Zemplén, 1887. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1887-07-24 / 30. szám
Sátoralja-Ujhely, 1887. julius 24. 30. sz. Tizennyolcadik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁS Egész évro 6 frt. Félévre 3 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmeutetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratom nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyílttérijén minden gar- mond8or dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE (Megjelenik minden vasárnap.) HISDETÉSI EH : hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Kiemelt, diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték Bzerint, minden □ centimeter után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdájába küldendők. HIVATALOS RÉSZ. A ,Zemplén« kiadóhivatalától. A t. községi bírák- és körjegyzők figyelmébe! A »Zemplén« f. évi 28-ik számának »Hi vatalos résziében t. Zemplénvármegye alispánjának 4648. sz. alatt kiadott 15075. számú m. kir. belügyministeri rendelet értelmében van szerencsénk b. tudomásukra hozni, hogy a tulajdonunkat képező községi adókivetési és beszedési főkönyv, vágatási lajstrom, ló- és marhaeladási nyilvántartás, ló és marhalevél igtatókönyvi nyomtatványok, melyek eddig a vármegyei számvevőség által kezeltettek és az ott megrendelt nyomtatványok portómentesen onnan küldettek szét, fentnevezett ministen’ rendelet értelmében (mely ezen nyomtatványok portómentességét beszünteti) ezután általunk lesz kezelve. Kérjük tehát ezután a megrendel éneket egyetlenen hozzánk intézni. Egyidejűleg köztudomásra hozzuk, bogy a ló- ÓS marhalevél igtatókönyv nyomtatványok egyes iveinek árát ezután 11/.i kr. helyett 2 krban állapítottuk meg. S.-a.-Ujhely, 1887. jul. 24. A „Zemplén“ kiadóhivatala. 8295. sz. Zemplénvármegye alispánjától. 10 járási főszolgabírónak Közhírré tétel végett tudatom, hogy Rátka község ló állománya takonykor miatt Berzék község sertés-állománya lépfene miatt vesztegzár alá helyeztetett. S.-a. Ujhely, 1887. jun. 20. Matolai Ktele. alispán. T Á fi 0 A, Napló-töredék. (Két kokandi utazó jegyzékéhül.) Leírta: Szalui Kálmán. — A „Zemplén* eredeti tárcája. — . Kokand, 1887. julius 22. Három napi folytonos utazás után, mely idő alatt, intra parenthezim legyen mondva, a magy. államvasutakon kupénk kétizben kisiklott, végre a magyarok fővárosába : Budapestre érkeztünk. Miután megnéztük a város nevezetességeit, melyek között legelső helyen ekszcellál az óriási por és szemét, kimentünk az indulóházhoz, tovább folytatandók utunkat éjszaki Magyarország felé. Gyönyörű est volt, akár Kokand vidékén. Az éj kékje vetekedett a legszebb zafír színével. Peremiről épen akkor olvadt le csillagrendszerünk királya — a nap. Az alkonyi csillag mellett sárga volt az ég boltozata, mintha citromlével öntötték volna le. De a lég fülledt volt. Egy szellő sem lebbenté szárnyait. A vasúthoz menők kapkodtak a levegő után, mint a halál közt vo- nagló, ajkaikon átkokkal valami Wein ur ellen, ki már hetek óta nem öntöztette a város utcáit. A vasúti óra fél-kilencet mutatott. Miután a vonat kilenckor vala indulandó Maradi város felé, ennélfogva volt elég időnk ezt a minden tekintetben nagy arányú pályaházat szemügyre vennünk. Eleintén csak magunk esze után mentünk, mert egy úri ember, kitől udvariassággal kérdeztünk egyetmást, példátlan gorombasággal 7734- 7735- sz- Zemplénvármegye alispánjától. 10 járási főszolgabírónak. Köröztetés s eredmény esetén jelentés tétel végett kiadatik. S.-a.-Ujhely, 1887. junius. 21. Matolai Etele, alispán. 1520. sz. A bodrogközi járás föszolgabirá- jától. Spisák Mihály dámóci lakos által folyó évi május hó 28-án egy 3 éves, pej, orrán kis fehér foltu heréit ló vétetett bitangságba. Király-Hel meczen, 1887. junius 1. Bencsik főszolgabíró. 1518. sz. A Bodrogközi járás főszolgabirá- jától K.-Helmeczen, f. évi május hó 27 én egy 3 éves pej nyírott sörényű és farkú kanca csikó vétetett bitangságba. Kirrály-Helmecz. junius 1887. Bencsik, főszolgabíró. S.-a.-Ujhely, 1887. jul. 24. A nyár derekán vagyunk. A szaharai izzó lehelet elől futva fut a boldog halandó o egy-egy reá mosolygó oázis felé. Akit az ég megáldott földi javakkal siet enyhe, árnyas fák lombjai alá. Megy a zöldbe, fürdőbe s az ezernyi élvezet között ha ugyan gondol, csak szánalommal gondol azokra a szegény városiakra, kik a paradicsomi büntetés sulya alatt görnyedve veritékes munkával keresik a mindennapi kenyeret. A kik menekülhetnek, csak meneküljenek is. Okosan teszik, van minek hátat forditani. Van itten Ujhelyben is sok mizerábilis dolog. A többek között kettő, ami igazán nem gyermek-dolog. Az egyik az ivóvizhiány, a másik a köztisztaság hiánya. E napnál fényesebben látszó hiányok sötét árnya, a hiányok hiánya: az előrelátó éberség meg az enerzsia hiánya. Szomju szarvast ösztöne viszi a forráshoz. Nekünk is a szomjúság ad irányt a gondolkozásra. Ami szomju szarvasnak az tiditő utasított el magától bennünket. Végre egy ott álló rendőrtisztviselö megemberelte csekély személyünket. Elmondta az épület történetét 4-tól z-ig, azzal végezvén beszédét, hogy az épületbe hét millió adósságot vert az állam. Elmesélte aztán, hogy van nekik még több ily deficites épületük, mint a vámház, elevátor, s legújabban a 15 millióra preliminált országház, vagyis az a hely, ahol ezeket az adósságokat szokták megszavazni és az adózó polgárok nyakába sózni. Ellenvetésemre, hogy nálunk Kokandban csak akkor realizálnak valami szükségletet, ha pénz-fedezet van rá, csicserónénk rögtön visszavágta, hogy látszik, mikép keleti emberek vagyunk, s nem ismerjük a civilizációt híréből sem. Nálunk, folytatá ő, semmi sem jön létre kész pénzből, csak adósságból. Ez már sik nálunk. De ez nemcsak az államnál van igy, hanem a magán embereknél is. Bár azt mondja példabeszédünk, hogy addig nyújtózkodjál, mig a takaró ér, mégis mindenki többet költ, mint amennyi jövedelme van. Hogy milyen nálunk a gazdálkodás, arra egy konkrét példát mondok : X. urnák van 50 hektár földje. Tehát a mi kiimánk alatt nem lehet több évi jövedelme 1500 ftnál. De azért tart fényes fogatot, libériás kocsist és inast; házánál muri murit ér. Felesége nem főz maga, hanem erre a funkcióra szakácsnőt tart. A szobát sem üriti, erre szintén speciális személye van. Ha gyermeke születik, azt nem táplálja, hanem egy fogadott nőszemély: a dajka. Egy szóval minden kényelmet megenged magának. Ez a háztartás fölemészt évenként 3000 ftot úgy, mint egy krajcárt. Van tehát neki évenként 1500 ft deficitje, lévén 2X2 mindig 4, sohasem : 3. forrás : az lenne nekünk újhelyieknek a vár- megye-kutja. Nem olyan kút ez, mint aminőt Arany fest Toldi pusztájában. Nincsen hóri- horgas géme, mely mélyen néz a kútba, benne vizet kémei s óriás szúnyognak képzelné valaki, mely az öreg földnek vérit most szíjjá ki. A mi , cifra* kutunk csak arról hires-nevezetes, hogy sokszor aranyért sem lehet belőle merni egy korty-vizet. És miért ? Azért, mert aki építette vízvezetékét, bizonyosan nem a hires francia Riquet vizi mérnök volt, aminthogy a mi kutunk vízvezetéke sem a ,canal du Midi.* A csövezet-erek, amelyeken végik a dörzsiki forrás elbugyog a szívig, a bazénig, nagy eséssel előbb a vármegyeház udvarára, onnan még nagyobb eséssel a kir. kerületi börtön udvarára szállítja a föld vérit. Amíg tehát az egyik, meg a másik udvaron , ex offo« el nem oltják az égő szomjúságot, addig ugyan ott kint a »profanum vulgus* aranyért se kap egy korty-vizet. Az igy nyilatkozó vízhiány, kivált a reggeli órákban, úgy 5 és ő között kisért, amikor a kir. cseber-jog szolgalmi viszonyba szorít minden más civil cseber-joggyakorlatot. Ezen a "hiányosságon (addig is, amig artézi kutat furatnánk) Ujhely városnak igazságot és ivóvizet szomjazó nagy közönsége nevében, egy kis előrelátó éberséggel s kötelességtudó utánjárással segíthetne a város főbírája. Fontos közérdek kívánja azt, hogy a királyi ügyész korábban szereztesse be a börtönök fürdő- és ivóvízkészletét. Neéppen akkor, reggel és este, amikor az ivóvíz szükségletet a legelevenebben érzi minden tisztességes ember. De ez csak a kisebb baj. A nagyobb : az a köztisztaság ázsiai állapota Ujhelyben. Mert, mit tapasztalunk e tekintetben Alig végezte be csiscerónénk tanulságos beszédét, a vasutas csengetett. Csingilingi, csingilingi, csingilingi. Megköszönve neki szívességét, elfoglaltuk helyünket egy átmeneti kocsiban. Este volt, de meg álmosak is lévén: csakhamar elaludtunk. Reggel 8 óra lehetett, mikor Morfeus karjai közül kiráncigált bennünket a konduktor vasúti modorú karja, jelezvén pálinkával intonált hangján az utolsó állomást: Maradit, mely székhelye egy magyarországbeli nagy vármegyének. Itt először is testi vágyainknak tettünk eleget. Rizshez szokott gyomrunk a szokatlan kiima alatt a hús iránt táplálván nagyobb vonzalmat: a vendéglős ajánlatára pörköltöt parancsoltunk. Oh Kokand! Nem láttál és nem ízleltél, de ne is láss, ne is Ízlelj soha ilyen barbár ételt. Már kinézése is olyan haragos, mint a legvásot- tabb cinóber. Hátha még szádba veszed ! Azt gondolod, hogy egy adag zsarátnokot nyeltél el a föld centrumából, mely veszettül éget, mint a pokol; vagy egy marék méhfulánkot temettél gyomrodba, mely még a lábujjad hegyéből is fejedbe kergeti a vért, teljes energiával tolván ki medréből szemeidet. Hogy megmentsem számat Kokand kedves zamatu rizsje számára, rögtön megittam rá egy pt>hár kassai, úgynevezett Lepess-sört. Ah veszett világ ! ez volt még a fránya ital. Ilyen keserűséget nálunk még az ürömből sem sajtolnak. Szám mind két széle a fülemig húzódott tőle. S a mint a maradékot kiöntöttem, egy légy rögtön megdöglött tőle keserűségében. De e silányan vázolt reggelinek legkeseriibb volt a vége: a fizetés. Az élvezhetetlen pörkölt- és émelygős italért másfél frankot kell fizetnünk Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva.
