Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-04-24 / 17. szám
Huszonharmadik évfolyam, Sátoralj a-Ujhely, 1892. április 24 17. sz. ELŐFIZETÉS Ás. Égési évre 6 frt. Félévre 3 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bőrmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- gadtatnak el. lóllratoc nem adatna vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyílttérijén minden gar- mondsor dijja 30 kr. I Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-YÁRMEGYÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS LAPJA. iMiEa-TZEXjEnsrci^ n^riisriDEnsr -v.a. IIEDETÉS BI1 I hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes sző ntán 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbettlk s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden *3 centiméter l ntán 8 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtalik. Hirdetései a „Zemplén“ nyomdába küldendők. A. Zemplén-Hegyalja, általában pedig a hegyi szőlők újból betelepítéséről, különös tekintettel Zemplén-vármegye viszonyaira. I. Nem vezet a feltűnés vágya, csak közös érdekünk és az a meggyőződés, hogy mentői több a vélemény s mentöl több a kiviteli módozat feletti eszmecsere, annál könnyebben találjuk meg az utat és módot a filokszera által pusztított szolok újjá - ültetésének állandó sikeréhez. A s. a.-újhelyi Sátorhegytől, kis-toronyai kiugrásával, az abauj szántói Sátorhegyig terjedő Zemplén-vármegyei Hegyalja az ujabbi telek könyvezés és telekkönyvezések szerint V.-Ardó, N.-Bári, K.-Bári, Csarnahó, Szfllőske, K.-Toronya, N.-Toronya, S.-A. Ujhely, Erdő Bénye, O.-Liszka, Bodrog-Olaszi.Zsadány, S.-Patak, Petrahó, Tolcsva, Vám.-Újfalu, Golop, B.-Keresztur, K.-Falud, Mád, Ond, Rátka, Szerencs, Tálya, Tarczal, Tokaj, Zom- bor, Bekecs, Legyes-Bénye, Monok, Ladmócz és Zemplén községekből áll, melyeknek összes szőlőterülete: 13,827 hold és 652 □ öl, s melyeknek évi adója: 42,048 ft 48 kr., az érdekelt lakosság száma pedig kerekszámban : 66,000 lélek. A Zemplén vármegye területén fekvő többi birtokos községek: Kir.-Helmecz, N.-Kövesd, Szentes, Szerdahely, Szomotor, Barkó, Gálszécs, Krivos- tyán, Leszna, Oreszka, Sztára, Czéke, Csörgő, M.-Hotyka, Imreg, Szürnyeg, Vitány, K.-Azar, Kozma, Csanálos, K.-Dobsza, Gesztely, Hoporty- Sóstó, H.-Kak, Megyasszó és H. Németi. Ezeknek szőlőterülete összesen: 15,562 hold és 676 Q] öl, évi állami adója: 45,087"lf“56“TcP., lélekszámúk pedig kerekszámban: 25,000. Ezek a szőlőterületek ma már majdnem mind, a Hegyalja pedig teljesen elpusztultak, csak csekély értékű kopár legelő képét nyújtják. Itt-ott kínlódik ugyan bennok a tavaszi vetemény, de mégis ezidőszerint legszerencsésebbek azok a birtokosok, akik jó kőbányát nyithattak elpusztult szőlőikben; szóval a filokszera kopárrá tette a még nem virágzó Hegyalját; s ha néhol még meghagyott is mostanáig pár szőlőt a rovar szeszélye vagy más tényező: a tapasztalat azt mutatja, hogy pár év alatt azok is a többi szőlőterületek sorsára jutnak; és a szőlőbirtokosok tehetetlenül nézik vagyonuk pusztulását s a sok ezerre menő magyar munkás, megélhetésének kiapadt forrása után sírva sóhajt fel, s ide, ezen tájék félé tekint, hogy munkája árán magának s családjának a mindennapi ( kenyeret biztosíthassa. A tulajdonosok keresik ugyan az utat, módot, hogy vagyonuk roncsaiból mikép állíthatnák vissza elpusztult jövedelmi for- > rásaiknak legalább kis részét, de tétovázva s tanácstalan helyzetükben a munkához fogni nem mernek, sőt a befektetési tőkének hiányában nem tudnának akkor sem, ha az újraültetés módozatai felett alapjában már megállapodá-ra juthattak volna is. Ez az én célom: hogy a helyzet zavaraiból lehető kibontakozásra nézve szerény véleményemet én is elmondjam. Mindenekelőtt szólok a veszteségekről, me lyeket közvetetlenül a birtokosok, az állam és munkásnép együtt szenvedtek; a közvetett adók mostanáig ugyan a Hegyalján még nem csökkentek, de az kétségtelen, hogy rövid időn csökkenni fog nak, mert ahol a lakosság meggyérül, ott a fogyasztás is kevesbedik. A tokaj-hegyaljai szőlők területe 13827 hold 652 öl, ennek kataszteri tiszta jövedelme 107,993 ft 63 kr.; az elfogadott s fenálló becslési szabály és szokás alapján a 13827 hold 652 öl szőlöva- gyonnak a kát. tiszta jövedelem utáni kát. becsértéke 4 204,848 ft, bár ez a becslési mód a valódi érték valódiságának még nem tökéletes mérlege ; hiszen köztudomású dolog, hogy a hegyek oldalába ültetett szőlőkben nem a talaj minőségi osztálya szerint van az adóalap felvéve, hanem a föté- nyező, a fekvés és beállítás minősége volt a mérv- I adó és itt a szorgalom, az en-berek, a természet mostoha adományától élcsikart szorgalmi érték vé i tetett adó alá s a terméketlen, legfellebb kopár I kecskelegelóknek alkalmas terek elhóditásából, az I emberi veríték és pénzáldozatból kovácsolt tökét j aknázta ki az állam saját előnyére, pedig amit az I ész, amit a szorgalom teremt, azt megadóztatni nem I lehet; annak az értéke a viszonyok s az egyéni képesség érvényesítésétől függ; és amint a ka- ! taszter §§-okba szedett szabálya, szemben a föld 1 minőségével, erőszakot tett a szőlöbirtokok meg- ! adóztatásánál, épúgy másrészt a szorgalom és be- ; fektetés eredményezte vagyonnak, a hegyi szőlőknek értékét az adóalap meg nem határozhatja ; nempedig különösen a Hegyalján, az ország méltó büszkeségét képező, asszú és szamorodni bort termő szőlők hazájában; dehát fogadjuk el az adott viszonyokat és látjuk, hogy ezen az alapon is, csak 5°/0-os jövedelmet véve, a tulajdonosoknak szőlőjük évenkint 210,222 ft 40 krt jövedelmezett s a birtokos ezt a jövedelmet nem tette el; ennyivel ér kevesebbet a nemzeti vagyon; ennyivel fogyott a földadó alapja; mert hiszen a szőlőterületre kiszabott földadót fizetni a kopár legelő-talaj után nem lehet, de a kormány nem is kívánja ezt s e tekintetben az államkincstár az elpusztult szőlőterületek után a földadót a károsodás arányához mérten leíratni rendelte s leíratta. A kát. tiszta jövedelem után a Hegyalján a kincstár élvezett földadóban ........................32348 ft 13 krt, ált. jöved. pótadóban . . 9700 ft 35 krt, összesen . 42048 ft 48 krt. A közvetett adóknál, különösen a III-ad osztályú keresetadónál, mostanáig csökkenés nem tapasztalható, mert a borkereskedelem, az évek óta felhalmozódott árukészlet s az a körülmény, hogy a borkereskedők szükségleteiket a Nyírség, Hor. vát-, Dal mát-, Erdély- és Olaszországból szerzik be s a modern pincekezelés fogásainak segítségével és a még meglévő készletekkeli összeházasításával az importált borokat a mutatkozó szükséglethez mérten idomítják át: még jó darab ideig fen fogja magát tartani; mert hát a fenti művelettel előállított tokaji asszűt és szamorodni bort, a jóhiszeműség rovására, csak a Hegyaljáról adhatják el busás haszonnal, de majd ha elfogy az árukészlet s nem lesz mivel házasítani a bort s a lehetőség esélye is elmúlik és a jövedelem csökken s a kereskedelemnek is kényelmetlenné fog válni a tömeges és hosszas szállítás: a kereskedelem las- sankint áthelyezkedik olyan tájakra, ahonnan szükségletét könnyebben fedezheti s a hosszas szállítás esélyeitől nem kell tartani; akkor aztán beáll a közvetett adókban is a csökkenés. Mi marad akkor a Hegyaljának cserében elvesztett borkereskedelme, el-ontott s elvesztett jó hírneve helyett? Tiszta bor, jó hír, mint ködfá- tyolképek fognak feltűnni. És a valóság? Rút, ocsmány hamisítás 1 És ha nem állana is be fiskális veszteség az államra nézve, már magában az erkölcsi veszteség elég nagy arra, hogy a mutatkozó rémes állapot elkövetkezésének a kormány is segítsen útját állani s minden elkövettessék, hogy ez az állapot be ne álljon. Ezeket veszti az állam és a birtokos. T A * C A, A kaszinóból. A ^Zemplén** eredeti tárcája. A könyvtár. Mert van ilyen is, ámbátor egy barátom már komoly, n ajánlotta a kaszinónak, hogy pre- zentelje oda azt a három ócska almáriomot könyvestől, egerestől és főleg pókhálóstól együtt, vagy a gimnáziumnak, vagy annak, akinek kel1. De hát minek bolygatni a régiségeket! S ha van könyvtárunk a világ-, illetőleg a kaszinó-teremtése óta, miért ne lehetne az továbbra is ? Tiszteljük a múltak emlékét s az alapítók tisztes szándékát, kik a kaszinóban nemcsak trafikfogyasztó, kártyázó, biliárdozó, a taksa fölemelése, meg (és itt jó magamat is rajta kapom) a szundikálás eltiltása miatt zúgolódók társaságát akarták nagy Széchenyi ek reform-eszméitől ihletve megalapítani, hanem a könyvtárban a kultusznak oltárt emelni véltek. S hogy most ott vagyunk, ahol alapitó őseink elkezdették, az a mi hibánk, amit szebb dolog beismerni, mint azzal tetézni, hogy tisztességes ócskaságainkat nyakunkról lerázandók, elprezenteljük annak, aki olyan jót tesz velünk, hogy elfogadja. Sietek megjegyezni, hogy ez nem szemrehányás akar lenni, vagy ha már az, úgy nem ama (diskréció homályában tartott) barátomnak szól, aki bizonyára egyetért velem abban, mit elmondandó vagyok, nem is a kaszinó vezéregyéniségeinek, kikben meggyőződésem szerint nem hiányzik az erre való érzék, hanem azoknak, kik ka szinóink kultur-feladatáról hajlandók Pató Pál ur módjára gondolkozni. És ilyenek, legyünk őszinték, igen sokan vagyunk. Nem szeretjük a könyvet, s ha egyszer sok kínnal áttértünk az egyetemi gyötrelmeken és kezünkbe kerítettük a kutyabőrt, a gőz- és villám-korszak eme kenyérpályához juttató nemes levelét, hajlandók vagyunk elhinni, s ami nagyobb baj, másokkal is elhitetni, hogy már eleget tudunk. S aztán hozzálát kiki a maga mesterségéhez, igazságot osztani, ahol segíteni, üteret tapogatni, közigazgatni, utakat, hidakat építeni, műtárgyakat tervezni, kereskedni kell, szóval a szellemi mesterség különböző ágaihoz, miközben, bár az elme élesedik a gyakorlat köszörű-kövén, de mert a szaktudományok rohamos haladása megköveteli a fokozott ösmeretgyarapitást és elme képzést, ennek hiányában észrevétlenül visszamarad valamennyi, de az önámitás édes illúziói ilyenkor kelletlen segítségre jönnek s egyideig elhitetik, hogy nem úgy áll a dolog. Mikor aztán belátjuk (azokról szólok, akikben van bátorság őszintének lenni), hogy elmaradtunk, segítenénk a bajon, ami nem is lenne nehéz, ha az ösmeretekben támadt hézag betöltésének anyaga kezünk ügyében lenne. De nincs és nem is lehet. Mert hát a magyar könyvek drágák és a magyar középosztály szegény. Ily körülmények között aztán a szakirodalom, a tudomány, a korszerű poli.ikai, társadalmi, bellet- risztikai, művészeti, szóval az egész kultúrát felölelő ösmeretek fejlődése ránk nézve ösmeretlen marad, azokról legfeljebb a napi sajtó vázlatos ösMai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva. mertetéséből szerzünk felületes tudomást, mig végre beérjük azzal, hogy mindennapi teendőinket, úgy ahogy, végezzük, s érezve a mulasztottak pótolhatatlannak látszó nagyságát, beérjük a mindennapi hírlapolvasással. A fatalista közönyösségével szemléljük a nagy távolságot, mely köztünk s a haladással lépést tartók között van. A korral való lépéstartás egyetlen módja az olvasás, az ösmeret és szellemi látókörnek fokozatos és meg nem szűnő kiterjesztése; ezekhez pedig eszköz kell, amelyet egyesek a mi kisvárosi társadalmunkban be nem szerezhetnek. Itt aztán természetesen a társulásra gondolunk, s mert a kaszinón kívül más társadalmi szövetkezetünk nincsen, de még ha lenne is, alig tudnánk jogcímet találni arra, hogy e részben a bajon segítsen, teljes joggal a kaszinótól várjuk a cselekvést. Nem szeretem a konvenciónális okoskodást és azért nem is hivatkozom a művelt külföld példájára, ahol, amint sok világlátott embertől hallottam, alig van akkora vidéki város, mint Ho- monna, melynek jól fölszerelt közkönyvtára ne lenne. Én utóvégre se jártam sehol, de a hiányt érzem, s ha sehol a világon nem lenne is olyan fajta intézmény, miről itt szó van, nekünk kellene azt megteremteni, mert a kultúra kérdése a kis nemzetek életkérdése. Ahhoz pedig szó sem férhet, hogy az ösmeretek bő forrása nélkül a műveltséget terjeszteni képtelenség. Hogy aztán a művelődésben fenakadt társadalom a kicsinyességében nevetséges provincializmus zsák-utcájába téved, arról minden gondolkozó ember megggőződést szerezhet magának, ha vidéki társadalmunkat megfigyeli. A
