Zemplén, 1895. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1895-04-28 / 17. szám
Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN VARMEGYÉNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK T7L&.SAI3ÍT-A.E3. Sátoralja-Ujhely, 1895, április 28. i*. (1322). Huszonhatodik évfolyam, eibdetés dua hivatalos hirdetéseknél; Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, ntán 8 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pőnzkülde- mények a kiadóhivatal- hoz intézendök. _____ I ELŐFIZETÉS ÁEA: Egész évre 6 ft. Félévre 8 ft. Negyedévre 1 ft 50 kr Bérmenteilen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyílttérien minden gar- mond sor dijja 20 kr. I A kis ember védelme. — Négy cikkely — II. Aki a kisbirtokos nép között él, van alkalma tapasztalni, hogy az a meglehetősen elterjedt hit, mintha csupán a középbirtokos nemesség pusztulna s az a kisbirtokos nép, mely saját kezével műveli a barázdát, erősen gyarapodnék, nem felel meg a valóságnak. Nemcsak, hogy erősen nem gyarapszik a kis embereknek ez a nagy kontingense, hanem a legtöbb helyütt határozottan hanyatlik. Romlása ugyan nem olyan általános, mint a középbirtokos nemességé, de a nemzeti állam szempontjából végzetesebb hatású. Az a középbirtokos nemesség, mely közel ezer esztendőn át a nemzetet alkotta és fentartotta, nem vész el a nemzetre nézve ; behúzódik a hivatalokba, helyet foglal az értelmi munka terén és hasznos szolgálatokat teszen az államnak, melynek hajdan fundámentoma volt. Nem az a nagy értékű alkotórésze többé a nemzettestnek, ami volt a múltban; de hasznavehető eleme, mely a hivatalokba s az általa elfoglalt többi értelmi munkák körébe vitte az elveszett függetlenségnek vágyát és azt az erkölcsi finomságot, mely nemzedékről-nem- zedékre szállva, a név mellett egyedüli örökségét képezi ma már sok , donatus* vagy .armalis* nemes embernek. Ezek az örökségek bármily szerények is, értékesek a hivatalnok-nemes-embernél; mert a család nevének becsülete kötelezi az illetőt, hogy a stréberségtől, az erkölcsi hitványságoktól tartózkodjék. Hogy az ellenkezőre is vannak szomorú tapasztalatok, az éppenséggel nem gyöngíti megfigyelésemnek alapos voltát. Nemes ember, akit, ha egyéb nem, a kegyelet lánca köt a letűnt tisztes múlthoz, a korrupció terén általában sem végez olyan »intensiv* munkát, mint az a ,self-made man«, aki kezdi és gyakran végzi is a famíliáját. A középbirtokos nemesség tehát nem vész el teljesen a nemzetre nézve, csak értékében, súlyában vészit; de az elpusztult kis ember, a kisbirtokos, a 3—20 holdas kisgazda, ha elpusztult, elveszett az államra s rövid idő alatt elvész a nemzetre nézve is. A vagyonilag elpusztult kisgazdának nincs múltja, mely öt kötelezné, nincs szellemi tőkéje, melyet más téren forgathatna ; nem marad egyebe, mint a két karja, melynek munkájával a betevő falatot kell megszereznie a maga és családja számára. Ha napszámossá, cseléddé lesz, az állam iránt való nagy kötelességek közűi csak az egyiket rójja le, a véradót; az államfentartás költségeihez már nem járul, adót csak a pálinkafogyasztás révén fizet. Az elpusztult kisgazdák nagy többsége erkölcsi erejében is roppant károkat szenved s a hazára nézve elvész. A nép fia előtt a haza nem az eszményi fogalom, mint az értelmiség előtt; neki a föld, a ház s a család a haza. A paraszt ember saját földecskéje rögében, házikójában szereti első sorban a házát. Ha elvesztette házát, földjét, a hazához csak a családi, a faji érzés fűzi; ez az egyetlen kötelék, melynek szálait éppen napjainkban metszegeti a nemzetközi szociálizmus kése. Ne áltassuk, hiú reménykedésekkel ne hitegessük magunkat, az elpusztult kisgazda a hazára nézve elveszett ! Kérdés, valóban pusztul-e a kis gazdaosztály ? Hogyan ? Hát nem gyarapszik ? Csalóka látszat volna gyarapodása, mely birtokának gyarapodásásában ny ilván áll előttünk? Igen, az. Csalóka látszat. A teljes polgári és politikai szabadság jogot adott a népnek a földhöz s az emberi természettel összeforrt tulajdon utáni vágyát túlságosan felcsigázta. A nép erején felül való birtokvásárlásba bocsátkozott és adósságokba — nagyon gyakran uzsoraadósságokba — keveredett. Fokozta a bajt a gyakori gyenge termés, később a nagyfokú árhanyatlás és az igények emelkedése. Ilyen körülmények között nagyon sokan képtelenek voltak rá, hogy a felvett drága pénzeket kifizessék. Ezért ugyan a legtöbben birtokaikban maradtak, hogy abban másnak dolgozzanak; de sokan még a nevükön sem képesek tartani birtokukat; a kölcsönpénzzel szerzett 10 hold magával viszi az apák véres verejtékével szerzett 6—8 holdat is. A kisgazdák körében egyrészről a tulhatalmasodott szerzésvágy, adósságcsiná- lás, másrészről a mostoha gazdasági állapotok és a pálinka ivás elharapódzása a réginél veszedelmesebb jobbágyságot teremtett, mely csak azért látszik jobbnak a réginél, hogy a szabadság látszatát viseli magán. Ezen az állapoton a 70-es évek óta minden jelentősebb községben gyökeret verő pézintézetek segítségét igyekeztek a kisbirtokos gazdák igénybevenni. E törekvés megenyhitette ugyan pillanatra helyzetüket; de csakis pillanatra, a gyors lejáratú váltókra adott kisebb kölcsönök törlesztésére nagyon gyakran kisebb uzsora-kölcsönhöz kellett folyamodniuk. A 10 — 12°/0-os percentre adott pénzintézeti kölcsönök 36—100 percentes kisebb kölcsönöket vontak maguk után. Ezek a kedvezőtlen viszonyok számos kisgazdát ingattak meg, még többeket tétTAB OÁ Lónyay-család nagylányai és vásáros-naményi gróf, báró és nemes Irta: Feöldl Doby Antal. Csak kevés ember van, aki benső, erkölcsi szükségletből reáállana a tevékenységre. Ha a szükség nem lebegteti vasvesszejét — igy olvastam valahol, — ha éhség nem kopogtat ajtónkon, akkor a közönséges ember nyöszörgő lajhár marad, guggol vagy cammog, Egy könyv fekszik előttem, amelynek szerzője meggyőzött engem arról, hogy nem a közönséges emberek, hanem azon kevesek közül való, akik benső, erkölcsi szükségletből munkálkodnak. Mert vasszorgalom, törhetetlen akarat kell ahhoz, hogy a szerte-szórva levő adatokat egy egészbe gyűjtve, olyan élvezetes olvasmányt nyújtson valaki, mint aminőt Dóby Antal nyújtott a Lónyay- család ismertetésével. Szaktudós és laikus a történelem lapjait nem hivatottságból, csak kedvtelésből forgató is, dicsérettel említi meg e munkát. Szilágyi Sándor és István, Kun Géza gróf, Rád- vánszky Béla báró, Bubics Zsigmond, Mailáth Béla és számos szaktekintély elismeréssel szólott e munkáról, mikor még kézirat formájában látta. Minket zemplénieket közelről érint, mert Zemplénben lakik e könyv írója, és mert e vármegye dicsőséggel teljesteli múltjában vezérlő szerepet is vitt a Lónyayak nem egyje. Erre majd rátérünk. Hontonnán s a messze környéken is, általánosan tisztelik a ma holnap már öregrenden lévő feöldi Doby Antalt. Negyedszázad ernyedetlen munkáját nyújtja élvezetül, s mi, végig olvasván a könyvet, csodálattal adózunk Doby-nak, aki hivataloskodása mellett, melyet lelkiösmeretes pontossággal tölt be, ilyen munkát is végezni képes volt. Voltaképen a Lónyay-család nagylányai és vásáros-naményi gróf, báró és nemes cimü munka, mely a Lónyay családot ismerteti, egy nagyobb szabású és Ezertizenhárom mágnás család címet viselő epokális munkának a II. kötete. Az I. kötet, mely nemrég jelent meg, a Podmanyiczky-ek- ről szól. Ez a kötet 140 oldalra terjed, s mellékletül hozzá van csatolva Lónyay Anna fejedelmi címere, Lónyay nemesi címere, Lónyay grófi címere és Lónyay Zsigmond arcképe a legszebb rajzokkal, melyeknek eredetijét Doby Antal sajátkezüleg készítette tollrajzzal; azonkívül 6 származékrendi táblázat. Hiteles adatok nyomán ismerteti ezen jeles családot a legrégibb időktől a legujabbig, s nemcsak a család leszármazását adja, hanem röviden s többnyire érdekesen azt is vázolja, miként vett részt e család az ország életében. Helyettünk hagy beszéljenek a tények, amelyeket Doby összeállított. Családi okmányok tanúsága szerint a Ló- nyaiak első ismert törzse a Lóna Gurg a Keme nemzettségből, mely nemzetiség eredete a honfoglalás idejében már ismeretes lévén, joggal mondhatjuk, hogy a Lónyay-család ősei Ázsiából jöttének be s a honfoglalás nagy munkájából ők is kivették a maguk részét, amely mindenesetre fáradtságos volt. E mellett bizonyítanak a régen múltban élt történetírók históriás könyvei, ahol is, hogy egyet névleg fölemlítsek, Bethlen Farkas a História de rebus Transylvanicis cimü munkájában Lónyay Albertról (előkelő szerepet vitt a XV. és XVI. században) igy nyilatkozik : Albertus Lónai familiae antiquitate et militari virtute Celebris. (Lónyay Albert családja ösiségéről és katonai vitézségéről hires) A hadi pályán különben a Lónyayak közül igen sokan kitűntek a régen múlt dicsőséges századokban. De ez meg volt általában majdnem minden ősi nemes családnál azon időkben, mert ez az egy pálya volt akkoron úgyszólván az egyedüli, ahol a bárminemű képességek, lettek légyen azok szellemiek avagy testiek, érvényesíthették magukat. Ezzel nem azt mondjuk, hogy kizárólag ezen a pályán lehetett csak kitűnni; de ez adta a legtöbb alkalmat a kitünésre. A katonai pálya mellett a papi pályán is díszes állást foglalt el egy Lónyay, mert írva találjuk, hogy VII. András i6-j.8-ban Szent-István várhegyi prépost (Magyar Sión 1864. II.) Kazinczy pedig (Magyar Pantheon 318. 1.) azt írja Lónyay Andrásról, hogy nagy váradi püspök volt. Különben a család ősrégiségét őfelsége, Ferenc József is hangsúlyozza ama diplomában, a melylyel 1871-ben Lónyay Menyhértnek a grófi méltóságot adományozza. Ezen diplomában a többek között Írva van: Te a legrégibb magyar családok egyikének ivadéka vagy. Térjünk vissza a család ismertetésére. Lóna Gurg Béla hercegnek (a Kopasz László fiának) volt hü kísérője Lengyelországba 1032. évben; azért midőn a herceg 1061-ben I. Béla király néven trónra lépett, Gurgnak visszadatta összes birtokait. Vagy 100 évre a szereplő Ló- nyaykról mitsem tudunk, mig nem IV. István alatt A Zemplén mai száma nyolc oldal.
