Zemplén, 1890. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1890-04-27 / 17. szám

agg szülök s kis gyermekeké, csak hogy­megmutassák, hogy ök nem »gyávák.« Oh félreértett és félremagyarázott »bátorság! * Ha egy borbély- mesteremberrel talál­kozom s azt mondom neki »borotváljon meg« örömmel megcselekszi ; de hogy lo- vagiasnak tűnjem fel, rákiáltok az első szembe jövö úri emberre, ki esetleg keres­kedő, hogy »borotváljon meg,« akkor kö telessége engem provokálni s kötelessége elémbe állni és életét kockáztatni, mert ellenkező esetben brutálisan megkardlapoz- hatom, vagy megkorbácsolhatom. Ez aztán lovagiasság! Mondjuk ki őszintén és nyíltan, meg­untuk s megundorodtunk már régen a lova­giasság ilyképen való nyilatkozataitól, de nem volt erkölcsi bátorságunk szembe- szállani a társadalommal. S ime egy lova- gias fejedelem, kinek esze, de szive is van, felrázta a társadalmat, hogy roszul csele­kedett eddig, térjen magába, s ott is gon­doskodik a családról, a nőről és gyerme­kekről. Szinte nem akarták elhinni, hogy e rendelet kiadatott. Ez jellemzi a legjob­ban a társadalmat, ki még a bátorban is gyávaságot sejt. Pedig e rendelet tényleg megküldetett minden főbb katonai parancs­noknak ! Most meg a két évi katonai szolgá­lat eszméjével foglalkozik II. Vilmos s mondhatjuk, ha valaki, úgy ő képes meg- penditeni az általános lefegyverezés nagy eszméjét, mely szüségkép a világbékét fogja maga után vonni. A béke pedig első j feltétele annak, hogy a társadalom bizto- ' san előre fejlődjék és izmosodjék. Ezt érzi j mindenki s azért tekintünk mi is Nyugat j felé, mert ez a zseniális uralkodó szuny- nyadó érzelmeinket ébreszti fel és a fel­ébresztett eszméket megvalósítani képes. A magyar tudja, hogy békére van szüksége, hogy társadalma erősen fejlődjék a műve­lődés, civilizáció és humanitás felé. És Euró pának szüksége van arra, hogy a magyar társadalom erős és öntudatos legyen, mert Magyarország védőbástyája volt mindig a civilizációnak, és mert vármegyénk éjszaki részén a Kárpátokon tulnan-tul is egy oly társadalom kezdődik, milyet a római »bar­bár* -nak nevez! Székely Albert dr. Vármegyei ügyek. Sorozás. Varannón f. hó 17-én fejezték be a sorozást. Bevettek a hadsereghez 36. a honvéd­szakálu, kék kaftános török keleti flegmával töltögeti a szomjuhozóknak a vizet Az árkádok alján kőpadok s vízcsapok vannak, melyek mind­egyike alatt egy-egy török vesz láb- s más fürdőt, mielőtt belépne a mecsetbe, hogy lemosva magá­ról-avflág szenyny ét,--tisztán lépjen be Allah haj - tékába. A templomtól távolabb guggolnak hosszú sorban a pénzváltók üveg szekrényeik előtt, me­lyek alatt az arany- s ezüstpénz egész halmaza van felrakva, s telt markukban csörgetik a tallérokat, igy híva fel a figyelmet magukra. Szemben a vörös fezzek egész raktára, hol egy felforditott rézserpenyőhöz hasonló edényen vasalják s újítják meg az elhordott, megócskult vörös sipkákat. Itt egy borbély nyir gyakorlott kézzel, amott egy másik üti fel szabadon az utcán műhelyét s beret- vál ügyes kézzel, s hogy annál alaposabban le­szedhesse az arcról a legparányibb szőrrészleteket is, szappanos, piszkos ujjával benyúl az ily mani­pulációhoz hozzászokott áldozatnak a szájába. A gyalogjárón egymás mellett guggolva ülnek, mint ki­tömött mozdulatlan fantomok, hosszú, eziist-ősz szakálu komoly törökök, méltóságos tartásukban visszatükröződik ezredévek hatalmának büszke ön­tudata, élvezettel szürcsölve az előttük álló réz­edényből a fekete kávét, s eresztgetve a natgil bodor füstjét s morzsolva az olvasót, ezerszer is mételve Általinak nagy nevét, mely fölszáll s el- oszlik a légben, miként eloszlik s fölszáll az illa­tos füst. A tértől jobbra szűk, piszkos kígyózó utcák vezetnek a bazár felé, melynek szeméttel telt s láb- ficamitó kövezetén egy akrobatának is tisztességére váló ugrással kell haladni. Közben-közben teher­hordó összvérekkel s hamalokkal, juh- s kecske­nyájakkal találkozunk, melyek míg egyrészt az utca szemétjéből kiválogatják a nekiek valót zöld­séghez 8. a póttartalékhoz 12. összesen 56 embert. Az eredmény kitűnőnek mondható, mert az össze­irt 750 hadköteles közül 418 volt távol s igy csak 352 hadköteles állt mérték alá. A 418 távollévő hadköteles közül 370 Amerikában van. — A nagy- mihályi járásban most soroznak. Az Ínségeseknek pénzel való segítése egyelőre véget ért. Az újhelyi járás területén kiosztatott 943 ft, a szerencsiben : 900 ft, a bodrogköziben 1200 ft. Hegyi község Ínséggel küzdő lakosai ré­szére az ottani lelkész kezéhez 30 ft utalványozott. Jegyzőválasztás. A s.-a.-ujhely-vidéki kör­jegyzőválasztás Ujhelyben f. hó 25 én nagy érdek­lődés mellett ment végbe. Erős mérkőzés volt Tóth Ferenc helyettesitett- és Schuszter Kálmán oki. jegyző között; az eredmény szerint utóbb nevezett 5 szótöbbséggel lett nyertes. Tóth Ferenc pártja a választás ellen óvással élt. Figyelmeztetés. A halászati jog bejelentésére kitűzött határidő f. hó 30-án lejár. Igyekezzenek tehát úgy a magánosok, mint jogi személyek, ha eddig még nem tették volna, halászati jogosult­ságaikat e határnapig a vármegye alispánjához beje­lenteni, mert ellenkező esetben a jogosultság átszáll a községre, mint erkölcsi testületre. Vásárnap-áthelyezés. A kereskedelmi minister Lelesz községnek megengedte, hogy a május ha­vában tartani szokott országos vásárt, kivételesen f. hó 28-án megtarthatja. A mező-laborczi vámoshidnál szükségelt vám­ház felépítését a vármegye alispánja elrendelte. Levelezés. Kassa, 1890. ápr. 25. — Az orosz énekesek. — Csak néhány szót az orosz daltársulatról. Megérdemelnék ugyan, hogy sokat Írjak róluk, de az én toliam gyönge arra. Megtették azt helyet­tem mások. Levelem csak pár egyéni benyomást kíván visszatükrözni, csak néhány érdekességet elmondani az országszerte ismert, de Ujhelyben még meg nem fordult orosz énekesekről. Nagyot dobbant szivem arra a hírre, hogy az oroszok (már t. i. az énekesek) Kassát is útba ejtik. Régóta különös érdeklődéssel, merem mon­dani vonzalommal vagyok az oroszok iránt. Ne tessék félreérteni. Nem politikáról beszélek, hanem arról a nagy és eredeti orosz irodalomról, mely ellenállhatatlan varázsával egy csapásra hódította meg a müveit Európát. A melyik nemzetnek ilyen j hatalmas költészete yan, annak dalai sem állhat­nak hátrább. így gondolkodtam és mondhatom : nem csalódtam. De nem is csalódhatott senki, a ki ápril 22-én ott volt a kassai színházban. A Szlavianszkij Agrenev társulata nem csak azért érdekes, mert orosz speciálitás, hanem mert e mellett bámulatosan összetanult, a szó igazi ér­telmében vett művészi kórus. A társaság ura s a kar vezetője Szlaviaszkij-Agrenev Dimitri, igen szimpatikus férfi. Régi orosz nemes családból szár­mazik és nagy birtojca van Tverjben, hol állandóan ség, narancshéj s más egyéb hulladékokat, más­részt azonnal fris, hamisítatlan tejjel szolgálnak. Majd a sárga-szürkeszőrü s farkasokhoz hasonló kutyák százait kell kikerülnünk, melyek az utca közepén rakásonkint perecbe fonódva íekíisznek, vagy a kidobott szemétgarmadákon rögtönöznek maguknak puha fekvőhelyet s családi jeleneteket. Ezek személye szent és sérthetetlen. E névtelen s gazdátlan, az utca kövezetén született s utcán lakó polgárai a nagy török fővárosnak egy külön s a leghasznosabb kasztot képezik. Mi lenne ezek nél­kül ! Ezek Konstantinápoly jótékony baktériumai, ezeknek köszönhetik, hogy örökös járványok nem pusztítanak az anélkül is bűzös levegőben, s az, ki tudja, ösmeri a fontos szerepet, melyet e kutya­had betölt, óvakodni fog a nyugodtan fekvőt egy lábrugással szendergésében háborgatni, ha mind­járt ezernek is kell egy sétájában kitérni. Minden városrésznek, minden utcának megvan a maga kutyacsoportja, s jaj annak, melyet kíván­csisága egy más városrészbe, vagy más utcába visz. A nagy sebhelyek, melyekkel kirándulásukból visz- szatérnek, mutatják, mily szigorúan büntetik a ha­társértést, s mily komolyan őrködnek az enyém- s tied fölött. Nappal lomhán feküsznek, de ha jön az est, akkor megélénkülnek s lesik az ajtók s ablakok és kapuk nyílását, honnan kosárszamra dobálják a szemetet a kövezetre, s az ezer, meg ezer mészáros-boltot, honnan a megbüzhödt ürü- hust, mely már piláfnak sem alkalmas, lökik az utcára, vagy az esetleg arra járóra. Ilyenkor aztán megrohannak egy-egy szemétrakást s kezdődik az osztozkodás, mely eltart éjfélutánig, oly éktelen ugatás, vonitás s orditás kíséretében, hogy lehe­tetlenné válik az alvás, vagy kit a fáradtság elnyo­mott, biztosan rémes, borzalmas álmokat álmodik. Talán hogy felkéltek sírjaikból a janicsárok s véres lakik. Tenor hangja nem nagy, nem is valami iskolázott, de lágy, kellemes és szivhezszóló. Fő- kitünösége a deklamáló előadásmódban, a kifejező arcjátékban, a finom, diszkrét taglejtésben van. Szinte meg tudja velünk értetni a dalok orosz szövegét. Főkép a Kányafa éneklésénél tűnt ez ki, melynek enyelgő, pajzán hangját könnyed vállvonogatással rendkívül híven jellemezte fele­sége, Hrisztoforona Olga, a társulat lelke. O iro gáttá át harmonikus karokra a már világszerte hires orosz dalokat. Arcán a hajdani szépség nyomai látszanak. A társaság szemefénye azonban Nádja kisasszony, kit újabb kalandjai csak annál érdekesebbé tesznek. Gyémánttüzü szemei, eper­ajkai alkalmasint mélyen vésődtek be sok magyar ifjú szivébe. Az Agrenev-család egészben véve úgy érdekesség, mint intelligencia és ruházat tekin­tetében messze kiválik a társulat többi tagjai közül A többi énekesek javarészt a nép köréből váltak ki (mit egyik kassai lap eléggé naiv módon csaknem hibául rótt fel). Úgy hisszük, részben a Szlavianszkij muzsikjai, ki iránt feltétlen hódolattal vannak. (A függöny legördültével, igy hallottuk, megannyian megcsókolták vezetőjük kezét). A nők jóformán alig ütnek el egymástól; arcuk első pil­lanatra elárulja a szláv típust. Semmiesetre sem olyan szépek, mint azt egyik másik fővárosi lap hiresztelte. A férfiaknak van egy közös jellemvo­násuk : bánatos melankólia ül mindegyik arcán. Egyébként jobbára javakorabeli, magas, szőke le­gények, de akad köztük pár aprótermetü, kalmuk- tipus is. Ruházatuk a nemzeti diszviselet: a nőknél a rózsaszín vagy kék szarafán, fejükön a magas, aranyhímzésű párta; a férfiaknál az ősi magyarra emlékeztető, sujtásos, gazdagon díszített kaftán. Az apró, szőke gyermekek (van vagy harminc) hosszú, fehér apródöltözetet viselnek. íme, nagyjából az orosz daltársulat külső képe. Eredeti, uj, meglepő rajtuk minden. Ilyenek dalaik is. Képzett zeneértő kellene ahhoz, hogy énekük művészi értékét kellőképen mérlegelje. Mi, laikusok, csak azt érezzük, hogy ezek a bánatos szláv dalok még soká el nem múló benyomást gyakorolnak szivünkre és hogy az a nemzet, mely • nek ilyen dalai vannak, mélyen érez és nagyon szén ved. Van nótáik közt egy-kettő, melyet mélabús hangulatával örökre szivünkbe zárunk. Ilyen leg­kivált az Ej uchnem (Hej rajta!). A hajóvontatásra ítélt rabok éneklik ezt a Volga folyón. Szinte lát­juk a szerencsétlen elitélteket, amint hajójuk a folyam sik tükrén mindinkább távolodik ; bánatos daluk, mely szinte összeszoritja szivünket, mind halkabban hangzik felénk, mig végre elhal a mész- szeségben. Ez a panaszos ének s az a művészet, melylyel az Ej uchnemet az orosz kar, főként pedig maga Szlavianszkij énekelte, örökre felejthetetlen marad előttünk. Nem modhatnók, hogy a kar tagjai egy­aránt képzett művészek, sőt megváltjuk, hogy hangjukon néha valami természetes durvaság lát­szik meg; de együttes előadásuk bámulatrakeltő. Mintha együttérezne, egyszerre gondolkodnék ez az ötven ember, olyan fegyelmezett, összevágó, olyan finom minden árnyalatában énekük. Kétség­telen azonban, hogy az énekesek egyenként is nem képzett bár, de összeválogatott széphangu férfiak; tenórjuk férfias, basszusuk pedig szinte hihetetlenül mély. Folytaás a tmellékleten. tusa folyik Konstantinápoly utcáin, mely harcba, mint-ágyuk bömbölése vegyül az éjjeli őr vas­dorongjának tompa ütése az utca kövezetére, mely megreszketteti a ház falát, s ki ilymódon ad ébren­létéről jelt, igy folytatva azt utcáról-utcára haj­nalig, mely rendőri szerepben osztozkodnak a ku­tyák, melyek minden gyanús alakra figyelmeztetik, s különösen a Stambulban éjjel botorkáló gyaurt komoly védelemre késztetik. Reggelre aztán, hála a kutyák szorgalmának s a kecskék s juhok éhsé­gének, s a koldusok beható kutatásának, kik vá- lukon lévő puttonszerii kosárba szedik a még fel­használható s a kutyáknak sem kellő maradvá­nyokat, a szemet nagyrésze elpusztul, a többi — az ott marad, hisz a járó-kelők cipőinek is kell, hogy jusson szerep — ezt igy kívánja a munkafelosztás. S még azt mondják, ha nálunk valami na­gyot akarnak mondani — valódi ázsiai állapot. Bizony kár lesz az ázsiai állapotot annyira deg­radálni ; inkább hozzuk be nálunk is a »Zemplén fekete táblája« helyett a kutya-rendszert, s utcáink tisztábbak lesznek, mint a mostani rendszertelenség mellett. E kutyákat majd nem kell a városi orvos s rendőrbiztos kötelességére figyelmeztetni, elvégzik azt híven, lelkiösmeretesen, fizetés nél­kül, s nem lesz majd minden udvar s majdnem minden utca egy-egy szemétdomb, melyet csak a jótékony eső tisztit meg, s mely európai állapo­ton még a török is megbotránkoznék — ha Kon­stantinápolyban látná. Minél tovább hatolunk a kacskaringós utcák útvesztőjében, annál élénkebb a forgalom, mindig több s több a bolt, nagyobb számú vásárlóval ta­lálkozunk, végre előttünk a nagy bazár Bőjük Tscharschi. H B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom