Ujhelyi Hirlap, 1922 (25. évfolyam, 1-100. szám)

1922-07-08 / 53. szám

53 szám (3) ÚJHELYI HÍRLAP 1922. évi július hó 8. nos forgalmi adó három százalékról hat százalékra emelkedik, mert a kor­mány a forgalmi adó jövedelméból kí­vánja a felemelt tisztviselői fizetéseket rendezni. Nyílt levél. Minden Sátoraljaújhelyben működő jó­tékony nőegylet elnökének Dr. Varga Béla mint az Amerikai Vörös kereszt által felállított »anya és csecsemővédő dispensaire* orvosa, elvállalta azt, hogy jövő csütörtökön julius 13 án, d. u. 5 órakor a Vár megyeháza nagy termében előadást tart a csecsemők nyári gondozásáról s a bélhurut betegségek elleni véde­kezésről. Az ügy nagy fontosságát véve te­kintetbe, nagyon kérem minden sátor­aljaújhelyi nőegylet elnökét, hogy a választmányi tagokkal együtt) legye­nek szívesek engem ezen ügyben tá­mogatni és minél nagyobb körben hívják fel az érdeklődést ezen előadás iránt. Hiszen szegény megcsonkított Ha­zánknak oly nélkülözhetetlen fontos minden egyes kis honpolgára és hogy ez egészséges legyen testileg és lel­kileg is. — Nekünk pedig magyar nőknek szent kötelességünk, hogy a csecsemőket védő intézményeket le­hetőleg támogassuk. Kérve kérem tehát, legyenek oly jók az egylet és jóismerősök körében az előadás napját és óráját tudatni és hogy mindenkit belépődíj nélkül szívesen látunk. Honleányi üdvözlettel Széchenyi Wolkenstein Ernőne vezetni és meg fogunk tudni állani a lejtőn, melynek Ausztria már majdnem az aljára jutott. — „B“-lista. Értesülésünk szerint a tanügyi és oktatói tisztviselők közül a vármegye területén 126-an kerültek a »B«-listára. — Nemzetközi keleti vásár Eembergben A miskolczi Kereskedelmi és Iparka­mara felhívja a figyelmet arra, hogy Lembergben folyó évi szeptember hó 5-től 15-ig nemzetközi keleti vásárt rendeznek. Szerzett értesülésünk sze­rint az eddiginél is fokozottabb je lentősége lesz az idei keleti vásárnak az orosz, ukrán, román és randstaatbeli államok bevásárlóinak élénkebb rész­vétele miatt és a magyar gazdasági élet méltó képviseltetésére magyar pavillont kívánnak szervezni. A lem- bergi vásár magyar részének rende­zését a Magyar Legyei Kereskedelmi Kamara (Budapest V., Vigadótér 3.) vállalta ahonnan az érdeklődők a vá­sárra vonatkozó részletes felvilágosí­tást megkaphatják. — értesítés. A Magyarországi Vas­és Fémmunkások Központi Szövetsé­gének Sátoraljaújhelyi csoportja f. hó 9 én nem d. e. 9, hanem d. e. 11 órakor tartja negyedévi közgyűlését a csoport helyiségében, (Deák-u. 38. sz. Kleinmann féle vendéglő) melyen a napi rendet Csacsovszki, kér. titkár ismerteti. Úgy a helyben, mint a vi­déken dolgozó összes szaktársak meg­jelenését kéri a Vezetőség. — fi borbélyok szombati zárórája. A miskolczi Kereskedelmi és Iparkamare értesíti az érdekeltséget, hogy a bor­bély és iodrászüzletek szombatonként április hó 1-től szeptember hó 30-ig terjedő időszakban este tél 10 óráig október hó 1-től, március hó 31-ig terjedő időszakban este 9 óráig nyitva tarthatók. A jelzett zárórán túl a borbélymühelyekben alkalmazottakat foglalkoztatni vagy bárminemű munkát végeztetni tilos. Aki a rendeletet meg szegi kihágást követ el. — Jllíi bűzlik Dániában? Még erre is feleletet kap a Színházi Élet uj szá mában, melynek 64 oldala ezen a hé­ten csupa vidámság, ötlet, jókedv. A Sziget színpad megnyitó műsorról bő­ven számol be rengeteg képpel, s aktuálitásokon kívül sok rajz, humo- reszk, cikk van Incze Sándor népszerű hetilapjában. Ara 25 korona, negyed­évi előfizetés 280 korona. Kiadóhiva­tal Budapest Erzsébet-körut 29. — Zsákárverés. A városi közélelme­zés tulajdonát képező 930 drb. zsák f. hó 12 én d. e 10 órakor a város­háza közélelmez ísi ügyosztályában, nyilvános árverésen a legtöbbet igé rőnek el fog adatni. A zsákok a „Hangya“ kirendeltség raktárában Mező-utca megtekinthetők. Kikiáltási ára dara­bonként 60 korona, A 930 drb zsák együttesen fog eladatni s azok minő­ségéért és karbantartásáért a város felelősséget nem vállal. A polgrármester. Felelős szerkesztő: Lánczl Zoltán Kiadótulajdonos: Landesmann Miksa és Társa. Sátoraljaújhely r. t. város polgármesterétől. 5181/1922. szám. Árverési hirdetmény. Sátoraljaújhely r, t. város tanáosa nyilvá­nos árverésen eladja az amerikai gyermekse- gélyző akciótól érkezett 1. keményfából készült 150 darab ládában (a 48 drb.) összesen 7200 da­rab egyenként 7-5 cm, átmérőjű, 11 cm, hosszú üres conserv dobozt, 2. 4 drb. amerikai (szintén keményfábó 1 ké szült) kakaós ládát; 3, 6 drb. (puha fából készült) nagy ruhás ládát; A zárt írásbeli ajánlatok 1922. évi julius hó 13-án d, u. 2 óráig a polgármesteri hivatalhoz küldendők, A nyilvános árverés 1922. évi julius hó 14-én d, e. 10 órakor fog a Vörös ökör épület népkonyha helyiségében megtartatni. A fentebb megjelölt tárgyak a legtöbbet Ígérőnek eladat­nak, Sátoraljaújhely, 1922. évi julius hó lO-én tar­tott tanács ülésből, Dr. Orbán Kálmán s. k. polgármester h. H m. kir. állami rendőrség miskolczi kér. főkapitánysága 3578/1/1922, sz. Arlejtési hirdetmény. A miskolczi m. kir. állami rendőrkerület összes hivatalai részére az 1922—23, fűtési idényre szükséges tüzelő anyagnak és pedig 2920 mé­termázsa darabos szén és 574 köbméter első­rendű hasábos, száraz, kemény tűzifa szállítá­sára árlejtést hirdetek, Az ajánlatok zárt borítékban címemre f. évi Julius hé 14-ig nyújtandók be. A fent említett szén és fa mennyiségből 1400 q, szén és 52 kbm, fa a miskolczi, 150 kbm. fa a sátoraljaújhelyi, 450 q. szón és 100 kbm. fa az egri, 160 q. szón, 30 kbm, fa a gyöngyösi, 400 q. szén és 16 kbm, fa a diósgyőri gyárte­lepi, 250 q, szón és 64 kbm. fa a hatvani, 72 kbm, fa a sárospataki, 200 q. szón és 64 kbm. fa a hidasnómotii, 60 q, szén 26 kbm. fa a bán­révei vasúti állomáson lesz átvéve. Szállítási idő Miskolczra f. évi október 15-ére 3 waggon szón és a fa azután hetenkint 2—2 waggon, a többi állomás helyekre szállítandó anyagok f. évi október 15-ón lesznek szállitan- dók. Ajánlattevők óvadékul 250,000 koronát kész­pénzben, vagy ovadékkópes értékpapírban hi­vatalomnál letétbe helyezni tartoznak A zárt ajánlatok 1922, julius 16-án bizottságilag bon- tatnak fel. Miskolcz, 1922. évi julius hő 4-én Balló Rudolf s. k. m. kir. rendőrkerületi főkapitány Julius hó 15 én megnyíló fűszer gyarmatáru nagykereskedésünk részére keresünk azonnali belépésre irodai teendőkben jártas pénztárnoknőt. Kimerítő ajánlatok dr. Garai Ármin ur iro­dájában (Kazinczy-u.) adandók be. Miskolczi Kereskedelmi Részvénytársaság fiókja —: ............................ .... „Hősök söre" magyar sör a HÍREK. — fi sajtó képviselőit magához hivatta a miniszterelnök és kérte a sajtó tá­mogatását a drágaság elleni küzdelem­ben, megállapítván, hogy az ország népét ma nem érdekli semmiféle köz­jogi és politikai kérdés, ma csak a megélhetés kérdése a fontos és ezért össze kell fogni a kormánynak, parla­mentnek és sajtónak és együttesen, minden más kérdést félretéve, dolgozni a mindennapi kenyér biztosításáért — Nem akarunk rekriminálni, csak rámu­tatunk arra, amit sok cikkünkkel bizo­nyíthatunk, hogy nekünk és sok lap­társunknak már nagyon régen ez az « álláspontunk és igazán nem a sajtón, helyesebben nem a sajtó nyugodt és mérsékelt irányú részén múlt, hogy ez az erőegyesítés már régen nem követ­kezett be. Reméljük — hiszen egyebünk sincs, mint a remény — hogy Bethlen kezdeményezése eredményre, jóra fog

Next

/
Oldalképek
Tartalom