Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1892-02-28 / 9. szám

Sátoralja-Ujhely, 1892. február 28 9. sz. Huszonharmadik évfolyam. ZLÖriZlTÍS ÁB. Égői* évre 6 írt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek os&k ismert kezektől fo­gadtatnak el. IdslntOf nem adatna vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyílttérijén minden gar- mondsor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK IMIIISriDEibT TT.A.SA.E^IISr-A.iE3. BIBDETÉSI DÍJ : hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes sző ntán 1 kr. Aionfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetfik s kör­zettel ellátott hirdetmé­nyekért térmérték sierint minden □ centiméter ntán 8 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nynjtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. Reform. Csdky Albin gr., közoktatás ügyi mi­nister, elnöklete alatt egy nagyobb sza • básu ankét folyik most a fővárosban. Tár­gya ez ankétnek nehány kérdőpont, me­lyeket a minister már hetekkel ezelőtt közölt több jeles tanárral és tudóssal gon­dolkodás és vélemény-nyilvánitás végett. Célja az egységes középiskola megterem­tése felett folytatott eszmecsere. Mikor e sorokat írjuk, az általános tanácskozások • már befejeződtek. Ezután jön a részletes tárgyalás s majdnem, mint minden reform- munkálatnál egy nagy toliharc országszerte. Oly kényelmes helyzetben vagyunk, hogy már az ankét általános része után ki­mondhatjuk az eredményt; nevezetesen : a mai középiskola lényeges átalakításon fog át­menni. Mert mindnyájan megegyeznek abban, hogy a mai középoktatás sohogyse felel meg annak, amire hivatva lenne. Nem cél­tudatos, mert nem az életnek nevel. A re­áliskolák iránt, melyeket nálunk az elnyo­matás utáni felébredés szülte lelkesedés hozott létre, sohasem volt valami nagy a szimpátia. A cél igen nemes volt ugyan ez iskolákkal : a magyarban szunyadó prak­tikus értékek fejlesztése, de minthogy tel­jesen német minta után készültek, a ma­gyar géniusz előtt elismerésre nem találtak. Ifjai a humán műveltség hiján, sivár lélekkel, materialisztikus hajlamokkal kerültek az élet- | be; a modern nyelvekből, mely ezekben az ó-klasszikusokat helyettesítő, — céltalan tudással. A gimnáziumok, a régi latin is- j kólák fejlesztményei lévén, még most is j a latint tartják az oktatás középpontjának. ! Toldás, foldás, jóakaratu kísérletezés egy- ( mást érte életében, de azzá a mivé lennie kellett volna, a valódi nemzeti műveltség ! elóintézetévé, — máig sem lehetett. Ilyenformát mondott huszonhárom férfi az ország fővárosában. És mintha egy szív és egy lélek szó­lott volna belőlők : az egységes középiskola híveinek vallották magokat egytől egyig. Vagyis más szóval, legyen egy fajtájú kö­zépiskolánk, de annak alaptulajdonsága az legyen : nemzeti. Az oktatás középpontja legyen a ma gyár nyelv és irodaiam ; a magyar törté­net és latin-nyelv. A mellék tantárgyakra, valamint ezen ideális középiskola rendsze­rére nézve a vélemények szerteágazók, és most még teljes képet nem is adhatunk róla Csak azt látjuk, hogy az úgynevezett rörös fonal e reform kezdeményen a nem­zeti iskola alakjában húzódik körösztül. Örömmel üdvözöljük Csdky ministert, aki átlátta, hogy a nagy átalakításhoz nem toldás-foldásra, hanem gyökeres reformokra van szükség; kivált, hogy megértette géni­uszunk sugalatát s a magyar haza ügyének magyaros nemzeti műveltséggel kíván szol­gálni. Huszonhárom komoly, okos tudós, esz­méje mellett nyilatkozott. Ezek igen jól ismerik közoktatásunk bajait. Az ismerők mellette lesznek a vidék minden pontján, mert ezek tisztán látják a jövő iskola képét. Egy magyarul teljesen tudó ifjúság, — szóban, Írásban. Egy esztétikai ízlésű, hu­mán műveltségű, lelkesedni tudó, értelmes Magyarország a jövő iskolaszülte kép. Ez nagy vonásokkal rajzolt ered­ménye a készülő vitának, a melyet annak idején figyelemmel fogunk kisérni; amely­ben, akik ellenségek lesznek féltik a jelent, — mely stagnálás, a jövőtől, mely e re­formmal haladást jelent. A reform rázkódásokkal jár, tagadni nem lehet; de ez is olyan, mint az a sok­szor hasonlított vihar, mely elsepri a bűzt, ködöt, teremt éltető levegőt, veröfényes eget. Péter Mihály. A vármegye gyiilésterméböl. Zemplén-vármegye törvényhatósági bizott­sága f. hó 23-án tartotta ebben az évben első rendes közgyűlését. A vidékről és helyből egybe- sereglett bizottsági tagok, szolgabirói választásról lévén szó a meghívóban, csaknem szinültig megtöl­tötték a gyüléstermet. A d. e. 9 órakor katonai pontossággal ér­kező és diszmagyarban belépő főispánt harsány éljennel köszöntötték. Főispán Öméltósága megnyitó beszédében szives szavakkal üdvözölte a közgyűlést. Örömé­nek adott kifejezést, hogy a bizottsági tagok oly szép számban jelentek meg — és hogy a köz­ügyek iránt való érdeklődésükről ismét szép tanúbi­zonyságot tettek. — Az adminisztráció meneté­ről szerzett tapasztalatai örvendetesek. A tisztvi- se’ői kar, úgy a közzéponton, mint a vidéken, dicséretre érdemes önérzettel tett eleget megbiza tásainak. Kellemes dolog őneki, hogy jó véleményét a tisztviselőkről mindig ismételheti. {Éljenzés). Teszi ezt mindenkor abban a meggyőződésben, hogy a vármegye közgyűlésének is benső örö­mére szolgál, ha az ő választottjai s alkalma­zottjairól hallja és tudja, hogy ők a közszolgálat terén ügybuzgóságot szorgalommal párosítanak. {Él­jenzés.) Őszinte sajnálkozással hozza a közönség tudomására, hogy vármegyénk közszeretetnek ör­vendő alispánját szomorúság érte. Ugyanis egyet­len gyermeke aggasztó módon megbetegedett. A jó gyermeket szemükfényeként őrző szülök, féltett betegükkel, most Arco gyógyiratos légköré­ben reménykednek. Addja az isten, hogy reményük­ben ne csalatkozzanak. {Élénk éljenzés.) Öméltó­sága a távollévő alispán részére ily körülmények T A * 0 A, Ébren álmodás. Mikor derengni kezd az est homálya, S az esti csillag az égen ragyog, Ekkor érzem, sivár a földi pálya, Ekkor leginkább, hogy magam vagyok. íróasztalnál ülve, toll kezemben Hajszolják egymást vágy és gondolat, S ó hány, mint jött, nyom nélkül elröppen, Mig egynéhány a papíron marad. Fáradt fejem a székben hátrahajtom. . . Az ő arcképét nézem mérvén. . . De csitt ! . . . Megmozdult a kilincs az ajtón, S e földi angyal mellettem terem. Be félsz, be reszketsz, szivem, örömödben, Ó ne dobogj, mert elriasztod öt! S nem is látva, — mint jött, úgy visszaröppen Nem látva a legszebb Madonna- főt. Fölém hajol és lágy haja reám hull, S aztán befogja gyöngéden szemem. . . Beszélni nem tudok a boldogságtul. Csak kis kezét ajkamhoz emelem. Kigyul a mécs. Szétnézek — egymagámban ! Csak csalfa álmom, ábránd, semmi más 1 . . . S tovább irok megint rideg lakomban. . . A boldogság csak ébren álmodás. Mikor derengni kezd az est homálya, S az esti csil'ag az égen ragyog, Ekkor érzem, sivár a földi pálya, Ekkor leginkább, hogy magam vagyok. Exner Kornél dr. Színjáték színpad nélkül. (Rajz a kisvárosi életből). — Irta : Farkas Bertalan. — (Folytatás és vége.) Völgyi Zoltán életrevaló fiatal ember volt; a nők csinosnak is tartották. Meglehetős daliás ter­met ; kreolszinű arc, férfias vonásokkal; sugár fekete kis bajusz, bátorságra valló, mély tüzü sötét szemek. . . . Az ilyen kinézésű fiatalembernek nem közön­séges ázsiója szokott lenni a szép nem előtt. De hát gondoljuk meg, hogy Sárberekről van szó, ahol valóságos elszántsággal kellett hozzáfogni egy oly társadalmi eszme létesítéséhez, mint aminő egy műkedvelői előadás. Völgyi Zoltán tisztában volt a helyzet nehéz­ségével; de megkellett azzal küzdenie. így ren delte annak a szép leánynak a szeszélye Egy pár jó barátjával közlötte a tervet, az­után hozzáfogott a munkához. Legelőször Fenyvesiékhez kopogtatott be. Magától értetődik, hogy szívesen látták. A mama nyájas tnosolylyal fogadta. — Mily ritka vendég házunknál, édes Völ­gyi, valóban nem várt szerencse, szólt a nyájas arcú asszonyság. No már ezt a látogatást csak ugyan felírjuk — a kéménybe. Zoltán egy pár szót dadogott mentségéül. — Ne mentegetőzzék, galambom. Kész a bo­csánat. Tudjuk, hogy az ideje sok oldalról van igénybevéve. Jah, bizony, édes lelkem, dolgozni, fáradni kell a mai világban. Ha meg akarunk élni; nem kell várni, mig a sültgalamb — a szánkba repül. Zoltán barátunk hatalmasat nyelt erre a kis elmefuttatás hallattára. — Látja, galambom, nekem egész nap nincs megállásom. Pitymallatkor már talpon vagyok. Mert a mai cselédek átkozott gonoszak. Ha szájokba nem rágom, hogy reggeli fejéskor a riska-tehénnek répát kell enni adni, a darunak meg a zabot meg kell egy kissé sózni: hát mindent megfordítva csi­nálnak. Hiszen maga is tudja lelkem, milyen sok baj van a gazdaságnál. — Igenis, nagyságos asszonyom, bizonyította Zoltán kellő nyomatékkal. — Azután lelkem, galambom, következik az apró marha étetés. Ezt is pontosan keli végezni. Biz az én apró marháimat meg is lehet nézni. Van egy kendermagos tyúkom, fogadom az Istenemre, hogy annak nincsen párja — Sárberekén. — Szabad kérdeznem, hogy Mili és Zsani kisasszonyok ?. . . kockáztatta meg a szót Zoltán. — Milike, Zsanika — vágott közbe gyorsan Fenyvessiné őnagysága. Azt kérdezi, ugy-e ga­lambom, hogy hol vannak ? Hát bizony az egyik, lelkem, a Milike, a konyhában van a főzésnél. A leánynak a főzőkanalat is kell tudni forgatni, nem­csak a legyezővel bánni. Zsanika, galambom, ő meg a szövőszék mellett ül; jobban tudja az vetni a szát-fát, mint egy kitanult takács. így nevelem én a leányaimat, — kedves öcsémuram. Aki leveszi rólok a pártát, tudom istenem, hogy nem is bánja meg! _______ Mrí számunkhoz egy ív melléklet van csatolva.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom