Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1897-01-10 / 2. szám

Zemplén.

Társadalmi és irodalmi lap.

ZEMPLÉN-VÁRMEGYÉNEK HIVATALOS LAPJA.

MEGJELENIK IkgUM JJEIET *V-A.SAlSI>T-Ä.Es.

Sátoralja-Ujhely, 1897, január 10. 2. (1394). Huszonnyolcadik évfolyam.

HIESETÉS DÍJA j hiratalos hirdetéseknél; j Minden szó atán 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr.

Petitnél nagyobb, aragy diszbetükkel rágj körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. zzAmiUetlk.

Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtátik.

Hirdetések és pénzkülde- mönyek a kiadóhivatal- ___hoz intősendök.

ELŐFIZETÉS ÍSÁ: Egész évre 6 ft. Félévre 3 ft. Negyedévre 1 ft 60 kr

Bérm ntetlen levelek osak ismert kezektől fogadtatnak el.

lídntok nem adatnak vissza.

Egyes sz&m Arc. 16 kr.

^ \érbin minden gar- m ond sor díjjá 30 kr.

Iparos — meg iparos.*)

(nr.) A legnagyobb ellensége az ügye- fogyottaknak a tél, az a szigorú tél, mely megszűnés nélkül hetekig dermeszti az ember tagjait. A gazdag odaül a lobogó kandallóhoz és mosolyogva nézi a hóvihart, a zúzmarát s gyönyörűségét találja azokban a jégvirágokban, miket a zéruson alászállott hevmérő tiz-tizenöt foka rajzol. Ám a szegény ember, ki a napi élelmét alig keresi meg, elszörnyed ezekre a téli produkciókra.

Kevés ember ismeri a maga valóságában azt a nyomort, mely az idén is a dermesztő téli napokban, városunk szegény lakossága közt állandó lakást bérelt. Ne higyjétek jó emberek, hogy az az igazi koldus ki az utcán kéreketv? jár és alamizsnáért könyörög. Oh, dehogy ! Ez nagy ur ahoz képest, kinek a mindennapi kenyere helyett csak morzsa jutott s nem mehet házról-házra, hogy éhsége nagy bőségének szükebb határt szabjon.

Ebben a hírlapban többször tették szóvá az iparosok helyzetét. Csakhogy d'stingválni kell: iparos meg iparos közt; aközt, aki maga hibájából pusztul el és aközt, akit a körülmények nyomnak alá.

Aki hozzászegődnék azokhoz a városi tisztviselőkhöz, akik S -A. Ujhely város adóját összeírják, tanulságos tapasztalatokra tehetne szert. A köny kicsordul a szemből, midőn az ember belép egy-egy hajlékba, hol egy-egy csizmadia, egy foltozó varga, egy-egy hatodrangú szabó töri magát, hogy családjának megszerezze a kenyerét. Adót vetnek rá, mert mestersége van. De munkája nincs. Szellőzetlen szobában több tagból álló família szívja magába a büzhödt

•) Készséggel közöljük ezt a cikkelyt, bár az iparosokról lapunkban többször megemlékeztünk. Ez a cikkely azonban több megszivelni valót foglal magában és ajánljuk is a nemesen érző kir. pénziigyigazgató figyelmébe. 8urk.

levegőt, mert az egyszer megszerzett darab fa vagy szén melegét úgy konzerválják, úgy féltik, mint a gazdag a takarékpénztári könyvecskéjét. Ezek az iparosok szánalomra méltók, mert dolgoznának, de nincs munkájuk ; ügyességük nem üti meg a mértéket, mit a magasabb igény követel s nekik mégis élni kell.

Azt a lakatost, asztalost, festőt, szabót, aki napjait jelpolitizálja“, aki szoczialista- iratokat tanulmányoz, kivándorlásról beszél és minden lépten-nyomon a világrendet akarja megjavítani, őszintén megvallom, nem birom tiszta szivemből, egész lelkemböl sajnálni.

Ismertem jó módú iparosokat, kiknek minden felől özönlött a munka, nyugalmas, boldog jövőt teremthettek volna maguknak öregségükre. De hivatásuk, pályájuk derogált nekik. Legnehezebb munkájukat fiatal segédeikre, vagy tanulóikra bízták és igy a dolgoztatóikat elidegenítették. Hiába panaszkodtak aztán, hogy nem hoz semmit a mesterség, hiába szórtak rá minden átkot a közönyre, nem hozta meg a részvétet Aki mestere volt a munkának, mestere lett a lustaságnak s ez az utóbbi mesterség buktatta el. Amint szaporodtak családjának a tagjai, épp úgy veszett el kedve, rálépett a lejtőre s móljára egy levélhordói állástól, egy napidijasságtól, vagy egy vasúti bak- terségtöl várta megváltását.

Az összes iparosokat egy kalap alá venni s úgy mondani el az árgumentomo- kat, nem lehet. A szegény csizmadia, kinek versenyéül szegődött a gyáripar, a finomabb munka, igen aláhanyatlott helyzetben van. A gubásmesterség, mely évtizedek előtt Ujhely polgárságának előkelői közé tartozott, elzüllött és többé nem az, ami régen volt. Ezekhez sorakoznak a többi iparnak másod- harmadrangú munkásai.

Szinte hihetetlen, hogy egy-egy szegénysorsú mesterember mennyiből él meg Vannak családok, hol egyre-másra ötven krajcárt ha megkeresne a házigazda, nem is mondaná magát a legszerencsétlenebb embernek.

Ilyen szituációban természetesen a városi rendőr, a levélhordó, a vasúti bakter, a hivatalszolga vagy a napdijas helyzete is számot tesz.

Ezek a napilét pilléi, szomorú vergődéseikkel, igazán megérdemlik a könyörü- letet, a segítséget, a kíméletet, sőt az adó- mentességet.

Hogyan lehetséges a napi bevétel minimumából még az államháztartáshoz is járulni ? Vegyetek inkább a koldustól, ki minden ajtót bekopogtat, osztalékot, mint attól a szegény embertől, ki munkáját kínálva kínálja, de nem kell. Szizifusi munkát végeznek, napról napra emelik a súlyos köveket s minden nap attól félnek, hogy tovább már nem birják, vége. Kérnének kölcsön a szomszédtól, de a szomszédnak sincs, kérnének kölcsön a banktól, hogy majd talán később jobbra fordul a dolguk, de a szegény embernek a bank sem igen ad.

Reménykedni, ábrándozni, várni ft javulást éhezve, szomjuhozva igen nehéz.

Az ernker látja a szomorú sorsot s még tanácsai sincsenek, hogy adjon ft szegények számára. Hova vándoroljanak ki? Mivel javítsanak ?

Peadaudy nagy emberbarátra, jótékony szándékú, nemes szivü gazdag Krőzusokra volna szükségünk, kik bőkezűen alapítványokat tennének, hogy a megszorult embereket bajukból kisegítsék. De nálunk olyan gazdag emberek nincsenek s a jómódú emberek, kiket a gondviselés és a saját élelmességük, meg a mások élhetetlensége vagyonhoz juttatott, mint hétfejü sárkányok őrzik Wertheim-kasszájukat, hogy abből

T Á n e A.

A Gyurkovics menyecskék

— özvegy Hidvéghyné. —

Irta: Juhász László.

(Folytatás.)

Igen, de ezt úgy kell venni, hogy Sárika asszonynak ez a végtelenül egyszerű dolog adta meg a bátorságot, hogy a férjnevelés röges utain rendíthetetlenül előre haladhasson. Régi igazság, hogy kis dolgokból lesznek a nagy dolgok. Erejét azonnal kipróbálta másképpen is.

— Köszönöm a papucsokat, édeském, most legyen szives, menjen át a másik szobába, míg felöltözöm. Azzal megnyomta a villámos csengő gombjai, hogy felhívja a szobaleányt.

Hidegvéghy szépen kérte:

— Öltözzél fel gyorsan, mert elkésünk a kirándulástól, — és kiment a másik szobába.

Ki tudná egy fiatal, négy éjszakás asszony gondolatait követni, tervét minduntalan változtatta. Mikor a szobaleánya már megfrotirozta, a reggeli ruháját ráadta, lekü dte és a férjét szólította be.

— Édes, én nem tudom, nekem nem aka- ródzik felöltözni 1

Egy erdőkerülő egész érthetetlennek tartaná azt, hogy nem lehet fényes délben felö tözni aka- ródzni, én biztos forrásokból tudom, hogy fiatal asszonyoknál ez a lomha bágyadtság már a

Teokritosz idejében is meg volt és még má is gyakori.

— De hisz akkor nem mehetünk Ventimig- liába! — felelte Zoltán szigorúan, aztán mintha megbánta volna hevességét, hozzá te^te: — Pedig ezt óriási kár lenne elmulasztanunk. Ugy e boga- racskám fel fogsz öltözni ? És odament, hogy megsimogassa kreol bőrét. A Gyurkovicsok férjei azt mondják, hogy nincs nagyobb élvezet, mint egy Gyurkovics-leány édes bőrét cirógatni. Ezt mondja még Radványi Gida báró is, akinek a felesége pedig tudvalevő, hogy elhimlőhelyesedett.

— Na, das ist schon — grosartig, egyszerűen nem megyünk Ventimigliába, mi közöm nekem az egész kiránduláshoz, eleget rázott eddig a gőzkocsi, most meg hajóval rázassam magam ? Maga még pihenni se hagyná az embert.

— De édes Rika, hiszen az egész kirándulást te kontempláltad . . .

— Oh. hagyjon, kérem, nem megyek Ventimigliába. Nem, nem, nem öltözöm fel, azért sem.

— Nem találod, édeském, hogy ez egy kicsit furcsa?

— Na tessék és most él kezd nekem prédikálni. (Igen, néha már egyetlen mondat is prédikációi) Hat boldogabb lesz maga azzal, ha elmegyünk Ventimigliaba ? Jól van. ha ez föltétien hiány az ön boldogságában, akkor elmegyünk.

— De aranyvilágom, ne érts félre 1 Ezt a kirándulást még esküvőnk előtt tervezted. Tegnap tényleg alá is iratkoztunk sőt még 150 forint előleget is adtunk; ha nem megyünk, a tervnek is, az előlegnek is vége. É< csakugyan Ventimig'ia

egy olyan hely, amelyért nem Nbzábü, de Igri* niből is érdemes elfáradni. Azért c*ak öltözzél fel. Egy órakor indul a vonat, most pedig már tizenkettő.

— Jól van nal — azzal idegesen kereáte meg a villamos körtét, — hát azonnal fel fogók öltözni,hogy excellenciad elmehessen Ventimigliába.

— De édes majmom, esdve kérlek, ne légy olyan ideges.

— Tessék, és most én vagyok az idegei. Jól van, én vagyok az ideges.

Mikor a szobaleány visszajött, Zoltán ki akárít menni a másik szobába.

— Csak öltözzél, lelkem, — mondta — majd felrendelem ide a reggelit.

— Ide bizony minek rendelné, már addig sem tud várni, mig felöltözöm ? 1 Majd lemegyünk együtt. Istenem, még csak annyit sem érdemiek az én hites uramtól, hogy megkérdezze, hol akarok Reggelizni?

— De kis jószágom, hiszen éppen te mondtad, hogy elegáns vendég felhozatja a reggelijét és eddig mindig fel is hozattuk.

— Tegnap reggeliztünk itt először és az már mindig? Jól van, hozassa fel a m2gáét, én nédl fogok reggelizni.

Zoltán jól érezte, hogy igazsága van, fájt lí neki nagyon ez a heves kirohanás, mert igen érzékeny szive volt, — bár ne lett volna olyan igéft érzékeny, — de úgy szerette ezt a haragjából! berzenkedő kis galambot hogy nem tudott ti haragudni és kérlelni kezdte.

Ha nem úgy lett volna, nem mondanám, de

A Zemplén mai N/óma tíz oldal