Zemplén, 1891. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1891-12-13 / 50. szám
Úgy a régi, mint az újonnan belépő előfizetők, kik egyszersmind a gazdasági egyesületnek is tagjai, (ide nem értve a községeket, mint tagokat) a laphordatás- nak ezt az előnyét azonban csak úgy élvezhetik, ha a 3 ftnyi dijat legkésőbb i8g2. évi ]an. hő 3i-éig hozzám beküldik. Mindezeknek köztudomásra hozatala végett a Zemplén-nek ezt a számát már most abban a reményben küldöm meg a t. gazdasági egyesület minden egyes tagjának, hogy mérlegelvén s felösmervén az előnyöket; lapomat pártfogásukkal megtisztelik s rá előfizetnek. A nem gazd. egyesületi tagok számára a lap előfizetésének dija továbbra is változatlan marad, vagyis: egész évre . . 6 ft — kr. fél ^ . . . 3 » — kr. negyed » . . . 1 , 50 kr. S.-a.-Ujhely, 1891. dec. 12. íézv. §orath $lemérné a »Zemplén^ kiadó tulajdonosa. Tegyünk a népért. — Három cikk. — I. A papok szószékről, a honatyák parlamenti padokról, az újságírók lapokban, a nemzetgazdák szakmunkákban hirdetik és panaszolják, hogy földnépünk, a pár barázdás gazdaosztály, végső veszedelembejutott, mert mig elemi csapások, sanyarú évek Iá togatják folyton s apasztják jövedelmét év- ről-évre: az adók, mindenféle közterhek és a nagyobb tőkével szemben vívott verseny sikertelensége alakjában rájuk nehezedő terhek egyre sokasodnak felettük s ezáltal helyzetük ma-holnap elviselhetetlen lesz. A nagy közönség meghallgatja e beszédeket; ha éppen unja magát elolvassa az erre vonatkozó cikkelyeket és azután nem törődik velük tovább. Aki kedvező viszonyok között van az közönyös marad, mert sorsával ki van bé- külve; aki pedig rászorulna, hogy az elpanaszolt bajok orvosoltassanak, mert azokban ő is szenved: az azért marad tétlen, mert vagy nem ismeri a nyomorból kivezető utat, vagy gyengének érzi magát a kezdeményezésre. Akiknek végre lenne erejük segíteni, azok sajnálják feláldozni kényelmüket és így a kezdeményezést mindenki mástól várja. Legtöbb az államra szeretne támaszkodni s ezek nem vetnek számot azzal, hogy bár az állam sokat tehet e bajok enyhítésére, azt véglegesen csak a társadalom maga képes megorvosolni egy hatalmásán felpezsdülő s szilárdan kitartó tevékenység által. Földművelő országnagyunk ma is; nálunk a kisbirtokosok és a szegény földnép helyzetének javítása oly imminens jelentőségű kérdés, mint a nyugat fejlett gyár- iparu országaiban a munkáskérdés. Mert mit tapasztalunk a népnél ? Sorsával és a fennálló intézményekkel elégedetlen; s latva azt, hogy tőle csak vesznek el folyton a nélkül, hogy helyette adnának is cserébe segitséget: hibáztatja a létező viszonyokat, melyek szerinte mindenkire nézve kedvezők és rája nehezülnek aránylag a legnagyobb sulylyal. Tényleg úgy van, hogy az ö sorsával nem igen törődik senki, hanem csak akkor vesznek tudomást róla, mikor az évnegyed közeledik s tőle az adót kell bekérni. Szükségében nem akad támasza, tanácsadója, hanem engedik menni a saját korlátolt esze után, mely igen ritkán képes őt okos tanácscsal ellátni, mert egyrészt nem ismeri a boldogulhatás módjait, másrészt pedig hiányzanak is, a társadalom közönye miatt, azok az intézmények, melyek őt a veszedelemből kiragadi lennének hivatva. így aztán mit tapasztalunk? Ha a fél-, vagy negyedtelkes gazda megszorul, ha betegség teszi egy időre keresetre képtelenné, vagy barma elpusztul; ha rósz termés vagy elemi csapás folytán oly helyzetbe jut, hogy árverés fenyegeti nehány talpalatnyi földét, házikóját: az uzsorások kezébe adja magát, kik pillanat nyi zavarából oly áron segítik ki, hogy mindene utána vesz. A város messze van, tán nagy dologidő is állott be, mely akadályozza, hogy ily hosszú utat tegyen; de meg a városban csak nagyobb pénzintézetektől vehetne kölcsönt, mely miatt kezeseket kellene szereznie, vagyonát megbecsültetnie, betáb- láztatnia és igy oly hosszú processzus után juthatna segítséghez, hogy mire azt megkapná, akkorra már tán romlása be is következett. De még egyéb is visszatartja attól, hogy ide forduljon. Egyszerű, korlátolt eszével fél a nagy urakhoz menni, könyörgésével alkalmatlankodni; tartózkodóbb, sem hogy a takarékpénztár ajtaján hetekig tartó habozás nélkül bemerne lépni s fél is, hogy merszének kárát vallja, mert az ismeretlen urakban nem hisz, azt tartja róluk, hogy azok az ő eszén túl akarnak járni. Ezért, igy megy aztán a falusi szatócshoz, korcsmároshoz, vagy a jó ég tudja elősorolni még mi minden titulus alatt szereplő apró uzsoráshoz; ezt ismeri, találkozik vele minden nap, látja, hogy az barátságosan, biztatólag beszél vele s hamar adja azt a kis pénzt, melyre neki égető szüksége van és felveszi tőle, bármily kamatra. Oly pénzhez jut, melyet pontosan nem kell fizetnie, hanem a lejáratkor még adnak is hozzá szívesen. Könyen jut segítséghez, nem szorongatják érte s igy hősen költekezik. Mikor pedig fizetésre kerül a sor: úgy elszámol hitelezője, hogy akár a koldus bothoz folyamodjék. Akkor elkeseredik, a bóditó pálinkában keresi kétségbeesése orvosságát és a kicsapongó élet elszoktatja a munkától végkép, s igy vagyonának utolsó romjai is 3 korcsmáros zsebébe kerülnek. És szomorú példáján nem okulnak még sem, mert alig van oly kisebb gazda, ki meg ne szorulna s annak gyors segitséget a mostani viszonyok között csak az uzsorás ad, kinek hálójából többé menekülni nem tud, aki egyszer belekerült. Ezen segíteni kell nemcsak a földet túró szegény népért, hanem közérdekből is Egy józan életű, vagyonos, erkölcsös érzületü földmivelő osztály képezheti ma nálunk az állami és társadalmi rend legszilárdabb alapját Alkalmat kell tehát nyújtani arra, hogy a nép anyagi helyzete javuljon, mert ez maga után vonja a gondolkozás világosságát, az érzések és kedély nemességét is. Ha a tlép látja, hogy sanyaruságában segítik — hálás lesz. Ha munkája gyümölcsözik helyzete anyira javul, hogy egzisztenciája veszedelemnek nincs többé kitéve: az irigység, roszakarat, bűnös gondolatok csirája kivesz belőle és leghatalmasabb védője ő lesz annak az állami és társadalmi rendnek, melyben látja, hogy boldogulása lehetséges. Oda kell ezért hatnunk, hogy a népet kiemeljük az anyagi romlás és erkölcsi slilyedés fertőjéből. Leghatalmasabb eszköz erre a hitelszövetkezetek alakítása, melyek népszerűvé tétele és elterjesztése leginkább a papoknak lehet feladata. Bennük bizik leginkább a nép, ők ennek tanácsadói, vigasztalói nyomoruságá- ben. Hivatásukkal nemcsak, hogy nem ellenkezik az ügynek élére állni, sőt joggal várhatja meg bárki tőlük, hogy ha hirdetik a a boldogulás módját, ha jóra, nemesre, erkölcsösségre serkentenek a templom falain belől: fáradozzanak azon eszközök meg- teremtésén az életben is, melyek által az említett célok elérhetők. Működésűkben karöltve kell haladniok a néptanítóval, kinek szintén feladata az élet számára hasznavehető derék embereket nevelni. Gidófalvy István dr. „A falusi felolvasások/ — Reflexió a „Zemplén* nov. 22-iki vezércikkére.*) —»A nap ide stova a Baktéritő felett fog ragyogni, ami azt jelenti, hogy tél lesz. Az embe rek egyik része ilyenkor nagyokat ásit: a másik betér zsidóvizre a korcsmába.« Sokan meg vadászni indulnak. A vadászotc kétlélék. Az egyik felkeresi a réteket, a halmokat, a hegyeket, ahol lomha köd ül; a másik az eszmék mezejét, ahol lomha emberek ülnek. Az egyik lefoséval, a másik irótollal lövi a vadat. Ne vegye tőlem sértésnek Szabó ur, ha, gondolkozván e becses lap 41. számiban irt vezércikke felett, a vadászok között ilyen párhuzamot vontam. Mert azt a törekvést, »hogy a műveltség hullámgyürüil minél szélesebbre toljuk:« teljes szivemből üdvözlöm; de hogy ennek esz közei a falusi felolvasások lennének, általában pedig, hogy ily felolvasások létesülhetnének, legalább mai viszonyaink között, azt mir nem tudom elképzelni. — Egy kis gondo kozás után igazat ad nekem Sz. ur, mert meglehetősen ismeri a falusi viszonyokat. A felolvasás, hogy célját érje, két tényezőt és számos mellékkörülményeket kiván. Az egyik tényező a felolvasók; a másik a hallgatók; a mellékkörülmények pedig azok a kívánalmak, a melyeknek hiányában a két té-, nyezö »fényeskedik.« Azok s köztük Sz. ur is, akik ez eszme kivitelét sürgetik, olyanformán járnak, mint járna az a hadügyminister, ki a legénységnek mind egyszimu bakkancsot csináltatna. Sz. ur egy boltban venné a városi, meg a falusi embei kalapját. Mindezekkel pedig csak azt akarom mondani: hogy amint a természetben, úgy a művelődésben sem lehet ugrás. A felolvasás, bármily népies legyen is az, bizonyos alapismereteket kiván. Ha p'. a tudomány egyes köreiből veszi tárgyát, azon az előadási formán tűi már csakugyan nem terjeszkedhetik, a me yen traktálja, teszem föl a Term. Tud. Közlöny a maga olvasóit. Az alaptudás hiányában pedig, bármily egyszerű legyen különben a stilus, mai iskoláztatásunk mellett, egy paraszt sem érti meg. Arra való azonban a részletes magyarázás, ami meg oda lyukadna ki, ahová a csabai tót magyarázata, aki a telegráfról ilyen prelekciót tartott: „Barátom, képzelj egy olyan kutyáb amelyiknek farka Szarvason, a feje Csabán van : ha Szarvason a farkára lépsz, Csabán ordítja el ma • gát.“ A tudomány istenasszonyának csábitó termetére katrincát akasztanánk és a tudománynak lenne két kasztja: egy paraszt és egy úri tudomány. De Sz. ur rámutat a mindennapi élet'e, az erkölcstanra stb. Kérem szeretettel, ha már az erkölcstanról is szó van, mireva'ók a templomok, ahol a lelkész folyton és folyton az erkölcstan mezején legelteti a maga nyáját. Ha a szószék, a maga nimbuszává1, nem képes hatni az erkölcsök finomodására: fog-e ez a tervezett felolvasás, amelyet Sz. ur oly lelkesen kifundált. Végül, bajos dolog akármelyik falusi papban, vagy tanítójában egy kész felolvasót látni. A felolvasásnak, ha már rátermett lenne is közönségünk, hogy ható erővel bírjon, alakban és •) Közlésével, rajtunk kívül állő okok miatt késtünk. Szerk. Folytatás a mellékleten. i—— Hideg és éhség! Kinek fogalomköre nem foglal magában titeket; szerencsés, de szánandó is, mert ritka esetben van tudatával annak, mi a könyörület. Oh prémes felöltői ne büszkélkedjél a hitvány rongy felett, juttass inkább telt zsebed tartalmá ból annak a kopott rongynak is. Szeszélyesen fordul a sors kereke. Te is a rongy közé juthatsz. Még azokat is becsülöm, kik javára mulatnak. Egyesületek és egyesek, ne feledkezzetek meg az éhezőkről és a didergőkről I ........ De hiszen még a nap beveti sugarát szegény lakom ablakán, még felső kabát nélkül is el lehet járni. Hanem nehány nap múlva beállít küszöbünkre a legmogorvább téli zúzmara. Becsukjuk az ablakokat. A kályha tüze fellobban, pattog a faszilánk, izzik a szén... . Szomorú dallamod nem udvarképes a mi derült világunkban, melyet el nem homályosit a korán beálló est. Ott a csillár fénye s a kedvesnek ennél is ragyogóbb szeme. Ott a kedély lo bogó lángja, mi mellett a szerelem rózsái csak oly szépen fakadoznak, akár a legköltoibb tavaszi nap sugarainál. A természet zordonsága nem zavarja meg hangulatomat, ha tapodom is az ut sarát, ha esernyőt is tartok az őszi eső ellen. 8&ndor.
