Ujhelyi Hirlap, 1924 (27. évfolyam, 1-56. szám)

1924-04-02 / 25. szám

(3) 25. szám ÚJHELYI HÍRLAP 1924. évi április 2 emelte, minélfogva egy doboz gyújtó most már 500 koronába kerül A gyújtó- szerszám után fizetendő kincstári része­sedést szintén felemelték. És pedig a részesedés a zsebgyujtószerszám után legfeljebb 25 gr. súlyban darabonként 2298 korona, 25 gr.-ot meghaladó gyujtószerszámnál 4596 korona, asztali és fali gyúrj tószerszám után 6794 K. — Megszűnik a Vadászkürt? Mint értesülünk, a pénzügyigazgatóság a Vadászkürt étterem italmerési engedé­lyét bevonta, azzal az indokolással, hogy az étterem nem felel meg egy belügyminiszteri rendelet követelmé­nyeinek, mely szerint utcai bejárattal is kell bírnia. Az étterem italmérési engedélyének megszűntével egyidejűleg megszűnik azonban a nyári kerthelyi­ség italmérési engedélye is, ami annyit jelent, hogy Ujhelynek legrégibb és egyik legkedveltebb nyári szórakozó helye fejezné be pályafutását — Mig az étterem megszűnése nem érint kcz érdeket, addig — nézetünk szerint és ez fedi a közönség nézetét is—más a helyzet a nyári kerthelyiségnél. Mi igenis elsőrendű közérdeknek tekintjük azt, hogy a kerthelyiség eddigi rendel tetését megtarhassa, már csak azért is, mert ezen kívül egyetlen, nyári mulat­ságok rendezésére alkaltms helyiség sincs a város belsejében. Reméljük, hogy lehet majd módot találni arra, — tudtunkkal annak semmi akadálya sincs — hogy a Vadászkürt kerthelyi­sége a jövőben is a közönség kedvelt és kellemes szórakozó helye marad­hasson. — Uj rendszerű postautalványo­kat hoznak forgalomba. A posta­vezérigazgatóság uj rendszerű feladó vevény, szelvényes postautalványokat hoz a napokban forgalomba. A régi utalvány űrlapok ez év végéig hasz­nálhatók. s m m m Sátoraljaújhelyi jVépbank mint takarékpénztár Hirdetmény A Sátoraljaújhelyi Népbank mint Takarékpe'nztár 1924. évi március 25-én megtartott rendes évi közgyűlésében az alaptő­kének összevonását és felemelését határozván el, az igazgatóság ezennel felhívja a részvényeseket, hogy részvényeiket összevonás és az elővételi jog gyakorlása céljából 1924. évi április hó 15-éig nyújtsák be az intézet pénztáránál. Az összevonás akként történik, hogy minden 4—4 drb. részvény 1000 koronás névértékű részvénnyé lesz átalakítva és az alaptőke felemelése akként határoztatott el, hogy az össze­vont 1000 korona n. é. uj részvényre, 1 uj részvény lesz kiadva 2000 korona árfolyamon. A 2000 koronából 1000 korona az alaptőkére esik, mig 1000 korona a tartalékalapra lesz fordítva. Az illetéket és a részvény kibocsájtásával járó költségeket az intézet maga viseli. Felhívjuk tehát a részvényeseket, hogy úgy a részvények összevonását, valamint az elővételi jogot 1924. évi április hé 15-éig gyakorolják. Az elővételi jog gyakorlásával egyidejűleg részvényenkint 2000 korona az intézet pénztáránál lefizetendő, ügy az össze­vonásról, mint az elővételi jog gyakorlásáról a részvényesek ideiglenes elismervényt kapnak. Az uj részvényesek az 1924. évi január 1 tői kezdődően részesednek osztalékban. Egyúttal értesítjük a részvényeseket, hogy az 1923. évre megállapított részvényenkénti 80 koronás osztalékot 1924. április hó 1-től kezdve fizetjük, — a szelvények ellenében. Kelt Sátoraljaújhelyben, 1924. évi március‘hó 26-án. Az igazgatóság. kát, hogy alkalmazottaik személyében beállott változást, uj alkalmazottak fél­fogadását, régi alkalmazottak illetmé­nyeiben történt emeléseket f. é. április hó 15 ig ált. kereseti adó szempont­jából a városi adóügyosztálynál a tör­vényes kövektezmények terhe alatt írásban jelentsék be. Amennyiben al­kalmazottaik kér. adóját átalányösszeg­ben óhajtják fizetni, ezen körülmény a bejelentésre rávezetendő. ról, ismerteti az Erdőbirtokosok milli­árdos uj üzletét, Ernei Károly, Hein­rich Ferenc, Halasi Fischer Ödön az elszegényedett Budapestről nyilatkoz­nak. A tőzsdei bessz okait pedig Fó­nagy Aladár, Kádár Gusztáv, Stein Emil, Szterényi József báró és Tóth Béla fejtik ki. Popovics Sándor cikket irt az uj jegybankról, az Általános Ta­karék közgyűléséről rajzokban is be­számol az uj szám. — Miskolczon a szatócsok egyez­ség szerint fizetik a forgami adót. A Miskolczi Napló közli: Megírtuk, hogy a kiskereskedők és kisiparosok egyezség szerint akarják fizetni a for­galmi adót. Csekő miniszteri tanácsos ígéretet is tett, hogy a forgalmi adó egyezség szerinti lerovását a kiskeres­kedők részére engedélyezni fogja. A kereskedelmi testület fel is szólitott min­den szatócsot, hogy a forgalmi adó egyezség megejtése végett adjon be­vallást. A pénzügyigazgatóság a napok­ban átvizsgálta a szatócsok bevallásait és a kereskedelmi testülettel meg is egyezett az átalány összegekben. A kereskedelmi testület íüszerszakosztá lyának elnöke Budapestre vitte a pénz- ügyigazgatósággal kötött egyezséget, hogy Csekő miniszteri tanácsostól sze­mélyesen eszközölje ki az egyezség sürgős jóváhagyását, úgy, hogy az áta­lány rendszer már április elsején élet­beléphessen. — Felhívás. Az általános kereseti adó végrehajtási utasítás 169 §-a alap­ján felhivja a polgármester a cseléd és egyéb alkalmazottakat tartó munkaadó­— Találtatott. Novák András Ber­csényi u. 16 sz. lakos f. hó 18-án d u. 2 órakor az alsóbereczki útvonalon a újhelyi határban egy drb. fehér szí­nű, göndör szőrű kb. 8 hónapos ma­lacot talált bitangságban, melyet ma­gánál tart. Igazolt tulajdonosa ezen malacot, a tartási dijak megtérítése el­lenében, a kapitányságon történő elő­zetes jelentkezése alapján, fentneve- zettnél tulajdonjogának igazolása mel­lett átveheti. — Süt a nap a Színházi Etet uj számából, oly ragyogó cikkek és ötle­tek tarkítják ezen a héten Incze Sán­dor népszerű színházi hetilapját. A Nemzeti S/.inház nagysikerű ujdonsá gáról a „Süt a nap“-ról, a Magyar Színház bájos vigjátékáról a „Frou Frou“-ról közöl fényképekben gazdag tudósítást. Beszámol a lap az összes vidéki színházak eseményeiről. Szenes ember kacagtató vicclapján kívül gaz­dag mozi, tőzsde, sport, zene, autó és divat rovat teszi teljessé a Színházi Életet. — A Pesti Tőzsde uj száma ér­dekes beszámolót közöl a bécsi krach­— ISraher világhírű Exeisior Bak és a Tavaszi részvány- iápsörök megérkeztek. — Raktár Bettelheim Márton Sátoraljaújhely, Árpád-utca 13. — Százötven százalékra emelték fel a gyógyszerek után fizetendő felárat. A népjóléti miniszter hatályon kivül helyezte a legutóbbi rendeletet, amely 90 százalékos illetve 50 száza­lékos felár felszámítását engedélyezte a gyógyszeráraknak az egyes gyógy­szereknél. Újabb rendelettel az egyes gyógyszereknél 150 százalékos, a köt­szereknél 120 százalékos, felár felszá­mítását engedélyezte. Jól kiégett (vörös) salak és alapokból kikerült föld bármely mennyiségben díjtalanul kap­ható a petroleumgyárban. Peleiős szerkesztő: Lánczi Zoltán Kiadótulajdonos: Landesmann Miksa és Társa, Gyakorlott könyvalőnat azonnali belépésre keres nagyobb vál­lalat. Cim a kiadóhivatalban. NŐI DIVATTERMEMET Petőfi-u. 5 szára alá a (Pénzügyigazgatósággal szemben) helyeztem át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom