Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. július (2. évfolyam, 147-172. szám)
1939-07-30 / 172. szám
r 1939 JÚLIUS 30, VASÁRNAP TEWJIDEKl _MagVarhirme A ZÖLD SZIGET REGÉNYE Eire héiszázhetven év óta küzd függetlenségéért Az ir forradalmi hadsereg és a titkos szervezetek, amelyek elkesers delien harcolnak Anglia írországi uralma ellen — Nyolc évszázad véres története a vápái ajándéktól az angliai bombáméi ényletekig „Az év eleje óta az Ír forradalmárok 127 merényletet követtek el, 57-et Londonban, 70-et a vidéken. Ezeknek veszteséglajstroma 1 halott, 55 sebesült. Eddig 66 vádlottat ítéltek el terrorcselekmények miatt.“ (Sir Sámuel Hoare angol belügyminiszternek július 26-án az angol alsóházban elmondott beszédéből). Ennek az évnek a kezdete óta egész Angliát állandó izgalomban tartja az ir forradalmárok tevékenysége. Január 16-án és 17-én robbantak Londonban az első ír bombák. Két nap alatt nem kevesebb, mint 13 bombamerénylet történt. Január 19-én egy pokolgépes robbantásnak csaknem áldozatául esett Chamberlain angol miniszterelnög fia. Azóta állandóan ismétlődnek — hidakon, vasutakon, gyártelepeken, középületekben, fürdőhelyeken, a fővárosban és vidéken egyaránt — a bombamerényietek. Sorozatos tűzvészek is voltak Londonban, felmerült a gyanú, hogy ezeket is ír forradalmárok gyújtogatása idézte elő — ezt a gyanút azonban mind- ezideig nem sikerült igazolni. Az ír függetlenség hívei közel nyolc évszázad óta elkeseredett harcot folytatnak Angliával szabadságukért. Ennek a küzdelemnek legújabb szakasza az, amely 1939 januárja óta szemünk előtt pereg le. Az újabb angolellenes ír tevékenységnek voltaképpen az a kirobbantó oka, hogy Anglia tudvalevőleg két részre osztotta Írországot, a zöld szigetet, klasszikus ír nevén: Eire-1. A sziget déli része, noha az angol birodalomhoz tartozik, független. Északi része: Ulster, azonban állandó angol fennhatóság alatt áll és itt szigorúan elnyomnak az angolok minden ír függetlenségi mozgalmat. A jelenleg folyó harcot, amelynek célja Írország egységének és Angliától való teljes függetlenségének kivívása, ír forradalmi szervezetek irányítják. Ezeknek a titkos szervezeteknek élcsapata, az Irish Republican Army, az IRA, az ir köztársasági hadsereg. Amerikába kivándorolt üldözött irek alapították meg ezt a szervezetet, amelynek jelenlegi vezére Sean Russell. Russel az utóbbi hónapokban az amerikai írek között 12 ezer font sterlinget gyűjtött össze az ír függetlenségi akció irányítására. Russell — aki ellen az angolok elfogató parancsot adtak ki — a hírek szerint elindult Amerikából, hogy hazatérjen szülőföldjére. Az angol rendőrség most szigorúan ellenőrzi az Amerikából érkező hajókat, hogy elfogassa Russelt. Februárban szólalt meg először is hivatalos személyiség, a leghivatottab. De Valera, a legendás nevű ír szabadságharcos, a független Délírország miniszter- elnöke, a merényletekről. Azt mondotta, hogy az ír kormány sajnálja az Angliának okozott károkat, de kizárólag a brit kormány felelős Írország lcettészakítá- sáért. Amikor ezt az igazságtalanságot elk" -ték, azt mondották, hogy ez csak „iuőteges”. így folytatta nyilatkozatát De Valera: — Írország kettéosztása olyan igazságtalanság volt, amely még az erőszak alkalmazását is igazolná, ha ez az eszköz eredménnyel kecsegtetne. Erről azonban nincs szó. Anglia megakadályozza azonban a normális viszony kifejlődését. Ha nem állanának angol csapatok Északírország földjén, Északírország lakossága csatlakozna Délírországhoz. A katolicizmus ellen fordítják a pápa ajándékát Valóságos regényes éposz az a küzdelem, amit az ir nép függetlenségéért folytat — a XII. század közepe óta. Az ír szabadságharc pontosan 770 évvel ezelőtt kezdődött. 1169-ben törtek be elsőízben az angol-normannok az ír szigetre. Hamarosan megkapták erre a jogcímet is: a pápa II. Henrik angol királynak hűbérbe adta Írországot. Akkor még senki sem sejthette, hogy néhány évszázaddal később az a nép, amelynek a „zöld sziget” meghódítására a római pápa adott engedélyt, a katolicizmus ellen fog Írországban kegyetlen irtóhadjáratot folytatni és a sziget lakóit gyakran azért fogja megfosztani birtokaitól, sőt halomra ölni, mert azok a római egyház hívei. ^ Az angol renaissance felvirradásáig csak egyszerűen a földért folyt a harc. A hódítók elfoglalták a sziget keleti részét, a félnomád életmódot folytató íreket leigázták és uralkodtak középkori módszerekkel, üldözve a népnek még nyelvét Í3, még dalait is és — ami a legfontosabb volt — elkobozva az őslakosság birtokait. Amikor Vili. Henrik elszakadt a római egyháztól, egyszeriben „eszmei“ ürügyet is találtak a hódításra. Az „eszmei” ürügy, természetesen — a kor szellemének meg- fele.'őleg — vallási cél volt: le kell igázni a katolikus íreket, meg kell nyerni őket a High Church számára. Erzsébet királynő uralma óta alig-alig szünetelt az angol-ír háború, amely voltaképpen — megváltozott eszközökkel bár — de még most is tart. A győztes, de sohasem egészen győztes, angol uralkodók Írország hat ulsteri megyéjéből kiirtották az őslakosságot és helyükbe skót presbi- teriánusokat telepítettek. Sokszor eltiltották az íreket vallásuk gyakorlásától, sokszor megfosztották őket emberi jogaiktól és később százezerszámra kényszerítették kivándorlásra őket. Már a „kultúra jele“ volt, amikor „csak” földjüket vették el és „csak” gazdaságilag tették tönkre őket. így történt, hogy írek milliói vándoroltak Amerikába. Már Erzsébet királynő korában Anglia egyik legsúlyosabb problémája volt az írkérdés. Nem tudták legyőzni az angol csapatok a szabadságukért harcoló íreket, akik legendás bátorsággal küzdöttek a túlerő ellen, guerilla-harcokban értékesítve a nehéz, erdős, mocsaras, hegyes terep előnyeit. Erzsébet királynő világhírű kegyencé- nek, Essex grófnak bukását is az okozta, hogy a gróf dolgavégezetlenül tért haza seregével Írországból. az angol csapatok és vezérük nem bírták az ír éghajlatot és képtelenek voltak megküzdeni a szabadsághősökkel. A későbbi korokban is folytatódott Anglia küzdelme az írek leigázására. I. Károly angol király valóságos irtóhadjáratot folytatott az ir katolikusok ellen. Ekkor alakították meg az irek első védelmi szövetségüket Defenders-szövetség néven. Ennek a szervezetnek a tagjai egy nemzeti hős, Rary O’Moore vezetése alatt, minden eszközzel harcoltak az elnyomók ellen. 1641-ben az ír védelmi szervezet bosszút állt I. Károly irtóhadjáratáért: valósággal megtizedelték a bevándorló angolokat és skótokat, akiknek számára elkobozták a britek az ir földeket. Bosszúra bosszú következett. Nyolc évvel később — 1649-ben — Cromwell Olivér angol csapatai Drogheda mellett legyőzték az ír védelmi szervezet fegyvereseit és az 1641. évi események megtorlásaként 5000 ír férfit és nőt felkoncoltak. Cromwell győzelme után hosszú ideig teljes elnyomatásban éltek az írek, az angolok legsúlyosabb terror alatt tartották őket, az egész ország népe nyomorgott. Az irek azonban egy pillanatra sem felejtették el, hogy harcolniok kell szabadságukért. A feloszlatott Defenders-szövetség helyett újabb szabadság-szervezetet alakítottak, ez volt a Whiteboys-szervezet, amelynek tagjai fehér inget viseltek. Ez a szövetség a XVIII. századig ébren tartotta az ír népben a függetlenségi gondolatot. A XVIII. században már jellegzetesen, angol kolonizáló eszközökkel dolgoztak a britek Írországban. Az érv már nem a „vallási eszme” volt, hanem — a „pacifikálás”. Közben azonban Írország is fejlődött. ötletszerű portyázó csapatok helyett a Whitebous-mozgalom titokban szervezte a bennszülötteket, „földalatti” ligák dolgoztak a nagy álom: a független ír köztársaság érdekében. A XVHl. században egyetlen jelentős vívmányt harcolt ki Írország: a népképviseletet. 1801-ig fejlődött az ír parlament, ekkor azonban az angolok egy törvénnyel megszüntették az ír törvényhozást és egyúttal betiltották a Whiteboys-szövetséget. Ismét a legsötétebb elnyomás nehezedett Eire-re, a „zöld szigetre”. Írország küzdelme önkormányzatáért 1801-ben új fejezete kezdődött az ír függetlenségi harcnak: küzdelem a Home Rule-ért, a belső önkormányzatért, az elvesztett parlamentért. A megszüntetett Whiteboys-szervezef helyébe mega'akítot- ták az ír hazafiak legújabb szövetségüket, amelynek United Irishmen lett a neve. Ennek a szövetségnek vezérei harcedzett ír forradalmárok voltak. Sokan közülük Amerikából — ahol ekkor már sok ír menekült élt — irányították a küzdelmet. Ezek az ír vezetőférfiak 1797-ben menekültek Amerikába, miután az angolok leverték a Whiteboys francia segítséggel megszervezett felkelését. Az United Irismen-mozgalommal egyido- ben dolgozott az ír függetlenségért a zöld sziget bennszülötteinek Szent Patrick-szö- vetsége is. Amikor az angolok megszüntették az ir parlamentet, kárpótlásul megengedték, hogy az írek képviselőket válasszanak és ezek az angol alsóház tagjai legyenek. Az ír képviseők első nagy vívmánya az angol alsóházban az volt, hogy politikai fejük, O’Connel vezetése alatt kivívták a katolikus vallás emancipációjának törvénybeiktatását. A múlt században még egy súlyos szerencsétlenség szakadt Eire-re: 1846-ban szörnyű éhínség tört ki a zöld szigeten. Ekkor fokozott mértékben indult meg a kivándorlás Amerikába. Olyan sok ír vándorolt ki, hogy azóta központja az ír függetlenségi mozgalmaknak Amerika. Valóban számottevő tényezővé az angol képviselőházban akkor lettek az írek, amikor a liberális és konzervatív párt csaknem egyenlő erejű volt és a harmadik párt, az ír frakció lett a mérleg nyelve, az ő támogatásukra volt szüksége a kormánynak. Gladstonet, a viktoriánus kar zseniális miniszterelnökét érdemes volt támogatni, érdemes volt az ő kedvéért megbuktatniok az íreknek Disraeli utódját, a konzervatív Salisburyt. Más írbarát reformok mellett Gladstone kétszer is: 1886-ban és 1893-ban megszavaztatta az alsóházzal a Home Rule-t, de a Lordok Háza mindkét alkalommal visszavetette a javaslatot. A független ír parlamentnek a felsőház által 1913-ban történt elgáncsolását követte az új ir felkelés, amelynek Carson képviselő és Albercon herceg állott az élén. Az angolok ezt is vérbefojtották. A tizenhatodik halálraítélt kegyelmet kap A világháború elején végre törvényerőre emelkedett a Home Rule, de azzal a záradékkal, hogy csak a háború után hajtják végre. Ez a záradék váltotta ki 1916 hus- vétján az új ír forradalmat. 1916 husvét- ján kikötött a zöld szigeten Sir Rogers David Casement ír hazafi fegyverekkel megrakott hajója, hogy a háborúban elfoglalt Anglia lekötöttségét kihasználva, kivívja az ír függetlenséget. Anglia azonban résen volt: megfékezték a készülő lázadást és Casement-ét, valamint tizenöt al- vezérét hazaárulásért — azzal vádolták őket. hogy Németországgal szövetkeztek — halálra ítélték. Sir Rogert és tizennégy társát kivégezték, a tizenhatodik elítélt azonban kegyelmet kapott: életfogytiglan tartó kényszermunkára változtatták büntetését. Az ,,életfogytiglani kényszermunka” nem sokáig tartott. A következő esztendőben angol—ír tárgyalások indultak meg és az angolok, hogy biztosítsák a megbeszélések számára a kedvező atmoszférát, szabadlábra helyezték a tizenhatodik elítéltet, Eamon De Valerat, akit azonban nem kenyerezett le az amnesztia. Tüstént élére állt az úgynevezett sinnfeinek mozgalmának, amelyhez a legradikálisabb ír szabadságpártiak csatlakoztak és amely zászlajára programként a kivégzett Casement nevét írta. Még ugyanez az esztendő meghozta a Home Rule törvényerőre emelkedését. Ezzel még azonban nem állt helyre a „zöld sziget” békéje. Az országnak a sinnfeinek hatása alá került tartományai 1919-ben az- ír köztársaság elnökévé kiáltották ki a newyorki születésű matematika- tanárt. Most már maga Írország is két pártra szakadt, a mérsékeltek kiegyeztek Angliával, amely 1922-ben elismerte Griffith ír kormányát. Országának első független minisztériumát azonban nem ismerte el De Valera. Most már a kiegyezés ellen harcolt és 1923-ban másodszor is letartóztatták, ezúttal azonban nem az elnyomó angolok, hanem az ír kormány. Megszökött. 1924- ben, a változatosság kedvéért, ismét az angolok fogták el, egy népgyűlésen. Rövid idő múlva azonban újra szabadlábra helyezik és ekkor — tiz év múlva először — kifárad De Valrra. Visszavonul egy vidéki kollégiumba és matematikát tanít. Eamon De Valera küzdelmei A kiegyezés pártjának Cosgrave került az élére. Cosgravet angolbérencnek deklarálta De Valera. Amikor megvolt végre a független ír parlament, fellépett képviselőnek ő is, mint Casement kivégzett vezérkarának egyetlen élő tagja és választási harcba bocsátkozott az egész sinnfein- párt. 1932 az a dátum, ami döntő fordulópontot jelentett a modern ír politikában: De Valera és pártja töb^sérfet kapott. Az egykori rebellis kő: bér alkotmányos miniszterelnökké lett. Angliával azonban felújult a politikai és gazdasági harc. Az ír belpolitika is veszélyes hullámokat vert: az ellenzéki Cosgrave és O’Duffy tábornok igyekeztek megdönteni De Valera angolellenes kormányát. O.Duffy rendőrhadsereget szervezett és ennek az alakulatnak alig titkolt célja volt, akár polgárháború útján is megszervezni a hatalmat. De Valera megfosztotta rangjától O.Duffyt, amire az megszervezte —
