Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-02-14 / 7. szám
4. A község-nevek átmagyarositásával foglalkozó jkvi pont, melynek értelmében a Bihary Emil és Dókus Gyula urak által szerkesztett s Fejes István II. alelnök ur által átnézett a Zemplén hasábjain megjelent tervezetet választmányunk 300 példányban kinyomatta oly célból, hogy e füzeteket egyesületünk tagjai között szétosztva, ily utón is ismertebbé tegye célját vármegyénk közönsége előtt s megnyerje azt a szóban forgó eszmének. *) 5. a szinnai kör jun. 9-én tartott ülésében felvett jkv tágyalásával foglalkozó két pont melyekben első sorban választmányunk is meleg részvéttel emlékezik meg néh. Szentkirályi Albert volt országgyűlési képviselő s egyesületünk egyik lelkes alapitó tagjáról s nevének s emlékének jegyzőkönyvüuk lapjain is megörökitését mondja ki ; aztán a járáskörben levő iskolák részére kért 700 db. tankönyvet megszavazza s annak a j.-kör elnöke Lehóczky Endre ur kezeihez leendő megküldésére az elnökséget utasítja, illetőleg a kir. tanfelügyelőt lelkéri. E helyen megemlíthetjük, hogy a könyvek idejében elküldettek s a járásköri elnök ur által a szinnai, cz.-bélai, hosszú- mezői, józsefvölgyi, papinai, n.-polenai, sztarinai, koloniczai, sztakcsini, o.-ruszkai, zuellai, ulicsi, zboji, ublyai, dubravai, pcsolinai, csukalóczi, hosz- toviczai, klenovai, telepóezi és ladoméri iskolák tanulói között szétosztattak. 6. A kir. tanfelügyelőnek pénzátküldéséről szóló értesítéseivel foglalkozó pontok, melyek alapján itt is jelezhetjük azt, ami egyébaránt a pénztár állásáról szóló jelentés keretébe tartozik inkább, hogy egyesületünk óvodái íenntartására a közművelődési pótadóalapból ez évben 1700 ftot kért és nyert; zugiskola birságokból 398 ftot vett be pénztárnokunk ; mely összegeken kívül az elnökség kezein keresztül Í50 ft íolyt még be egyesületünk pénztárába; ebből 5 ftot Matolay Béla szerencsi főszolgabíró ur küldött nála begyült adomány címen, 100 ftot pedig Malonyay Ferenc tőketerebesi jószágigazgató ur, az összeg kíséretében egyesületükn elnökségéhez intézett soraiban az egyesület alapitó tagjai közé kérvén magát felvétetni. 7. A varannói ovódafelügyelő óvoda építési segélyt kérő folyamodványától eltekintve két jkvi pont illetőleg határozat van még melyet megem- litendőnek vélünk. — Az egyik az 0. M. I. egyesülettől egyesületünk elnökéhez intézett s egyesületünket a közmivelődési egyesületek központi szövetkezetébe való belépésre szólító felhívás tárgyában tett intézkedésre vonatkozó jkvi pont. Mely ügyben végleges határozat hozatalra választmányunk nem érezte magát jogosítottnak s a kérdés eldöntését a közgyűlésnek tartotta fenn. — A másik az Andrássy-alapitvány ügyében, ugyancsak az 0. M■ I. által vármegyénk alispánjához intézett s általa vélemény nyilvánítás végett egyesületünk elnökségéhez áttett megkeresés, közelebbről az abban felvetett eme kérdés: »Hol, mily föltételek között, mily összeget igénylő eszközzel lehetne létesíteni oly intézkedéseket, melyek mind az 0. M. I. egyesület, mind Andrássy Gyula gróf szellemének megfelelők és e nagynevű áliamférfiu neve megörökítésére különösen a Zemplénmegyei nép között alkalmasak lennének« tárgyában kifejezett véleményünket magában foglaló pont, melynek lényege az, hogy egyesületünk a jelzett alapból rendelkezésre álló 4O0 ftból a szóban forgó célok megvalósítására való tekintettel legcélszerűbbnek vélné Andrássy-alapitvány, vagy Andrássy-dij címen a magyarnyelv tanítása, terjesztése körül érdemeket szerzett tanítóknak nagyobb összegű pénzjutalmakban való részelte- tését s a jutalmaknak ünnepélyességek közt való kiosztását. Az 1886—87—88—89—90—91-ik évben, a magyar nyelv tanítása s terjesztése körül szerzett érdemeik jegyzőkönyvileg lett elismerése mellett, egyesületünk által anyagi jutalommal lettek kitüntetve a következő tanítók: Figula József vásárhelyi rk. 1886. 88. 89-ben, — Smilnyanszky János n.-domásai rk. 86-ban. — Palkó György parnói rk. 86 ban, — Karpenczy János, v,-csemernyei rk. 86-ban, — Vargovits Mihály, zsalobinai rk. 86, 87, 88, 89, 90—91-ben, — Horkay György, barancsi rk. 86-ban. — Balázs Mihály, szinnai rk. 87, 89, 90—91-ben, — Hramccz János, or.-belai rk. 87, 89-ben, — Ragyák János, szacsuri rk. 87, 89-ben, — Formadi J. előbb m.- izsépi majd czékei rk. 87, 90 —91-ben, — Koly- voska József, n.-dobrai rk. 1887, 88, 89, 90 — 91. — Pirha Demeter, nátafalvai rk. 1887-ben, — Novák János, pelejtei rk. 87, 90—91-ben, — Demek Antal, i.-hosszúmezői rk, 1887-ben, — Kmetti Lénárd. a.-körtvélyesi rk. 1887, 88, 89-ben, —• Maryos Endre, zamutói rk. 1887-ben, — Zsve- rin Endre, sztárai rk. 1888-ban, — Fábri Paulina, krivostyáni rk. 1888-ban, — Lukács János, gál szécsi rk. 1889-ben, — Müller János, udvai rk. 1889-ben, — Veszperényi József, őrmezői rk. I 1889-ben, — Ondenisz József, k,-kemenczei rk. ! •) Bizony itt volna már az ideje, hogy ezt a teóriában t igen szép munkálatot az arra hivatottak átvigyék a közélet, I a gyakorlat mezejére, hol a csírázd mag, úgy gondoljuk, há- ■ ladatos talajra fogna találni. Szerk, l889-ben, — Schmidt József, n.-domássai rk, 1889- ben, — Fiala János, kelecseni rk. 1889-ben, Dorcsák Alajos, ez -hosszumezői rk. 1889., 1890., 1891-ben, — Vass Gáspár, henczóczi rk. 1890., 1891-ben, — Lukács József, n.-kázméri rk. 1890., 1891-ben, — Formády György, m.-izsépi rk. 1890., 1891-ben, — Polák József, szinnai rk. 1890—91- ben, — Takács Zsuzsanna, homonnai rk. 1890—91- ben, 10—10 fttal. Veszperényi Vincze, kozmái rk. 1888-ban, — Stefancsik József, garanyi rk. 1888-ban, — Novák János szilv.-ujfalusi rk. 1888-ban 20—20 forinttal Kopinecz Antal, isztáncsi gk. 1888-ban 20 ft 1886., 89., és 90—91-ben 10-10 fttal. Peczár Mihály, czékei gk. 1886 és 1888-ban, — Turkinyák Sándor csertészi gk. 1886., 88., 90—91-ben, — Spák Antal, előbb sztr.-olykai most v.-csemernyei gk 1886., 90—01-ben, — Streskó István, n.-ruszkai gk. 1886., 87., 88., 89., 90 91-ben, — Horváth János, l.-volyai gk 1886., 1889-ben, — Koscsák Mihály, szuhai gk. 1886-ban, — Koncs János klenovai gk. 1886-ban, — Újhelyi János r.-bányácskai gk. 1887-ben, — Gardos Mihály, rákóczi gk. 1887., 90—91-ben, — Biszaha István topolyáni gk. 1887-ben, —Turkinyák János, csukalóczi gk. 1887-ben, — Furdanics Mihály, petróczi gk. 1887-ben, — Nagy Mihály, m.-izsépi gk. 1888., 90—91-ben, — Maximovics János gál- szécsi gk. 1888., 90—91-ben, — Koscsák János, hardicsai gk. 1888., 90—-91-ben, — Podhajeczky Ede, sztakcsini gk. 1888-ban, — Takács Péter, pcsolinai gk. 1888., 1889., 1890—91-ben, — Krafcsik János, kásói gk. 1888., 90-91-ben, = Romzsa Sándor, nagy-polenai 1888., 89-ben, — Krafcsik András b.-újlaki gk. 1888, 89, 90—91- ben, — Jaczkovics Mihály ladoméri gk. 1888-ban, — Szitovszkó Ágoston s.-a.-ujhelyi 1888-ban, — Hornyák János dubrókai gk. 1889-ben, — Petrusz János vásárhelyi gk. 1889-ben, — Baszin Albert klenovai gk. 1889-ben, — Klui János ulics-krivai gk. 1889-ben, — Hodobay Ernő vécsei gk. 1890, 1891-ben, — Kovály Tivadar falkusi gk. 1890., 1891-ben, —- Anger Pál sámogyi gk. 1890—91-ben, — Rohács Gábor zboji gk. 1890—91-ben 10—10 forinttal Nyitray József, lasztoméri ev. rei. 1886., 87., 88., 89., 90—91-ben, — Mizsák Péter, gálszécsi ev. ref. 1886-ban, — Egyed István, m -izsépi ev. ref. 1887., 89-ben, — Lukács Mihály, morvái ev. ref. 1887-ben, — Valyócsik Sándor, tussai ev. ref. 1888., 1890—91-ben, — Molnár István, b.-újlaki ev. ref. 1889-ben 10—10 fttal. Furia Károly, v.-hosszu mezői ág. ev. 1889- ben, — Loyko Imre, pazdicsi ág. ev. 1889., 1890., 1891-ben 10-10 fttal. Simonovits Dezső, homonnai izr. 1886-ban 10 fttal. Marikovszky János, egres közs. 1888., 89-ben 10—20 fttal. öszesen 74 tanító. A választmány. Kaszinói közgyűlés. A zemplénvármegyei kaszinó f. hó 7-én tartotta évi közgyűlését. Tárgyai voltak . a múlt évi számadások bemutatása és a f. évi költségvetés elfogadása. Hammersberg Jenő eltávozott alelnök helyébe egyhangúlag Hlavathy József kir. ügyészt választották meg*) Az ekként és a Kolos Gyula elköltözése következtében megcsonkult választmányt Nemes Lajos és Kolos Manó kaszinói tagokkal egészítették ki. Olvasóköri közgyűlés. A s .a .újhelyi polgári olvasókör ma egy hete délután tartotta évi rendes közgyűlését Margitai József dr. elnöklete alatt. Az elnöki megnyitó- beszéd után Vályi Bertalan titkár olvasta fel az elmúlt év történetét tárgyaló tartalmas jelentését. A jelentésből, mely általában a kör fokozatos és örvendetes fejlődését tárja föl, megtudjuk, hogy immáron tiz éve szolgál a nemes hivatású egyesület azon dicséretes intenciónak, melyet zászlójára irt. A háztartás egyensúlya helyreállott, a mennyiben a lefolyt évben 700 forint adósságból 400 ft törlesztetett. Könyvtári beruházásokra 100 ftot adtak ki. A tagok száma 121 ről 149-re sza porodott. Két mulatságot is rendezett az olvasókör a múlt évben ; éspedig egy batyu-bált 168 ft, és egy esős napon majálist 26 ft jövedelemmel. A választmány tizennégy Ízben tartott ülést, melyen a folyó ügyeket intézték el. A jelentést tudomásul vették, egyúttal pedig özv. Boruth Elemérnének a Zemplén, Fejes Istvánnak a Vasárnapi Újság, úgyszintén Bánóczy Kálmán alelnöknek több díszes kép adományozásáért köszönetét szavaztak. Ezután a számvizsgáló bizottság jelentését a pénz tári számadásokra vonatkozólag tudomásul vették és Schweiger Aron pénztárosnak a felmentvényt megadták. A bemutatott költségelőirányzat változatlanul elfogadtatott. Végül a közgyűlés az elnöknek, tisztviselőknek és választmánynak fáradozásaikért jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. •) Gratulálunk 1 Sítek. Nyilvános nyugtázás. XX kimutatás. A főgimnázium építkezési költségeinek fedezésére a múlt héten következő befizetések eszközöltettek : Özv. Kornstein Ignácné 30 ft, Smotzer Péter 25 ft, Schmercz Antalné 5 ft, Petrik János (Kis-Tárkány) 50 ft. Ö-szesen 110 ft. Az I—XX. kimutatás főösszege : 6303 ft. 30 kr. A kegyes adományozók fogadják hálás kö- szönetünket. S.-A.-Ujhely, 1892. febr. 12-én. Pataky Miklós, Ujfalussy Endre, v. jegyzi. főbíró. CSASWOK, így szeretlek... <2ü szeretlek igy én téged: Büszkén, némán, hidegen Hogyha más lát, hogyha olykor Közlünk van egy idegen ! Minek másnak tudni azt, hogy Mim is vagy te énnekem . . Édes-kedves, szivem álma, Udvösséges mennyegem ! Lássd, a világ olyan botor ! Rád hajítja a követ Míg utadra szór virágot. .. S nincs egy is, ki megkövet. De ha ketten vagyunk együtt: Simulj jól a szivemhez ; Ölelj által forrón, hévvel S csókold lelkem lelkedhez ! S akkor mondd el, mint mély titkot, Ezt az egy szót: »Szerellek /« Örök üdvünk bibliája E szó, mely igy ellebeg. S felhője a bu-borúnak, Csillagtalan zord éjnek Szerte foszlik, széjjel tűnik, Hogy keljen nap, uj élet. S bár hogy’ nyom az élet-kereszt, Gyönge térdem nem inog ! Tudom, érzem, hogy a mire Építek, az nem — homok. Belenézek szép szemednek Tenger vészes éjibe És s:erelmed, mint csillagfény, Valóm’ onnan éri be. Ajakadra tapad ajakam Hosszan, kéjjel, csendesen . . . Egygyé forr a szivünk, lelkünk; Gondolatunk egy leszen. Ily gyönyörben hosszan égve, Szivünkön fut át a láz, S nem törődünk a világgal, Mely köröttünk viv, csatáz. .. S mig igy tartasz karjaidban — Oh sugalmas pillanat! —- Beszédes kis ajakadról Csókolom le — dalomat! Úgy szeretlek, úgy, én téged: Büszkén, némán, hidegen Hogyha más lát; hogyha olykor Köztünk van egy idegen ! Klópé. HUMOR. Egy ki8 fantázia. Arkansasban, Írja egy amerikai lap, oly gazdag vastartalmú forrás létezik., hogy a farmerek nem is patkoltatják a lovaikat, hanem csak a forrás vizébe állítják, hol aztán kész patkó rakódik a lovak lábaira. Az állam puskapora. Fox James Charles, a hires angol áliamférfiu, becsmérlő véleményt mondott egy társaságban az állam puskaporáról, miért ötét egy Adams nevű ur kihívta. A párbajban Adams golyója Fox oldalát horzsolta. Fox nem lőtte ki a pisztolyát, hanem eldobta, azután ellenfeléhez sietett, kezet nyújtott neki s igy szólt: — Adams, ön megölhetett volna most enge- met Szerencsém, hogy az állam puskaporával lőtt. így nö a nőkről. H. Kornélia elhunyt hires énekesnőtől megkérdezte valaki, nem sajnálja e, hogy nem férfinak született. — Óh knrántsem, felelt Kornélia, sőt hálát