Zemplén, 1891. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1891-03-29 / 13. szám

Sátoralja-Ujhely, 1891. március 29 13. ss. Huszonkettedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁS Egész évre 6 frt. Félévre 3 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek eiak ismert kezektől fO' gadtatnak el. léitratoi nem adatna vissza. EgyeB szám ára 20 kr. A nyílttérien minden gar- mondsor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE (Megjeknik mludeu vasárnap.) HIBIETÉSI II] ; hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes szó ntán 1 kr. Azonfelül bélyeg so kr. Kiemelt diszbetük s kör­zettel ellátott hirdetmé­nyekért térmérték szerint minden D centiméter ntán 3 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtalik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. Népünk anyagias jellege. (Két cikk.) I. Mint zugó vihar vonul végig hazánk határain az a nehesztelö panasz, hogy né­pünk meggyalázta őseinek évszázados jel­legét. Azok az apák, kik a nagy világ za­jától visszavonultan, otthonias csendben éltek boldogan családjuknak s édes hazájuknak, ma nem találnák az ősi ház meleg tiizhe- lyénél a fiakat és unokákat. Nem, mert egy eddig hazánkban ismeretlen lelki kór, az anyagiasság lidérce, kisérti népünk közszel­lemét, s megszakgatva a szivekben a csa­lád és haza iránti kötelesség szent láncait, éles ostorcsapásokkal űzi ki hazájukból áldozatait, azok pedig lázas sietséggel ro­hannak előre a hontalanság sötét éjsza­kájába. És ez a keserű panasz, fájdalom, té­nyekben van igazolva. Mi, akik a nép között s azzal egy fedél alatt lakunk, naponta látjuk a lelki láz ama szikráit a szemekből fellövelleni, melyek túl a tengeren Amerika partjain hullanak alá. Naponta halljuk azokat az iz­galmas beszédeket, melyek mint valamely rögeszme által üldözött betegnek, ott lebeg­nek a kincsek hazájáról álmodozó népnek kincsszomjas ajkain. Szülék gyermekeiket, fiuk apáikat hagyják el, hogy anyagias vá­gyaiknak hódoljanak. S akik egyszer e járványos kór polip­karjainak rabságába jutottak: azok nem urai többé önmaguknak. Megittasodva az anyagi javakkal kecsegtető vágyak csábitó italától, kábultan dőlnek a remény ingatag sajkájába. Nincs oly édes bizalmas szó, oly forró köny, oly meleg ölelés, mely az ilyen kábultakat eszméletre ébresztené; nincs oly rémletes hir; éhség, betegség, koldusbot, döghalál, mely futásukban visszatartaná. Tegnap és ma, reggel és este szüntelen hangzik utcáinkon eme lesújtó szó: elmen­tek, kivándoroltak, itt hagyták a szülőföl­det, szeretteiket. T A S C A, Egy kis „pech.“ (Rajz.) — A ,Zemplén * * eredeti tárcája. — Örkényi Miklós báró mindössze csak három éve, hogy megnősült. Felesége francia születésű grófnő, a Raynand családból. Rangjához illően nagy házat tart. Télen Budapesten, Bécshen vagy Páris- ban él, a nyarat birtokain tölti. Van gyönyörű szép könyvtára, melynek kincseit azonban nem ösmeri s csak is arra használja, hogy kopóit trenni tozza a könyvszekrények között. Különben vadá­szok, lovászok, halászok stb. várnak parancsára. Neje, a méltóságos grófnő, részére is felolvasónő, társalgónő, komorna stb állanak rendelkezésre. Különben a báró a grófnővel és a grófnő a báróval nem sokat törődik. Egyik megy a maga utján, a másik is. És sajátságos, hogy ezek az utak rendszerint eltérők. Ha a nemes báró ma az operába óhajt menni, a méltóságos grófnő bizo­nyosan a nemzeti színházhoz fog befogatni. Ha a grófnő ma kikocsizni óhajt, a bárónak bizonyosan valami gyűlésbe kell sietnie, vagy pedig a feje fáj. Egyszóval nagyon könnyen nélkülözik egymást S midőn e rémes való tudata ónsuly- lyal nehezedik honszeretö lelkünkre, önkény­telenül is eme kérdésszerü sóhaj kél ajka­inkon : mi lehet valódi oka népünk oly nagy mértékben való elanyagiasodásának, mely- szerint megtagadva ősi jellegét, vándor­botot vesz kezébe, hogy a magyar hazánál jobb hazát keressen? Mélyreható kérdés ez, melynél komoly és megfontoló körültekintés igényeltetik, nehogy a nép lelkületét méltatlan váddal illessük. Hazánk népe, nyelvre való tekintet nélkül, megingathatatlan ragaszkodással vi­seltetik szülőföldje iránt. Nincs rá példa, hogy benszülött honfitársunk bármelyike is gyűlöletes ellenszenvet tanúsítana a haza iránt. Sőt inkább őszinte könyekkel áztatja a szent hantokat, midőn a válság pillana­tában, a bizonytalan jövő küszöbéről ama hosszú útra kél, melyen a kivándorlók nyomai látszanak. Nem hideg közöny, sem vak ösztön az, mely a tajtékos hullámok felé sajkát készít népünk számára, hanem az önfentartás kényszere és önfeláldozó hazaszeretet. A mai idők viszonyai óriási teherrel nehezülnek a nép vállaira. Állam, vármegye, község, egyház, társadalmi osztályok nagy igényekkel állanak velünk szemben. Aki az eke barázdáin szedegeti filléreit, tapasztalja, hogy az aratás javainak nem tulajdonosa, hanem csupán kezelője. Ezen szigorú anyagi helyzetre való tekintettel távol van tőlem minden kázhoz- tató gondolat ; mert tudva van, hogy a haladás világra szóló jelszava hazánkat is sorakozásra s tevékenységre sürgeti. De nem is lehet máskülönben. A közöny álmá­ban szendergőket a korszellem rohanó ke­rekei eltipornák!... E téren tehát nincs menekülés, nincs kitérés. Ellenkező gondo­latokkal valódi hazafi nem is foglalkozhat. De éppen azért, mivel- népünk a haza s társadalom fennálló követelményeinek a mai gazdasági s kereskedelmi viszonyok közt kifogástalanul meg nem felelhet : ön­és nem is féltékenykednek, sőt talán nem is szere­tik egymást. * Egy napon a következő apró hirdetés jelent meg az Egyetértésben: Előkelő férfi szoros ösraeretséget óhajt kötni egy szép és fiatal nővel. Levelek főpostára br. X. cimzendők. * Ugyanaznap a grófnő hintaszékében hátra­dőlve ült. Komornája hullámos aranyhaját fésülte, felolvasónője olvasta a napi lapokat s társalkodó nője segített neki nevetni egy-egy jól sikerült re- porter-ötleten, vagy kétségbeeséssel vegyes szá­nalmának adni kifejezést egy-egy öngyilkosságon. — Elég 1 szólt a grófnő Kleopatra méltósá­gával s a környezet abbahagyva foglalkozását, el­hagyta a termet, mindenki magával vivén a mes­terségét ; a komorna fésűit, púderes skatulyáit, a felolvasónö újságjait, a társalgónő a Leiion kutyát (valódi francia pincsi-vér) igyekezett kituszkolni, mert az úrnő aludni óhajt, nehogy elmulaszsza délelőtti sziesztáját. A báró pedig legmeghittebb inasának titkon ezeket mondta: — Holnapután elmégy a főpostára s br. X. cimen poste-restante levelet fogsz kérni. A mél­tóságos grófnőnek semmit sem szabad tudni a dologról 1 becsérzete arra ösztönzi, hogy találjon mó' dot anyagi ereje gyarapítására s ez által hazája és családja iránti kötelmei elhordoz- hatásának eszközlésére. És már ez az önbecsérzettel párosult izgalmas kedély állapot, mely nem retten vissza Amerika kőszénbányáinak fojtó legé­től, nem a vaskalapácsok nehéz ütéseitül, szerintem nem lehet más, mint az önfeltar- tás kényszere s önfeláldozó hazaszeretet. Mittevö legyen az, aki győzhetetlen aka­dályokra bukkanva kis gazdaságát napról- napra hanyatlani látja, midőn a helyi viszo­nyok nem nyújtanak számára segítséget, holott lelkülete s erkölcsi érzete oda irányul, hogy ne koldusa, hanem tényező fia legyen a hazának ?! És hogy Amerika sok magyar család­nak nyújt asztalára kenyeret, sokat meg~ szabadit a kétes jövő gyötrelmeitől, sokat segit jólétre, képesít vagyonszerzésre: azt tagadni nem lehet. Hogy a kivándorlók ásója mily bő anyagi forrást nyit az egyes családok s azokban a haza számára : leg­inkább a postai állomások számadoló jegy­zetei igazolják. Kicsi kis vidéki postahely pl. melyet e tekintetben említésbe hozhatnék, mind­össze 8 igénytelen község középpontja, s ki­vándorlói nem kevesebb, mint 71 ezer forinttal gyarapították a múlt évben e ne­hány község vagyonosodását. És ha számí­tásba veszszük a hazatérők zsebkészletét, amely szintén jelentékeny szokott lenni: minden egyes község előnyére bizton elő­írhatunk 10—-10 ezer forintot. Málczai. Felhívás Zemplén vármegye gazda-közönségéhez. Évről-évre sajnosán tapasztaljuk, hogy vár­megyénk területén — az általános gazdasági érde­kek és közjóiét hátrányára - az árpaárakban nagy különbségek mutatkoznak. A takarmányárpa átla­gos piaci ára métermázsánként 5—6 ft, mig ellenben sörárpáját Molnár Béla Gálszécsen ez év folyamán 10 forintért adta el. — Igenis! * Elmúlt a holnap s a holnapután délelőttje is lepergett az idő rokkáján. Az inas belépett a báró úr szobájába s egy egész nyaláb levelet tett ura elé. Aztán megfor­dult, s mint aki pontosan teljesítette kötelességét, elégedett mosolylyal távozott. A báró úr egytöl-egyig felbontogatta a nya­lábnyi levelet. Melyikre válaszoljon ? Ez igazán nagy kérdés. Mindegyikre csak nem válaszolhat és ha aztán épen arra nem találna válaszolni, ame­lyiknek az Írónője mind között a legszebb, az iga­zán boszantó volna. Ennek a papírja itt a legfi­nomabb, a legillatosabb. A többi mind színes (többnyire rózsaszínű) papíron ir, ez pedig tiszta fehéren. Igen, erre fog válaszolni. Leült és irt : Bájos ösmeretlen I Megmagyarázhatatlan sejtelem késztet arra, hogy az Egyetértésben közzétett apró hirdetésre érkezett levelek közül épen a kegyedére válaszoljak. Kérem, adjon módot, hogy meg- ösmerhessem. Szóval többet. Br. X. Az inas elvitte a levelet. Másnap a grófnő komornája ott settenkedett a főpostán s ugyancsak szaporán sietett hazafelé, miután a »restante1 postán egy levelet dugott fel­sője zsebébe. Mai Hzámiuilihoz egy ív mell éleiét van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom