Zemplén, 1889. július-december (20. évfolyam, 27-50. szám)
1889-11-10 / 45. szám
a vörheny esetei szaporodtak, 64 betegedés közül 5 halállal végződött. V.- Csemernyén szintén mutatkozik a vörheny. Hártyás torokgyík és a difteritisz áldozatokat követelt. Élelmiszerek 55 esetben képezték vizsgálat tárgyát. Azután részletesen ösmer- tette az alispán intézkedéseit, melyek a belügy- minister által megkövetelt irányban s a köz- egészségügy javítása céljából legközelebb tétet tek; nevezetesen a halott-kémekről kimutatások kivántattak be a föszolgabiráktól. A dajkaságra adott csecsemők összeírása járásonként elrendel tetétt s azok ápoltatása szabályrendeletileg fog biztosíttatni. Ujhelyben az ivóviz-hiány orvoslására múlhatatlan szükség lévén: eziránt kimeritő jelentéstételre hivatott föl a járási főszolgabíró. Intézkedés történt az iránt, hogy S. a. Ujhelyben a Rákóczi utcán végignyuló s roszúl födött csatorna célirányosan kiépíttessék ; hogy az e.-bényei fürdő a modern igényeknek megfelelővé tétessék. A tokaji dógtér áthelyezése a főszolgabírónak kötelességei közzé soroztatott. A Techna, Tussá és Hoór községek környékén elterülő posványok lecsapoltatása iránt a járás főszolgabirája megfelelőleg utasitta- tott. A terebesi gyógyszertár kútja trágyadomb tőszomszédságában lévén: e tűrhetetlen helyzet megszüntetése elrendeltetett. Az újhelyi közkórház igazgatósága és választmánya utasittatott, hogy építkezési terveit a vármegyéhez haladéktalanul terjeszsze föl. Kir. ügyész jelentette, hogy októberben a rablétszám 247 volt, ebben az elitéltek száma 190. Élelmezés ellen panasz nem hallatszott, a közegészségi viszonyok kielégitők. Nemes, kir. tanácsos, tanfelügyelő örömmel jelenthette, hogy az iparos-tanulók oktatásügye, végre-valahára Gálszécsen is felkaroltatok s ma már a vármegyének minden nagyobb községben a mesterinasok oskoláztatása napirenden van. N.-Mi- hályban ugyanerre a célra egy külön iskola terem rendeztetett be. Dobokay Kálmán, kir. p. ü. igazgató-helyettes jelentette, hogy az állami adók befizetésében, a múlt évhez viszonyítva, igen nagy visszaesés mutatkozik; ugyanis az elmúlt október hó folyamán bejött állami egyenes adó: 91,172 ft 911/2 kr. viszonylagosan kevesebb: 52>423. fttal; hadmentességi dij befolyt: 3293 ft 17 kr — kevesebb 5821 ittál. Becske B. kir. pénzügyigazgató Homon- nán a regále jogosultság kártalanítása ügyében tárgyal s a múlt hónapban 85 községgel végzett. Hönsch Dezső, kir. mérnök, havi jelentéséből folemlitjtjűk, hogy köziek, akadály elő nem fordult, az államutak jó karban vannak, a fedőanyag kiszállíttatott, átvétetett s beágyazása most teljesítetik. Az utrendőri szabályzat szigorú alkalmazás és miheztartás végett a »Zemplén« hiv. részében közzététetni rendeltettek Alispán szóbelileg előterjesztette, hogy a m.-izsépi határban a vaddisznók falka-számra jelentkeznek s a hozzáérkezett hivatalos jelentések szerint a mezei gazdaságokban tetemes károkat okoznak, amiért is szükség van arra, hogy a kártevő vadak elpusztítása végett hivatalos vadászat rendeltessék. A hivatalos vadászat elrendelésével az elnökség, — a további teendőkkel pedig Nemthy főszolgabíró bízatott meg. Végezetül fölemlítjük, hogy Csizmár György és Bodnár György hadköteles egyéneknek a kivételes nősülési engedelem megadatni határoztatott. Ezek során a tanácskozás délután 1 órakor végződött, Vármegyei ügyek. Vármegyei bizottsági tagok választása. Azon választott bizottsági tagok helyei, kiknek megbízatása ez év végével lejár, vármegyénk területén folyó hó 6-án töltettek be. A f. é. decemberi általános tisztujitásnál az újonnan megválasztott biz. tagok az 1886. XXI. t. c. 83. §-a értelmében már szavazati joggal bírnak. A választások eredménye a beérkezett jelentések időrendjében következő • a velejtei vál. kerületben megválasztattak : Mari- kovszky Pál dr., Pollák Lajos, Dinnyés Kálmán; a a n.-kövesdi v. k. Bányász Ödön; az újhelyi v. k. Balogh Károly, Zlinszky József, Hlavathy Elek, Friedliber Albert; a n.-géresi v. k. Löcherer Lő rinc dr., Somogyi Bertalan; a nagy mihályi v. k. Ihnátkó János, Szladek József', a s.-pataki I. v. k. Vay István, Pavletics Gyula, Szabó Zsigmond, ifj., Tatár Lajos; a szőlőskei v. k. Somossy Imre; a czékei v. k. Bacskay Antal; a tolcsvai v, k. Haj- duczky József. Szlávy Alajos, Tóth Elek dr- ; a b.- olaszi v. k. Csapó József, Kárpáti Péter; a b.-keresztúri v. k. Pékáry János, Brett Gyula ; Homon- nán Haraszthy Miklós; a n.- kemenczei v. k. Rády György, Hoyos Sándor gf., Kelemen Kálmán, Géczy István; udvai v. k. Mándy István, Thomán Dávid dr., Madarassy Béla ; a góröginyei v. k. Algyay István, Blanár József, Haraszthy István ; a m. labor czi v, k. Homicskó Pál és Goocs József; a tarczali v. k. Gecsei Péter, Zimán Kálmán, Szabó Lajos; a girincsi v. k. Mezőssy Gusztáv, Soltész Endre; a berzéki v. k. Friedman Mózes; a mádi v. k. Hubay Miklós, Török Levente, Pataky Alajos ;’] a gálszécsi v. k. Görgey Gyula, Debreczenyi Ferenct Spilenberg József; a harkányi v. k. Romáo Ferenc, Hegedűs János, Zákány Gusztáv; a gesztelyi v. k- Hosszufalussy Miklós, Potoczky Kálmán, Pethő Dá niel ifi., Farkas János , a leleszi v. k. Boócz Aurél, Antalóczy Imre, Loy János; a monoki v. k. Kerekes János, Zeiszler József, Bleier Sándor; a tályai v. k. Enyiczkey Gábor, Szabó József, Szír may István, Győri István; a n.-dobrai v. k. Urbán István, Hrabovszky Géza ; a tokaji v. k. Fiizesséry Ödön, Székely Károly, Fried Lajos dr., Roskovics János ; a berettői v. k. Szirmay Balamér; a but- kai v. k. Thuránszky Ferenc, Haidinger István; a s.-pataki II. v. k. Kun Zoltán dr , Turiá* Gábor; a n. polenai v. k, Bihary Emánuel, Petrasovics Miklós ; a perbenyiki v. k. Diószeghy Pál, Szépkuthy Gyula; a rákóczi v. k. Kollonay Tamás, Meskó Ábris ; a lasztoméri v. k. Füzesséry Gyula, Újlaki János, Szoták István ; az agárdi v. k. Hidegkövy Elek, Kiss Károly, Biringer Nrtur, a pazdicsi v. k. Raisz Gedeon dr. ; az ondi v. k. Matolay Béla, Szignarovics János ; a terebesi v. k. Szaxun József Szladek Károly. Az alsó-hrabóczi vál. kerü letben a választás közbejött akadályok miatt meghiúsult. (Vége köv.) Hírek a nagyvilágból. Európa hadseregei. Az »Armeeblatt« közli Európa nagyobb hadseregeinek béke- és hadilétszámát. Oroszország hadi ereje: békében 838,000 ember, 3876 ágyúval, háborúban 3,800,000 ember; Francziaországé: békeidőben 514,600 ember 2236 ágyúval, háburuban 1,887,000 ember ; Németországé'. békében 488,000 ember 2040 ágyúval, háborúban 2,860,000 ember; Magyarország és Ausztriáé', békében 310,000 ember 1741 ágyúval, háborúban 2,429,000 ember; Olaszországé', békében 266,600 ember 1200 ágyúval, háborúban 1.194.000 • Nagy-Britániáé: (Indiával együtt) békékében 221,000 ember és 1400 ágyú, háborúban 811.000 ember; Törökországé', békében 188,000 ember és 1188 ágyú, háborúban 500,000; Spanyolországé: békében 131,000 ember, háborúban 869,300 ember; Dáináé: békében 42,000 ember, háborúban 60,000; Románia hadiereje: 140,000 ember 370 agyúval, Szerbiáé: 80,000 ember 264 ágyúval; Svájczé: 201,000 ember. Eszakamerika békében 25,000 emberből álló hadsereget tart. Oroszországban a békelétszám az összes lakosság 0.8 százalékát teszi, Franciaországbau 1.2 százalékát, Németországyban l, a magyar-osztrák monarchiában 0.9 százalékát. A világkiállítást Párisban f. hó 6 án ünne- piesen befejezték. Érdekes tudni, hogy a látogatók összes száma 30 millióra rúg. Ebből az óriási számból, milyennel világkiállítás még nem dicsekedhetik, az Eiffel-toronyban fenjárt fizető látogatókra két millió jut. Már a kiállításnak féléves ideje alatt kifizette magát ez a vaskolosszus, a világ nyolcadik csodája, mely 7,300,000 frankba került. A tornyot a kiállítás bezárása után is minden este kivilágítják és a 115 méternyi magasságban lévő második emeletet léggyógyitó- intézetnek fogják berendezni. Váratlan nagy eredmény az is, hogy a kiállítás 8,000,000 írank tiszta jövedelmet hozott. Vilmos császár Konstantinápolyból jövet osztrák területen, valószínűleg Innsbruckban, találkozni fog Ferenc József királylyal. Hírek az országból. Őfelsége a király főhadsegéde kíséretében f. hó 5-én hosszabb itt maradás szándékával Bécs- ből Gödöllőre érkezett. Holnap d e. 10 órakor Budapesten legfelsőbb kihallgatást fog adni. A piskihidi honvédemlék leleplezése f. hó 3 án volt. Az ünnepségen Hunyad vármegye értelmiségének szine-java vett részt. A kilenc méter magas emlékoszlop azon a dombon áll, ahonnan Bem tábornok 1849, febr. 9-én vívott fényes győzelmekor irányozta félelmetes ágyúit az ellenségre. A zóna hatása Az uj személy tarifa behozatala óta aug. szept. és október hónapokban két millióval több személy utazott, mint a múlt évnek ugyanezen szakában. Irányi Dániel, a függetlenségi és 48-as párt vezére, a képviselőháznak f. hó 6-án tartott ülésén terjesztette elő vádinditványát, melyben Fehérváry br. honv. minisztert a magyar nemzeti zászló törvényes jogainak kisebbítése miatt bíróság elé idéztetni kérte. A ház 173 többséggel kimondotta, hogy nem kívánja tárgyalni Irányi indítványát. Különfélék. (Személyi hírek.). Főispán Öméltósága f. hó 8-án reggel Budapestre utazott. —Az újhelyi 10-ik honvéd féldandár 3. zászlóaljának parancsnokságával ideglenesen Dekker János, honv. százados biza tott meg. ki állomását elfoglalandó, e napokban Ujhelybe érkezett. — Zalay István, a mádi vál. kér, orsz. képviselője, vmegyei közéletünknek egyik kiváló alakja, mint részvéttel értesülünk, súlyos beteg, annyira, hogy a legroszabb fordulattól lehet tartani. (Esküvők ) Hetei Bakó Ferenc lovag, földbirtokos és tartalékos hadnagy, tegnap vezette oltárhoz a tapoly-izsépi templomban aggteleki Buja- novics Frigyes leányát — Etelkát. — Bárczy Béla, újhelyi fiatal kereskedő, f. hó 5-én vezette oltárhoz a rk. plébánia templomban Csernyiczky Mihály vendéglős kedves szép leányát, Annát. A lakadal- mi estén nagy és díszes, lukulusi módon ellátott vendégsereg gyűlt egybe az örömszülék házánál és mulatott, táncolt hajnalig, -- Szöllösi Sándor, újhelyi előnyösen ismert üveg- és porcellán kereskedő, ma esküszik örökhüséget Sípos Margit kisasszonynak Szolnokon. (Filokszéra ügy.) Ujhelyben f. hó 7 én a vármegyeháza kis termében, szőlőbirtokosaink nagyszámú részvétele mellett Horváth Géza dr. a filokszéra kísérleti állomás főnöke, a szénkénege- zésröl, mint a filokszéra pusztításával szemben egyedül létező mentségről közérdekű előadást tartott, melyet aztán a Nyomárkay-féle hecskei szőlőben gyakorlatilag is bemutatott. Az előadás sikere gyanánt említhetjük meg, hogy a szénkéne- zés foganatosítására szőlőbirtokosaink közül számosán elöjegyeztették magukat. A szénkénegezési eljárást ilyen módon a kér, filokszéra felügyelők a vármegye több szőlőtermő helyén is bemutatják. Nevezetesen: Lehóczky József k. f. f. e hó 11. 12. és 13-án Toronyén Viczmándy Ödön, Mátyásházán Löcherer Andor, Ujhelyben Nyomárkay Ödön dr. szőlőiben; Máriássy Sándor ff. 14. 15-én S Patakon a Kollegium, 18 19. 20-án O.-Liszkán Curazza Károly, 21. 22. 23-án Tolcsván Nagy Barna, n. 12. 13-án B.-Keresztur és Szegiben Dienes István, 18. 19. 20-án Zomboron id. Vályi István szőlőiben ; Tuss Antal ff 21. 22. 23-án L.-Bényén Zalay ^István, 9. ii' 12-én Tályán Kovácsy Gábor és végtére i6-án Tarczalon és Tokajban a vincellérképezö-intézetben és a királyi szőlőkben. (Kitüntetés) Róth Bernáth, s. a.-ujhelyi lakos és szőlőbirtokos kiváló minőségű asszuborával a párisi világkiállításon kitüntetést nyert. (Az időjárás) e héten általában enyhe volt. Az ősziek mindenfelé dúsan keltek és szépen fejlődnek. A szőlősgazdák jó hasznát veszik a hom- litásra, illetve a szénkénegezésre és ültetésre nagyon alkalmas időnek. (Országos vásár.) A múlt hétfőn tartott újhelyi országos vásárnak pompás szép idő kedvezett. Nyüzsgött is a vásártéren egész nap óriási nagy közönség. Dacára annak, hogy baromvásár nem volt, az adás-vételi érdeklődés minden irányban élénken nyilvánult. (Körjegyzői helyettesítés.) Az újhelyi j. főszolgabirája Panczner Gyula, ladmaczi h. körjegyzőt állásától fölmentette és oda Vajda János Tokaj városi volt aljegyzőt helyettesítette. (Temető-ügy.) Az újhelyi szefárd zsidók külön temető nyitási ügyében a vm. közigazgatási bizottsága, mint harmadfokú hatóság elutasító határozatot hozott. Folyamodók kérelmére a belügy- minister ezen ügyet felülvizsgálván, a hozott határozatott megsemmisítette, és a közig, bizottságot újabb határozathozatalára utasította. (Egy kedves földink) Balogh Gizella k. a. színpadi sikeréről ad hirt f. hó 3-iki számában a Budapesti Hírlap. Kevésbe múlt, írja, hogy a suhanc előadása nov. 4-én este a népszínházban el nem maradt. Ugyanis Eliz személyesitője hirtelen megbetegedett. Az igazgatóság kisegítőért a vidékre telegrafált, de hiába. Zavarából az utolsó pillanatban Balogh Gizella k. a. segítette ki, aki a kórus névtelen gárdájából lépett elő, hogy a primadonna-föladatra vállalkozzék. A kockázatos kísérlet nem ütött ki balul, A közönség szivesen méltányolta az első önálló, bátor lépést és tapsaival buzdította Balogh Gizellát, ki egy év óta, mint színész-növendék a népszínházi énekkarban szoktatja magát a színpad levegőjéhez. — A tapso- lókhoz mi is szivesen csatlakozunk ! (Halálozás) Miskolczy Pál czigándi ref. lelkész f. év október 30-án meghalt. A 70 évet élt lelkészt az általános tisztelet és szeretet környezte s halála nagyon széles körben, különösen hívei körében, a kiknek hosszú éveken keresztül nemes- szivü, buzgó lelki pásztoruk volt, igazi és mély részvétet keltett. Fiatalabb éveiben az irodalom terén is buzgóan és hivatottsággal működött. A negyvenes években tűnt fel, mint azon kornak egyik legtehetségesebb fiatal költője. Tompával jóbaráti viszony köté akkor össze. A viszonyok úgy hozták magukkal, hogy a nyilvánosság előtt a forradalom alatt jó darab időre elhallgatott. Múzsájával nem szakított azonban, hanem ezután irt költeményei csaknem kizárólag vallási és erkölcsi eszmékkel foglalkoztak. A Boruth Elemér által szerkesztett »Zempléni Lapok«, később a , Zemplén« is közölt tőle számos szép költeményt. Irodalmi munkásságának fősulya azonban egyházi beszédeire esik, melyek több kötetre fognak terjedni, ha sajtó alá rendeztetnek. Temetése nagy részvét mellett folyó hó i-én ment végbe. Nyugodjék békével! (Cukorgyár.) A szerencsi cukorgyárnál, mely óriás arányai dacára mondhatni készen van, jelenben a beszállított répa elvermelésevel foglalkoznak. A gyár próbamüködését mint halljuk, f. hó