Ujhelyi Hirlap, 1922 (25. évfolyam, 1-100. szám)
1922-07-08 / 53. szám
53. szám. (2) ÚJHELYI HÍRLAP 1922. évi julius 8. Hatalmas épülettömb városi, állami hivatalok, pósta, üzletsorok és bortőzsde a „Vörös Ökör“ helyén. A legutóbbi városi közgyűlésen — amikor a »Vörös Ökör« eladásáról esett szó — Guttmann Ármin képviselőtestületi tag bejelentette, hogy a »Vörös Ökörc-rel dr. Görgey István képviselőnek nagyszabású tervei vannak és indítványozta, hogy mielőtt a végleges eladást elhatároznák, lépjen a polgármester érintkezésbe Görgey képviselővel terveit illetőleg. Tegnap a főispánnál tartott értekezleten aztán kiderült, hogy mik Görgey tervei. Thuránszky főispán tegnap délutánra értekezletre hívta a város h. polgármesterét és az összes állami hivatalok vezetőit, ahol dr. Görgey István — aki maga is jelen volt — közölte, hogy Thuránszky főispán és a négy megyei képviselő segítségével sikerült a kormányt olyan elvi elhatározásra bírni, amely hivatva van egyrészt a »Vörös Ökör«-kérdést végleg megoldani, másrészt Ujhely városát a borkereskedelem központjává tenni és ezáltal a jövő, fokozottabb fejlődést biztosítani. A terv szerint a »Vörös Ökör« épületet az állam építtetné fel a Wekerle-téri fronton két emeletesre, az Ujfalussy Endre utcán pedig három emeletesre. Ebben a hatalmas épülettömbén nyernének elhelyezést a város, a pénz- ügyigazgatóság, a posta, a mérnöki és egyéb állami hivatalok. Az állami hivatalok mikénti elhelyezése tekintetében még nem történt döntés, abban azonban már megállapodtak, hogy a Wekerle-téri front első emeletén helyeznék el a városi hivatalokat és a közgyűlési termet, viszont az Ujfalussy Endre utcai fronton helyeződne el a bortőzsde, melyet a kormány Ujhelyben szándékozik felállítani. Az épületet a Wekerle-térről az Ujfalussy Endre utcáig egy vagy két passage szelné át, melyekben végig üzlethelyiségeket építenének. Az építkezést a kormány már a jövő év kora tavaszán meg akarja kezdeni és ezárt a terveket és költségvetést rövidesen elkészittetik. A városháza helyére megfelelő átalakítás után az államrendőrség kerülne, viszont megvan a kötelező megállapodás a pénzügyi palota tulajdonosával arra, hogy amennyiben a pénzügyi hivatalok onnan kiköltöznek, a felszabadult helyiségeket modern szállodává alakítja át. * Annál is nagyobb örömmel fogadjuk a dr. Görgey Istvánnak a város fejlődését biztositó eme munkálkodását, mert ez lapunk, a »Felsőmagyarországi Hírlap« által évekkel ezelőtt felvetett eszmék valóra válását is jelentené. Feljegyzések. Az uj lakásrendelet miatt óriási a felzúdulás. És mindjárt hozzátehetjük, hogy méltán, mert a leghatalmasabb faktor lesz a drágaság növelésében Ez a házbéremelés lesz az a legutolsó villa széna, mely alatt mégis le fog szakadni a túlterhelt szekér. — Elismerjük, háziúrnak lenni nem a legkellemesebb foglalkozás ma. Azt, hogy a házak ma jövedelmet hajtanának, senki sem mondhatja. Azonban a házak jövedelmezővé tételénél fontosabb ma a milliók teherviselő képessége. És azután azt sem szabad elfelejteni, amit Vázsonyi fejtett ki interpellációjában. A háztulajdonosoknál sokkal rosszabbul jártak azok, akiknek vagyona készpénzben, vagy állampapirokban feküdt. A jövedelmük számszerűleg ugyanaz maradt — mint a háztulajdonosoké — azonban ezzel szemben vagyonuk értéke a békebeli érték 200-ad részére csökkent. Ilyenformán nem is a háztulajdonosok jártak a legrosszabbul, de meg nem is lehet olyan nagyon rossz mégsem háztulajdonosnak lenni, mert hiszen akkor nem volna olyan nagy a kereslet házak után. Házra vevő mindig akad s nincs annyi ház, amennyit el lehetne adni. — Ezt is figyelembe kell venni a házbérek megállapításánál. ' * Furcsa hírek járnak a politika berkeiben. Nem kevesebbről van szó, minthogy Kutkafalvyt, aki, mint kitűnt, együtt működött Nagy Ernővel, felkérték, hogy vállalja el a tarpai kerület jelöltségét — Rassay-párti programmal. Kutkafalvy, hir szerint, vállalta is a jelöltséget. így lehet a forradalmi kormánybiztosból kurzus képviselő és kurzus képviselőből Rassay-párti jelölt. Mi készséggel elhisszük, hogy Kutka- falvy elvállalja a tarpai jelöltséget, mert régi véleményünk, hogy csak egy politikai meggyőződése van és ez az, hogy a cél szentesíti az eszközöket. A cél pedig világos. Kutkafalvy minden áron képviselő és ha lehet, államtitkár szeretne lenni. DIANASÓSBORSZESZ. Külsőleg bedörzsölésre vagy belsőleg cukorra cseppentve a leg- :: jobb fájdalomcsillapitő. :: Kapható mindenütt! V ______________________________/ felemelik a tisztviselők fizetését. Megszűnnek a különböző segélyek. — Felemelik a forgalmi adót? — Csak egy drágasági pótlék lesz. Bejárta már a sajtót a hir, hogy a kormány a tisztviselők fizetésének rendezését tervezi. Információnk szerint a minisztériumban már dolgoznak a törvényjavaslaton, amely a tisztviselői fizetéseket van hivatva véglegesen rendezni. A tisztviselői kar elégedetlen mai helyzetével, mely javadalmazás tekintetében messze mögötte van más társadalmi osztályoknak, mert a békebeli törzsfizetések és az ehez járuló segélyek nem elegendők még a létminimumhoz sem, A segélyek emelése vagy uj segélyek életbeléptetése ugyanis mindig akkor következett be, amikor már emelkedett a drágaság és akkor sem felelt meg soha a drágulás mérvének. A kormány most az összes segélyeket meg akarja szüntetni, az alapfizetések uj megállapítása mellett, s igy megszüntetné a mai rendszert, amely igen nagymértékben megnehezítette a pénzügyi adminisztrációt. Az a terv alakult ki, hogy a törzsfizetéseket az állam felemeli annyira, hogy a létminimumot biztosítsa. Ehez járulna azután egy olyan segély, mely a drágulásnak megfelelne. Ez a segély változó lenne, amennyiben a drágaság szabályozná emelkedését vagy csökkentését. A tisztviselők fizetésrendezéséről szóló törvényjavaslat julius hó folyamán a nemzetgyűlés elé kerül, hogy augusztus hó elejére, amikor az újonnan alkotott átmeneti 'segélyek fizetési határideje lejár, életbe léphessen. Értesülésünk szerint most már biztos, hogy augusztus I-től az általáStrausz Cipót aranyműves, órás és ékszerész Sátoraljaújhely, Wekerle-tér 2. Elvállal és készít Mindennemű ékszer, arany és eziistnemü, valamint órajavitásokat Raktáron tart ezüstárukat, ékszereket, arany és aranydoublé tárgyakat, drágaköveket. Pontos, gyors és megbízható kiszolgálás legolcsóbb napi árak. VESZ: aranyat, ezüstöt és drágaköveket.