, ami az embert érdekli ? Értem a kedves otthont, a pátriát. — Fájó és mégis olyan megnyugtató érzés, hogy az ember minden kellemetlenséget akkor tud meg, mikor már vége. Csak olyan csúnya köves ne volna ez a vidék. No de sebaj. Nem tart az ittlét se örökké s akkor majd kétszeres örömmel élvezzük a hazai levegőt! Előbb azonban, ha megtörtént és ide hallatszik az első ágyuszó Kréta irányából, a Spon- gyia-tengerről, még irok. —a. Édes bánat — Költemény prózában. — Egyedül vagyok, nagyon egyedül. Oh mi jól esik nekem a magány, pedig szomorú dologgal foglalkozom ilyenkor. Visszaszáll lelkem a múltba ... Pedig az a múlt fáj, minden emlékéhez egy tört remény fűződik, olyan mint a temető : tele sirhalmokkal, melyeknek mindegyikénél keseserves kényeket hullat a fájdalom . . . Nem tudok szabadulni a múlttól! Mulassunk hát a fájdalommal, hiszen a szenvedésben is van kéj, a fájdalomnak is van boldogsága. Szerettem. Szerelmemmel egyidejűleg született szivemben a fájdalom s e fájdalom lett örök boldogsága életemnek. Szerettem. Fellángolt szivemben annak a különös érzelemnek a tüze, amit közönségesen szerelemnek neveznek, de voltaképpen nem tudja senki, hogy micsoda. Az az érzelem, mely képes a vad banditát porban fetrengő, lágy hangon kérő gyámoltalanná átvarázsolni s a szelíd lelkűt vérengző gyilkossá. Az az érzelem, melynek szava egy sóhaj. De az a sóhaj mégis olyan beszédes, abban a sóhajban egy életnek vágyó boldogsága van, — vagy hangosan zokog benne a megölt fájdalom. Szerettem és csalódtam. Az én ajkaimról is elszállt a sóhaj, a gyilkos fájdalomnak sóhaja volt az. De ez a fájdalom egyedül való boldogsága életemnek. Régen volt az. És én ezután nem a síron túl keresem a mennyországot. Az enyém ott a múltban van ... Oda jár az én lelkem vissza mindörökké! Közgazdaság. A .Hegyalja-Mádi-Takarékpónztár írja levelezőnk, folyó hó 14-én tartotta évi rendes közgyűlését, mely is a XXV. lévén egyszersmind alkuimul szolgált az intézet negyedszázados fenállásának jubiláris megünneplésére. A gyűlésen nagy számban megjelent érdekeltség tagadhatatlanul ennek az eseménynek hatása alatt állt. Szinte leolvasható volt az arcokról, mint mereng el lelkűk a huszonöt év változatos eseményein; mint hévül s merit erőt és reményt keblük a jövőre nézve a múltak ama tapasztalataiból, hogy habár külső események olykor megpróbáltatásnak vetették is alá az intézetet: az nemcsak kiállotta a tüzpróbát, sőt diadalmaskodva a fenyegető vész felett, hivatásukat buzgó odaadással teljesítő vezéregyéniségeinek éles látása s ébersége, tisztviselőinek lelkiismeretes működése, a közönséggel szemben lehető messzemenőleg tanusitott humánus és tapintatos eljárással sikerült virágzásra juttatni az intézetet. Amint meggyőződhettünk erről a Blaszberger Ignác dr. intézeti elnök lendületes megnyitó beszéde, Wetterschneider Miksa ügyvezető-főkönyvelő ügyesen szőtt történeti visszapillantása és az igazgatósági Jelentés főbb mozzanataiból. A mádi takarékpénztár alig hogy létre jött, 1872-ben, már élte hajnalán, zsenge korában erős próbát állott ki, amint 1873-ban kiütött a pénzválság. De egészséges alapon nyugvó szervezete a megpróbáltatást kibírván, — a gondos ápolás és vezetés nemcsak elhárította a fenyegető vészt, de sőt gyarapodásnak indult, kifejlődött,, megerősödött. És erre a megizmosodásra valóban szüksége is volt; mert hiszen nem is sok idő múlva uj válságos helyzettel kellett szembeszállnia. Elérkezett ugyanis hozzánk és vidékünkre is a fllokszera-invázió, hogy koldusbotra juttassa eladdig jólétnek örvendett lakosságunkat. Kimerné kétségbevonni, hogy ez a csapás, mely tudjuk mivé tévé bortermő vidékünk lakóinak (egyúttal a pénzintézet érdekfeleinek) egzisztenciáját, mély és erős ráhatást gyakorolt az intézet életére nézve is. De jó szerencséje most sem hagyta el. Az akkori igazgatóságnak szerencsés ötlete támadt, amit nem kevesebb szerencsével meg is valósított: t. i. Szerencsen fiókintézetet nyitott. S ez a térfoglalás jó eredménynyel járt. Az intézet rendületlenül megállta helyét a vész közepette, sőt azóta annál gyorsabb tempóban halad a fejlődés, a fellendülés utján. Forgalma évről-évre emelkedik s az 1896. évi forgalma meghaladja az öt milliót. Tartalék-tőkéjét, mely 12 év előtt tizenhétezer forintra rúgott, múlt évben 58 ezerre egészítették ki. Részvényei magas áron kélnek és nagyon keresettek, úgy hogy azokból alig is lehet már venni. Nem túlozunk tehát, ha a mádi takarékpénztárt a provinciális kasszák közt egyik legvirágzóbb s legreálisabb alapon nyugvó intézetnek nyilvánítjuk. Amely intézet ily körülmények közt éri meg huszonöt éves fennállásának évfordulóját : az számot tarthat, az predesztinálva van arra, hogy életében a jubiláris ünnepségek még számos esetben ismétlődjenek! Egész ünnepi hangulatban merittetett ki aztán az évi közgyűlés tárgysorozata, miközben Führer Adolfot és Pálóczy Józsefet közfelkiáltással igazgatósági, illetve felügyelő-bizottsági taggá választották. Mindenki jó hangulatban lévén, már csak nem tagadhattuk meg mi sem a magyar ember ama régi jó szokását, hogy akár busul, akár jókedve van, háromszor iszik. A zöld asztal mihamar fehérbe öltözött át és párolgó ételek jó illata ütötte el a szivarfüst kábító szagát, mi pedig jókedvvel, jóízűen áldomásoztunk hosszu- hosszu ideig, mialatt előbb hivatalos majd a szív diktálta tósztokban ünté ki egyik is másik is jubileomi érzelmeit, a legszebb reményt fűzve az intézet jövőjéhez. Adja Isten, hogy e valóban jogosult remények ne hiúsuljanak meg! K. K. Ébresztő. Mottó: Az idő pénz. A tavasz legelső dalos munkása, a kis pacsirta, már itt kiabál az ablak alatt: „itt vagyok.11 ..Egyet-kettőt még aludjatok s munkára fel!“ A gyümölcsésznek a legtöbb dolga február és március hónapokban van. Legelső teendő az anyafák bemeszelése barnára, mit vér, mész, fris marhaürülék, kevés hamu s agyag (marhaszőr) keverékkel tehetünk. Ez megvédi a tavaszi utófagyoktól a fáinkat és megöli az álcákat. Jövendölve van, hogy májusban korcsolyázni fogunk. Ennél nagyobb rémhírre nem kiváncsi a gyümölcsész, mert a gyümülcsöskert virágait teszi tönkre, amikor is gyümölcsünk nem lesz. Ezen a bajon módunkban van segíteni, ha még most az erős fagynál a fa alját gazos trágyával korona széliében jól befödjük. Ez azt eredményezi, hogy a föld fagya később enged, s később indulván meg a nedvkeringés, a virá- goztatás a fagyok után eszközölhető, Különö-
