Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. július (2. évfolyam, 147-172. szám)

1939-07-02 / 148. szám

7/939 JÚLIUS 2, VASARNAP telvideKi • 9 KÖNYV — KULTÚRA Erdély, amióta máskép hívják Zathureczky Gyula könyve az erdélyi magyarságról A dedtecetti Nyári Egyetem ezidén új „műsorral” bővül: Felvidéki Tanfolyamot rendeznek azoknak a visszacsatolt területen élő köz­igazgatási tisztviselőknek, tanároknak, tanítóknak, ormosoknak, bíráknak, ügyvé­deknek, mérnököknek stb., akik- a cseh unalom alatt szerezték meg főiskolai dip­lomájukat. Az ingyenes tanfolyamon, >amelyet július 17—27. között rendeznek meg, a következő tárgyköröket adják elő szakemberek: a magyar föld és népe, a magyar történet, társadalmi politika, a magyar irodalom és a magyar szellemi élet története, a magyar nyelv rendszere, a magyar művészetek története, a magyar honvédelem főbb kérdései, magyar alkot­mányos jog politika, a magyar közigaz­gatás főbb problémái, egészségvédelem és szociális politika, a magyar kereske­delem, ipar, bányaügy és közlekedés helyzete, település-történet, népművelés. Mi nagyon szerencsésnek találjuk a „Fel­vidéki Tanfolyam” gondolatát, s ezen a helyen is újból felhívjuk az érdekelt fel­vidékieket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt ezen a debreceni tanfolya­mon. Nyugodjanak meg, nem magyarsá­gukból vizsgáztatják majd őket itt, abból fényesen kiáltották a próbát a húsz év 'alatt, mégha tanulmányaikat a cseh Prága vagy a morva Brünn egyetemein is végezték. Mégis vannak olyan szükséges, sajátosan nemzeti szakismeretek, ame­lyeket az idegen szláv tengerben nem szerezhettek meg. Ezeknek elsajátítására ad kiváló alkalmat, lehetőséget most Deb­recen. Ezzel a tanfolyammal azonban mi egy másik Felvidéki Tanfolyam rendezé­sének gondolatát vetjük fel. Szeretettel ajánljuk az illetékesek figyelmébe ter­vünket: rendezzenek pl. Kasán, Léván vagy Érsekújváron egy Felvidéki Tan fo­lyamot mindazoknak a visszacsatolt Fel­vidékre került anyaországi közigazgatási tisztviselőknek, tanároknak, tanítóknak, tanfelügyelőknek, igazgatóknak, bírák­nak, akik a húszéves cseh uralom alatt szenvedett felvidéki magyarság életéi úgyszólván nem ismerik, ennélfogva nem értik meg eléggé a felvidéki magyarok őszinte népi szemléletét, mélyebb szo­ciális érzületét, amit a kisebbségi küzdel­mek s önvédelmi harcok alakítottak ki. Nem ártana tehát, ha ebből a húsz esz­tendős történelemből a hajdani kisebb­ségi magyar élet Vezetőit kiválóbb kul- túrmunkásai felvilágosító előadásokat tartanának a Felvidékre került anyaor­szágiaknak. Mindkét tanfolyam a felvi­déki szellem és az anyaországi szaktudás harmonikus összeolvadását segítené elő. AmUem Umtéádm tervét dolgozza ki „jámbor szándékkal” az egyik fiatal író, Szabó Zoltán. A nemzet lelki függetlenségére törő idegen szellemiség elleni belső küzdelmet nevezi „szellemi honvédelem”-nek, amelyet ott kell elkezdenünk, ahol régen elmulasztot­tuk: a nevelésnél. Sürgős feladatnak látja: olvasmányain keresztül téríteni vissza magyarrá a magyart. Nagyon he­lyesen állapítja meg, hogy az idegenség és híg-magyarság mindenkor szorosan összefüggött: A belső-török: a lélekben való elidegenedés elleni harcban pontosan ott vagyunk, ahol Zrínyi korában volt a magyar a török elleni harcban. Van ezer szétszórt végvárból kicsapás, van vitézi tett, van hősi halál, van magunk bajának úntalan siratása, van panasz, hogy íme, vagyunk „lankadtan, betegen!” Igazi magyar íróink szellemi honvédelmet vé­geznek, így Móricz Zsigmond, Szabó De­zső. Az utóbbi időben már Babits Mihály is, Szekfü Gyula tervezett „Mi a ma­gyart” antológiája. Illyés Gyula napló- jegyzetei, vidéki levelei, Cs. Szaíbó László „Magyar Néző”-je, a Mefhosz kiadásában megjelent Magyarok Könyvtára, színpa­don Kodolányi János „Földindulás”-a, Ta­mási Áron „Tündöklő Jeromos”-a s Né­meth László döbbenetes hatású „Kisebb­ségben” című könyve! És mindenekelőtt ott harcolnak a legelső vonalban már rég­óta s talán legeredményesebben: Bartók Béla és Kodály Zoltán. Ők a dalban szer­vezik belső védelemre idegen á fiúm ok ellen az országot. De elegendő-e ez a hon­védelem. Vájjon nem folyik-e közönnyel, tunyasággal körülvett légkörben a szel­lem védelme. Mi tehát a teendő. Szabó Zoltán a következőt ajánlja: „létesítendő valamely szerv, amely a magyar műve­ket., amelyek önmagukban mutatják vagy tendenciájukban hirdetik a magyar „tu­lajdonokat”, alulról összefogja, írók mű­veinek közvetítését, a magyar múlt taní­tásainak közvetítését el tudja látni s a magyar szellem ma számunkra méltatlan hiábavalóan küszködő jobbjait e párt- förötti magyar cél érdekében foalalkoz- tatni tudja!’. Okos terv. s icjlemző. boa-' a, liberális s^itó irodalmárai dühösen * médiák ú-ból a falukutató írókat s köz­tük Szabó Zoltánt is .. . (V—ó) Az Erdélyből, Vajdaságból és a Fel­vidékről évekkel ezelőtt elszármazott fiatal magyarok érdeme, hogy Magyarországon a nemzetiségi kérdést reálisabban kezdik tanulmányozni és — megoldani. Az ő ér­demük az is, hogy a határontúli magyar kisebbség húszéves különéletéről másként gondolkodnak és másként is írnak, keve­sebb romantikával, több megértéssel. Zathureczky Gyula tárgyilagos hangú könyve (Magyar Elet kiadás) minket, hazatért felvidékieket különöskép érdekel. A mi emberünk, a mi társunk, — mond­hatjuk nyugodtan a szerzőről, azok közé a kevesek közé tartozik, aki évek hosszú sora óta harcol a közönnyel, a rózsaszínű látásmóddal, az irredenta híg, romantikus szemléletével. De válaszol a gyászt-károgó varjúknak is. Húsz év telt el s ezidő alatt erősen változtak a hajdani „román-ajkú, szlovák-ajkú magyarok”. De változtak az új államba került magyarok is! A kisebb­ségi sors megmásította szociális, politikai, társadalmi felfogásukat is, magyarság- tudatuk ugyanakkor elmélyült s nerttóeti érzésük értékes tartalommal telt meg. Mindezt, jó, ha megtanulják idehaza, akik hazavárják a határontúli nemzet-részeket. Mennyivel kevesebb súrlódás, félreértés történt volna a felvidéki visszacsatolásnál a két fél között, ha az anyaországi közvé­lemény már előbb tudomást szerez, alapos értesültséget a felvidéki magyarok meg­változott, fejlődött, haladó szellemiségé­ről. Zathureczky Gyula ezt a hivatást végzi már évek óta az erdélyiek érdekében ide­haza. Embereken, leiken,múlton, hagyo­mányokon, tájon, erkölcsön és áldozatos kísérleteken keresztül mutatja be Erdélyt, annak is középpontjában a magyar nem­ilyeneket is tudok, ha akarok — írta Ady az Jgy is történhetik” novellás könyve előszavában, s úgy érezte, hogy elbeszélései tulajdonképpen más formájú versek, novelláiban Ady-dalok temetődtek el. Valamikor regényírásra is gondolt, de csak az előhangig jutott el. Epikája később klasszikus versformában próbálkozott, a „Margita élni akar” című terjedelemesebb elbeszélő művében. Nem volt vele sikere, dús lírája elnyomta az epikai ereket. Költő volt elsősorban, vérbeli lírikus, verses for­mában különösen az. Mihelyt a prózai nyelvet használta, elbeszélni is jobban tu­dott. Apró tárca-novelláinak határozottan sikere volt. Földessy Gyula, a leghűsége­sebb Ady-kutató most egyetlen hatalmas kötetben (Athenaeum-kiad.) sajtó alá rendezte az összegyűjtött novellákat. Egy új Ady Endre mutatkozik be az olvasó előtt az összegyűjtött novellákon keresztül, jóllehet sok vers-motívum, sok vers-eszme felbukkan prózai formájában is. Még a Bence-domb is felködlik, az Avas­hegy füstölög, a Bence-domb alatt meg ott folydogíl a kisvízű, sásos, csöndes ér, amelynek rohanó vize volt. Különös, sá­padt történetek és emberek élnek az Ady- novellákban, esett sorsú, belső bajokkal vívódó, ütött lelkű lények, csöndes tragé­diákkal, viharzó szenvedélyekkel. Hajdan gazdag szilágysági földbirtokosok foglal­koztatják, akik lecsúsztak, s földjükre a Colteán Simonok, Morgenthal Samuk nyo­multak előre . . . Egyik legerősebb novel­lája (A Csögi-tábla) a pusztuló erdélyi magyar föld tragédiáját villantja fel. így estek, hullottak le a nép közé a Vadághyak i3, akik megkopva, elcsenevészedve, elkol- dusodva is harcolnak minden ellen, ami hatalom. Már bocskorban járnak, de még mindig azon ábrándoznak, hogy urak lesz­nek itt még egyszer a Vadághyak. Vannak nemesek, akik csárdatulajdonosok lettek, így az öreg Bordás is, aki mikor megtudja, hogy felesége, meg a két leánya pénzzel, itallal és szerelemmel csúful becsapják az ivó vendégeket, nagy szomorúságában süket-néma fiával a pince boroshordóit meglékeli s vendégeit, meg a családját ki­üldözi a kocsmából. A pusztuló Gyelley- kastély híres parkjából idők folytán ká- nosztáskert lett, s benne ott olvasgatta az öreg Gyelley Farkas a tizenötesztendős hírlapokat, mert nem akart tudni az idő sebes rohanásáról. Elment az öt tanya, a sok udvarház, el a híres malmok is, nem maradt más hátra, csak a káposztáskert s zettömböt. „Idő kellett, — írja Zathu­reczky — hogy elteljék, amíg az az ember, aki Magyarországot bokrétának hitte az Isten kalapján, megértette, hogy magyar­nak lenni véres és izzadságos valóság, de egyben az élet legszélesebb és legszebb formája is, telve szent hagyományokkal és mérhetetlen emberi lehetőségekkel.” Élményszerű képzeletben mutatja be azt az utat, amelyet az erdélyi magyarság a többségi életszemlélettől megtett a kisebb­ségig. Ez az út nekünk is ismerős, vala­hogy így csináltuk mi is. „Mindenünk, amink van, a magyar falu által van, — mindenünk, amink lehet, általa lehet... A romániai magyarság társadalmi alapja: a magyar falu ... így hirdette a huszas évek elején az erdélyi magyar író, s ugyanakkor nálunk az újarcú magyarok költője hasonló szellemben énekelt a fel­vidéki magyar parasztról. Az erdélyi fiata­lok is bejárták a falvakat, akár mi, ta­pasztalataink közösek voltak. Kitűnő fejezetek számolnak be az erdé­lyiek gazdasági, kulturális és politikai szervezkedéséről. Mindjárt meg is állapít­hatjuk: az erdélyieknél a gazdasági szer­vezkedés erősebb, eredményesebb s ezért tartósabb is, mint nálunk volt. Mi inkább politikailag és kulturális formában éltünk. Megdöbbentő képet nyújt a regáti életről, amely évről-évre nyeli el magában a szé­kely nép tömegeit. Ismerteti a szász kér­dés kialakulását, a Marosvásárhelyi Talál­kozó munkáját s eredményét. Zárófejeze­teiben a románok magyar látásmódjáról és a vasgárdáról ír. Az ilyen könyvet a magyarországi középiskolákban tankönyv­ként kellene bevezetni. (V. L.) naponta a pálinkás bütykös, amely álomba szédítette, álomba, amely a négyesfogato­kat, régi udvarházakat, gólyákat hozta az eszébe. Másik témaköre a grófos Magyar- ország volt, abból is a hulló, lezüllött mág­nások foglalkoztatták, a cserhut, foghíjas ötágú koronások, akiket famíliájuk csak hétszer mentett meg a börtönből. De nem mind gróf, aki annak mondja magát, külö­nösen külföldön. Gróf Bagody Gaszton két lányával Párizsban él, ahol a magyar gróf­kisasszonyok tánca exotikus varázslatot nyer Szegény, elkallódott magyar művé­szek átkozódnak és álmodnak, akiket a földesurak és a Lipótváros kóbor pénzű urai csak a feleségeiken, szeretőiken ke­resztül vesznek észre. Az egyik novella hőse (A Török menyasszonya), mintha a Pimodán-ból beszélne: ,,A bolond gőzös elvisz bennünket Rómába, Münchenbe, Pá­rizsba. Hazajövünk s úgy teszünk, mintha Magyarországon ránk szerep várna. Egy­mást bolondítjuk: iró a piktort, piktor a színészt, színész a muzsikust. Ne higyj azoknak, akik azt mondják, hogy ez az ország Ázsia. Éppen most van kiderülő­ben, hogy Ázsia és a művészet elválaszt­hatatlanok. Ez az ország ellenkezőleg egé­szen európai. Európai és politikai megrög­zítése az örök művészet-ellenes áramlat­nak. Mágnásaink a leggyönyörűbb példái annak, hogy a sokszázados jómód sem ok­vetlenül csinál kultúrát. .." Vermes Klárá­tól, a bódé-primadonnától remélnek min­den jót a szegény művészek. Néhány novellában mintha Szindbád, az örök lápi vándor jelenne meg (Alma kis­asszony próba-násza). A Dunáig űzött ázsiai ember cifra és sujtásos álmai virá­goznak ki a szegény középiskolai tanárok­ban (Muskétás tanár úr, Péter négy álma) és Udvarnoki Singó Berci, Stella Morhida, Lecsky Tóni, öreg Szilágyi István, nagy- álmú Brakovski tovább vándoroltak a Krúdy-novellákba, mint a kor közismert hősei. Néhol egész ballada-ízű szimbolika születik az Ady-prózában, így felejthetet­len élményként vésődik az olvasó emléke­zetébe: A Tilala-tó titka, Nyomorék Tar Pista. Az idegen fiú, öreg Szilági István, Zenobia faluja — és a már régebbről is­mert „Mihályi Rozália csókja“. — Ezek messze kiemelkednek nemcsak az Ady- prózatermésből, hanem az egész modern magyar novella-irodalomból is. Az Ady- novellák ízes magyar nyelve pedig külön­leges élvezet! Vass László Ady Endre összegyűjtött novellái SÁROSPATAK ősi kollégiumában az ezidei öregdiáktalálko­zónak különös jelentősége van: az öregdiákok soraiban megjelent Móricz Zsigmond is, aki Péter-Pálkor töltötte be hatvanadik életévét. A hajdani pataki diákban ez a találkozó régi emlékeket ébreszt s elhatározta, hogy a csak nemrég megjelent „Életem regénye” című ön­életrajzát folytatni fogja ott, ahol abba­hagyta: a sárospataki utrakelés előtt. Egyik írásában rámutat arra a feltűnő „kisebbségi” szellemre, amelyet az idegen kézben levő Ká- kóczi-vár fejlesztett ki a sárospataki diákok­ban; „Ha a kollégium a romantika minden­napi kenyerét adta, a vár a sugallatokat, a lélegzetet, a lélegzetállító álmokat... A vár be van futtatva borostyánnal. Fel-fel a csú­csokig s alatta a palota is nagyobbrészt bo­rostyánnal van fedve. Ez a kemény, fényes zöld levéltakaró valósággal sírrá teszi ezt a3 egész épületet, ezt az egész világot, azt az egész életszeletet, amit ennek a háznak la­kói élnek a magyar tömb kellős közepén . .. Nem jó visszagondolni rá. ez a világ, ott Sárospatak bodrogparti sarkában a kollégium félezernyi diáksága számára mindig tabu volt: megközelíthetetlen, megérthetetlen és német. De éppen ezzel arra volt jó, hogy a reagálás törvénye szerint a kálvinista, tehát a magyarul magyar ifjúságban a nemzeti da­cot, a „kisebbségi” magyar érzületet fejlessze és fokozza. Nem volt olyan diák, mióta Rá- kócziaknak ezt a fészkét a császár ide-oda­adományozta maga emberei közt, hogy akadt volna köztük, akiben végig ne fusson a hideg borzongás, ha végiggondolta ezt a szörnyű­séget __” A Móricz Zsigmond Sárospatak-ját mi, felvidékiek, egy kicsit a magunkénak is érezzük. Ha a húsz év alatt a sors meg is kímélte, a régmúltban Sárospatak is — Fel­vidék volt: keresztútján a nyugateurópai szel­lemi áramlatoknak és éber őrzőjeként a ma­gyar hagyományoknak. A nép, a paraszti ré­tegek mélyéből Sárospatak hozta napvilágra az értékeket, tanítók, papok és tanárok egész seregét. „A pataki diák úgy elvált az ország összes diákanyaga közt — írja Móricz Zsig­mond -— mint az olaj a víztől. Földolaj volt ez a diáktömeg. Földgáz, a mélység, a ma­gyar altalaj kincse.” Hálásan tekintünk mind­nyájan Sárospatak felé, hogy a „magyar al­talaj” legtisztább kincséül a nagy magyar írót, a „Fáklya”, az „Erdély” szerzőjét adta mlnékünk. KOLOZSVÁR is illusztris vendéget kapott: Szabó Dezső, az „Elsodort falu” szerzője negyvenéves érett­ségi találkozóra látogatott el a szülővárosába. Amint a kocsi befordult a kollégium ősi, hársfaillattól terhes utcájába, a 60 éves öreg­diák valósággal elérzékenyedett. Élete hatal­mas fája az ősi kollégium földjébe gyökerezik, itt kapta az „élet alapízeit”, „szeme messze­ségét”. Mint egyik füzetében írja: „Az anyám, a kolozsvári temető és a református kollégium fia vagyok”. Kolozsvár magyarsága ott hűl. lámzik a kollégium körül, mindenki látni akarja a Hazatért Fiút... A magyar sajtó­nak adott nyilatkozatában Szabó Dezső töb­bek között a következőket mondotta: „őrület az, hogy Kéleteurópa kisebb népei, amelyek ugyanazok előtt a külső veszélyek és ugyan­azon belső problémák előtt állanak, ahelyett, hogy egy nagy gazdasági és védelmi összefo­gásban egymást támogatnák, egymást igye­keznek hidegre készíteni a közös halál szá. mára. Pedig oly közös, oly sok közös elem van e népek sorsában, mindenkinek legjövőképe- seb eleme: a parasztság. Mindenik fiatal nem­zet és történelmének jelentősebb része még a jövőben van. És mindenik akkor ér el ereje teljéhez, ha intézményesen a parasztságból fej­leszt ki irányító középosztályt. Keleteurópa, a Balkán, az Oroszországból levált kisebb nemzetek, Lengyel, és Törökország összes né­pei körülbelül százhatvanmilliós néptömeget jelentenek. Ennek történelmi együttműködésé­vel új irányt adhatnának Európa békefejlődé­sének és hiszem, hogy ezek a paraszti erők­től gazdag népek új kultúrát, új művészetet tudnának teremteni Európának. Első feladat: Keleteurópa népei között egy becsületes Treuge Deit teremteni s a jóindulatú együtt­működés, a keletről és nyugatról fenyegető veszélyek nagy válságában lassanként a leg­emberibb és mindenik nép számára a legter­mékenyebben oldaná meg a köztük fennforgó tragikus problémákat. De ehhez új lélek, új látás kell!" íme, a sárospataki és kolozsvári öregdiáktalálkozó ezidén felülemelkedik á szokványos találkozókon és illusztris vendé­gein keresztül az egész magyarsághoz szól a két ősi Alma Mater ... (V-ó) felvidéki MAGYAR HÍRLAP Szerkesztőség ás kiadóhivatal, Bp. VIII, József-krt 5 144-400 Telefon szám: ■ ..................... «mj >

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom