Vörös Hajnal, 1919. április-június (1. évfolyam, 9-42. szám)

1919-04-05 / 12. szám

2. oldal. VÖDRÖS HAJNAL 1919. áftvii* 5. tesi intézményt és ezzel kapcsolatban úgy intézkedett, hogy a népbiztossá­gok munkáját az egyes népbiztosok között a megtörtént személyváltozások után a következőképen osztják meg: A Forradalmi Kormányzótanács tag­jai : Elnök: Garbai Sándor. Belügyi, vasúti és hajózási népbiz­tosok : Landler Jenő, Vágó Béla. Földmivelésügyi népbiztos: Ham­burger Jenő, Nyisztor György, Vantus Károly. Hadügyi népbiztosok: Kun Béla, Bőhm Vilmos, Szántó Béla, Fiedler Rezső, Haubrich Antal. Igazságügyi népbiztosok: Rónai (Hiratalos) Filkebánya. ápr, 4. Április 2-án körülbelül 120 em­berből álló cseh rajvonal fejlődött fel támadásra a telkibányai különítmé­nyünk ellen. A Wildmann csoport de­rék vörösei és a telkibányaiak erős géppuskatüzzel fogadták őket és a tá­madókat teljesen szétszórták. 11 ha­lottat, köztük egy zászlóst eltemettek, 2 foglyot ejtettek és 1 gépfegyvert zsákmányoltak. A telkibányai véres kudarc ismét meggyőzhette az ántántot és különö­sen a cseheket arról, hogy nem en­gedünk meg több rablást és annexiót. nem akarunk vért látni, ártatlan pro­letárvért lelketlen imperialisták bűnös céljaiért nem akarunk háborút, de ha az utolsó falatot akarják szájunkból kivenni, tigrisekké leszünk és semmi Lira őszi esős napon. Távoli gyász izsolozsma. Szomorú, őszi napon . . . Ilyen a lelki lakom. Látom a tempos, busszemü népet Sírva haladni a sáros utón Lelkem szomorúan utánuk oson. Büszke ruhában fényes kocsipárnán Hetyke legény ü!. Egy nagyszerű pap. Lelkem zokogva a küllők közé kap. Távoli, gyászi zsolozsma Szomorú, őszi napon . . . Ilyen a lelki lakom. 1911. december. * Hetedikes gimnazista koromban írtam, egy régi füzetemben találtam és most kiadom ez iga­zolt, világháborúval és forradalmakkal szentesitet régi sorokat - mert kezd aktuális lenni. Zoltán, Ládái István. Közélelmezési népbiztos: Erdélyi Mór, Illés Artur, Kondor Bernit. Közoktatásügyi népbiztos: Kunfi Zsigmond, Szamuelly Tibor, Lukács György, Szabados Sándor. Külügyi népbiztosok: Kun Béla, Ágoston Péter, Pogány József. Munkaügyi népbiztosok : Bokányi Dezső, Guth Antal. Német népbiztos : Kalmár Henrik. Pénzügyi népbiztosok : Székely Bé­la, Lengyel Béla. Ruszin népbiztos: Stefán Károly. Szociális termelési népbiztosok: Vargha Jenő, Rákosi Mátyás, Dolcsak Antal, Kővesi Béla, Kelen József. sem lehet szent előttünk. Ügyünk igaz­ságát mi sem mutatja fényesebben, mint az a tény, hogy a csehek vissza­verésében Telkibánya egész népe de­rekasan vett részt. felöntötték 1. ferencz József szobrát. 1. Ferencz József volt császár és királynak a milléniumi emléken levő szobrát ledön íötték, a szobor összetört, csak a csizrr' ja maradt meg. Az is­meretlen tettesek ellen a legszigorúbb vizsgálat folyik. kicsapják a JCaragyorgyevicseket. Luganóból jelentik: Olasz lapok délszláv forrásból azt a hirt közük, hogy Jugoszláviában kikiáltották a köz­társaságot. Laibachi lapok ezt nem erősitik meg, de tudnak róla, hogy Belgrádban a Karagyorgyevicsek el­csapásával foglalkoznak. A jövő zenéje. ■1-elhunyó, piros lángnyelrek kapkod­nak a síivem feló. Félek, hogy felgyújtják és emésztő, felrobbanó lánggal fog égni az én puskaporos, szegény szivem. Valami van a levegőben. Csodás, uj- hangu melódiák zengenek a lelkemben és várok, várok egy rúgást, egy nagy, szent végtelen szomorúságot, egy megváltó, utatmutató, varázsos igézetet. .. Harcizaj . .. Jön a háborús világ. És érzek magsmban nagy, messiási erőt, fel­támasztó, repülő energiát. . . . Riadtan csa­pódik össze a szárnyam ... Hallom a gyász; hrrangszót, bolyong a téli mezőn, idegyülnek az ablakom alá, a bútorok közé és hívnak, hívnak dúdoló sírással, búgó könyörgéssel:-— Jer velünk te szomorú gyerek fel a légi magasba. Tiszta, nagy ott a fehér­ség és hangzik, elcseng a dal messzire. Jer, be'esiiunk mindenüvé, ahol daltalanul, hangosan orgiáznak az emberek ; beleka­paszkodunk a csupasz, fehérfátylas, téli ágakba és fujuuk nékik szép mámoritó A Vallásoktatás. A papok aknamunkája a munkásság körében. Nagyon átlátszóan tetszenek fondor- kodni kedve« ««uhá», reverendát, vagy akár bajuszos, magyarnadrágo« lelkiatyák! Épen tegnap irtuk m«g, hogy az öas*«s letűnt hatalmasok kiaded játékairól tudomással bírunk ás bigyjátek el, hogy nem sokáig fogjuk azokat ttrni. Mikor a leggonoszabb örömmel fogtok örülni azon, hogy a vieaálykodáe magvát ügye« kézzel sikerült széthintenetek a pro- letárság között, akkor fog lesújtani reátok ennek a proletárságnak kemény ökle. — Tisztában vagyunk veletek, tudjuk, hogy h« moet »keresztényi alázattal“ meg is hajtjátok fejeteket a megváltozhataclannal szemben, titokban a széthúzást, a gyűlöl­ködést szítjátok a proletárok között, hiszen ez az, amihez legjobban értetek. A Tanácskormány elrendelte, hogy a vallásoktatást ki keil küszöbölni az isko­lákból és ez meg is történt. A papság lát­szólag belenyugodott a rendeletbe, nem volt benne annyi bátorság most sem, hogy maga merte volna nyíltan kimondani eset­leges aggályait, hanem elkezdte titokban izgatni a munkásságot, különösen annak női, hiszékenyebb részét: »Ne hagyjátok magatokat, ti munkások vagytok, ti szól­hattok, nekünk nem szabad szólnunk sem 1 Ne engedjétek szó nélkül, hogy az isko­lákban eltiltsák: a vallásoktatást, mert ak­kor ilyen, meg olyan borzasztóságok fog­nak elkövetkezni, mint pl. az is, hogy mi — elesünk a hitoktatási dijaktól és ti ki­estek a mi hatalmunkból.“ — Ezeket az utóbbiakat ugyan bizonyára nem mondot­ták hangosan, pedig ez az alapja, a moz­gatója az egész kis mesterkedésnek. Ezekkel az alattomos eszközökkel si­került annyira vinni a dolgot, hogy teg­napelőtt délután a dohánygyári munkás­nők 20 tagú deputáeiót küldöttek a Di­rektóriumhoz. A küldöttséget Kroó elvtárs fogadta és felvilágosította őket arról, hogy a Tanácsköztársaság senkit nem akar val­dalt a tavaszról, lombokról, a csicsergő madárdalról. Jer, elmegyünk a hülő csatatéri szi­vekbe, zengünk nekik bus, andalító dalt az életről; belopunk a szivébe egy kis ibolya­illatot és átmuzsikáljuk a halálba lágyan, csendesen. Jer, belezongünk az ifjú szivekbe, lelke­sítő, harcos indulót, amitől felforr és tom­bolva nyargal országutjain, a kékes ereken, a suhogó lázpircs vér. És te majd dalolsz fényes, osodanó- tókat, amitől felpezsdül az omlottvállu, nehéztagu, dolgozó baromember és egye­nesre köszörüli a munkás kaszákat . . . És eljön a piroszászlós, szeDt vajúdás amikor isteni, öntudatos erővel vágják a buta úri fejekhez a lefogó láncot, a csú­fos, ronda bilincset .. . Forrni, zúgni fog miudeD, lesz eszme- születés és eszmeholál ... és mi dalolni fogunk mindenütt, mindig és örökké. Jer velünk te szomorú gyerek, jer velünk ... így a harangok. És a lelkem, ez a finom, érzékeny földrengés-mérő már sejti, Telkibányánál támadtak a csehek Véres fejjel menekültek vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom