Zemplén, 1889. július-december (20. évfolyam, 27-50. szám)
1889-09-15 / 37. szám
Behyna Testvérek, S.-a.-Ujhely. Keil Alajos-féle r 7—io PADLQZAT-FENYMAZ (Glasur) Bécsből legkitűnőbb mázoló-szer puha padló számára, inagypalack ára ft 1.35 kr— I kis palack ára 68kr Viaszk-kenöcs legjobb és legegyszerűbb beeresztő-szer kemény padló számára, i köcsög ára 60 kr., mindenkor kapható: Behyna Testvéreknél, S.-a.-Ujhely. wmwwwwma Van szerencsém a n. é. közönség becses jjfigyelmét a hírneves valódi Jakobovics Ármin az „Első Zemplénmegyei honi bútor-csarnok" tulajdonosa. S.-a.-Ujhelyt, főtér (Matyasovszky-féle ház) fióküzlet Kassán a „vörös kereszthez“ ajánlja a magas uraságoknak és a n. é. közönségnek, akik bútort vásárolni szándékoznak és jutányos árak mellett lelkiismeretes kiszolgáltatásban akarnak részesülni, 5 teremben nagyszerűen berendezett bútorgyári telepét meglátogatni és a legcsekélyebb vásárlásnál is meggyőződést szerezni, hogy minden versenyt fölülmúló olcsó árak mellett szilárd gyártmányt korszerű, ízléses kivitelben csakis Sátoralja-Ujhelyben, ilynemű egyedül létező BŰTORTERMEIMBEN 1 szerezhetik be. Elsőrendű szakiparosaim közreműködéseivel azon kellemes helyzetben vagyok, hogy nálam mindennemű kitűnő asztalos- és kárpitos-bútorok valamint fantasie- és dísz-bútor S legelegánsabban teljesen felszerelt urasági szalon-, boudoir , ebédlő- és fogadótermek részére a most divatozó fanemekben és a legújabb alakban; nemkülönben szalongarniturák különféle szövetekkel, díszesen kárpitozva, meglepő választékban és oly külömböző jutányos árak mellett készletben találhatók, hogy bevásárlását mindenki igényeinek megfelelően teljes megelégedésére a legolcsóbb gyári árban szerezheti be. Továbbá ajánlom még dúsan felszerelt tükör- és képraktáramat, valamint minden nagyságú 3soporsóI:ncLa,t, a legjutányosabb árak mellett. A n. é. közönség becses pártfogását és számos látogatást kérve, maradtam kiváló tisztelettel £akobovics (Ármin, krakkói cserépkályhákra felhívni és azokat újból ajánlani ; kiemelni továbbá azt, hogy ezen isméit kályhák elterjedése legvilágosabban tanúskodik az anyag jóságáról, szakértelmű felállításról ; mert daczára annak, hogy ezen kályhák utóbbi években több oldalról utánoztatnak, mégsem ért fel eddigelé azoknak egyike sem azon előnyökre, melyeket ezen fűtök ^ czélirányos szerkezet, tartósság, tűzianyag ^ megtakarítás, díszes és Ízletes kivitel által ^ méltán kiérdemeltek. áj* Becses megrendelését kérem t. ez. Rei- ^ chard M. és fia vagy Behyna testvér urakhoz S -a Ujhelyt, vagy hozzám beküldeni. Linkesch Samu özv. vasüzlet Eperjesen. 20—30 Képes árjegyzék kívánatra bérmentve küldetik. A legkitűnőbb szer 12-15 MINDEN ROVAR EI1Z1EN Meglepő erejével annyira hat és oly gyorsan s biztosan irtja ki a kártékony rovarokat, hogy azoknak többé semmi nyomuk nem marad. gBF" Különösen figyélembe veendő: hogy szabadon lezárt papírban kimért por sohasem (Zacher l-k ül ön le g e s s é g.‘ Csak eredeti üveg s valódi minőségben és legolcsóbban kapható ; S -a.-Ujhelyben : Szentgyörgyi Vilmos, Sárospatakon : Pavletits Györgynél. Zlinszky József, Kincsessy Péter, Rei- Tokajon Reiner D. gyógytárában. chard testv., Deutsch József fia, Weiss Nagy-Millálvlian : MarmOrstein Simon Zsigmond, Behyna testvérek és Cs. Bu- és Glück Mórnál, day Ákosnál. iSzerencsen: Rochlitz Rezsőnél. Homonnán: Pápay Pál és Szekerek Amb-jTarCzalon : Lazary Gyulánál. rusná1' Fő-rak tár: J. ZACHEHL, Wien I. Goldschmiedgasse 2. 813/1889. szám. Árlejtési hirdetmény. A nagyméltóságu m. kir. pénzügyministerium 1889. évi augusztus hó 18-án 50772. sz. rendeletével a tokaji nagy-tiszai hid és jégtörőinek valamint az i. 2. 3. 5. 6. és 8. számú ártéri hidaknak nem különben az ut korlátnak helyreállítását tizenkilencz- ezerötszáznyolczvanhét (19587) frt 52 kr. erejéig engedélyezte, mely munkálatok foganatosításának biztosítása czéljából 1889. szeptember hó 26-án d. e. 10 órakor az alulirt folyammérnöki hivatal helyiségében szóbeli árlejtés fog tartatni, melynél a szóbeli tárgyalás megkezdéséig szabályszerű zárt Írásbeli ajánlatok is elfogadtatnak. Versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy a szóbeli árlejtéshez a fenti összeg 5°/u-nak megfelelő bánatpénzzel ellátva megjelenni, vagy pedig ugyan ilyen mennyiségű bánatpénzt tartalmazó, zárt ajánlataikat a kitűzött nap délelőtti 10 óráig az alulirt folyaminér- nökséghez benyújtani szíveskedjenek. Utó vagy távirati ajánlatok nem vétetnek figyelembe. A szóban forgó munkálatokra vonatkozó műszaki művelet úgy az általános valamint a részletes feltételek az ó-budai m. kir. jószágigazgatóságnál Budapest III. kerület főtér, valamint alulírott m. kir. folyamtnérnöki hivatalnál tekinthetők meg. Tokaj, 1889. szeptember hó 12. M. kir. folyammérnöki hivatal. (Szokolay (gmil, I—2 kir. főmérnök. W sí yyT m - dk TfT Christoph Ferenc 7—IO padló-fénymáza szagtalan, gyorsan szárad és kitartós. Gyakorlati tulajdonságainál és használatának egyszerűségénél fogva különösen alkalmas a padló önfényesitésére. Szobák két óra után ismét használhatók. Készletben van mindenféle szinben, (mely fed mint az olajfesték) és szin nélkül (csakis fényt kölcsönöz a padlónak) 10 □ mtr. = i kilo 1 frt 50 kr. — 4'|a kilo 6 frt 75 kr. Portó 30 kr. Színes minták és használati utasítások a raktárakban kaphatók. Christoph Ferenc Berlin és Prág. Feltalálója és egyedüli gyárosa a valódi padló fénymáznak. Raktár S.-a.-Ujhelyben Míllíh’Cstk György füszerkereskedésében. sr-^S!L- ^ 22928. szám. Magyar északkeleti vasút. Pályázati hirdetés. A magyar-gácsi vasút vonalon levő 9 db. ideiglenes állomási épület lebontására és Mezö-Laborcz állomáson leendő felállítására mintegy 11700 írtra előirányzott munkáinak biztosítására ezennel pályázat hirdettetik. Terv, költségvetés, szerződési minta, feltét füzet és pályázati feltételek Budapesten a magyar északkeleti vasút vezérigazgatóságának pályafentartási osztályában (II. kér. Lánchid-utca r. sz. III. em.), valamint S.-a.-Ujhelyen székelő pályafentartási felügyelyelőségnél és a XIV. mérnöki szakaszunknál Homonnán betekinthetök. Az ajánlat folyó évi szept. hó 16-áig déli 12 óráig beküldendő. Budapesten, 1889. évi augusztus hó (A vezérigazgatóság. (Utánnyomat nem dljaztatik.) S.-a.-Ujhely, nyomatott a »Zemplén« gyorssajtóján.