Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1897-06-06 / 23. szám

zenditette rá, melynek csodálatosan hatalmas lüktetésű zenéje németjeink sziveit is fentebb dobogásba ejtette, amit háromszoros hurráh kiáltással honoráltak. Most a német nemzeti himnuszt kezdte játszani a zenekar, ami frenetikus lelkesedést keltett a mi kedves német vendégeink között. Valami földöntúli, felsőbb erővel érintette meg őket mindnyájukat a nemzeti himnusz lelke, átszellemült közülük mindenik azután egy szivvel, egy lélekkel, hatalmas föllángolásával a nemzeti közérzelemnek valameny- nyien énekelték a szöveget, a „da capo al fine“ helyeket újra, meg újra végig ismételték. A „furor teutonicus“ volt az a lelkesedés, azonban a himnusz szárnyain isteni harmóniává magasztosulva és szelídülve. Mondanom is felesleges talán, hogy mikor az utolsó akkordok is elhangzottak: a németeknek ezt a reánk is fölemelő hatást gyakorolt nemzeti énekét igen lelkesen megéljeneztük és tapsokkal kisértük. Fönséges szép jelenet volt ez ! Vetekedett lelkesedés, hatás dolgában azzal a jelenettel — emlékeznek reá, hiszen csak a múlt év május havának 19-én történt — mikor a vármegye közönségének diszközgyü- lése alkalmával, ugyanebben az ősi teremben, a jelent volt száz meg száz főnyi ünneplő közönség, öregek, ifjak, férfiak és nők uniszónó rázendítették a Hazádnak rendületlenül-1.

*

A gazdag és ízletes menü következő volt:

Ragout és barna lepény leves.

HALAK:

Süllő és fogas.

MARHASÜLT:

Rostbeuf és angol bólszin.

SÜLTEK:

Kacsa és töltött csirke.

kovászos uborka és salátával.

TÉSZTÁK:

Sódaros kocka ős túrós csusza.

Fagylalt, párfait, Giardinetto.

Fekete kávé.

Tokaj-hegyaljai borok.

A negyedik fogásnál megszólalt az Egan ur kürt-szava, mely úgy hatott a zsongásra, mint Neptun szigonya a morajló tengerre, s a legott támadt siri csendben:

Dókus Q-yula emelkedett föl székéről és az ő édesatyjának pincéjéből származó 1806-iki aszúval színig töltött poharát, ékes németséggel elmondott felköszöntő után, őfelségeért I. Ferenc Józsefért és őfelségeért, II. Vilmosért és felséges családjaikért, lelkes hoch és éljen kiáltások között ürítette ki.

Meczner Gyula a következő felköszöntőt mondotta német nyelven :

Igen tisztelt Uraim!

Emelem poharamat a mi kedves vendégeinkre, a német gazdákra.

A német gazdák, kik most hazánkat beutazták, bizonyosan igazságos Ítéletet alkottak törekvéseink felől s remélhetően rokonszen- vüket nemcsak megnyertük, de azzal továbbra is megajándékoznak. (Bravó!)

A gazdák a legnehezebb viszonyokkal küzdenek; célszerű tehát, ha a közös bajokat felismerni tanuljuk s azok orvoslása felett gondolkozunk.

Reméljük, hogy főleg Közép-Európa gazdái, azok között önök tisztelt uraim s általán a német gazdák, hatalmas államuk körében oda fognak törekedni, hogy édes mindnyájunknak érdeke, a gazdák jóléte Keletnek és Amerikának káros versenyétől megvédessék. (Fölkiáltások : Bravó-bravó.)

Igyekeznünk kell vám- és kereskedelmi forgalmunkban ezt a fő szempontot figyelmen kívül nem hagyni; és ez igyekezet mellett az a szerződés, mely minket, őszinte örömünkre, az önök nemes hazájával összeköt (Bravó- bravó), bizonyára jótékony hatást fog az általános gazdasági viszonyokra gyakorolni.

Most, hogy hazánkat elhagyják s szeretett hazájukba visszatérnek, vigyék magukkal őszinte rokonszenvünket, szeretetünket s tiszteletünket; adják azokat egyszersmind által kedves családjaiknak s a többi német gazdáknak. Ne feledjenek minket; miként mi nem feledhetjük el önöket! (Bravó-bravó.)

Áthatva az önök iránt érzett tisztelettől, szabadságot veszek önökért, mint idősebb, tapasztaltabb testvéreinkért, üríteni poharamat, s önökre, nemes testvéreink, ezerszeres szívből jövő Éljent kiáltok. Éljenek! (Háromszoros hoch — és taps.)

Seyfried József, kir. törvényszéki elnök, elokvens beszédében és született németre valló hanghordozással mondott hosszabb pohárköszöntőt német testvéreinkért, kiemelvén, hogy a mi drága vendégeink a legkedvesebb emlékeket hagyják hátra, amiket sziveinkben mi büszkeséggel fogunk megőrizni. Fényes hatású beszédének záradékában pedig arra kérte őket, hogy véssék emlékükbe a lovagias magyar nemes jellemet.

Heil Gg. jun. (bajor) felelt német részről és igen hatásos beszédben a szónokoknak. Beszéde gazdag volt történelmi vonatkozású tartalomban. Mikor azt említette, hogy a nemes

magyar nemzet mindama nagy alakjaiért, kiknek portréi e díszes teremben kegyelet tárgyát képezik, Rákócziért, Kossuthért, Andrássyért ők is tudnak lelkesedni, valóságos zendülése támadt magyar részről az éljenzésnek.

Horváth József vm. tb. főjegyző német nyelven elmondott felköszöntője magyar fordításban igy szól:

Uraim !

Miután épen úgy, mint tisztelt szónoktársaim, én sem vagyok abban a helyzetben, hogy pohárköszöntőmet Mignon dalia lánglelkű költőjének irályává! és szavaival ékesíthetném, legalább igyekezni fogok én is oly eszmét választani, amely méltó a pillanatokhoz, amelyekben két nemzet művelt elemei találkozásukat ünnepelik.

Ily magasabb nemzetközi jellegű eszmének tekintem én az úgynevezett világ-béke fogalmát (Bravó-bravó) amelynek és általában a békének mily igaz hive vagyok, azt beigazoltam azzal, hogy meg nem házasodtam. (Általános, hosszantartó derültség.) De uraim, ez az eszme a jövő zenéje. Hagyjuk tehát annak fejtegetését a jövő korszaknak. — Sajnos, Smidt Ádám, a nemzetgazdászat nagy Írójának elmélkedéseit is rég elfeledtem már és igy egy harmadik eszmét kell választanom, amelyért poharamat emeljem. Es ez az eszme: a barátság. (Bravó-bravó) — Általánosan ismert nyilt dolog, hogy a két nagyhatalom, Németország és Ausztria-Magyarország szövetségben állanak, ekként mi szövetségestársak vagyunk. Azonban, uraim, amint a világ folyásából tapasztalhatjuk, a népcsaládok individuális érzületeit nem mindig az államok politikai iránya szabályozza. Általában a barátság, az emberi szívnek ez a legékesebb virága, más elemek közrehatásában gyökerezik, éppenugy a Rajna bűbájos pontjain és vidékein, valamint a tére- ken, melyeket a Duna és Tisza hullámai öntöznek, a hazában, melyet a Kárpátok kerítenek. (Bravó-bravó) — A magyar nemzetnek, amint azt ismerni tanultam, a fajgyűlölet nem tulajdonsága. Nem ellensége egy nemzetnek sem, kivéve annak, amelyik az ő ellensége (Bravó-bravó), annál kevésbé pedig a nagy, hatalmas és művelt német nemzetnek, amelyhez, amint azt már hangsúlyozni szerencsém volt, szövetséges viszony is csatolja. Alkalomszerűek azonban a jelen pillanatok, amelyekben a nagy nemzet fiai vendéglátását ünnepeljük, az ilyen testvéries és barátságos érzületek fejlesztésére is. Azért uraim engedjék meg, hogy én a német s a magyar nemzet barátságára emeljem és ürítsem poharamat. (Hosszantartó hoch-ozás és taps.)

Von Herzenberg (Szászország) Dókus Gyuláért, a fogadó-bizottság fáradhatatlan, árgus szemű elnökéért, ki a felejthetetlen pataki látogatást, úgyszintén a mai fényes banketet is rendezte, ivott élénk hoch kiáltások és taps között,

Dókus Gyula: mert nem szokása adós maradni, rögtön válaszolt német nyelven, mondván, hogy úgy a s.-pataki főiskola, mint a vármegye is annáleseiben ünnepnapul fogja fej egyezni a német gazdák látogatásának fényes alkalmát.

Matolai Etele alispán (pompás német kiejtéssel) körül-belül ezeket mondotta:

Uraim.

Ami nagyon tisztelt vendégeink egyike szives volt poharát vármegyémért üríteni. Természetes, hogy nem találok alkalmasabb módot e sziveséget viszonozni, mintsem ha én tisztelt vendégeinkért emelek poharat.

Vendégeinkről beszélek tehát nekünk vannak. Dehát kik vagyunk mi ? és kik a mi vendégeink. Mi nem vagyunk a kiknek látszunk egyszerű magánemberek, és vendégeink sem a£ok, kiknek látszanak, egyszerű magán férfiak. Mi itten egy ország, egy nemzet vagyunk : magyarok.*] Es vendégeink? a német mezőgazdasági egyesület képviselői — tehát a mező- gazdasági Németország. íme tehát egy ország lát meg egy másikat, egy nemzet jön egy másikhoz látogatóba. És ránk nézve e látogatás nagyon hízelgő és megtisztelő, nemcsak azért, hogy minket oly nemzet látogat meg, amely minket számra sokszorosan felülhalad, de főleg azért, mert a hozzánk vendégül jött nemzet minket a műveltség tekintetében is felülhalad, amit el kell ösmernünk és készségesen elösmerünk mindamellett, hogy mint nemzet nem vagyunk hajlandók tulszerények lenni.

Hátramaradásunk okainak fejtegetésébe bocsájtkozni nem akarok; ez a szépitgetés törekvésének látszanék, amit kerülni óhajtok, de az messze is vezetne. Amit mondottam, csak azért hozám fel, hogy indokolva legyen abbeli nyilatkozatom, miszerint e látogatást' magunkra nézve szerencsének tartjuk s azért vendégeinket őszintén és szívélyesen üdvözöljük és szívből kívánjuk, hogy magukat úgy

*) Németül .Ungarn* „Magyarország“-ot is jelenti, ,magyarok*-at is. Szerk.

itt köztünk, mint Magyarországban mindenütt jól találják, tőlünk jó visszaemlékezéseket vigyenek magukkal és megelégedetten sokáig éljenek!

Szirmay István dr. latin nyelven, mondott fölköszöntőt a mi kedves vendégeinkért „pro hospitibus nostris charissimis.“ (Gratias!)

Meczner Gyula, magyar nyelven, Egan-t, aki német országban is megmaradt velünk együttérző jó magyarnak, köszöntötte föl.

Szirmay István dr.: (most már magyarul) egy visszapillantást vetve az ezer évvel ezelőtt élt magyarokra, a barbár, verekedő magyarokra, kik, úgymond Merseburg-ná\ lelték sírjukat, rámutatott a mai, müveit magyarokra, akiket a világ első kultur-nemzete, a német nemcsak barátságára érdemesített, de látogatásával is megtisztelt: úgy állította föl a viszonyt, hogy ma a német nemzet-a tanító, a magyar nemzet a tanuló, azután szép retorikai fordulattal a két nemzet kölcsönös büszkeségéért ivott.

Von der Borne Berneuchen (rokonszenves ifjú barna fej) nagy tűzzel elmondott pohárköszöntőjében a magyar hölgyeket s azoknak itt jelenlévő képviselőit éltette, még pedig viharos taps és a leglelkesebb „hoch“-ozás közt.

Oldenburg gróf (Nyugat-Poroszországból, második disz el nők) a kir. honvédséget s annak jelenlévő képviselőjét, Czibur őrnagyot és vele együtt a vitéz tisztikart éltette.

így telt el az idő még több, még sok igen lelkes pohárköszöntő mondása, kölcsönös hoch és éljen kiáltások cigány-tus, szóval barátkozás és testvérkezés közt a fehérasztalok mellett, melyeken az örömnek, vigságnak szinte kiapadhatatlan forrásait képezték a világ legnemesebb nedűjét magukból ontó tokaj-hegyaljai butéliák, — mig végre fölharsant a kürt-szó és nemcsak jelt, hanem mint egy katonai pontossággal parancsot is adott d. u. 3/S órakor a sorakozásra, marsolásra az ungvári pince-telep felé.

Kirándulás az Ungvárra.

Már erősen ötre járt az idő, mikor az ebéd véget ért és következett a programnak a legérdekesebb és legvidámabb része: a város éjszak-nyugati részén, a tavaszi pompájában illatozó, a fülemile csattogásától hangos, a szépséges Magas-hegy lábához virágzó bokrok és árnyas fák közé épített, úgynevezett ungvári pincetelephez való kirándulás.

Mi sem természetesebb, hogy az induláshoz már az ebédtől meg volt a lelkes hangulat és csak fokozódott az Ungvár nektárjától, mely, mint vendégelek közül többen mondták, nemcsak tüzet gerjeszt, hanem fölséges hangulatot is teremt.

ügy, amint az ebédről lejöttünk, egy nagy csoportban, zeneszóval, a Rákóczi- és a Kossuth- indulók hangjainál vonultunk, persze nagy sokaságtól kisérve a Kazinczy-utc&n véges-végig, a pincék elé, hol a fölvezető utakon a pincés gazdák feliratos táblákkal várták vendégeiket s a szerint csoportokra oszolva kalauzolta ki-ki a maga vendégeit pincéje elibe.

Az Ungvár pincéi előtt.

A vendégeket és vele mondhatni Ujhely város egész intelligenciáját a következő urak voltak szívesek meghívni és ellátni: Ambrózy Nándor, Hornyay Béla dr., Szőllősi Artur, Kun Frigyes, Szent-Györgyi Vilmos, Nyomár- kay Ödön dr., Reichard Mór és Reichard Lajos, Nagy Ármin dr., Ligeti Ignác dr., Schön Hugó dr., Schön Sándor, Zinner Henrik, továbbá Juhász Jenő, Meczner Gyula és Dókus Mihály.

Mint, említettük, német vendégeinket az előre megállapított terv szerint helyeikre, a pincék előtt ütött tanyákra kalauzolták.

Hogy mik voltak ezek a tanyák ? Akik a mi pince-kirándulásainkkal ismeretesek, eltudják képzelni. A pincéket övező kertekben, vagy a pincék előtt és között elterülő pázsitos helyeken terített asztalok, közelben a hevenyészett konyhával vagy tüzhelylyel, ahol a gulyás, pörkölt, paprikás hal, rotyogós s ki győzné elősorolni mi mindenféle magyaros ételek készítésével foglalkozik a sok uriasszony és leány, vagy a sok úri szakács, a mi a kirándulást kedvelő újhelyiek között oly bőviben terem. És hogy ez a mulató tanya a magyar karakterhez illő legyen, alig hiányozott egy-két helyről is a cigány-zene.

Egyes tanyák, mint pl. a Juhász Jenő pincekertjében, vagy pl. a Szent-Györgyi Vilmos pincéje mellett való tanya zászlókkal, lampionokkal volt gazdagon földiszitve s a dúsan fölteritett asztalok körül, egyik helyen úgy, mint a másikon, nem mondunk sokat, két-két száz vendéget is fogadtak a legszívesebben. S ha megmondjuk, hogy a legszerényebb tanyán is megütötte a vendégek száma a 30—40-et, elképzelhetik, hogy micsoda sokadalom vigadozott az Ungvárban.

A mulatság kezdete, azaz helyesebben a kirándulás lényege és kitűzött célja, a pincéknek és boroknak a német gazdáknak való be- mutatása volt.

Folytatás a II. mellékleten.