Ujhelyi Hirlap, 1922 (25. évfolyam, 1-100. szám)
1922-12-23 / 99. szám
(3) 99 szám Karácsonyi lev©!. Kedves Szerkesztő Uram ! Megírom ez éven is a szokásos karácsonyi levelemet, mert nem szeretném, ha a karácsonyi levél elmaradásáért magamra vonnám a neheztelésedet. Pedig hidd el nincs semmi értelme az egésznek. Karácsony örömünnep, amikor csak szépet kellemeset illik Írni és mi szép, mi kellemes akadhat manapság megírásra érdemes ? Maga a hangulat, amely most körülvesz, már ketlemetlen. Délután 3 óra van. Sötétedik és ki tudja lesz-e szerencsém még világosság mellett befejezni a levelemet. Elvégre Geiger Muki a kizárólagos ura ma Ujhelyben a világosságnak. Az ő jóindulatától függ, hogy hasznát vehetem-e a szemeimnek délután 4 óra után is. Sőt az is tőle függ, hogy meg tudod-e jelentetni lapodat karácsonyra. t,s amilyen peches ember vagyok, még megeshetik velem, hogy Geigernek nyugtalan éjszakája volt és ezért — csupán! bosszantásból’ — sötétségre Ítél mára minket. Szén ugyan van, de hátha eszibe jut az igazgató urnák, hogy ezt a szenet karácsonyra tartalékolja, vagy esetleg nyár közepére ? Megteheti annál könnyebben, men úgyis folyton azt vetik a szemére, hogy nem tartalékolt soha. Ijfaz ugyan, tartalékolni nyáron szoktak télire, de elvégre lehet ezt fordítva csinálni. A német közmondás is azt mondja : „verkert heist auch gefahren.“ No meg ezzel csak hü marad a közmüvek üzleti elveihez. Eddig is megfordítva csináltak mindent. Egyetlen reményem van csak arra, nogy négy óra után világosságban leszünk. Es ez a reményem Heltai Hugó. Mit szólsz hozzá, Heltai mint reménység. No ne nevess, ezúttal tényleg ilyen a helyzet Eddig már kétszer mentette meg Heltai Ujhelyt a sötétségtől. December 15-én és 18-án csak azért gyultak ki a lámpák, mert Heltai egy-egy fél waggon szenet adott kölcsön a közmüveknek. Hátha megkönyörül még többször is rajtunk Elvégre érdeke, hogy jó példát mutasson a városnak, amely vele szemben eddig — csak könyörtelen volt. Most már aztán beszélhet nekem akárki arról, hogy Heltai nem áll hivatása ma gaslatán, hogy repertoárjával csak rombol és sötétségét terjeszt.Akárki is hirdesse ezt ezután, odakiáltom majd neki, hogy nem mond igazat. Annyira nem mond igazat, hogy ő volt egy ideig, e hó 18-ig az egyetlen ember, aki a városban világosságot terjesztett 18-án aztán akadt a világosság terjesztésben még egy társa : dr. Chudovszky Móric kórházigazgató, aki a kórház szenéből . 15 tonnái' engedett át a közmüveknek. Így most már ketten vannak Ujhelyben aKik világosságot terjesztenek. Es ebből a közös munkából — már t. i. a Heltaiéból és Chudovszkyéból — igazán csak áldás fakadhat. Ezt — remélem Te is el ismered. Csupa remény. Remélem, hogy Heltai és Chudovszky dr. nem hagynak sötétben ezután sem. Remélem, hogy velem egy véleményen vagy. cs amit" ezeken kivul gondolok az is mind remény: remélem, nogy ezután jóra fordul minden a közmüveknél is, egyebütt is. Például a színháznál. Mert én már csak a színháznál mara dók, nehogy messzire kalandozzak a kiindulási ponttól és nehogy beietévedvén más egyebekbe (pldul politikába) egyebekre is legyen még reményen. Tehát maradjunk csak a színháznál, ahol szintén csak remélni lehet a javulást Ma ugyanis — legalább Heltai azt mondja — nagyon reménytelen még a helyzet. A közönség kezd gyérebben járni a szili házba és pldul a „Szókimondó asszonyságára és Farkas .Imre bájos, hangulatos operettjére: a „Kis kadett“-ra sincs már ÚJHELYI HÍRLAP 1922,‘évi december 23. publikum. Heltai persze nagyon haragszik ezért. Első estén hogy jól kidühönghesse magát, maga játszotta el Napoleon szerepet. És dühöngött is alaposan. A közönség persze azt hitte, hogy Heltai azért olyan nagyon dühös, mert jól beleélte magát a szerepébe, De Pajőr — a társu lat legkövérebb tagja — tisztában volt volt vele, hogy miért dühös a császár. Sőt meg is mondta. Amikor ugyanis a második felvonásban a hercegnő aziránt érdeklődik, hogy miért haragos a császár, Pajor beszólt a színfalak mellől: „mert üres a színház.“ ts Pajornak ezúttal kivételesen igaza volt. A „Kis kadetí“-ban azonban nincsen dühöngő császár szerep. Heltai úgy segített hát magán, hogy megfogadta Hal- mágyi karmester tanácsát. Halmágyi ugyanis a Szókimcfndó asszonyság máso dik felvonása után imigyen szóla a direktorhoz : ,)higyje el dirikém, hogy sokkal jobb telt házban kéregétől játszani, mint üres házban császárt.“ Heltai tehát kedden elutazott kéregetni több fővárosi művészt és művésznőt, hogy jöjjenek hozzá vendégszerepelni, És ezzel kettős c.éit ért el. Először azt, hogy nem látta a második üres házat, másodszor reményt nyert arra, hogy a vendégszereplésekkel fokozottabb érdek lődést ér el a közönség körében a szin ház iránt. így hát most már nemcsak nekem, de Heitáinate is van biztató reménye. Csak neked nincs még egy niztató reményed sem. Hát legyen. Reméld édes Öcsém azt, hogy jövőre jobb, szellemesebb karácsonyi levéllel kereslek majd fel. Biztatónak ugyan ez nem igeri mondható, de puszta reménynek megjárja. A fő pedig az, hogy reményed legyen, - ha mindjárt puszta és kilátástalan is. ■ Szívesen üdvözöl L'ar üi ’ 7j£ j K . ~~ Lapunk legközelebbi száma í. hó 30-án, szombaton jelenik meg. — Soktorrá avatás. A prágai német egyetemen í. hó 12-én orvosdoktorrá avatták Schönstein Sándort. — físsn közlekedik f. hó 25, 2ü, 3i és január 1-én Szerencs és Sátoralja ujhely között az innen 14 óra (d. u 2 óra) 4t> perckor, a Szerencsről reggel 4 óra 50 perckor induló és ide 7 ara 20 perckor érkéz;- vonatpár. — peiőfl emLkbélyeysk. A magyar Cirályt posta a Petőh Ünnep alkalmából ötféle értékjelzésü emlékpostabélyeget bocsájt ki. A bélyegek előreláthatólag a jövő hó folyamán kerülnek forgalomba és közjótékonysági célokra a névértéken leiül 100 százalékos felárral fognak, árusitatni. i i — fi karácsonyi megelőző vasárnapi ttiunkaszünet A nnskolczt Kereskedelmi és Iparkamara felhívja az érdekeltség figyelmét arra, hogy karácsony ünnepet megelőző folyó hó 24-éré eső vasárnapon a nyiit árusítási üzletek reggel hét órától déli 12 óráig tarthatok nyitva. Mészárszék és hentesüzletekben azonban az árusítás ezen a vasárnapon is csupán délelőtt 10 óráig szabad. — fiz állami tanítók «tisztviselői státuszban. Valamennyi ors/ágos tanító egyesület nevében húsz tagú küldöttség kérte a miniszter elnököt, ossza be azokat a tanítókat, akiknek oklevele egyenértékű az éretségi bizonuitvány nyal és akikre vonatkozólag a törvény ismételten kimondotta, hogy állami tisztviselők, a tisztviselők státuszában, úgy hogy a hatodik, hetedik lizetési osztályt elérhessék, mint bármely más hasonló képzettségű tisztviselő. A mi niszterelnök válaszában határozott ígéretet tett arravonatkozólag, hogy a tanítók kívánságait az ország teherbíró képeségéhez mérten teljesíteni fogja. * Mindent hazaküldünk ,ji€ Telefon 172. — jjorhéiyipar karácsonyi munkaszliU2Í2. a miskolczi Kereskedelmi és iparkamara felhívja az érdekeltség figyelmét arra, hogy a kereskedelmi miniszter elvárja a borbély, fodrász és rokonszakmabeli iparosoktól, hogy úgy jja saját, mint alkalmazottaik pihenőjének biztosítása érdekében karácsony első ünnepén üzleteiket egész napon ít zárva tartják. fi jlorihy inségakció javára rendezett szerdai előadáson Waller Ernő „Trianon“ című 3 felvonásos irredenta drámáját hozta színre a társulat elég jó előadásban. A darab maga irodalmi értékkel nem bír, azonban van benne egynéhány ügyesen, hatásosan megirt jelenet, amely megkapja a kö/önség lelkét és hazafias lelkesedés diktálta tüntetésre készteti. A szereplők közül Szalay Pál emelkedett ki ez estén, aki a szerző intencióinak megfelelően hűen, művészi tökéllyel játszotta meg Kudelka Péter undorítóan ellenszenves szerepét. H Zombory Ilonka, Zsolnai Manci, Medgyessy Erzsi, Ács József, Máthé László, Solti Rezső, Hetényi Ferenc tudásuk legjavát nyújtották. Nagyon bájos volt a kis Kállay Ilonka. A közönség lelkesen tapsolta a szereplőket minden hatásosabb jelenet után. — fi magyar bor Svájcban. A svájci magyar kereskedelmi kamara közbenjárására a kereskedelmi departement a magyar bor behozatalához hozzájárult és kötelező ígéretet tett a svájci cégek által esetről esetre beadandó behozatali kérelmek kedvező elintézésére. Ezzel a magyar részről hosszú idő óta szorgalmazott kérdés kedvező megoleását sikerült elérni. ^fogott fiatalkora tolvaj. S. B. budi pesti szakácsinast a helybeli, államrendőrség egy sárospataki nyilvános háziban elfogta a Vadászkürt lőpincéré- I nek panasza alapján, akitől f. hó 15 én Jegy «pénztárcát 5000 korona készpénz- Ízel, karikagyűrűvel, egy pár keztyiit, j egy szemüvegét lopott és megszökött, i Kihalgatása alatt nem csak ezen tettét |hanem Budapesten, Szegeden, Deb- ireczenben és más városokban elköve- í tett lopásait is beismerte. A fiatal tol- I vaj több lopott igazolvánnyal és útlevéllel volt ellátva, többek között vasú- |tas igazolvánnyal is, mely felhasználd sával utazott. Átadták az ügyészségnek. Legolcsóbban a lH©ZtÍS2Etvis@?l©&í“ ítél vásárolhat. Telefon 172 t ) \ * V