Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. július (2. évfolyam, 147-172. szám)
1939-07-23 / 166. szám
22 •felvidéki • J^ä.g\tARH I RMS 1939 JÚLIUS 23, VASARNAP reste fel és ismertette Bartha nyomorúságos helyzetét. _— Itt van száz forint, csináltasson magának ruhát az az ember. Szerződtetem a társulathoz. Ha maga ajánlja, ez elég nekem. A visszafizetésről nem kell gondoskodnia. Száz és száz jótéteményét örökítette meg hálás színészeinek emlékezete. Minden idejét a vállalt feladatának szentelte. Minden próbán ott volt, a gyengébb színészeket folytonosan gyakoroltatta, oktatgatta. És csakhamar megmutatkozott az eredmény: egyre sűrűbben jártak a színházba a kassaiak, sőt színházuknak messze földön híre ment és Eperjesről, Szikszóról, Rozsnyóról hajtattak a vendégek egy-egy színielőadásra. A báró keze alatt felnevelődött az a nagy együttes, amelyről Dériné azt írja, hogy vezérlagjai mint egy szív és egy lélek tartoztak össze. Ebből az együttesből egy láncszem sem hibázhatott, hogy az egész föl ne bomoljon. Szentpélery, Udvarhelyi, Pály, Szerdahelyi, Megyeri, Szilágyi és Dériné volt ennek az együttesnek a hét bázistagja és tehetséges fiatal színészek, mint Egressy Gábor és László nevelődtek Bepzeviczy keze alatt utánpótlásnak. Amikor intendaturájának első éve véget ért, alkotott egy elsőrendű színtársulatot, amely bárhol megállotta volna a helyét, viszont ötezer pengője hiányzott: ennyit költött színészeire, díszletekre, könyvekre, színdarabokra, ruházatra. Nosza lemondott az intendaturáról, de a vármegye csak tovább erősködött és így 1831 tavaszán újból vállalja a nehcz feladatot. Átalakíttatja a várossal a színpadot, öltözőket és a nézőteret, egyre jobb előadásokat rendez. Az Akadémiához javaslatot terjeszt, hogy gondoskodjék eredeti, vagy fordítót szin- darabokról s az ő kezdeményezésére alakítja meg az Akadémia azt a bizottságot, amely a magyar drámairodalom fejlődését intézményesen biztosítja. Az Akadémia köszönetét mond Abaúj megyének azokért a nagy szolgálatokért, amiket a színészet támogatásával teljesített és Berzeviczy Vincét tagjai sorába választja. A színház Napóleonja A kicsiny, zömök, Napoleon arcú és napóleoni energiájú ember lankadatlan buzgalommal dolgozik tovább. Azt akarja, hogy színészei nyaranként se menjenek ■uftsavarogni, hanem Kassán rendszeres munkával készüljenek a télre. Színi iskolát akar szervezni, az első magyar színészképző iskola terve az ő agyában fogamzott meg. Nagy terveit nem tudja végrehajtani, anyagi viszonyai nem engedik, hogy újabb áldozatokat hozzon. 1833-ban újból lemondott az intendánsságról. Ennek az évnek a nyarán Abaujmegye társulatában szakadás állott be Kolozsvárott. A nagy együttes megbomlott. Egyik része nem is tért vissza Kassára. Lendvayék, Egressy László, Szentpétery, Szerdahelyi, Szilágyi és Fáncsiné Budára mentek. Berzeviczy Vince bárónak ez nem fájt, hiszen az volt a célja, hogy az ő keze alatt nevelkedett színészek az ország központjában kerüljenek. Tudta, hogyha a nagy együttes a főváros közönsége előtt fog játszani, a 42 éves nemzeti sóhajtás ábrándképe valósággá válik. Tudta, hogy az ő nagyszerű színészeinek az ország szívében fognak új szint palotát építeni. Szerette kassai szín házát, de mindig csak a nagy pesti színház nevelő iskoláját látta benne, mint ahogy szent hagyományként Kassa egy évszázadon át megtartotta ezt a szerepét. Lemondása után is szerettei foglalkozott a színház ügyeivel, de társadalmi kötele zettségei főtevékenységét a kaszinó ügyeire fordították, amely 1833-ban elnökévé választotta. A magyar reformkorszak nagy eszméi forrtak ekkoriban a kaszinók dohányzó-szobáiban és játéktermeiben és Berzeviczy szenvedélyes hévvel volt szószólója Széchenyi eszméinek. Sok szép eszmét, nemes tervet pendített meg, ami mind valóra vált a reformkorszak Kassá• jában. Puritán egyszerűsége miatt mindenki szerette. Olyan volt, mint egy amerikai polgár, józan, szívélyes, őszinte. Barátainak társaságában ült egy enyhe tavaszi napon a kaszinó játékszobájában. 1831 április 15-ike volt. Napsugaras tavaszi idő, az ablakot kitárták az enyhe szel őnek, amely havasi füvek illatát hozta a Hradova felől. Berzeviczy kedvelt kártyajátékát, a vhistet játszotta szűk baráti körében. Egyszerre csak a szívéhez kapott, lefordult a székről. Barátai ijedten fektették a pamlagra, kigombolták mellényét, leszakították nyakkötőjét. Kis idő múlva halálra rémült felesége és leánya szaladt fel hozzá a gyóntatópap kíséretében. Letámogatták a kocsihoz, amely gyors iramMOST JELENT MEG! Kerecsénifi Antal .« m fi KOMÉDIA? c. könyve itervdelie meg azonnal kiadéhivatalunknó Ara disitiütésben 6.— pengő. ban hajtott a Berzeviczy palotához. Odahaza már nem tért magához, nem hallotta családtagjainak keserű jajongását, könyörgését ... Szelleme már az örökkéval> 3ág kapujában állott és onnan tekintett vissza nyugodt megelégedettséggel egy nemes élet munkájának eredményére, amely az európai színvonalú magyar színjátszást teremtette meg. Dr. Vécsey Zoltán — a magyar földmívesszegénység élete, ahogy a legújabb magyar irodalomban jelentkezik Petőfi daloló kisbérese, aki a szekér oldalán kifelé vetett lábbal és hosszúra eresztett karikás ostorral hajtja az idilli „hatökröt” —: kissé reálisabban jelenik meg a mai irodalomban, amikor a puszták fiáról írt könyvekből megtudjuk, hogy egy esztendőre bérbeadott és helyhezkötött ifjúi munkaerejéért cserébe évi 24 pengő készpénzt, 4 mázsa búzát, 4 mázsa rozsot, 2 mázsa árpát, egy köbméter fát és 800 öl tengeriföldet kap s ezek pénzbeli értéke 1925-től 1933-ig 11)9 pengőről 56 pengőre esett. Ez alig 15 fillér a napi elementáris szükségletek kielégítésére, élelemre, ruhára, fűtésre. A gazdasági cseléd sorsáról már itt-ott Illyés Gyula: Puszták népe c. könyve előtt is olvashattunk. Agrárlakosságunk négy és fél millió. Ebből hárommillió családtagostul mezőgazdasági munkás, törpebirtokos és mezőgazdasági cseléd. Közülük is legalacsonyabb társadalmi osztálysorsban a cselédek vannak! (000.000 lélek, lakosságunk közel 7 százaléka), mivel ingatlannal egyáltalán nem bírnak s egyedül két karjuk egész évre lekötött munkaereje biztosítja létük minimális kereteit. Fizetésük — amint az a külterjes mívelés alacsonyabb közgazda- sági fokán szokásos — nem készpénz, hanem természetbeni, a szegődmény pontjai — és a cselédállomány rangfokozatai szerint. Legtöbb az elöljáróé, kevesebb az egész- és gyalog-béresé, legkevesebb a kis- béresé —, azaz az elöljárótól a gyalogbéresig (dunántúli uradalmakban) évi 100 pengő készpénztől 40 pengőig. — 22.00 mázsa gabonafélétől 14.00 q-ig, — 8 köbméter tűzifától 6 köbméterig, — 3000 öl használatra kapott főidtől 1900 ölig, 20 kg. sótól 0 kg-ig és napi 3 liter tejtől 1 literig terjedő fizetést kapnak. A puszta egészen más fogalmat jelent Illyés Gyula alapvető művének, a Puszták népének ismeretében, mint eddigi irodalmi képzeteinkben. A latifundium közepén majdnem fa’unagyságú település, hosszú cselédlakások, ólak, magtárak, fészerek, tisztilakások és az elkülönített kastély; nem lehet tanyának sem nevezni, mert egyen-egyen 150—200 család is elél. Egészségtelen, földes szobákban igen gyakran több család is együtt lakik. Közö3 konyhán — állandó civódás közben — készítik a nők az ebédet s a látástól- vakulásig megállás nélkül dolgozó férjeik után viszik a gyengén tápláló híg leveseket ki a mezőre. A béresek csontosak és szikárak, mozgásuk bágyadt és mechanikus, az áilandó, erőltetett munkaritmust csak ezzel az ázsiai lassúsággal lehet bírni. Életterük még vasárnap is a puszta marad — a környező falukba nem igen mennek, hiszen óriási társadalom-lélektani szakadékok vannak közöttük —, ahelyett inkább otthon maradnak s etetéstől-ete- tésig néhány szabad órában a fiatalok eljátszogatnak és az öregek clemlékezget- nek. S mi az eredménye egy ilyen életnek? Illyés szülei és hozzátartozóitól megtudjuk, hogy régebben, még néhány lassan meggyarapodhatott, a legközelebbi faluban szerezhetett egy kis vityillót, — de ma már a nagybirtok áttért a rentábilitásos, piaci haszonra dolgozó üzemtermelésre, kevesebb a szükséges emberanyag, a cse lédeket pelyvaként szórja szét a társa- dalmonkívüliség nihiljébe a szél, mint ve szedelmes spóratelepeket! A szilkozódás lélektana Szintén a társadalmi leszorítottság kitermelte a feszültséget, mérges gőzöket vezeti le érzelmi lereagálás útján a szitko- zódás, melynek pontos hierarchiája van a gazdatiszttől le az utolsó béresig, aki már csak az ökrét szidhatja. A kényszerű s állandó egyuttlét és az azonos elfojtások azonos gátlásokat váltanak ki a cselédekből, akik így roppant türelmetlenek egymás iránt, saját tükörképeik iránt s szinte dühöngő káromkodók. „A lelkűk mélyén ezek az alázatos és békés népek a hízelgést és jókivánatot is vaskos átkozó- dással fejezik ki. A káromkodás skáláján közük a léleknek mindazt a halvány-finom mondandóját, amelyet a parasztok a bonyolult szokásokkal tudatnak”. A pusztaiak káromkodásának merész képzettársait, friss népalkotó fantáziáját, a jelzők eldugulását, majd nekibuzdulását, a körmondatok receptszerű szerkesztési módját és ritmikus lüktetését s rögtönzéseit a vogul népköltészettel hozza kapcsolatba Illyés. „Kétségtelen, hogy ritka művészi érték csapott itt ki rendes medréből s posványosodott el a társaság szittyáiban, — a népköltészet egyik műfaja ez. Vagy talán valami ősi vallásos érzület korcs maradványa? Valami kétségbeesett, az egek ellen csak haragot tápláló nép vallásáé? Micsoda elfojtott szörnyű indulat sipoltatja szelepeit ezekben az átkokban? Mi feszül a lelkeben, hogy csak végletekben tudnak megnyilatkozni, ázsiai édes- ségű becézésben és ázsiai tajtékzású varázsszavakban? A szerelmesek violát, gyöngyöt és galambot emlegetnek, majd a pusztulásnak olyan módjait, melyeket leírni sem lehet.” Az egész tolnai cselédség háborúk idején, mint egy szúrásrakész kard! De Illyés attól tart, ez csak ürügy — s minden alkalmat megragadnak, ahol vért lehet ontani — egy megmagyarázhatatlan bosszúvágy a fojtott, objektíválatlan keserűség belső bujtogatására. A világháborúban ezredük négyszer semmisült meg és négyszer újult meg, haditetteikről csodákat mesélnek. De a bálban is általánosak a legprecízebb anatómiai otthonossággal irányított szurkálások; jellemző közmondásuk: „bicska a templomban is jó” és béres és kisbéres, — akikből soha- * sem lehet előkelőség, mert akit egy-< kzer béresnek szegődtettek, magvaszakadtéig az marad, még kocsissá se „avanzsálhat“. A magasabb „stallumok“ apáról-fira szállanak; a kulcsár-származékból előbb-utóbb kulcsár lesz, a pusztagazda fiából is öregségére gazda lesz, a kocsist nem lehet béressé degradálni tragédia nélkül, de még a szekft'esbérest se gyalogossá; kocsis- és béres-család közt nagyrit. 'n előforduló összeházasodás nemhogy nesalliance“-nak minősülne, de „enyhébb ^őzésnek hat”. A legelőkelőbbek k mégis ősidőktől fogva a pásztorok, ibb foglalkozás űzői... S a kanász, g csikós, juhász, hogy következett egy. tán, ősi grádusokon — azt városi erm. igha érti meg. Jöttek aztán ‘ nunkára az ország más vidékéről s ok é$ a közvetlen szomszéd falvak es aratók. „Mindkét csoport a gbcl kerül ki, de csak a szórako. ietes szemlélő tekinthette hason, őket. Lefelé, a. nyomor alvilágá’ árSadalmi rétegek közt talán még i ) a távolság, mint fölfelé ... Csak .án, a közös „ 'tpioricakapálás közbt ntXeztek, ah< w a bankárok és aris itsk valami világi szalonban.’ enben a siinoá.jqpk és a pusztaiak n? 1 *ieg tudtak^ kozni. Tavasszal rendesen v%/ópTa kövesdieket, akik lizve, mcgny keztek, első nap -ték egyhavi^,--> két és küldték h tinal s a ,5,1k havit az elren< ' 1 két nap állandó \ ^y^edek: szíve őszintén 1 A)-'?<sf‘esszj' ről jött idősza’ ok. ^ ^fejcsóválva nézegette 4?. /oz.ißk segíteni rajtuk. Mi ~ <? »z a _ fok. amelyen túl m; m seSÍthet emberen? Segít Szalmát keríteni, elmosogat J k, pokrócot kölcsönöztek. is látták őket.” f °* Pest egyene cselédek képzeletében, am: ok racionális kezelése lépe' az előtérbe, mint „gyónj , kacsalábon forgó vár ., n a puszták átokverte p A katonáskodásból p írnek vissza s az öreg 1 a környező falvak zs el őket. A kikopott . csak a falu széle vett. . őslakosság nem engec őket, — kinézik mag menteket, munkát se k s a tengőlengő népsi. ‘adalmak néhányhetes i vár s egyre duzzasztja a kalomra leső faluvégi zsel tömegét. „A pusztáról ren. t csak lefelé nyílt”, mindig, ik csillagközi idegenséggel fc „A summasok és hónapsz a várt volna rájuk, ha ismert J a sorsot. De abba is születni . ,iak kitapasztalásához is egy él -tt. A pusztaiak tántorognak az új tőrben, esetlenek voltak, élhetetlenek. Első nemzedékükre a faluban a zsellérek is lefelé néztek. A „most-gyöttek“ félszegen kéredzkedtek az arató-bandákba; nem igen vették be őket, a régebbiek szerint aratni se tudtak.” Egészen kivételes eset, hogy pusztai ember városba kerülhessen. De ha mégis oda kerül, mint levélhordó, bolti szolga, vasúti hordár, villamoskalauz, rendőr vagy viceházmester: az aztán az élet- formaváltódás természetes konzekvenciái szerint engesztelhetetlen gyűlölettel van a puszta iránt, soha vissza nem tér. És a szellemi pályák? „A nyers állati bőr finom szattyán állapotáig nem megy át több áztatáson, cserzéscn, gyúráson, vakaráson, mint a pusztai fiú, aki valami csodás véletlen folytán középiskolába jut és tagja lesz a látható társadalomnak.” Még ezrelékben sem lehet kifejezni, hányadrészét adja a főiskolai hallgatóságnak a többmilliós zsellérség és cselédség, önmagunk ellen alkalmazott numerus clausus ez! A szellem fegyvereihez rendesen a városbaju- tottak második, harmadik nemzedéke jut legfeljebb el — s emelkedésükkel sem fajtájuk, sem maguk nem mennek sokra, mert a felelősség és közösség kihal belőlük s felemás, gyökértelen, neurózisokkal eltelt, fél- vagy negyedpolgárokká válnak. íme a „Puszták Népe“. Magyarság a magyarságon belül — parasztság a parasztságban —, ahogy az újabb magyar irodalomban jelentkezik. „magyar ember kés nélkül a kiskapun se lép ki” — a döfés módjáról pedig vidéken kint meg lehet ismerni őket. Munka közben Kitelem — vasárnap verekedés A testi- és lelki energiák poláris kiana- Uzálódásának iskolapéldája a pusztaiak élete. A termelés majdnem teljesen szünetnélküli folyamata leköti az önkifejtés ösztönét — de ha munka közben a lefoj- tás sikerül is —, az „önkifejtési kényszer” azért csak megkeresi a maga érvényesülési útját s ellentétekben robban ki. A cseléd — amint Illyés olyan meggyőző analitikával festi — munka közben szelíd, türelmes, lassú, — vasárnap kis szabadidejében azonban cselekvési vágya olykor a féktelenségig ragadja s a bálban csak egy indulatszó s máris beledöfte bicskáját társába, aki vígadásban, amikor örömvágyának eldugult csatornái valósággal felszakadnak — bár a legkisebbel is meg akarta gátolni; — a cseléd hétköznap szűkölködik, de ha valahogy alkalma adódik, például a disznótornál, a leölt állat nagyrészét elküldözgeti ajándékba, mert a felszabadulás remek perceiben minden földi jó csak arra való, hogy gazdáját szolgálja, emberségét ramgosabbá emelje s kárpótolja személyiségének minden meg- csonkulásáért. # Áramlás a pusztáról a város felé Nézzük meg végül, mi a kapcsolata a puszták népének a társadalommal, azok magasabb rétegeivel, mert hiszen csak magasabb rétegekkel lehet kapcsolatuk a társadalmi ranglétra legalsó fokán lévőknek — s mi lesz a sorsuk, ha a pusztáról faluba vagy városba kerülnek. Saját világukon belül is a legridegebb kasztszellem uralkodik: pusztagazda, béresgazda, szürüpásztor, kulcsár, kocsis: az előkelőségek; első szekeresbéres, gyalogfelvidéki MAGYAR HÍRLAP Szerkesztősé; és kiadóhivatal, Bpt VIII, József-krt 5. Telefonszám: 144-400
