Zemplén, 1887. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1887-04-03 / 14. szám

pályázati hirdetményben elősorolt feltételeknek megfeleljenek és különösen oly ifjú, ki a közép­iskola 4-ik osztályának látogatásáról legalább jó eredményű bizonyítványt fel nem mutathat, to­vábbá olyan, ki a Ludovika-akadémiában f. évi október i-én megnyitandó 1887/s-ik tanév kezde­tével az I. évfolyamra nézve megkivántató 14 éves legkisebb életkort még nem érendi el, vagy aki ugyanezen időpontban a megszabott legma gasabb 16 éves életkort már 6 hónappal túl fog­ja haladni, javaslatba ne hozassák; végre sza­bályszerűen fel nem szerelt folyamodvány hozzám fel ne terjesztessék. Ki nem jelölhető ezen felül oly ifjú sem, ki a Ludovika-akadémia tényleges állománybeli tisztképző tanfolyamba akár kincs­tári, akár pedig egész vagy fél fizetéses helyre már felvétetett. Azon meggyőződésben élek, hogy a megye közönsége választását oly ifjakra fogja irányozni, kik a tisztképző tanfolyamba való felvételre minden tekintetben alkalmasaknak fognak bizonyulni s igy lehetővé lesz téve az, hogy a törvénynek azon rendelkezése, mely sze­rint a magán alapítványi kamatokból befolyandó jövedelem rovására évenkint legalább 30 növen­dék veendő fel, érvényre juttattassék. De mint­hogy mégis megtörténhetik, hogy a kérdéses magán alapítványi helyre első és másod sorban bemutatott ifjak a felvételi felvételeknek meg nem felelnének s igy felvehetők nem volnának, s a megye közönségének sem állana módjában kellő minősültségü ifjút a tanfolyam megkezdé­séig pótlólag bemutatni, vagy pedig bemutatási jogát egyáltalán nem gyakorolná, illetőleg azon okból nem gyakorolhatná, mivel a betöltendő helyre nem elegendő, vagy egyetlen pályázó sem jelentkeznék: nem mulaszthatom el már eleve arra utalni, hogy a törvény idézett rendelkezé­sének biztosítása céljából szükség esetében a kép­viselőházhoz az 1885. évben benyújtott s általa jóváhagyólag tudomásul vett jelentésemben jelzett eljárási módozatot fogom követni. Éhez képest a lehetőleg kerülendő jelzett eshetőségek beálltával, az illető névsor közlése mellett a megye közön­sége szabad választására fogom bízni, hogy a kincstári helyekre feles számban pályázott azon ifjak közül, kik ámbár az ő cs. és ap. kir. Fel­sége által is jóváhagyott sorozat szerint esetleges felvételre 2-od sorban ki voltak jelölve, de hely­hez nem juthattak, a betöltendő magán alapítvá­nyi helyre való felvétel végett a kijelölendőnek megnevezését tetszése szerint teljesíthesse. Azon esetben pedig, ha a megye közönsége a kijelölést a kitűzött határidőig sem teljesítené, a legfelsőbb helyen jóváhagyott sorrend szerint következőt fogom a betöltendő magán alapítványi helyre berendelni, miről a megye közönségét annak ide­jén értesíteni fogom. — Budapest, 1887. márc. 14. A minister helyett: Gromon s. k. állam­titkár. 9330/87. XIV, szhoz. Páljfizafi hirdetmény a magyar királyi honvédségi Ludovika akadémiában az 1887/88-iki tanév kezdetén betöltendő magyar állami, illetőleg magánalapitványi helyekre. (Folytatás és vége.) 2. A kérvények átvizsgálása. A fennebb kitett határidő alatt, a honvédelmi ministeriumhoz beérkezett kérvények átvizsgáltat­A szép özvegy pedig most már egészen egyedül van otthon. * Egy óra múlva robogó bérkocsi áll meg a ház előtt. Csinos fiatal ember, fekete nagy bajuszszal, ugrik ki abból, és gyors léptekkel megy fel a nagyon szerencsétlen szép özvegy lakására. Az ajtó bezáródik utána. Csak ennyit láthattak a házban lakók. Este van, esik. A bérkocsi még most is ott áll a kapu előtt, de jól megrakva utazó táskákkal. Nemsokára a gyászba borult nő lép ki a fiatal ember karján. Mindketten beülnek. — A központi pálya-udvarhoz ! — hangzik belülről egy bariton hang s a kocsi elrobog... — Szegény özvegy, jól teszi, hogy unoka- bátyjával falura utazik, hiszen ha itt e szomorú eseményü helyen maradt volna, talán még meg­őrül, vagy megreped a szive, oly őrülésig szeret­hette férjét. A szobaleány pedig csak annyit mondott, midőn az első emelet ablakából kitekintve, a ko­csit elrobogni látta : — Na lám a szentem, most már tudom nem fog többet sírni ! És a szobaleánynak igaza is volt. Az emberek pedig amit látnak, azt el is hiszik. Ilyen a világ. Csak az Isten elől nem lehet elfutni, elrej­tőzködni, mert ő mindent lát. Szukáts Lajos ( ván, azok, melyek hiányosan szereltettek fel és a pótlólag bekövetelendő okmányokkal sem egészit- tettek ki, a pályázati határidő elmúlta után elkésve benyújtottakkal együtt kivétel nélkül vissza fog­nak utasittatni. 3. A felvételi vizsga tantárgyai, A felvételért pályázók, a fennebbi 1. e) pont­ban említett iskolák IV. osztályában előadott min­den tantárgyból (a klasszikus nyelvek kivételével) felvételi vizsgát tartoznak letenni. Ezen tantárgyak a következők : Magyar nyelv, Német nyelv, Földrajz, Egyetemes történelem, Mennyiségtan és Természetrajz. Ezen tantárgyak ismerete oly mérvben köve- teltetik, a m;,ycn mérvben azok a középiskolák alsó négy osztályában előadatnak. Az első két tantárgyból írásbeli, a többiekből szóbeli vizsga teendő le. Horvát-szlavonországi illetőségű vagy más idegenajku pályázók, a kik a magyar nyelvet elég­gé nem értik, a felvételi vizsgát horvát nyelven, illetőleg anyanyelvükön tehetik le, ezeknek azon­ban a magyar nyelvben annyi jártassággal kell birniok, a mennyi valószínű kilátást nyújt arra, hogy az előadásokat sikerrel hallgathassák, mivel azon esetben, ha az első évfolyam alatt a magyar nyelvet annyira el nem sajátítják, hogy a többi növendékekkel haladni képesek legyenek, az év­folyamot ismételni tartoznak. A felvételi vizsgának főcélja az, hogy a vizs­gáló bizottság meggyőződést szerezhessen arról, vájjon a pályázó ifjú az általa végzett tantárgyak­ból előmutatott ismereteinél s felfogási képességé­nél fogva alkalmas e arra, hogy az akadémiai tanfolyamot jó sikerrel hallgassa és befejezze. Ha a pályázók szülei (gyámjai) a felvételi vizsgán jelen kívánnak lenni, az nekik a vizsga­terem térviszonyaihoz képest megengedtetik. 4. A felvételi vizsgák kezdete. A felvételi vizsgák a Ludovika akadémia helyiségeiben f. évi szeptember hó 25-én veszik kezdetüket és szeptember hó utolsó napján végleg be lesznek szüntetve. Szeptember hó 29-ike után, rendszerint fel­vételi vizsgák többé nem tartatnak, ennélfogva az addig még meg nem jelent pályázók, a felvé­telhez való igényüket elvesztik, ha csak elmaradá­sukat rendkívüli körülmények által nem igazolják. Minthogy a felvételi vizsgák a felek érde­kében , nehogy két ízben legyenek kénytele­nek Budapestre utazni, a fentebbi időpontban tartatnak meg és a felvételi vizsgát sikerrel letett ifjak az akadémiába azonnal fölvétetnek, figyel­messé tétetnek a szülök, hogy pályázó fiaikat a polgári tanintézetek valamelyikébe az 1887/88 iki iskolai év elejével kezdődő tanfolyam illető osztá­lyába felvétessék, oly célból, hogy a felvételi vizsgán esetleg visszautasított tanulók pályájukat akadály nélkül folytathassák. Az utazási költségeket a pályázók szülei (gyámjai) kötelesek viselni. A kincstári helyekre pályázó tisztek és hon­védek, illetőleg katonai hivatalnokok fiaiért az utazási költségek csak azon esetben fognak meg­téríttetni, ha a szülök (gyámok) vagyontalanságu- kat hitelesen kimutatják és a költségek megtérí­tését folyamodványukban különösen kérelmezik. Mielőtt pályázó a felvételi vizsgára bocsát­tatnék, az intézet orvosa által újólag megvizsgálta- tik s azon esetre, ha a vizsgáló intézeti orvos és a bizonyítványt kiállító orvos véleménye egy­mástól eltérne : az első honvédkerületi parancsnok­ság törzsorvosa által eszközlendő felülvizsgálatnak leend helye. A felülvizsgálat folytán alkalmatlan­nak talált pályázók visszautasittatnak. 5. A felvételi vizsga eredménye és a felvétel. A beérkezett és szabályszerűen felszerelt folyamodványok alapján felvétel végett első sor­ban azok fognak kijelöltetni, kik legérdemesebbek­nek találtatnak. Ezek, szintúgy, mint az alapítványi helyekre bemutatottak, a felvételi vizsgára leendő megjele nésre fel fognak szólittatni. Megfelelő számú pályázók másodsorban szin­tén ki fognak jelöltetni, és előjegyzésben tartatni oly célból, hogy az ifjak helyett, kik a felvételi vizsgát sikerrel le nem tették, vagy pedig az ugyanazon évi december hó végéig mutatkozó fo­gyaték pótlása végett, a felvételi vizsga letételére december hó végéig (melyen túl utólagos felvé­telnek helye nincsen) esetleg behívathassanak. Az említettek közül utólag vizsgára be nem hívottak a következő évben ismét pályázhatnak, a mennyi­ben a felvételi feltételeknek még megfelelnek. A pályázó felvétele csakis a fevételi vizsga sikeres kiállásának feltétele alatt eszközöltetik s a felvételi vizsga alól felmentésnek helye nincsen. Minthogy a felvétel a felvételi vizsga ered­ményétől függ, a vizsgáló bizottság által a felvé­telre „alkalmatlanok“ minősítetteké körül­ményről azonnal értesittetnek, kérvényeik mellék­leteikkel együtt rövid utón visszaadatnak. A felvételi vizsga alkalmával alkalmasaknak talált pályázók szeptember 30-áig az akadémiai igazgatóságánál okvetlenül átadandók, esetleg a vizsga letétele után azonnal is az intézetben hagyhatók. 6. A magán alapítványi helyek betöltése. A magánalapitványi helyek nem nyilvános pályázat utján, hanem az illető jogosult felek által bemutatott és a felvételi vizsgán képesítettnek talált ifjak közül fognak betöltetni. A folyó 1887/88. tanévben betöltendő har­minckét magánalapitványi helyre nézve a bemuta­tási jogot a következő hatóságok és magánfelek vannak hivatva gyakorolni úgymint : 1. Buttler János gróf alapítványára bemutat: a) Heves vármegye közönsége . . 2 ifjút, b) Ung » » . . 2 » c) Pest stb. » » . . 2 » d) Nógrád » » . . 2 » e) Bihar » » . . 2 » ]) Borsod » » . . 2 » g) Szabolcs » » . . 2 » h) Abauj Torna várni » 2 » i) Gömör » » . . 1 » k) Zemplén » » . . 1 » /) Bereg » » . . 1 » m) Ugocsa » » . . 1 » Debreczen sz. kir. város alapítványára be­mutat Debreczen sz. kir. város 1 ifjút. 3. Szabadka sz. kir. város alapítványára bemutat Szabadka sz. kir. város 1 ifjút. 4. Pest volt sz. kir. város alapítványára bemutat Budapest főváros 1 ifjút. 5. Eltz Károly gf. alapítványára bemutat Eltz Károly gr. 1 ifjút. 6. Festetics György gr. alapítványára be­mutat Festetics Tasziló gf. 1 ifjút. 7. Rudics József br. alapítványára bemutat a honvédelmi minister*) 1 ifjút. 8. Zichy Ferenc gf. alapítványára bemutat gr. Zichy Ferenc (vedrődi) 1 ifjút. 9. Beleznay Ferenc gr. alapítványára be­mutat gr. Beleznay Árpád 1 ifjút. 10. Batthyány János gr. és gr. Zichy Ká­roly örökösök alapítványára bemutat gróf Zichy Nép. János (lengyeltóti) 1 ifjút, 11. Batthyány-Jankovics gr. alapítványára bemutat gr. Jankovics László 1 ifjút. 12. Fesztetics Antal gr. (általános alap) alapítványára bemutat gróf Festetics Pál (déghi) I ifjút. 13. bajsai Vojnics Máthé alapítványára be­mutat bajsai Vojnics Sándor 1 ifjút. 14. Temesváry Márton alapítványára be­mutat a honvédelmi minister 1 ifjút. A fentebb megnevezett hatóságok és felek bemutatási joguk gyakorolhatása végett külön intézvényben fognak egyenkint felhivatni. Ehhez képest mindazon pályázók, kik ma­gánalapitványi helyre kívánják magukat felvé­tetni, szabályszerűen bélyegzett és felszerelt kér­vényüket a fentebbi pontok alatt megnevezett s a bemutatási jog gyakorlására hivatott közható­ságokhoz, illetőleg magánfelekhez tartoznak be- nyújtani. 7. A fizetéses helyek és a havi zsebpénz. Egész-fizetéses helyért évenként 600 frt, félfizetéses helyért pedig 300 frt ellátási átalány fizetendő. Ezen összeg a felvett növendék szülei (gyámja) által félévenként előlegesen, vagyis ok­tóber és március hó elején két egyenlő részlet­ben közvetlenül a m. kir. honvédségi Ludovika akadémia igazgatóságánál, a honvédelmi ministeri javadalom részére lefizetendő, illetőleg posta utján felküldendő. Az egész- és félfizetéses helyekre pályázók szülei (gyámjai) a felvételi folyamodványban tartóz nak kijelenteni, hogy az esedékes ellátási átalányt félévenkint, vagyis október és március hónapok i-én előlegesen a Ludovika akadémia igazgató­ságánál közvetlenül befizetik, illetőleg posta ut­ján felküldik. A fizetéses helyekre pályázók között min­den egyéb körülményre való tekintet nélkül, a felvételre elsőbbséggel azok bírnak, kik a meg­kivántató tantárgyakból jobb bizonyítványt mu tatnak fel, illetőleg a felvételi vizsgát jobb ered­ménynyel teszik le. Ha a növendék ellátásáért járó félévi áta­lány egyszeri megintés után sem fizettetik be, a növendék az adományozott helyhez való igé­nyét elveszti, miről szülője (gyámja) további mi­heztartás végett értesittetik. Ha valamely növendék szülője (gyámja) beleegyezésével az intézetből időközben kilép, vagy bármely más oknál fogva onnét a félév eltelte előtt elbocsáttatik, az annak ellátása fe­jében befizetett félévi átalánynak, a kilépés ideje után a félév végéig esedékes részét az illetők visszakövetelhetik. A növendékek szülőik (gyámjaik,) által a •) Ezen alapítványi helyre, az adományozási jog az ala­pító levél értelmében azzal szállott át Ő Csász. és Apóst. kir. Felségére, hogy a hely betöltése alkalmával az alapitó néhai idősb Báró Rudics József, vérséges atyafiai, vagyis oldalági rokonai első sorban vétessenek figyelembe. Folytatás a mellékleten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom