Zemplén, 1891. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1891-10-18 / 42. szám
Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE (megjelenik minden vasárnap.) Sátoralja-Ujhely, 1891. október 18. 42. sz. Huszonkettedik évfolyam. jlöhzitís Ái Égőit évre 6 frt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek oaak ismert kezektől ÍO' gadtfttnak el. léfintor nem adatna vissza. Egyes sz&m ára 20 kr. A nyílttérien minden gar- mondsor dijja 30 kr. EIEDETÉ3I Síi : hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes sző után 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden O centiméter a tán 8 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nynjtalik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. Parnón. 1891. október 14. A vármegyei gazdasági egyesületnek har- ’ minőkét tagú küldöttsége, élén parnói Molnár István Öméltóságával, ma járt Parnón a grófi kastélyban, hogy a fiúnak Andrássy Géza grófnak, átadja azt a részvétnyilatkozatot, melylyel az atyának, Andrássy Manó grófnak elhunyta fö’ött érzett fájdalmát kívánta tolmácsolni az egyesület. ; Élénk emlékezetünkben élnek azok a fájdal- J más viszonyok és körülmények, miknek véletlen összetalálkozása újabb gyászt hozott az Andrássyak ! főúri családjára, érzékeny csapást mért a Zemplén- vármegyei gazdasági egyesületre. Maga a főúri ^ család legidősebb tagját és hőn szeretett alakját siratta el, — mi, akik az ö zászlaja alatt sereg- j lettünk a tettek mezejére, az egyesület vezérét, j tisztelettől övezett elnökét vesztettük el Andrássy ' Manó grófban. Fokozta a gyász nagyságát, meg- , renditővé tette a csapás súlyát, hogy az ö elvesz- J tése váratlanul ért bennünket. Néma csendtől gyógyul a szív, mint beteg a nekivaló orvosságtól. Időre, mely a legjobb orvos, volt szükségünk mindnyájunknak, hogy a fájdalom felajzott érzete lehangolódni csak kezd- | hessem is sziveinkben. Szótlanul sóhajtoztunk, néma csendben reménykedtünk. Ilyen volt sokáig, a mi életünk. Nem volt különb az élet a grófi kastélyokban sem, melyeknek árbocain naphosszanta csak gyász- I lobogó lengett. i Ki várt volna oda vigasztalást és ki vitt volna ■ előbb s éppen mi tőlünk, mikor mi magunk is vi- ■. gasztalanok voltunk. Mint az orvos, jött és ment az idő, javait j és gyógyított. A mi szomorúságunkat is örömre változtata. * A »le roi est mórt — vive le roi« elve Nagy- Mihályban f. évi szept. 7-én diadalmoskodott fölöttünk. Az Andrássy Manó gróf elhunytával támadt vesztességért akkor kárpótolt bennünket az idő, mikor Andrássy Sándor gf. dr-t választottuk egyesületünk elnökévé. Hanem ugyanakkor, midőn a mi fájdalmunk megenyhült, enyhuletet kívántunk nyújtani az Andrássy Manó gf. elhunyta miatt kesergő grófi családnak is. Egy szívvel és egy T Á It C ft, Régi dolgok. — A ^Zemplén* eredeti tárcája. — Renováltuk az inzurgensek szobrát. Budaházy Péter káplár vitézi cselekedetéről márványba vésett arany bötük adnak számot. Hornyay Béla barátunk pedig valódi ezermesteri ügyességgel csinált a semmiből kórülte megnézni való liliputi paradicsomot. Bizony a hajdani lazaróni térre bajos ráösmerni. (Hiszszük, hogy a város atyái már ékesen fogalmazott jegyzőkönyvi köszönetét mondottak a szépítésért, de ha idáig nem tették volna meg, úgy azt hiszem, mindnyájunk nevében ser- cegtetem szerény toliamat, ha őszinte elösmerés- sel adózom azért, hogy valami csinosát is láthatunk Ujhelyben.) Az a picinyke park különben attui is jó lesz, hogy el fogja vonni az idegen figyelmét a szobron ékeskedő magyar címer tüzetesebb megtekintésétől, amelyre az ország négy folyója közül egyet elfeledett kifaragni az emberséges kőfaragó. Nyilván ráharangozták a delet, mikor a három folyóval kész volt, délután pedig olyanformán gondolkozott, hogy minek az a sok viz. A vármegye meg elfogadta a csonka címert; hiszen, ha jól emlékszem, a régi szobron is úgy nézett az ki, s aztán, ha a lánchíd kőoroszlánja el lehet nyelv nélkül, mi is szemet hunyhatunk annak a kis mulasztásnak. Elvégre is ki fog létrát támasztani annak a kőpiramisnak az oldalához, hogy a heraldikai hibát helyreüsse. A vállalkozótól is bajos lenne öt hatost visszakérni, amiért a Drává-1 nem farag- tatta ki. Ha meg bepörölnék a munka hiányos volta miatt, még az a furcsaság is megeshetnék, lélekkel határoztuk el, hogy küldöttségileg részvétnyilatkozatot nyújtunk át a család fejének, Andrássy Géza gf.-nak ; a részvétiratot vivő küldöttség vezetésére pedig egyesületünknek legkiválóbb tagját parnói Molnár István Öméltóságát kértük föl, F. hó 14-ikének délelőttje volt kitűzve a tisztelgés, egyszersmind az ünnepies részvétnyil- vánitás alkalmául. D. e. 10 és 11 óra közt találkoztak és gyülekeztek a küldöttség tagjai Gerendán. Ott voltak: Dókus József Öméltósága, Andrássy Tivadar, Andrássy Sándor grófok, Mailáth József gf, Hoyos Sándor gf., Matolay Etele, Dókus Ernő, Dókus Gyula, Molnár Béla dr., Meczner Béla, Ferenczy Elek dr., Füzesséry György, Nemthy József és Nemthy Ödön, Kapossy Menyhért, Perls- berg Ede, Szaxon József, Hiszem Kálmán, Dienes István, Malonyay Ferenc, Chyzer Kornél dr., Marikovszky Pál dr., Nemes Lajos, Löcherer Lőrinc dr., Spilenberg József, Szentiványi László, Szerdahelyi Vince, Hönsch Dezső, Barthos József, Dongó. Gy. Géza, Thuránszky László, Kossuth János dr. és Pintér István. Titkára, Margitai József dr kíséretében főispán Öméltósága io^/a órakor érkezett, kit az egybegyült küldöttségi tagok éljenzéssel köszöntöttek. Kevéssel 11 óra előtt indut Gerendáról Parnóra a menet. Az igazán szép úri fogatok hosz- szú sorát főispán Öméltósága nyitotta meg, kinek jobbján az alispán foglalt helyet. A voronyáki erdőn áthaladva hosszú, pompás álén iramodtunk végig, jobbról balról az Andrássy-latifundium képe mosolygott felénk, melyet, mint kerékagyból a küllők, a kastély parkjából kiágazó alék szelnek formás darabokra. Madártávlatból igen szépet mutathatnak ezek a körszeletek, kivált virulás évadjában, mikor a más más növényzet minden egyes részletnek megadja a sajátságos karaktert. így, hervadás idején is kellemes változatossággal gyönyörködtetik a szemet. Egy egy táblába az alék fasorától jobbra is balra is be-bekanyarodik és elláthatatlan messzeségig nyúlik egy cserje-sor, vagy akácos, az úgynevezett »vadfogók« melyek, gondolom, arravalók, hogy szinte átíörhetetlen sűrűségűkkel az elbarangoló nyulaknak útját állják. Egy-egy ilyen táb'án imitt- amott ici-pici kis erdőcskék, ligetek, csalitok coveer-ek is vannak, melyek róka vagy sas ellen hogy valamelyik kollegám •/. alatt mellékelve bemutatná a régi címert, amelyet kliense a históriai hőség kedvéért át nem alakíthatott, s csúfra »Ö felsége a király nevében« kimondatnék, hogyha a vármegyének idáig elég volt három folyó, legyen elég ezután is; ráadásul pedig fizessen perköltséget. Hát csak maradjon úgy, legalább érdekes. * Ad vocem inzurgensek. Szegények, ti ugyan megjártátok 1 Mikor már a had verő Napóleonnal nem bírtak a reguláris katonák, akkor hozzátok folyamodtak Bécsből. Nosza vitéz magyar nemesség köss kardot (helyesebben ragadj fokost) ülj lóra és aztán, ha tudod, kergesd ki a fránciát. S aztán, mikor ti odahagytátok a nyugodalmas kúriát, vitézül megtettétek, amit lehetett Galíciában is, a fránciákkal szemben is, hálából kinevetett érte, nem az ellenség, aki megtanulta tőletek, hogy a fokos olyan valami, »ami görbe, de igen rósz«, hanem a saját édes nemzeted. És amennyi rósz viccet azelőtt és azután haUani lehetett afféle anyámasszony katonákról,? kik egyszer a kukoricától, másszor az ökörcsordátol megszaladtak, azt mind reátok kenték itthon és kenik még manapság is. Mert hát könnyebb dolog nevetni, mint a krónikát elolvasni. S azt a jámbor hazugságot, amivel az osztrák generálisok generális baklövéseiket szépíteni akarták annak idejében, hogy t. i. a győri kudarcnak ti voltatok az okai: sikerült elhitetni. Pedig hogy nem úgy volt, arról tanúskodnak a fránciák maguk*). S aztán meg Olaszországban, *) Eugen, olasz alkirály, a Győrnél működött francia rereg főparancsnoka, emlékirataiban csodálkozásának ád kifejezést egyes felkelő lovas csapatok hősies magatartása és vakmerő vitézsége fölött. Szerit. pompás búvóhelyekül kínálkoznak a tapsifüles számára. Feltűnt az is, hogy az alék fasoraiban szakaszonkint dió- és szelíd gesztenyefák következtek, mind negannyi bizonyságai az u. n. okszerű gazdászatnak. Utunk vonala közben-közben gyönyörű szép üde, virágos, illatos rétségeket szelt át, melyekben a parnói tejgazdasághoz tartozó simmenthali és kuhlandi tehenek csór Iája legelészett. Ismét változatosság. Mint egy manővrirozó hadsereg, úgy mutatott a szántó-vető, boronáló mezei munkás nép , fürgén mozgó vetőgépeivel egy-egy szakasz a golyószóróágyukat juttatta eszünkbe. Rövid fél óra múltán a kastély IOO holdas parkjába értünk, Kanyargós, a kerék alatt szikrákat pattogó út végén elénk tárult a parnói kas • tély. Milyen festői szép látvány 1 Égy bizarr fantáziát elegáns ízléssel, gótikus modorral, szobák termek, folyosók labirintusává építettek : ez a kastély. Déli homlokzatának terraszáról, hol kocsiaink megállották, két ágyú (ejy öreg és egy süldő ágyú, mindkettőt pelsőczi Bebek Imre öntette 1547 ben,) tekint az irány f;lé, hol hajdan s legutóbb 184.8/49-ben is szószólói voltak az orvul megtámadott nemzeti szabadság ügyének. . . A kastély főbejáratánál uniformisos inasok állottak szolgálatunkra. Közülök kettő bányászuniformist, kettő sujtásos, ezüst pitykés, dolmányos fekete magyar ruhát, egy uradalmi vadászformaruhát, kettő ángol fekete szalonöltözéket viselt. Kivált közülök, korra, tekintetre, mint egy, arhitriklinusz, az öreg komornyik, Hanse húr ] tipikus alakja azokat a régi, hű főúri cselédeket juttatta eszembe, kikről szellemesen mondotta már valaki, hogy senki sem ur az ő szolgája előtt. Pár percig időztünk a remekmívű nyári ebédlőteremben, hol ropogó kandaló-tüz segített a nagy, ívezetes, gótikus ablakokon beömlő napsugárnak a külsővel egyformára melegíteni a belső levegőt, — midőn vezetőnk, főispán Öméltósága, jelt adott az indulásra. Az emeletre feljutva gobelin-függönyök mögött az elfogadó teremnek hatalmas szárnya- ajtai tárultak föl előttünk. A terem közepén álló antik asztal mellett Andrássy Géza gf, balra tőle szépséges szép ifjú neje Kaunitz grófnő (uszályos fekete ruhában) várakoztak reánk. A bemutatásokat főispán Öméltósága teljesítette s Andrássy Géza gf. fogadta,— minek megtörténte alatt a küldöttség tagjai félkörahol túlnyomó erővel rendelkeztek az osztrák had - vezérek, a kiéhezett, vereségektől demoralizált Iráncia sereggel szemben (mielőtt t. i. Napoleon lett volna a fővezére), mintha bírtak volna valamire menni, mintha ki nem verték volna őket onnét a kigunyolt inzurgensek nélkül is. Talán bizony Wag- ramnál avagy Austerlitznél is az inzurgensek miatt verték el őket ? Kíméljük a saját fészkünket és legyünk igazságosak 1 El fog különben jönni az idő, amikor a komoly történetiró megadja néktek is a megillető tisztességet. A hiba nem bennetek volt és egy magyar ember sem fog szégyenkezni miattatok. Bezzeg Napóleon jobban hasznotokat tudta volna venni. Különben a nagy, bár igaztalan gúnyolódás oka abban is rejlik, hogy népszerűtlen ügyért fogtatok fegyvert. Az utolsó magyar nemesi felkelés, amely a bécsi udvar jajveszékelésére sorakozott a fráncia sasok ellen, bizony, felesleges jótétemény volt. * Két levél akadt kezembe a múltkor, a Szer- dahelyi-c salád ágcsernyei levéltárában, amelyek közül az egyik érdekes világot vet inzurgenseink viselt dolgaira. Mindkettőt Dókus László intézi Szerdahelyi Lászlóhoz Ág Csernyőbe, mindkettő a harctérről jött futárok előadásainak hatása alatt Íratott s igy kétszeres érdekkel bir. íme az egyik levél: Tekintetes Ur 1 Nagy Tiszteletű Drága Jó Uram / Én szinte most érkeztem meg a’ Hegyallyá- ról. — Báró Bémert itt találtam. — Azonnal a’ sggjgF“ Mai számunkhoz fél ív mellékeiét vau csatolva. '‘3H
