Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-25 / 143. szám
20 YEPJXDE'KI ÄüfeRHIRMK 1939 JÚNIUS 25, VASÁRNAP ' A régi Ludas Matyi új kiadásban 1 arnói László dr.: Magyar Munkaszo Igála t Turul- és MEFHOSz-ldadás Évek óta magyar nyelven is hallunk sokat beszélni „munkaszolgálatról”, „munkatáborról“, sőt: „munkaállamról“ is, de pontos értelmezést idáig még nem adtak ezekről a homályos fogalmakról. Közben láttunk már munkatáborokat is, ahol egyetemi ifjak — leányok és fiúk — önkéntes munkaszolgálatot végeztek, mint egy eljövendő Munkaáliam pionírjai. Végre itt az első könyv, amely megmagyarázza és feltárja a valódi munkaszolgálat lényegét és értelmét. Tárnái László, aki néhány kitűnő fiatalemberrel együtt elsők közt szervezett Magyarországon munkatábo- rokat, érdekes könyvében valóságos tervszerű építőprogramot ad mindazokról a teendőkről, amelyeket a munkaszolgálat keretén belül valóra lehet váltani. Élesen bírálja a munka- táborokkal kapcsolatos romantikus elképzeléseket, amelyek nem nélkülözik az ál.szociál- politikai elgondolásokat sem. A munkatáborok hivatása — mondja egyhelyütt —, hogy a végső elernyedéstől a magyar ifjúságot megóvja, akaratát megacélozza és a szociális eszmékkel telítse „célüres” lelkületét. A helyesen elgondolt és megvalósított munkaszolgálat szociális nevelőhivatása, hogy a nemzeti munka táborában címre, rangra, vagyoni és társadalmi különbségre való tekintet nélkül egyesítse az értelmiségi és testi munkásifjúságot. Tehát Tarnói László helyteleníti azokat a munkatáborokat, amelyekben kizárólagosan főiskolások vehetnek részt. Az igazi munkatáborokban nem lehet elkülönülés munkások és értelmiségiek között, hiszen ezekből a táborokból kell kiindulnia az új magyar társadalomátalakulásnak. Nagymagyarország új alkotmánya — állapítja meg nagyon helyesen a szerző — nem lehet más, mint a népi erők és a hagyományos nemzetfenntartó rétegek együttműködéséből fölépített, belsőleg szabad, külsőleg független, nemzeti munkaállam, amelynek kialakításában a munkatábor kitűnő nevelőeszköz lehet. A könyv ismerteti a külföldi munkatábor-rendszereket, beszámol az eddigi magyar kísérletekről és végül bemutatja az általa elképzelt kötelező magyar munkaszolgálat teljes szervezetét. Az úttörő könyvhöz Matolcsy Mátyás írt világos, tömör előszót. Erdélyi Pál: Jókai útja Kiadta a komáromi Jókai Egyesület A Jőkai-centenárium emlékezetes ünnepségeit idézi fel ez a könyv, amelyet most a nagymultu komáromi Jókai Egyesület megjelentetett. 1825-öt írtunk ... A kisebbségi időszak hatodik esztendejében a nagy Mesemondó emléke aranyozta be pár napra az életünket, végesvégig, Pozsonytól Técsőig Jókai- Unnepségek élesztgették az alvó tüzet. Sziklay Ferenc dr. írta valahol, hogy a csehszlovákiai magyar kisebbség szellemi, irodalmi élete tulajdonképpen a centenáriumokkal kezdődött. A Sors is úgy akarta, hogy a cseh uralom kezdő éveiben a nagy magyar szellemek jöjjenek szegény rab magyarok vigasztalására és erősítésére. Egymásután következtek akkoriban Petőfi, Madách és Jókai születésének centenáriumai. A magyar géniusz áldott sugarai pászmáztak végig a Felvidék horás egén . . . Ez a könyv abból az időből származik, régi adósság lerovása. A Jókai Egyesület még 1921-ben felkérte Erdélyi Pál dr-t, a kiváló irodaiomtörténetírót, Jókai Mór életének és munkásságának megörökítésére. A könyv hosszas kalandok után elkészült, de a Jókai Egyesület anyagiak híján nem tudta kiadni. És mert sok nehéz esetben majd mindig a napilap, néha a hetilap jött segítségül, most Is a Komáromi Lapok kiadója fedezte a szedés költségeit, folytatásokban közölve a post- humus munkát. Mikor így heteken keresztül elfogyott a kézirat, hogy végül könyvvé alakuljon a mű, közbelépett a cseh hatóság, a nyomdát valamilyen ok miatt lezárták s a kiszedett anyag ot hevert, várva Komárom fel- szabadulását. így aztán a könyv csak nemrég jelenhetett meg, Szijj Ferenc dr., a Jókai Egyesület elnökének szerény bevezető soraival s a szerzőnek még 1934-ből származó előszavával. A szerző romantikus színekkel rajzolta meg kedvenc komáromi hősét; különösen sikerült képet ad a múlt század eleji Iíomvomról, amelynek okos demokráciája, a Sodalitas Co- maromiana kezdte kialakítani a gyermek Jókai szellemét és regényírói képességeit. Régi megállapítások mellett sok új vonást is felfedez írója arcképén; azt mondja például egy helyütt, hogy Jókai féllábbal az ősi mese talaján áll, féllábával a regény modern országában. Erdélyi Pál dr. posthumus könyvével a Jókai Egyesület méltó emléket állított — az impozáns művészi szoborral együtt! — hűséges fiának, minden magyarok Mesemonőójár Pák. A közelmúltban egymásután bukkantak fel a különböző Ludas Matyik, hol színdarabban, hol dalosjátékban, hol meg kiadványok vonzó cégéreként, anélkül, hogy az utánzó szerzők csak egy sorban is megemlékeztek volna az ősről, a debreceni fü- vész-póéta Farkas Mihályról. Most végre új kiadásban megjelenik maga Ludas Matyi, Karácsony Sándor vezeti a nyilvánosság elé, Szoboszlai Mata János fametszeteivel. Mikor kezembe vettem az első példányát az új köntösbe bujt Ludas Matyinak, (Exodus-kiadás, Debrecen) jóleső melegség futotta el a belsőmet. Csöpp vezeklés, gondoltam, a magyar ifjúság újra törölt az adósságából, melyet más híjján, atyái oly bőséggel hagytak reá. Matyival meg egyenesen a hűtlen kezelés ódiuma hárul atyáinkra. Gondolom még azt is, akit pedig tanárja különös buzgalommal éppen *az ellenkezőjéről akart meggyőzni, még az is érezhette, hogy Fazekassal mostohán bánt az előző korszak irodalmi „Ítésze“. Ha azt nem is hittük el, hogy a Döbrögit oly rútul megdöngető Matyi a jobbágyfelszabadítás előhírnöke, de éreztük, különösen mióta Ábelt ismerjük, hogy Matyival már egy jó századdal előtte az a „nép“ kukkantott be irodalmunkba, melyet jószerével csak most fedezünk fel egész „valójában“ a szociográfiai-etnográfiai kutatás és a nagy művészeink remekeinek világa mellett. Pedig bizony már egy jó századdal ezelőtt kilépett az alföldi homályból Matyi. És azóta — egypár tisztelőjét leszámítva Rendkívül érdekes, gazdag művelődés- történeti könyv jelent meg a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda kiadásában: Sik- lóssy László dr., a sokoldalú történeti író, a képviselőház elnökségétől kapott megbízás értelmében feldolgozta tudományos alapon a parlamenti sajtónyilvánosság történetét. Siklóssyt gazdag tudása és Széles látóköre hivatottá tették arra, hogy ezt a monográfiának induló művet széles történeti távlatokba illessze be és azt keresse. miként fonódik össze a magyar művelődés útja ezzel a voltaképpen szakmai történettel. Amíg az érdekes részletek gazdag tömegét kutatta föl, addig valójában a dolgok szintézisét kereste és sokkal többet adott kötetében, mint azt címében sejttette. Siklóssy megfejti az első országgyűlési jegyzőkönyv problémáját, részletezi a királyi kancellária és királyi tábla szerepét a zajló országgyűlések tárgyalási anyagának megörökítésében, rendet szab a régi diáriumokban és adja az országgyűlési napló teljes történetét. Politikai történelem, művelődéstörténet és irodalomtörténet szintézisébe olvad föl az első pillanatra szürkének tűnő szakszempont, melyből a könyv kiindult: az országgyűlési beszéd útja a szónoktól a gyorsírón és hírlapsajtón át a nagyközönségig. Nevek, történelmi alakok, amelyek egyéb olvasmányok, vagy tanulmányok alapján csak homályosan éltek emlékezetünkben, e könyv lapjairól új megvilágítást kapnak. Bemutatja Alberiket, Kálmán király országos tanácskozásainak megörölcítőjét, elénk állítja a XVHI. századi Kolinovics Gábort, olvasunk Sándor főherceg nádorról, a vita-íróról s a múlt század elejének gyorsírási rendszeralapítóiról. Eddig ismeretlen utakon közelítjük meg a Wesselé- nyiek harcait, Kölcsey lelkes fáradozásait. — ott porosodott a gerendák homályában olvasatlanul. Az új könyvnek meg különösen azért is örültem, mert szép. Mata fametszetei élményszámba mennek. Mióta így ismerem a szöveget együtt a fametszetekkel, egymás nélkül már el se tudom képzelni. Mata fametszőink között egész különálló helyet foglal el. Nem izgatja különösebben korunk vívódása, nyugtalansága, szereti a múltat és ép ezért találta el oly megszólításig hűen Matyit, mintahogy alakját Fazekas megrajzolta. De nem hallgathatom el a bevezető tanulmányt sem. Remekül világítja meg Karácsony Sándor a kis „mű“ értékeit. Megtudjuk, hogy Kazinczynak miért nem tetszett Matyi, miért örök magyar téma és nyelve, mely talán egyik legnagyobb értéké mit jelent számunkra és mit tanulhatunk mi, „úri“ nyelvet beszélők az ízes, debreceni beszédből Habár csak elenyésző a sok mellett, mégis nagy örömre adott alkalmat az elfelejtett magyar, klasszikus remek újéletre keltése. A magyar ifjúság helyes életlátását bizonyítja a tett, az ifjúságét, mely a múltban keres és talál feleletet sok kérdésre a jelen útvesztőjében rekedt lélek tanácstalan zűrzavarában. Bár még több ilyen a „múltban“ felejtett remeket tárhatnánk az ifjúság elé, hadd lássa, hogy nincs is oly sok sségyelni valónk! és elég munka is akad, ha csak egy kicsit is széjjelnézünk! Komjáthy István Hajnik Károly sziszifuszi munkásságát. Nagy idők új hőseivel ismerkedünk meg: Dobrossy Istvánnal, Petőfi barátjával; Stuller Ferenccel, Kossuth titkárával; Pompéry Jánossal, Deák Ferenc gyorsíróinak sajtóirodájával és számos érdekes közéleti ember után Fabro Henrikkel, az újszerű országgyűlési sajtónyilvánosság hősével. Az olvasók érdekfeszítő olvasmányt találnak Siklóssy könyvében, amely épúgy beszámol a parlamenti élet drámai mozzanatairól, mint a hírlapírói élet bőven termő humoráról. A nagy események krónikásához híven Siklóssy László dr. sok-sok érdekes, ma már alig ismert részletet fejt ki az idő homályából. így megállapítja, hogy ama végzetes kijelentést, hogy „a háborút elvesztettük” — gróf Károlyi Mihály mondotta 1918. október 16-án egy „haláltáncszerű” beszédében, a delegáció albizottságában Becsben; Tisza István másnap a képviselőházban már csak megismételte Károlyi kijelentését: Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály t. képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük .. ” A nagyközönség azonban, amelyhez ezúttal jutott el először ez a szomorú vallomás, azt Tisza nevéhez fűzte. Rendkívül gazdag facsimile és fotóanyag díszíti ezt a hazai irodalmunkban egyedülálló, kitűnő monográfiát. Zárófejezetben a munka betekintést nyújt a parlamenti gyorsírók műhelyébe, megismertet a turnusvezetőkkel, a „kék“ születésével, az országgyűlési beszéd meggyorsulásáról értekezik s megállapítja a szerző, hogy a beszéd meggyorsulása világjelenség, amely az erősebb iramú életmód következménye. A Függelékben olvashatjuk az országgyűlési gyorsiroda tagjainak életrajzi adatait 1365-től 1938-ig. Jókai, a geológia népszerűsítője Érdekes tanulmány számol be a „Természettudományi Közlöny” legújabb fü- zetében a nagy magyar regényíró geológiai tudásáról. A szerző — Földvári Aladár — sorra veszi azokat a Jókai-re- gényeket, amelyekben a geológiának nagyobb szerepe van. A jövő század hősea Tatrangi Dávid az ichor-ból készíti csodálatos üvegét és gépeit. Jókai képzelete a nem létező anyag tulajdonságait a geológia egyik legmodernebb ágának a geokémiának eszmekörében szerkesztette meg — önkéntelen zsenialitással, — állapítja meg a tudós szerző. Istenem, mi mindent tudott a Mesemondó! Mily kitünően ismerte például a Sarkvidék geológiáját! A „Fekete gyémántok” meg valósággal úgy kezdődik, akár egy geológiai szakkönyv. Hogy néha tévedett Jókai, különösen, mikor a különböző korban élt állatokat együtt szerepelteti, hát ezt a hibát meg lehet neki bocsátani, elvégre a szak- tudomány száraz, szikár adataiból is meseforrást tudott fakasztani. Megállapítja; Földvári Aladár azt is, hogy Jókai a Be- rend Iván alakját Hantken Miksa és Zsigmondy Vilmos híres geológusok élete és kalandos pályafutása után mintázta, azzal a jellemző eltéréssel, hogy Zsigmondy egy bányatulajdonos lányát veszi feleségül, míg Berend Iván egy talicskázó napszámos leányát... Ahogy a Természetttudományi Közlönyben olvassuk ezt az érdekes tanulmány, s visszaemlékezünk egy másik hasonló írásra, amelyben Moesz Gusztáv Jókai növényismeret címen ösz- szeszedte a költő műveiben található botanikai érdekességeket, — az az érzésünk támad, hogy Jókai csodálatos mesevilága kiapadhatatlan bánya. Mindig újat és újabb kincseket lehet belőle kibányászni. Ha már az irodalomtörténetír.k, kritikusok mindent napszínre hoztak, a természettudósoknak, botanikusoknak és geológusoknak még mindig marad elegendő. És így van ez jól. Ez méri meg legjobban Jókai csodálatos géniuszát. A szentistváni eszme pozsonyi magyar szemmel A Szlovákiában maradt magyarság egyik ma még alig ismert kultúr embere Nemeth Zoltán írt hosszabb tanulmányt az „1939 Egyedül vagyunk” júniusi számába: „A nemzeti államtól a népi birodalomig”. Értékes tanulságokat von le a csehszlovák köztársaság összeomlásából; figyelmeztet a magyarság új középeurópai feladataira; megmagyarázza, mit jelent igazában a szentistváni eszme: „a szentistváni kötelező tradíció nem maradiságot ábrázol és nem érinthetetlen dogmát, hanem módszert, mely a tunyaságot mozgásra serkenti és a régi torlaszok gátló állapotából megfelelő új élettel teljes szervezetet alkot, hogy Európával lépést tudjon tartani. Tisztában lehetünk azzal, hogy nagy királyunk ha most élne, a legszigorúbban helytelenítené személyének kisajátítását a hitbizományok védelmére csak azért, mert ez jogfolytonosság s így mindenkinek tabu, akár megsínyli az ország, akár nem ... Történelmiségünk éppen azokban a fejezeteiben a legmegrázóbb és a legmonumentálisabb, — folytatja kitűnő tanulmányát a pozsonyi Németh Zoltán, — ahol a magyarság az oly sokszor elveszített szentistváni fonalat megtalálta s egy Bocskay, Bethlen, vagy egy Rákóczi zászlaja alá gyűjtötte Kárpátmedence népeit. Közös érdek, közös cél vitte e népeket a történelem útján közös erővel. Esek a nagy harcok azonban nemcsak a magyar nemzeti öncélúság képzeteit viselték magukon, hanem a Kárpátmedence birodalmának egyetemes népi gondolatát, melynél a magyarság csak a vezető előkelő helyét foglalta el és sohasem az elnyomóét. Ezen a ponton találkozik a népi elv a szentistváni Kárpát-medence történelmiségével. 8 hogy ez a viszony a jövőben tiszta és zavarmentes legyen, arra társadalmunk gyökeres átszervezése kell, hogy kezességet nyújtson, elnyomva és tűzz'el-vassal kipusztítva azokat a csökevényeket, melyek nem hozhatók összhangba a korszerűség követélményivei. Azok/ akik a szentistváni jogfolytonosság sántító érveivel hadakoznak, I hogy a nép tulajdonát tovább is ragadozó karmaik között tarthassák, mint örök példát, nem árt, ha tudomásul veszik a szentistváni jognak ezt a magasabb értélmezé- _ sét”Imdulások: i. július 10—23. II. július 24. augusztus 5. Útirány: Budapest— Varsó — Tallin — Helsinki — Imatra — Savoniinna — Punkaharju -— Sortavala — Valairso — Vilipurl — Helsinki —Tallin — Riga — Bpest. RÉSZVÉTELI Oil 315 P Jelentkezési határidő s I. csoportnál július 1-3g. II. es.-nál július lii-ig. JELENTKEZNI LEBET: UTAZÁSI IR88AHX8ÄN VHL JÓZSEF-KŐRÚT 5. TELEFON: 14-44-80. Az országgyűlési beszéd útja Siklóssy László dr. könyve, Kir. Nagy. Egyetemi Nyomda kiadósa
