Zemplén, 1891. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1891-08-23 / 34. szám

Sátorai] a-Ujhely, 1891. augusztus 23 34. sz. Huszonkettedik évfolyam. I ELŐTIZETÉS Ál. Egész évre 6 frt. Főiévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől ÍO' gadtatnak el. Ióilrato* nem adatna vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyílttérien minden gar- mondsor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE (megjelenik minden vasárnap.) HIRDETÉSI DÍJ : ! hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes sző nt&n 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. ! Kiemelt diszbetük s kőr- I zettel ellátott hirdetmé- i nyékért térmérték szerint ; minden O centiméter | után 8 kr számittatlk. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtátik. Hirdetései a „Zemplén“ nyomdába küldendők. A „Zemplénéről a „Zemplénének. Tokaj, 1891. aug. 20. Akármily irányban működjék is vala­mely vidéki hírlap, melynek feladata első sorban az illető vármegye, város és társa­dalom érdekeit képviselni, nehéz, szinte lehetetlen eltalálnia azt a középutat, melyen haladva az egyik, vagy a másik oldalról, sok esetben túlzott érzékenykedésből, meg­rovást, sőt ok nélkül való megtámadtatást ne vonna magára. A szerkesztő folytonosan ügyelni kénytelen nemcsak munkatársainak személyes vonatkozásaira, hanem a saját szavaira is; mert mindenért ő lévén fele­lős, a szavak magyarázatánál is őt veszik kapóra. Amily sokoldalú a közélet, oly sokol­dalúságot kívánnak a hírlaptól. És méltán. Pedig melyik emberfia volna képes arra, hogy mindent a kellő szájízzel mondjon el. Itt is a szerkesztőnek kell kiegészíteni a hézagokat, pótolni azt, amit munkatársa ki­felejtett. És ha a szerkesztő ezt tenni elmu­lasztja, akkor ismét reáhárul az ódium. A vidéki hírlapírás nehézsége abban áll, hogy a politikai napilapok, szakközlö­nyök, úgyszólván, minden vidék érdekeit, minden fontosabb tárgyat frissiben fejte­getve, a szorosabb helyi érdekkel foglal­kozó vidéki heti lapok nem bírnak oly lebi­lincselő hatással az olvasókra, a vidéki kö­zönségre, mint a napilapoknak folyton vál­tozó, érdekfeszitő, legtöbbnyire politikai közleményei. Ha valamely tárgyat élesebb bírálat alá vesz s a közérdek szempontjából jónak lát nem helyeselni, akad mindjárt íelszólaló, aki az ily bírálatot gáncsolja; vagy ha jó­akaratúlag valamit javasol helyi érdekből, akit az ügy nem érdekel, azonnal ellene mond. Az ily ellenmondások nem a maga helyén simíttatnak el, hanem legtöbbnyire a hírlapon kivül, ami rendesen a lap kitű­zött céljának rovására történik. Sokszor személyes támadások közlője, ami csak elmérgesiti a szenvedélyeket, a közönség nagy részénél pedig kellemetlen hatásokat okoz. Mert a vidéki hírlapok is, első sorban, kötelesek megtartani a tisztes­ség szabályait s nem adni tért minden sze­mélyeskedésnek. Ebből származnak aztán a legtöbb kellemetlenségek, mikkel a vidéki hírlapok küzdenek. A .Zemplén* é tekin­tetben is tiszteletre méltó kivételt képez. Valamikor a politikai pártküzdelmek is nagy keserűséggel töltötték meg a vidéki hírlapokat. Ez a keserűség a ,Zemplén«-bői egyáltalában nem észlelhető. Csuda-e, ha ily viszonyok közt a vidéki sajtó auktoritása nem áll azon a magaslaton, melyet megkövetelhetne. Van még egy más baj is, mely szintén egyéni természetű, de erős ráhatással van a sajtó működésére. Kis városokban a toll forgató emberek száma nem nagy s még az a kis csoport is, mely érez magában valamely irányú hivatást, ahány emberből áll, annyifelé húz. Egyik egy, másik más tekintetből nem akar tollat fogni, hogy esz­méit nyilvánosságra hozza. Természetes, hogy ily gondolkozás mellett a helyi lap szellemi ereje gyöngül és nem képes erősödni, mert hiányzik a szellemi támogatás. Ily állapotok között nehéz azután az olvasó-közönség igényeit kielégíteni; mert égy-két ember szelleme, munkaereje nincs arányban az olvasók kívánalmával. Már pedig a vidéki hírlapok ép oly kul- tur-missiót teljesítenek, mint a napi lapok. A helyi érdekű lapok vannak hivatva a köz­ségekben az olvasni tudó közönségnél a szel­lemi művelődés iránt való kedvet éleszteni, miután olcsóságuknál fogva minden község­ben akad olvasójuk, a rendszeres olvasás által pedig fokozódik a másnemű olvasmá­nyok felé húzó hajlam, ami egyeseknél a könyvolvasásra is ösztönt ad, úgy, hogy idővel az irodalom népszerű olvasmányai jelentékeny elterjedésnek indulhatnak, ami ismét a közmívelődés szempontjából hazai érdek. Sokan kicsinyléssel is szokták fogadni a helyi lapokat. Ezek nem gondolják meg, hogy hazánk­ban, csak 30 évvel ezelőtt is, nagyon kez­detleges volt a hírlapirodalom ; a vidéki hírlapok pedig csak a hatvanas években kezdtek fel-feltünedezni. Nekünk csak egy lapunk van, a mi ked­ves öregünk, a »Zemplén*. Vármegyénk és városunk szellemi mun­kásai a közmívelődés tekinteteit folytonosan hangoztatják, mégis, úgy látom, a »Zem­plén «-ben való közös közreműködéstől húzó­doznak. Pedig ez volna egyik korszerű fel­adatunk. Az erők szétforgácsolása nem erő­sítheti, hanem csak gyöngítheti a társadalmi, vagy a szellemi összetartás kapcsait. Nem tagadom, hogy régi jó barátja vagyok a »Zemplénének; de ha ellensége volnék is, el kellene ösmernem, hogy egyike azoknak a vidéki lapoknak, melyek közér­dekű prográm alapján és nem az »olló segít ségével* kerülnek ki a szerkesztő kezéből. Sőt, ami büszkesége lehet, egyike azoknak, melyeket lapkollegái szívesen »ollóznak«. T A B C A, Csörgedező patak partján . MM 7"^ ^l\L6)sörgedezö patak partján megálltam, Egy lehullott rózsaszirmot találtam, Az volt Írva hulló rózsa szirmára : yo Az én babám a föld legszebb virága. Zsongva-bongva folydogálnak a habok, Kék mennyország képe bennök úgy ragyog, Kis habocskák zsongva-bongva susogják : Az én babám szeme legszebb mennyország. Csörgedező patak partján fuj a szél, Rózsafárul zizegve hull a levél, Elragadja a szellő a levelet . . . Az én rózsám nem szeret már engemet. Búza Barna. Bölcső mellett. — Daudet Ernő után. — A Champs-Elysees egyik palotájának végső szobájában fényűző kényelem fogadja a belépőt. Fiatal leány ül egy bölcső mellett. Morrain Vilma, igy hívják. Körülbelül 20 éves; jóság és erély tükröződik vissza tekintetéből ; termete erőt és eleganciát árul el, misem hiányzik nála, mi egy nőt csábitóvá tehet. Csak akarnia kell s szeretve lesz, ezt árulja el egész megjelenése. E pillanatban azonban semmi női kokettsé get nem árul el A bölcsőben, mely mellett őrkö­dik, baba alszik. Szabályszerű, csendes lélekzet- vételek mozgatják a fehér takarót, mintha a kis lény álmodozva itt akarná hagyni a földet, melyre még csak alig lépett s visszatérne a béke titok­zatos hazájába. Mindjárt estve lesz. Az estveli szürkület már előreveti árnyait Vilma még mindig ott ül. Sóhajok törnek ki kebléből, könyek csillognak szemeiben. Most lábujjhegyen, lámpával kezében egy termetes dajka lép be. — Még mindig alszik ? — kérdé csendesen, a lámpát az asztalra téve. — Alszik s igen nyugodt Ezúttal meg van mentve. Csak feküdjél le, majd én virrasztók mellette. — Az asszony még nem tért vissza ? — Még nem. — S reggeltől oda van. Nem különös-e ez, kisasszonykám, mikor a gyermek ilyen állapot­ban van ? — Az asszony falun van, válaszolt Vilma erőltetve. Hamarább, mint estve, nem jöhet haza, erre el voltam készülve. — Az már más. De mégis különös, hogy az asszony e napokban olyan sokszor távol van. Egy anya . . . egy beteg gyermek anyja . , . Vilma egy mozdulattal félbeszakitá a fecse- gőt s a dajka nem akarta bevárni, ami e mozdu­lat után jöhet, lábujjhegyen mint jött, távozott a szobából, de menetközben is dünnyögve : — Igen, ez nagyon különös ! * Vilma ismét egyedül van. Még is van valami igaza a dajkának, mert egy hosszú sóhaj rázkód tatja meg a fiatal lánynak egész testét. — Szegény apám 1 szólt sóhajtva. Te olyan jó, olyan gyöngéd vagy, s ő hogy megcsal tége­det, óh, de rossz ő I Szemei előtt képek vonulnak el; régi, de feledhetetlen jelenetek. Látja anyját, amint haldo­kol, hirtelen ágybadölve s ő csak 12 éves gyer­mek.Hallja apját jajgatni, látja mély fájdalmát; majd visszavonult, csöndes életüket a Branch-Comilei apai házban, az ez éveken át tartó egyhangú, de mégis kedves otthont, melyet az apai gyöngédség édesített meg. Azután azt, hogy Párisba térve, mindez megszűnik akkor, mikor a szomszéd bir- tokosnö, az iíju, szép özvegy asszony ugyancsak e tájban költözik Párisba. Vilma kolostorba megy, hol eleinte szomor- kodik, hogy elvált anyjától, de aztán vigasztalja a nénék szeretete, kik nevelését vezetik. Híven őrzi a régi kedves napok emlékét, de emlékszik arra is, ami amazokat megzavarta a maguk csön­des folyásában. Egy reggel, időn kivül, amikor a szülék nem szokták meglátogatni a növendékeket, a beszélgető terembe hívták. Sietett, meglepetve a váratlan lá­togatástól s atyját találja ott, de nem egyedül. Vele volt a szép özvegy birtokosnő. — Gyermekem ! mondá Morrain ur, miután megölelte, eljöttem, hogy kedves hirt hozzak ne­ked. Ideje, hogy visszatérj hozzánk, s lépj be a világba; ezt meggondolva aztán, anyai gyámoli- tót is kellett keresnem számodra s megnősültem másodszor, öleld meg anyádat s köszönd meg apádnak^ hogy ilyen szép s jó mamát szerzett neked. O már is szeret téged. — Igen, én már szeretlek teljes lelkemböl, gyermekem. Remélem, hogy te is fogsz szeretni. Még most is érzi, pedig már három éve, azt a szorongató fájdalmat, melyet akkor érzett, mikor hallotta, hogy megboldogult anyja annyira feledve lett, hogy másat is választottak helyébe. S kit ? Egy szív nélküli csapodárt 1 — O nem szerelemből ment atyámhoz, — Mai számunkhoz fel ív melléklet van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom