Ujhelyi Hirlap, 1924 (27. évfolyam, 1-56. szám)
1924-04-02 / 25. szám
(2) 25. szám ÚJHELYI HÍRLAP 1924 évi április 2 csőn befizetésénél — módomban lesz a kedvezményeket a pénzügyminiszter úrtól kieszközölni. A kulturmérnökségnél Czitó tanácsos vezetése alatt elkészítették a Rony- vaszabályozás terveit és költségelőirányzatát. A tanácsos ur e terveket egy memorandum kíséretében terjeszti fel, melyben rámutat a szabályozás halaszt hatatlan voltára, mivel a jelenlegi helyzetben Ujhely minden évben ismételten ki van téve az árviz veszélyének. Megállapodtunk a polgármester úrral, hogy a város egy bizottságot fog kiküldeni, mely bizottság hivatva lesz egyrészt a kulturmérnökséggel karöltve működni a szabályozás érdekében, másrészt — addig, mig a szabályozás megtörténik— állandó figyelemmel kisérni a Ronyva vizállási viszonyait, veszély esetén a szükséges intézkedéseket megtenni és esetleges árviz esetén a bizottság elnöke venné át a veszélyeztetett területen a korlátlan intézkedési jogot. Végül még azt közölhetem, hogy a helybeli pénzintézetek, melyek ismerik ilyen esetben köteleségüket, közbenjárásomra 5 millió koronát ajánlottak fel az árvízkárosultak javára. felhívja t. részvényesei figyelmét arra, hogy az 1923. évi részvénytőke - felemelés folytán kibocsájtott uj, összevont részvényei a f. hó 6-án megtartandó közgyűlése után átvehetők a régi részvények illetve ideiglenes elismervé- nyek ellenében. értékben kell megtenni, a kivetés azon ban aranyalapon történik. Az adómentességi határ a jövedelemadónál évi 500 aranykorona jövedelem, a vagyonadónál 4000 aranykorona vagyonérték. — Az 1,750 000 korona jövedelmi minimum az 500 aranykorona s az aranykorona 1923. évi átlagos értékének — 3500 papirkorona — alapján lett megáliapitva. A 4000 aranykoronás vagyonadóminimum papirkoronára való átszámítása az aranykorona december 31 i értéke — 6500 papirkorona — alapján történt meg. A vallomások benyújtási idejének elhalasztásara — a rendelet kifejezett intézkedései szerint — semmi esetben és senkinek sem adhat engedélyt a pénzügyigazgatóság. Április 20-ig tehát mindenkinek, aki kötelezve van arra, be kell adnia vallomását. Amennyiben azt elmulasztaná, aranykorona alapon 10 százalékos adópótlék fizetésére lesz kötelezve, ha pedig a pénzügyigazgatáság külön írásbeli felhivása is eredménytelen maradna, az illető adózóra a jövedelem adókivetés száz százalékát, a vagyonadókivetés 50 százalékát kell kivetni adópótlék cimén. Igen fontos intézkedése még a rendeletnek, hogy azok az adókötelesek, akik nem számszerű bevallást adnak be, a kivetett adóösszeg ellen benyújtandó esetleges fellebbezéseit csak abban az esetben veheti tudomásul a pénzügyigazgatóság, ha a fellebbezés hez szabályszerű számszerű bevallást csatolnak. Ennek mellékelése nélkül a fellebbezést figyelmen kivül kell hagy nia a pénzügyigazgatóságnak. ji jöveddem és vagyonadó vallomásokat húszadikáig kell beadni. Az 1,750.000 koronánál kisebb jövedelmek és a 26 milliónál kisebb vagyonok adó mentesek. A jövedelem és vagyonadó vallomások beadására vonatkozó rendelet értelmében minden jövedelem- és vagyonadó-kötelesnek április 20-ig kell bevallást adnia 1923. évi jövedelméről, illetve vagyoni állapotáról. Azoknak az adózóknak, akiknek 1923-ban 1,750.000 koronánál kisebb jöveeelmük, illetve a december 31-i állapot szerint 26 millió koronánál kevesebb vagyonuk volt, nem kell vallomást tenniök, mert az ennél kisebb jövedelmek és vagyonok adómentesek A vallomást papirkorona H I KJE K. jYíafánybanÉs most; — l?uetem pojáca ruhádat 5 eldobonri az álarcot... Ülje lékemben torát a bubánat, Kétség, remény ... nagy lelki harcok. j{ két karomra hajtani a fejerrj, S akarom, hát nem látokjKiába nézek •••most mindegy nekem Öröm, bánat, gyász, szeretet uagy átok. Szent magányomban hagyjatok maiamra ; íul a uégeken .., más határokon (Eündérpaloták épülnek szauamra, S gyöngyharmat fakad uj uirágokon ... fagyjatok !... én most álmodom. Biringer Gyula — A Stefánia Szövetség választmányi Ülése. A Stefáni Szövetség sátoraljaújhelyi csoportja f. hó 7-én, hétfőn d. u. négy órakor, a Vármegyeháza alispáni kistermében választmányi ülést tart, melyen a tagok minél számosabb megjelenését kéri: gróf Széchenyi-Wolkenstein Ernőné, elnöknői. — Szombattól kezdve d. u. 4-kor kezdődik a villanyszolgáltatás. Az üzemi bizottság tegnap tartott ülésében elhatározta, hogy a villamos áramszolgáltatást f. hó 5-én, szombaton kez- dődőleg d u. 4-től hajnalig terjedő időre korlátozza. — Újra a mészárosok. Egy ideig nyugodtan hagytuk a mészárosokat, sőt, amennyiben módunkban állt, segítségükre voltunk, mert nehéz idők vonultak el fejeik felett. Úgy látjuk azonban, hogy mészárosaink mégsem érdemelnek kíméletet, mert mindég hajlandók kímélet nélkül kihasználni a közönséget — nem véve észre, hogy ezzel egyúttal önmaguknak okoznak kárt. Ujhelyben már hoszu idő óta átlag 20 000 korona a marhahús, újhelyi minőségben, mikor Pesten ugyanennyiért hízott ökör-hust, csontmentesen lehet kapni. Nem csoda ilyen körülmények között, hogy a marhahús fogyasztás Ujhelyben szinte veszedelmes módon (közszempontból is baj a táplálkozás »leromlása) csökkent, ami egyben kára a mészáiosoknak, akik még mindig nem jutottak el az egyetlen egészséges kereskedelmi irány megértéséig és követéséig : — kis haszon, nagy forgalom, — Összeírják a testnevelésre kötelezett — 12—21 éves — fiukat. Felhívom a testgyakorlás-köteles iljak szülőit, (gondozóit) hogy a 12 —18 éves ifjakat a f. é. április 8-án d. e 8—12 óra között összeírásuk céljából a városháza tanácstermében hozzák magukkal illetőleg a 18—21 éves korban lévő ifjakat ugyanezen időben és ugyanezen helyen leendő jelentkezésre utasítsák. Testgyakorlásra és igy jelentkezésre kötelezettek azok az iskolába nem járó ifjak, akik a folyó évi december hó 31. napjáig 12, illetőleg 21 élet évüket betöltik. A 9000/1924. M. K. M. rendelet 26 §-a értelmében 100.000 koronáig terjedhető pénzbírsággal büntetendő az a szülő, gyám, munkaadó, vagy más egyén aki a háztartásban élő és felügyelete alatt álló, vagy gondozására bizott kiskorút testgyakorlási kötelezettségének teljesítésében akadályozza, vagy figyelmeztetés ellenére nem gondoskodik arról, hogy a kiskorú testgyakorlási kötelezettségét teljesitse. Sátoraljaújhely 1924. március 28. Dr. Orbán Kálmán sk. polgármester. — Nyilatkozat. Lapunk m. hó 15 i számában egy hir keretében szóvátet- tűk, hogy a helybeli postahivatalnál a m. hó 14-étől kezdőleg 116-os alapon szedik a kényszerkölcsön-előlege- ket. Időközben meggyőződtünk arról, hogy közlésünk egy félreértésen alapult és hogy a posta a legnagyobb előzékenységgel, a rendelkezések legkedvezőbb értelmezésével állt a közönség rendelkezésére s igy akkori közlésünket örömmel igazítjuk helyre. — Az „U, H." szerk. — 500 korona egy doboz gyufa. A pénzügyminiszter a gyufa után fizetendő kincstári részesedést újból felWe tsz Cntií angol női-szaőó termo Sátor alj a uj h e l y, Pét ő f i - u. 10. (At állami elemi iskolával szembe ni) Kosztümön, utcai ruKáK, KaBátoK, sport-KosztümöK % par* elegáns, mr divatos, ?ar* elsőrangú kivitelben.