Ujhelyi Hirlap, 1922 (25. évfolyam, 1-100. szám)

1922-05-20 / 39. szám

Ara 3 Korona Sátoraljaújhely, 1922. május 20 Huszonötödik évfolyam 39. sz.| ÚJHELYI HÍRLAP (FELSŐM AGYARORSZ ÁGI HÍRLAP) Szerkesztőség és kiadébivatal ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Megjelenik: .' cicl c ti he. Egész évre . . 160 korona. Félévre . . . 80 korona. szerda 11 Kazínczy-utcza 5. szám. Negyedévre ...................45 korona. é S Telefonszám: 10. Egyes szá ni ára 3 korona. szombaton hamarább utolérni... Hétfőn — Apponyi Albert ittléte alkalmából — Kutkafalvy Miklós is felszólalt és hevesen kikelt azok ellen, akik az ő egy héttel azelőtti programm- beszédét, különösen a numerus clau- susra vonatkozó részét „tudatosan és rosszakaratuan félremagyarázták.“ Mi ugyan Kutkafalvy úr programm- beszédével részletesen nem foglalkoz­tunk, azonban beszédét hallottuk úgy május 7-én, mint május 15-én és igy eléggé kompetensek vagyunk annak megállapítására, hogy Kutkafalvy úr csak tudatos valótlanságot mondhatott akkor, mikor a Zempléni Újság szerint a következőket mondta május 15-én: „Kijelentettem, hogy ha a lelkek meg­nyugvásának ideje elkövetkezik és nézetem szerint már elkövetkezett és én vagyok az első és leszek az első, aki a numerus clausus eltörlése mel­lett állást foglalok.“ Ezzel szemben újra át és átolvastuk a Zempléni Újság május 9-i számában közzétett május 7-i beszédet, mely pontos gyorsírói feljegyzések alapján közöltetett; át meg átkutattuk emlé­kezetünket, de erre a kifejezésre: „. . . nézetem szerint már elkövetke­zett és én vagyok az első . . .“ sehol sem akadtunk. Nem is akadhattunk, mert e kijelentés nem is történt meg. Elhisszük, hogy Apponyi előtt li­berális színben akart feltűnni Kutka­falvy úr, de önmagához méltóan nem úgy, hogy saját eltévelyedéseiért mea culpát mond; hanem azokat tudatosan valótlanul ellenfeleire hárítja, azok rosszhiszemű ferdítéseinek nevezi. Hiába, 7-étől 15-éig nagyot válto­zott a helyzet. Hetedikén úgy beszélt Kutkafalvy, hogy Andrássynak, tizen­ötödikén, hogy Apponyinak tessék. Csak arról feledkezett meg, hogy a közönség ugyanaz és igy nagyon hamar utói fogják érni. Lehet, hogy vannak, akik gusztu­sának az ilyen kaliberű ember felel meg legjobban, nekünk azonban egész más az Ízlésünk. Nem szeretjük az olyan embert, aki egyik hétről a másikra változtatja a véleményét és ezen felül még tuda tosan valótlanul megvádolja ellen­feleit. Jövőre pedig jegyezze meg jól Kutkafalvy úr, hogy ha már valót­lanságokat mond, úgy mondja, hogy ne lehessen könnyen utolérni. * De méltó Kutkafalvy úrhoz a Zempléni Újság is, mely május 18-i számában ezt Írja: „Valaki — meg fogjuk tudni, hogy ki — a helybeli sajtó Kutkafalvy-eilenes cikkeit Ap­ponyi fülkéjébe csempészte Szerencsen. Az ősz vezér olvasta azokat, undor­ral dobta el . . .“, mert elfeledkezik arról, hogy 16-i számában leközölte majdnem szószerint Apponyi beszédét a következőkben: „Az ellenpárt igen tisztelt tagjai megtiszteltek engem azzal, hogy jóindulattal, barátsággal fogadtak, sőt lapjaikban is udvarias­sággal és szívélyességgel üdvözöltek.“ Igazán undort érez az ember, ha igy látja Apponyiról feltételezni, hogy másat érez és másat beszél. Ha Apponyi megundorodott vala­mitől, akkor az csak az lehetett, hogy milyen hozsannát zeng neki most az a „Z. U.“, mely nem is oly régen Haller Istvánhoz küldötte iskolába. * Bocsánatot kérünk szives olvasóink­tól, hogy mai vezércikkünkben — szokásunk ellenére — érdes és durva, nem újságba való tónusban irtunk, azonban, mint látható, nem a saját kifejezéseinket használtuk. £. Politikai nyilatkozat Dr. Görgey István jö­vőbeni politikájáról. A »Zempléni Újság« legutóbbi szá­mában azt a hirt közölte, hogy a kor­mány nem támogatja dr. Görgey István jelöltségét és szívesen látná, ha az itteni kerületben dr. Kutkafalvy Miklós kerülne ki győztesen a választási küz­delemből. E leleplezés számba menő hírlapi közlemény arra indított minket, hogy megszólaltassuk ez ügyben dr. Görgey Istvánt, aki programmbeszédében a kormány feltétlen támogatását hangoz­tatta. Egyben lelhasználtuk az alkal­mat arra is, hogy dr. Görgeyt egyes politikai kérdésekben is megszólaltas­suk. Dr. Görgey István munkatársunknak a következőket mondta : A »Zempléni Újság* közlésén csak mosolyogni lehet. Hogy gr. Bethlen István támogat engem, erről minden hívem tud. Legközelebb, néhány nap múlva a „Z. U.“ is meggyőződik majd róla, hogy engem támogat a miniszterelnök. Sőt arról is lesz al­kalma meggyőződést szerezni, hogy a kormánynak mi a véleménye Kutka­falvy elmúlt szereplését illetőleg. Politikai álláspontomat programm- beszédemben elég bőven kifejtettem. Ezúttal csak annyit kívánok ismé­telni, hogy az egységes párt libe rális frakciójához tartozom és libe­rális meggyőződésem ugyanaz, ami két év előtt volt, amikor liberális ellenzéki programmal vettem fel a harcot Kutkafalvy ellenében. Megválasztatásom után erős helyi politikát akarok csinálni. Nagyon jól tudom, hogy Sárospatak minden életerejétől meg akarná fosztani ezt az idegen megszállás folytán amúgy is tönkrenyomoritott várost. Azt is tudom, hogy dr. Bessenyey Zénóban olyan képviselőt nyernek a Sáros­patakiak, aki Sárospatak érdekében mindent el fog követni esetleg Uj- hely rovására is. Nekem azonban — ha a kerület választópolgársága bizalmával meg­tisztel — lesz elég erőm Ujhely ér­dekeinek megvédéséhez. FEKETE ÉS KÉK gyapjúszövetek és posztók a legjobb minőségben. legjobb jérji és női gyapjúszöveteket NŐI COSTÜM ÉS ruhaszövet újdonságok. legolcsóbban szerezhet be FÉRFI ÖLTÖNY cBrünner bajosnál Sátoraljaujfíely, ©Tö-uicalS. és felöltő szövetek a leg­Szabott árak! {Megyeházzal szemben.) Kérem cégemre ügyelni jobb kivitelben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom