Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1897-01-24 / 4. szám
Sátoralja-Ujhely, 1897, január 24. 4. (1396). Huszonnyolcadik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁBA: Egész évre 6 ft. Félévre 3 ft. Negyedévre 1 ft 60 kr Bérm ntetleu levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára. 15 kr. ^ ny< térkén minden garni ond sor dijja 20 kr. : sa>: Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLEN-VÁRMEGYENEK HIVATALOS LAPJA. asvEIEGKriE^EOsTIIK: BUTIDÉN TT-Ä.SAiaiiTuÄ.I3. I HIBDETÉS DIJA hivatalos hirdetéseknél; Minden szó atán 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intőzendők. Tanácskozás. (* *) Akik élethivatásból munkálkodnak az >Úr szőlőjében*, a prpok, valamint az ö szorgalmas munkatársaik, a néptanítók, Tok»j-He<?va ja környékéről összegvütekeztek fo yó hó 20 an S.-A.- Ujhelyben, Molnár l-tván főispán szives hívására, hogy tan c kozzanak elpusztult széleik sorsáról: a »quid iuris* és a »modus procedendi* nem könnyű kérdéseiről. Úgyszólván mindannyian e;yütt voltak az érdekelt felek. Ped g az iseniteletnek beillő orkán rrnatt bejövetelük szinte istenkisértés volt. Akik a dühöngött orkán, vagy egyéb okok miatt ti nem jöhettek, távol maradásukat kimentették. S/ép, igazán illusztris tarsasag volt együtt a »főtisztelendő« a »nagytiszteletü« és a tanító urak gyülekezete a vármegye ősi székhazának nagytermé ben. Tanácskozásuk pedig, elejétől végig, higgadt objektív : s ami fő eredményes. Elmondhatja majd az országos kormány, ha a tanácskozás eredménye »memorandum* alakjában szine elé jut: »Omnes consenserunt, ego non contradico.* (Mindannyian egyetértettek, én nem mondok ellent), Kívánjuk is, és legyünk jó Pitiák, hogy a non, a nem szócskák mellől maradjon el ott a kormány körökben a kommá, a veszsző. Meglehet, hogy mindaz, amit kértek és éppen úgy, amint kérték, tán nem is lesz teljesíthető. De, hogy a kérelem lehető jó indulattal fogadtatok : abban nem kételkedünk. Meg azután néha, mi tűrés-tagadás, azért kérünk többet, hogy a kevesebbel is, amit kapunk, igényeinket legalább tűrhetően kielégítve tudjuk. Részűnkről, egyébként, abban a meggyőződésben élünk, hogy a papság és a tanítóság, a nép vallási és erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeinek odaadó gondozói, együttesen is. külön-külon is, igen tekintélyes nehezékek az állami boldogulás mérlegén. Ha ezekben a nehezékekben, egy vagy más ok miatt, eröfogyatkozás történt, annak helyrepótlásáról gondoskodni nemcsak államférfiul böl- cseség, de elodazhatatlan állami kötelesség. »Bis dat, qui cito dat.« Ezen a két nagyérdemű testületen, a papságon és a tanhoságon, kétszeresen és gyorsan kell segíteni. Gyors segítségre szorult és kétszeres segítségre érdemes. Legfőképpen pedig a Tokaj- Hegy alja papsága és tanítósága, hol, nem mondjuk a boldogulásnak, de a megélhetésnek alapja van megrendülve; mert itt, TÁ*0 A, | Vajda János. (1827-1897). — A .Zemplén* eredeti tárcája. — Amint itt leirom a nevét és a két rideg számot, amelyek közzé fektetett kis vonal az ő életét jelzi, behunyom a szemeimet és magsm elé idezem az alakjat, ahogy valami ot-hat héttel ezelőtt mellettem ül' egy Kerepesi-uti kávehazban. Nagy, hosszú, szürke felleghajto kabatban. széles karimaju szürke kalapban, ráncos, mogorva tekintetű arcán a szenvedések felreismrrhetetlen jeleivel ült az asztalion — Magyarorszag legnagyobb lantos kol ője. És mi csendben és s'ótlan ültünk körülte, senki sem törte meg a csend t, vártuk, hogy ő szóljon és kezdjen valamely érdekes témába, mint más alkalommal annyiszor, de akkor az »öreg Vajda«-nak rósz kedve volt és rövid ottartózkodas után felemelkedett, futólag köszönt és hirtelen távozott. Mikor görnyedezve lassú léptekkel indult kifelé, a kávéházi asztalok között, valamelyik fiatal poéta a társaságból, aki szeret humorizálni, azt mondta: — Látják, hogy néz ki az öreg, mint egy rom, de majd pár esztendő múltán, ha megérjük, fogjuk látni a szobrát, ahol, mint lángszavu ifjú dalos dacosan, emelt fővel tekint az égre, kezében bronz-irat tekercsesei. a mi Tokaj-H^gyaljánkon, semmivé lettek a nek- t^rtermő szőlők, amelyek pedig a papi és a tanítói javadalmazásnak nagy részét képezték- Karpót ást, sajat h bnkon kívül szenved tt veszteségeikért, nem hozott számukra az idő, sőt az ellenkező történt. Bekövetkezett náluk, hogy a hivatá« megcsalatkozott a hivatalban. A pap nálunk, a Tokaj Hegyaján, ma csak az oltárról él, onnan pedig meg nem él. A papi hivatallal járó jövedelmes po'gári ténykedések egyrészét az állam kisajátította. Es kisajátítván, kárpótlást nem nyújtott, ígérni ígért. Itt az alkalom, hogy most már adjon is. Köszönet a vármegyei papság és tanítóság nevében, hálás köszönet Molnár István főispánnak, hogy nemcsak emberszerető szivének sugallatától indíttatva, de, feledve a méltatta gyanúsításokat, nemes és bátor elszánással a cselekvés, az alkotás terére lépett »Audaces fortuna iuvat.« Szószólását felülről kövesse a tett. Kitűzött zászlaját őméitóságának ezen a téren is, koszorúzza szerencse 1 * A tanácskozás menete ez volt: Főispánunk Öméltósága d. e. io-kor lépett a tanácskozó terembe. Minden oldalról lelkes éljenzés köszöntette. Elnöki helyét elfoglalván, megnyitóbeszédében, körül-belül, így szólott a szép szambán egybegyűltekhez : Fogadják szives üdvözletemet és köszöneté- met, hogy hívásomra megjelenni szíveskedtek. A bocsánatkérésen kell kezdenem, hogy télnek idején és ilyen kemény időben fárasztottam ide az urakat. Higyjék meg azonban, hogy legked vesebb kötelességemet teljesítem, ha a vármegye közönségének javát gondozh»tom. (Éljenzés.} Azután elmondotta, hogy miért vállalta el annak idején és szívesen a vármegyei gazdasági egyesületben a szőlészeti és borászati szakosztály elnökségét, azért t. i., hogy a Tokaj-Hegyalja elpusztult szoléinak rekonstruálását annál sikeresebben előmozdíthassa. Elmondotta továbbá, hogy a tanulmányi kirándulások alkalmával, melyek a szőlőbirtokosok társaságában a Tokaj-Hegyalja bortermő vidékeire irányultak, milyen elszomorító tapasztalatokat szerzett. Különösen érezte a szomorúságot, midőn látta, hogy a lelkészek, papi javadalmazásuk egyik legtekintélyesebb részét, szőlőterületeiket elvesztették, amely szőlőterületeknek termőképes állapotba leendő visszahelyezése korántsem oly könnyű, mint az első tekintre látszik. Tetézi Nem válaszolt senki. Az agg poéta boron- gós hangulata nyomott hagyott a mi lelkűnkben is. Az ajtóból még egyszer visszatekintett és mintha bánta volna, hogy o'y hirtelen távozott, még egyszer búcsút intett a törzsasztalnak. Akkor láttam utoljára ebben az életben. .. • Nem ebbe a világba való volt. Csak a teste élt itt közöttünk, a lelke hol a múltban, hol a jövőben kalandozott. Ez a nyitja úgynevezett népszerűtlenségének. Nem haladt a korral, mert úgy talalta, hogy a kor nem halad előre, de satnyul, csak akkor tért vissza a való jelenbe, ha ostorozhatott. Uton-utfélen, Írók és közönség »Magyarorszag legnagyobb élő lírikusadnak nevezték. Való- saggal hozzátapadt ez a jelző, pedig azok közül, akik folyton ennek nevezték, vajmi kevesen ol vasták müveit. Kevés baratia vo t és sok ellensége. A hazával első sorban, másodsorban meg magával foglalkozóit és eközben nem telt ideje embertársaival törődni. Paratlan fajszeretete, utolsó percéig lángoló hazaszeretete csak mindig a nemzetre, a közre, a magyarra irányította figyelmét és mindjobban elterelte figyelmét az egyestől. Különcnek, vadnak tartották, sőt sok rövidlátó mizantrópnak festette, őt, akihez csak kis szeretettel kellett közeledni és szivjóságot, szeretet nyert érte az ember. Évtizedeken át »legnagyobb lirikus«-nak, »vén oroszlán*-nak, »faragatlan gyémánténak és más efféléknek tituláltak, utóbbi időben még »klaszikus« nak is elkeresztelte a fiatal bírálat, voltaképpen pedig évtizedek óta üldözték, keserítették és ahol csak árthatott neki a »hivata'os« irodalom, ártott. Nem lett a nehézséget e tekintetben az a körülmény, hogy a lelkészeknek híveik is elszegényedtek. Már Tar- czalon kifejezést adott óhajtásának, hogy az úgynevezett papi (és tegyük hozzá tanítói) szőlők rekonstruálása érdekében, valláskülönbség nélkül, a szőlők elpusztulásában kárvallott lelkész urakkal s elpusztult szőlőik újjáépítése ügyében tanácskozást szándozik tartani. Sem joga, sem cime, úgymond, nincs arra, hogy külön-külön érintkezzék az érdekelt lelkész! körökkel. A külön külön egyházi felekezeteknek autonomikus jogait tiszteli és azért a külön-külön megindítandó tárgyalások helyett legcélirányosabbnak vélte, hogy magukat az érdekelteket, mindnyájukat egyenesen fogja megkérdezni: mik azok a módok, eszközök, amiktől helyzetük, sorsuk járulását bízvást remélhetik; ismételten is megjegyzi azonban, hogy ezáltal azt a tiszteletre méltó viszonyt és helyzetet, melyben a papok egyházaikkal és egyházi főhatóságaikkal vannak, a legtávolabbról és a legcsekélyebb mértékben sem akarja alterálni. Legyenek mindnyájan meggyőződve, hogy a jelenlévők, mint képviseltjeik érdekében is őtet a legjobb szándék és a legkomolyabb kötelességérzet vezeti. Legőszintébb óhajtása, hogy a lelkészi és a tanítói szőlők rekonstruálása, dacára az útban álló s nem csekély akadályoknak, már a legközelebb elérkező jövőben megkezdődhessék az egész vonalon. Óhajtja, sőt akarja, hogy a lelkészek, tanítók ezen a téren is jó példaadassal járjanak elül; mert a szegény ember sokat ad arra, mit csinál a lelkésze, s ha látja, hogy a lelkész már telepit, utána a nép is követésre buzdul. — Mielőtt a tanácskozást megnyitotta volna, bemutatta Ko- sinszky Viktor tarczali vincelérképző iskolai igazgatót, úgyis mint a rekonstruálás alá kerülő szőlők tulajdonosainak számára nyújtandó állami kölcsönök ügyleteinek lebonyolításával megbízott Agrár-bank egyik képviselőjét, — továbbá megbízta Staut József fóispáni titkárt, bogy a tanácskoz- mány jegyzőkönyvét vezesse. Végül a megjelenteket ismételten üdvözölvén, a tanácskozást, íel-fel- ujuló éljenzések közt, megnyitotta. Dókus Gyula cs. és kir. kamarás, egyházi főgondnok, a tanácskozók nevében köszönetét mondott főispán őméitóságának, amiért az értekezletet egybehívta; azután a tanácskozás raunkaprendjére nézve tett indítványt, kiemelvén a fókérdést, amit meg kell vitatni, hogy t. i. mily úton-módon lennének a rekonstruálás alá kerülő u. n. lelkészi szóvolttá csuda, ha valósággal elvadították volna és mind csak azért, mert nem tudott, nem akart úszni az árral, nem hódolt a hatalomnak, nem járt a »hivatalos* irók után, nem tudott »modern* lenni, hanem megmaradt őseredeti, igaz, fenséges egymagában álló csillagnak, valódi isten kegyelméből való lángészuek. * Vagy egy évvel ezelőtt jelent meg először az jOethon* kávéházban a »Jelenkor« szerkesztőségét képező törzsasztalnál. Akkor azt mondta, hogy naponta el fog oda járni. Ha nem is naponta, de hetenként kétszer-háromszor megjelent a kávéházban. Büszkeségből, vagy szerénységből-e sohasem ült ahhoz az asztalhoz, ahol mi mar többen ültünk, egyedül letelepedett egy másik asztalhoz és rendelt magának dé'utáni i, vagy */22 órakor — teát. De látszott rajta, hogy jól esik neki ha egyenkint odaszállingózott az asztaltársaság az ő asztalához és kört képezve hallgattuk őt és mindig érdekes fejtegetéseit. Tüneményesen fegyelmezett és magyar esze mellett leginkább meglepett engem páratlan naivitása. Eleinte azt hittem, hogy az aggkorával jár együtt ez a gyermetegség ; de mindinkább meggyőződtem, hogy ez karakterének jellemző vonása. Mikor először voltam vele együtt, észrevettem, hogy folyton a nyakkendőmet vizsgálgatja. Affele divatos kötni való nyakkendő volt rajtam. Egyszerre csak megszólal az öreg : — Ugyan uramöcsém, ne vegye rósz néven, de én nagyon kiváncsi vagyok, azt a ,kendöt* készen vásárolta, vagy maga köti? A Zemplén mai száma tizenkét oldal
