Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. július (2. évfolyam, 147-172. szám)

1939-07-30 / 172. szám

8

TEHJIDEKI •A\<&ARHHUiAE

1939 JÚLIUS 30, VASABNAI*

„kékinges gárdáját”. De Váléra erre azzal válaszolt, hogy az 1916. évi forradalom résztvevőivel megszervezte a köztársasági védősereget. 1933 nyarán a kormány betiltotta a kékinge3ek felvonu'ását és amikor az extábornok nyilt ellenállást tanúsított, a miniszterelnök feloszlatta az egész szervezetet.

De Valera minden alkalmat felhasznált arra, hogy csökkentse Írországban az angol befolyást. Miután VIII. Edvárd angol király lemondott a trónról, állandóan izgalomban tartották az angol közvéleményt azok a hírek, hogy az ír Szabadállam — Délirország — nem fogja elismerni az új királyt, VI. Györgyöt. A BaZdwin-kormány végül megegyezett De Valerávál és az ír Szabadállam elismerte az új uralkodót, — de nem ingyen. Az elismerés ára az volt, hogy az angol király lemondott egy sor írországi jogáról. A többi között hozzájárult Anglia ahhoz a reformhoz, hogy az ir képviselőház által hozott törvényeket nem az angol király szentesíti, hanem az ír parlament elnöke.

Mindennek ellenére változatlanul izzot- tak a hamu alatt az angol—ír ellentétek. Az írek legsúlyosabb sérelmét nem volt hajlandó jóvátenni a brit kormány. Ez a sérelem Írország kettéosztása Volt. A szigetnek csak a déli része szabadállam, az északi rész Ulster, az angoloké. Ulster lakói ma már túlnyomórészt skótok, akiknek őseit a kivégzett, vagy kivándorlásra kényszerített írek helyére telepítette Nagybritannia. De Valera és kormánya politikai eszközökkel dolgozik annak érdekében, hogy Írország ismét egységes legyen és Ulster a szabad állam részévé váljék. Az ír forradalmárok azonban — noha célkitűzéseik azonosak kormányukéval — nem helyeslik De Valera módszereit. Erőszakkal is, forradalom árán is.

újra egységessé akarják tenni Írországot, sőt teljesen függetlenné akarják tenni Angliától, a brit küpolitiká- tól is.

Ismét Amerikából indult ki ez a radikális függetlenségi mozgalom. Már a múlt században megalakult Amerikában a régi ír szabadságszervezetek utódjaként az Irish Republican Brotherhood, amelyből az IRA, az ir forradalmi hadsereg, sarjadt. Ez a forradalmi hadsereg lépett akcióba 1939 januárjában és ez küzd most

már, erőszakos cselekményekkel is, az angol anyaország terletén is, a ' 'jes ír egységért és függetlenségért.

Egyre tolok érettségizett ifjú választ gyakorlati élet* pályát — Orvostanhallgatóból — szállitóvállalkozó

Ä nagy tervezgetések, fiatal indulások ideje a mostani. Pályaválasztás: örömmel állapíthatjuk meg, hogy a saját sorsukat és a nemzet jövőjét lelkiismerettel a szívükön viselő fiatalok között újabban nagyon sok szó esik a kereskedelmi pályák felé való orientálódásról. A kétkedők lefegyverzésére példákat idézünk, leggyakrabban annak a fiatalembernek a példáját, aki egész fiatal fejjel és pár pengő- .^yel fogott bele egy vállalkozásba: a vállalkozás pedig sí került.

Tavaly érettségizett, az idén januárban került föl az egyetemre, pótszemeszterre. Nagy tervekkel, szép reményekkel indult el, csupa hévvel és lelkesedéssel beszélt elképzeléseiről, választott élethivatásáról:

orvos akart lenni, a magyar nAp áldozatos munkása,

akinek minden cselekedete a szegényekért, az elhagyatottakért van. Jóleső érzéssel figyeltük lelkesedését, szívesen beszélgettünk vele, — míg egyszer aztán nem volt többé sehol. Kollégái azt mondták, összecsomagolt és hazament, mert kifogyott a pénze és családi körülményei úgy alakultak, hogy semmi reménye az újabb támogatásra. összeosomagolt és hazament —- egy magábahullott, csalódott, összetört emberrel több, gondoltuk, mert szörnyű lehet ez a visszatérés a hallgatásra ítéltek nagy tengerébe. A keserves emlék örökre nyomot hagy a fiatal lélekben...

Volt orvostanhallgató a szállítókocsi tetején

Néhány héttel később aztán odahaza, a felvidéki városkában találkoztunk vele: egv csomagokkal tetézett szállítókocsi dübörögve száguld végig az utcán s a csomagok közt, ingújjra vetkőzve, szál-' lítóleveleket lobogtatva a kezében,

ott áll barátunk, a volt orvostanhallgató,

aki eltűnt az egyetemi városból, mert nem tudta tovább folytatni tanulmányait; eltűnt, összecsomagolt és hazament. Mi azt hittük, kétségbeesni ment haza s íme — dolgozik... A kocsi megáll egy üzlet előtt, leadják a csomagokat, az egyik munkás bemegy a szállítási díjért; éppen akkor érünk a közelükbe, mikor visszatér. Leszámolja a barátunknak a pénzt s a barátunk — sürgősen visszaküldi a munkást a boltba, mert a kereskedő négy fillérrel — jól halljuk: négy fillérrel! — megrövidítette. Akár tévedésből, akár szándékosan, de megrövidítette. Ö teszi ezt meg, hogy visszaküldi az embert négy fillérért, ő, a „nagyvonalú“ fiatalember, aki mindig szerette a vasalt nadrágot, a szép cipőt, nyitott ingnyakkal, nyakkendő nélkül, nem ment volna végig a kis város korzóján és egész viselkedésével általában azok közé a fiatalemberek közé tartozott, akik túlságosan nem költekeznek ugyan, de fogalmuk sincs a pénz értékéről s akik például a világért sem várnák be fizetés után, hogy visszaadják nekik a visszajáró néhány fillért, mert ez még sem való, nem illik egy élesre vasalt nadrágú fiatalemberhez: túlzott krajcároskodás az egész.

De most mégis őróla van szó, ő küldte vissza az embert a négy fillérért, itt tehát történt valami ... Különben is, ez az egész kép:

a magára ol.v sokat adó, k Any es fiatalember Itt áll egy szál! tó kocsi tetején,

ahol valószínűleg nem marad oly éles a nadrág éle, mint az ártatlan sétálásban, ingujjra vetkőzve szortírozza a csomagokat, de a rekkenő hőségben még így is izzad, talán a csomagok súlyától, de talán még inkább attól a gondolattól, nehogy észrevétlenül megrövidítsék valahol. A barátai most bizonyára az uszodában élik az ilyenkor nyáron ide összpontosuló „társadalmi életet“ — ő viszont itt vesződik a csomagokkal és visszaküldi a munkást a boltba bagatell négy fillérért. A keserűségnek, vagy kétségbeesésnek nyoma sincs rajta (legalább ezt elvárná az ember egy csalódott fiatalembertől, aki mialatt társai gondtalanul lopják a napot, csomagokat szortíroz), sőt, mosolyogva mondja, hogy nehéz a munka, reggel hattól talpon van, de egyelőre még ilyen tempó mellett sincs semmi kilátás arra, hogy sarokházat vásároljon. Ami valószínűleg annyit jelent, hogy az üzlet jobban is mehetne. Azonnal meg is magyarázza:

— Még ilyen nagy hajsza után is jó, ha száz péngSm marad havonta,

de ezt aztán annál jobban meg tudom becsülni. Ezért ne is csodálkozzatok rajtam, amikor ilyen „piszkos“ dolgokat láttok tőlem, hogy visszaküldöm a munkásomat rongyos négy fillérért. Mellesleg szólva, innét a csomagok közül nem is olyan rongyos az a négy fillér.

Vagyunk annyira jóbarátok, hogy megkérdezhetem tőle: hogyan sodorta erre a pályára a sorsa.

— A családi viszonyok úgy alakultak, hogy nem maradt több pénzem a tanulásra. Nem tudtam volna miből élni, ott kellett hát hagynom mindent; fájó szívvel elbúcsúztam a szép előadótermektől, a fehér köpenytől, a bonckéstől és —■ hazajöttem. De nem maradhattam tétlen, mert itt is csak élni kell — valami foglalkozás után kellett hát látnom. Hívtak hivatalba, hívtak ide, hívtak oda, de én aztán mégis

úgy döntöttem, hogy „önálló” maradok és

megpróbálom azt, amiről mostanában anynylt prédikálnak: a kereskedelmi pályát.

Nagykorúsíttattam magam, kaptam egy kis tőkét is és megcsináltam a vállalatot. Szállítóvállalat, egy pár lóval, egy kocsival, néhány munkással, egy irodával, egy irodakisasszonnyal és egy írógéppel. Vannak hivatalos szállításaim, egy-két magán

is akad és mondom, meggazdagodni egyelőre nem fogok, de megvan a kenyerem, becsületesen megdolgozom érte, azonkívül két-három más embernek is adhatok kenyeret. A munkásaimnak.

— De hát mégis, az átmenet . . . nem lehet olyan egyszerű . . .

— Sokkal egyszerűbb — mondja meggyőzően —, mint gondolnátok. Az első fillér, ami ilyen nehéz munka után az ember zsebébe vándorol, megtanít arra, amit oly gyakran hángoztatnak, hogy „a munka nem szégyen“. Hidd el, egész jól érzem magam ezen a helyen. A kezem piszkos ugyan, a nadrágom sincs frissen vasalva,

de dolgozhatom és van eredménye a munkámnak, mert megélünk belőle. Tudom, ha szorgalmas maradok, mindig megkeresem, a magamét — annyit mindenesetre, mint egy hivatalnok, vagy tanár . . . Persze, meg kell dolgozni érte, talán sokkal jobban és keményebben, mint a hivatalnoknak, vagy tanárnak, de hát mondom;

egész jól érzem magam és ami fontos, J van kedvem a munkához.

Minél jobban benne vagyok, annál inkább. Higgyétek el, olyan boldog vagyok, hogy az egyetemről való hazavonulás után nem vesztettem el a hitemet, az erőmet és munkába tudtam állni . . .

A diplomával leszámol

Egy pillanatra megakad a beszédben. Az egyetem, — igen, az emlékek még túlságosan élnek. Kegyetlen dolog, mégis megkérdezzük tőle:

— És mond, úgy magadban végleg leszámoltál a tanulással, a diplomával?

— A diplomával igen, de a tanulással nem. A diploma már csak egy semmibe foszlott buborék. Igaz, le kell mondani bizonyos dolgokról, például arról, hogy egy szállító nem lehet „úriember“, de hát ez engem végképp nem érdekel. A barátaim, akik megértének és még sokan mások, úgyis mellettem állnak és érzem, hogy szívesen beszélgetnek velem. Persze, itt le kell mondani a népi munkának azokról a lehetőségeiről is, amelyekről mint egyetemi hallgató ábrándoztam, de azért úgy érzem, mégis tehetek valamit a szegényekért is. Például olcsóbban költöztetem őket.

Mindenki úgy segít a szegény népen, aho. gyan körülményei engedik.

Géza barátom, akiből biztosan orvos lesz, ingyen fogja őket gyógyítani, Imre, aki tanárnak készül, szeretettel tanítani, én olcsón, vagy ha szükséges, ingyen szállítani .., Ami pedig a tanulást illeti, ha nem veszitek rossznéven, továbbra is el fogok járni közétek, remélem, adtok könyveket, megbeszéljük majd a problémákat, vitatkozhatunk is, — hogy ne csak a szállító- vállalat világnézetén keresztül értékeljem az eseményeket.

Ezzel el is búcsúzunk. A kocsis megrántja a gyeplőt és továbbmennek.

Mi szeretettel várjuk a diplomások sorából kivált barátunkat, hogy jelentkezzék könyvért, olvasnivalóért és látogassa köreinket és sokszor, nagy szeretettel idézzük a példáját. Mint követendő példát. Mi né- hányan, akik akkoriban és azóta is gyakran találkozunk vele, amint a szállítókocsival végigrobog a város utcáin,

midig bizonyos megelégedéssel és büszkeséggel nézünk utána. íme, egy józanul,

egészségesen gondolkodó fiatalember,

akit az élet nehézségei nem vágtak a földhöz, hanem erősen áll a saját lábán. Húszéves fejjel és érettségivel maga keresi a kenyerét, ami az érettségivel kapcsolva, ritka tünemény, azonkívül még néhány embernek nyújt megélhetést, fes íme, szoktuk mondani, valahányszor szóbakerülnek a kereskedelmi pályák, élő példája annak, hogy már minálunk is szünőben van a fix- fizetéses tömegőrület, akadt valaki, akinek volt bátorsága szakítani a konvenciókkal és megpróbálta azt, amitől annyian rettegnek.

bátor elszánásnak, hogy érettségivel, vagy diplomával rendelkező fiatalok kereskedelmi pályák felé orientálódnak. Tudunk olyanról, aki gyógynövénykereskedést létet, Je a tanulással nem

sített és nagyon szépen keres, tudunk olyanokról, akik filmvállalkozásba fogtak, akiknek könyvkiadóvállalatuk van — ,

szorongássá! figyeltük, mikor tűnnek fel [

nálunk is az új időknek új követelményeit megértő fiatal vállalkozók.

Egyike a legelsőknek táján az a fiatalember, akiről szólottunk. De azt hisszük, hogy nyomában jönnek már a többiek. Vannak köztük olyanok, akik a paprikatermelésbe dolgozzák be magukat, yannak, akiknek nagyon tetszik a cipő-szakma, vannak, akik faszéntermelésbe fognak és ha a legfiatalabbakat nézzük: egy felvidéki városban a most érettségizett ötven egynéhány fiatalember közül alig tíz készül tanári, jogászi pályára, a többi orvosi, mérnöki, kereskedelmi pályák felé orientálódik.

*

Érettségi után — gyakorlati pálya

Sokat forogtunk az utóbbi időben az anyaországban és megállapíthatjuk, hogy ott sokkal több példáját láttuk annak a

A különböző vidékekről gyakran érkeznek a hírek fiatalokról, akik ilyen, vagy olyan tervet forgatnak a fejükben. .Eredményekről még nem beszélhetünk, mert csupa fiatal indulásról van szó, a legtöbben még bele sem kezdhettek az új munkába, mert még a kérvényeiket sem intézték el és — nincs kézben a megfelelő tőke. Most, az átalakulás, nagy változások idején

fokozott figyelmet kérünk a kereskedelmi pályákra induló fiatalok iránt.

Fontos, hogy kérvényeik ne őrlődjenek hónapokig a bürokrácia malmaiban és ha mód van rá, minél előbb a kezükben legyen a szükséges összeg, amellyel hozzáfoghatnak a vállalkozáshoz. Az az egy-két példa, amit az érdeklődő, a maga kis világában forgolódó fiatal lát, okvetlenül hat és egyre szélesebb köröket hódít meg az új parancs teljesítésének. Készülnek, terveznek — nagyon fontos, hogy most mindig ott legyen mellettük a segítő kéz és hathatósan támogassa őket terveikben. Ezért lenne szükséges az erre a célra létesített intézmények nagyobb propagálása is.

A magyar élet most alakul, most forr. Ha idejében hozzányúlunk, nagyszerű népi származású és népi gondolkodású fiatal kereskedő-rétegre tehetünk szert -— ezt látjuk azokról a fiatalokról, akik most e pályákra készülnek. Komoly, elszánt, munkára kész fiatalok, nem rettennek vissza semmiféle munkától — szeretetet és támogatást várnak az illetékesek részéről.

András Károly.

A svéd trónörökösné a cserkészleányok gödöllői táborában

Anna királyi hercegasszony a Magyar Cserkészleány Szövetség védőasszonya né- hánynapos látogatásra a Pax Ting táborába érkezett. Ezalatt az idő alatt a királyi hercegasszony megosztja a táborozás örömeit és fáradságait a cserkészleányokkal. A táborozás alatt a külföldi csapatok munkáját tanulmányozza.

Nagy ünnepe volt a gödöllői cserkész leány világtábornak, amikor megérkezett a táborba Sybilla svéd királyi hercegnő, a svéd trónörökös felesége. A tábor királyi vendége cserkészleányok sorfala között vonult be a táborba és a bejáratnál Anna királyi hercegasszony, a Magyar Cserkészleány Szövetség védőasszonya és Lin- denmeyer Antónia országos elnök fogadták. A svéd trónörökösné itt tartózkodása alatt a táborban lakik.

FELVIDÉKI

Magyar

hírlap

j vt ihAn l ' idóhivatal, Bp, Vili, Józseí-krt 5.

HI.

____ 144-400