Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-20 / 138. szám
teotideKiJ^G$ARHIRMß 1939 JÚNIUS 20 , KKPD köszönte az üdvözletét és hangoztatta, hogy a magyar ifjúság lelkesedését igen nagyra becsüli. A gyűlést hallgató többezer főnyi közönség megújuló lelkes ünneplésben részesítette a miniszterelnököt. Becsületes életlehetőség, erkölcsi igazság Ezután Jaross Andor tárean'élküli miniszter mondott beszédet, amelyben először is Teleki Pál gróf miniszterelnök személyéről emlékezett meg. Hangoztatta, hogy Teleki Pál gróf mindenkor zászlóvivőié volt a nemzeti gondolatnak, a szegedi ellenforradalomtól kezdve a trianoni béke ellen folytatott küzdelmen át a komáromi tárgyalásokig, most pedig az ország élén áll, hogy egybefoglalja az építeni akaró magyarokat Köszönetét mondott a miniszterelnöknek, hogy Udvard községet kitüntette azzal, hogy a visszacsatolt területen itt hallatta először szavát. A továbbiakban rámutatott arra, hogy a trianoni nagy tragédia, amely a magyarságot húsz éve sújtotta, mégis hozott valami jót is: a magyar lelkekben felszította as összetartás és a közösség gondolatinak a tüzét. A szenvedések tüzében a trianoni magyarság is megtanult egy nagy dolgot: országot építeni, az elszakított magyarság pedig nemzetet építeni. Az országépítésben a trianoni Magyarország területén kitermelődött a munkakészség, a fegyelem, nz alkotmányos magyar élethez való ragaszkodás, a felvidéki magyarok körében pedig kitermelődött az áldozatkészség, a szeretet szociálisan értelmezett mélysége és a fanatikus munkakészség. —- Ha ezeket a tulajdonságokat összevetjük — mondotta a miniszter —■ az országépítő trianoni magyarság lelkiségét, a nemzetet építő visszacsatolt úgynevezett felvidéki magyar nemzetépítő tulajdonságával és hozzávesszük ezt a trianoni területen megőrzött és gyakorolt, de a mi körünkben is féltve megőrzött lelki tulajdonságokat, akkor rájövünk arra, hogy ez talán kétféleképpen értelmezhető, de mégis egyforma síkon megnyilatkozó magyar lelkiséget, a magyarságot modern nemzeti alapon megszervező új magyar nemzet- és országépítő szellemiséget jelent, Hangoztatta a továbbiakban, hogy a kollektív lélek acélsodronyával kell átfonni a magyar állampületet, hogy ne csak az alapja legyen erős, hanem egész építmény* dacolni tudjon a ma és holnap viharaival. Megemlékezett ezután a kormányzó szü- letésenapjáról. Azt, hogy a magyarság nagy elesettségéből kiemelkedett, —mondotta, — hogy a szegedi ellenforradalomból kiinduló feszítőerő a megnagyobbodott Magyarországot megteremtette, azt a magyarság vezérének, vitéz nagybányai Horthy Miklósnak köszönheti, aki ma üli 71. születésnapját. (Szűnni nem akaró éljenzés és taps.) Ma minden hű magyar gondolata körülveszi az ország vezérét. A miniszter végül a visszacsatolt magyarság problémáiról emlékezett meg. Rámutatott arra, hogy a magyar állam vérkeringésébe való beilleszkedés a visz- szacsatolt magyarság legnagyobb kérdése. Az én feladatommá vált, — mondotta — hogy ezt az életet olyan formába illesz- szük be a megnagyobbodott magyar állam vérkeringésébe, hogy i ebből a magyarságra nézve becsületes | életlehetőség és az erkölcsi igazság diadala is megszülessen. A miniszter lelkes éljenzéssel fogadott beszéde után a díszközgyűlés a Himnusszal végétért. Udvatdi léteii — szegedi lélek A díszközgyűlést a szövetkezeti házban ebéd követte, amelyen az első felköszöntőt Jaross Vilmos főispán mondotta a kormányzóra, majd Teleki Pál grófot és Jaross Andort köszöntötték fel. Teleki Pál gróf miniszterelnök válaszában arról a munkáról emlékezett meg, amelyet a párizsi békekonferencia előkészítése során végzett, s amelynél az a szempont vezette, hogy művének minden érve igaz, egyenes és helytálló legyen, majd hangsúlyozta, hogy az udvardi lélekért cserébe a szegedi lelket hozza s végül poharát arra a magyar lelkiségre ürítette, amely a nemzetet előreviszi. Jaross Andor miniszter Udvarának a cseh megszállás alatt tanúsított magatartásáról és helytállásáról beszélt és rámutatott arra, hogy azok az érzések, amelyek az udvardiak és a felvidéki magyarok magatartása következtében a légkört feszítették, hozták meg a kedvező fordulatot. Poharát a szent szabadság gondolatára és az áldozni és halni kész magyar lélekre ürítette. Ezután még több felköszöntő hangzott el. Érsekújváron A miniszterelnök és Jaross miniszter az ebéd után a kora délutáni órákban gépkocsin Érsekújvárra ment át s résztvett a Jézus Szíve körmeneten. Több mint 20.000 ember vett részt ezen a hagyományos körmeneten, amelyet Érsekújvár és környékének magyarsága évről-évre mint könyörgő körmenetet tartott felszabadulásáért, mist pedig hálaadásból visszacsatolásáért. Teleki Pál gróf miniszterelnök és Jaross Andor tárcanélküli miniszter az Oltáriszent- ség után haladt a több mint egy óráig tartó körmenetben, amely végigvonult az egész városon s amelyet a főtéren ájtatos- ság követett. Papszentclés a piarista kápolnában Teleki Pál gróf miniszterelnök innen 7 óra tájban indult vissza gépkocsiján a fővárosba, a város lakosságának nem szűnő lelkesedése közben. Forró szeretettel ünnepelte az ország a kormányzó születésnapját A felszabadult Felvidék és Kárpátalja ünnepe Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyar- ország föméltóságú kormányzója vasárnap töltötte be életének 71. esztendejét. Az államfő születésnapi ünnepét bensőséges melegséggel ünnepelte meg Magyarország egész népessége. Budapesten és a nagyobb vidéki városokban a honvédzenekarok már a korareggelt órákban zenés ébresztővel járták be a főbb útvonalakat, ezenkívül a fővárosban pontosan reggel 6 órakor a Citadelláról 24 údvlövé* dördült el s az ágyúszó is jelezte, hogy a magyarság nagy napra virradt. Reggel a budai királyi várpalota személyzete csendes misét hallgatott a várbeli Zeig- mond-kápolnában, majd a m. klr. honvédség katolikus vallású tagjai részére Folba János honvédföesperes celebrált ünnepi szentmisét a caplstráni Szent Jánosról elnevezett várbeli helyőrségi templomban. A honvédtisztikar protestáns felekezetű tagjai számára Bálikó Lajos tábori esperes szolgáltatott istentiszteletet a református egyetemes konvent Abonyl- Uteal székházában. Az Istentiszteletek alkalmával újabb 24 ágyúlövés dördült el a szentgellérthegyi citadellában. Vasárnap délben a Tiszti Kaszinóban a szokásos fénnyel tartották meg a hagyományos tábornoki bankettet. Az ünnepi ebéden vitéz Barth a Károly gyalogsági tábornok, honvédelmi miniszter, továbbá vitéz Bónyi Hugó gyalogsági tábor, nők, honvédségi főparancsnok és Werth Henrik gyalogsági tábornok, honvédvezérkari tönök vezetésével résztvett a Budapesten állomásozó tényleges és nyugállományú tábornoki kar valamennyi tagja. A lakoma folyamán vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter mondott emelkedett hangú, fenkölt szellemű pohárköszöntöt a föméltóságú kormányzóra. Az ünnepi beszéd elhangzása után újra 24 ágyúlövés hangzott el a Citadellán. Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzót, aki a születésnapi évfordulót családjával együtt teljes visszavonultságban ken- deresi birtokán tölti el, a tábornoki ebédről a honvédelmi miniszter hódolatteljes táviratban üdvözölte. A tábornoki kar sürgönyére a kormányzó föhadse- géde ugyancsak táviratilag válaszolt. A kormány távirata Teleki Pál gróf m. klr. miniszterelnök a á következő táviratot intézte Magyarország főméltóságú kormányzójához 71. születésnapja alkalmából: Engedje meg Föméltőságod, hogy születése napján, amelynek megünneplésében a területében és népességében megnagyobbodott ország minden honpolgára egyforma örömmel vesz részt, mind magam, mind pedig a vezetésem alatt álló m. kir. kormány nevében hódolatteljes tisztelettel legöszintébb sze- rencseklvánataimnak adhassak bensőséges kifejezést. Adja az isteni Gondviselés, hogy Föméltóságú Kormányzó Ur a legjobb egészségben még hosszú időn át vezethesse hazánkat a megérdemelt boldogulás útján. A felszabadult területek ünnepe Horthy Miklós kormányzó születésnapja alkalmából a felszabadult Kárpátalja valamennyi városát, községét, még a legkisebb falut is magyar és ruszin nemzett színekkel fellobogózták. Az üzletek kirakataiban Horthy Miklós kormányzónak nemzetlszlnü szalagokkal díszített képét helyezték el. A legkisebb ruszin falvakban is hálaadó istentiszteleteket tartottak. Ungv&ron a felszabadult magyarság nagy öröméhez méltóan ünnepelték meg a kormányzó születésnapját. Valamennyi felekezeti templomaiban Istentiszteleteket tartottak, majd a nemzeti színekkel fellobogózott Horthy Miklóstéren Vásárhelyi Andor ezredes, helyőrségi parancsnok díszszemlét tartott a kivonult helyőrségi gyalogos és gépesített alakulatok felett. Ezután - Vásárhelyi Andor ezredes, helyőrségi parancsnok előtt az ungpartl sétányon elvonultak a helyőrség csapatai s ezzel a katonai dfszfelvonulás befejeződött. Losoncon vasárnap elsöízben ünnepelték meg nyilvánosan a kormányzó születésnapját. Az ünnepi istentiszteletek után a város képviselőtestülete díszközgyűlést tartott, amelyen leleplezték a kormányzó életnagyságú arcképét. GlUer János országgyűlési képviselő mondott ebből az alkalomból ünnepi beszédet. A közgyűlés hódoló táviratot küldött a kormányzónak. Léva ., városa bensőségesen ünnepelte a kormányzó születésnapját. Az ünnepségek keretében az Egyesült Magyar Párt járási szervezete díszközgyűlést tartott, amelyen Schubert Tódor kormánytötanácsos méltatta a ^kormányzó kimagasló érdemelt. A díszközgyűlés hódoló táviratban köszöntötte a kormányzót. Hódoló táviratot küldött Léva városa is. Komáromban a kormányzó születésnapján ünnepi Istentisztelet, majd díszszemle volt, délben pedig az Egyesült Magyar Párt szervezete tartott ünnepséget. Király József esperes és Kállay Endre jegyző mondott beszédet az ünnepségen, Fülöp Zslgmond polgármester pedig felolvasta a kormányzónak Ttüldött hódoló távirat szövegét. A Kormányzó Ur öföméltósága születésnapja alkalmával az Egyesült Magyar Párt Bars és Hont egyesített vármegyék községeiben levő helyi szervezete a következő táviratot küldték nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzóhoz; — Születésnapja alkalmával, tiszta, becsületes, magyar őszinteséggel kívánunk minden jót s biztosítjuk, hogy az Egyesült Magyar Párt helyi szervezete törhetetlenül egy emberként áll Főméltóságod mögött. Az Egyesült Párt kassal pártvezetösége vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó ür születésnapja alkalmából dlszgyülé3t tartott, amelyen Tost Barna prépost, a felső- ház örökös tagja méltatta a kormányzó kimagasló érdemelt a felszabadulás nagy, szent munkájában. Majd Wirth Gyula kerületi pártigazgató felolvasta a következő szövegű táv. Iratot, amelyet a díszközgyűlés a Kormányzó űrhöz Intézett: „öföméltósága vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó ürnak, Budapest. A felvidéki Egyesült Magyar Párt ma tartott rendkívüli díszgyülésén mély alázattal küldi Föméltóságodnak alattvalói hódolatit mai születésnapja alkalmával. Kassa népe imádkozik a jó Istenhez, hogy soká tartsa meg Magyarország kormányzóját és engedje, hogy Fő- méltóságod, aki céltudatos bölcs kormányzásával megkezdette Nagyma- gyarország újjáépítését, hatalmas munkáját be is fejezhesse, hogy .minél előbb békés egyetértésben és boldogságban élhessenek egymásmelleit a dunai kis népek Szent István egységes és erős birodalmában. Adjon a jó Isten a ml végtelenül szeretett Fővezérünknek erőt, egészséget. Legmélyebb hódolattal Egyesült Magyar Párt kassal pártvezetösége." A külföldi magyarok hódolata Berlin, június 19. Magyarország kormányzója születésnapja alkalmával a berlini magyar követség és a magyar kolónia tagjai ünnepélyes szentmisén vettek részt. A szentbeszédben megemlékezés történt az államfő történelmi szerepéről és arról a hódolatteljes ragaszkodásról, amelyet minden magyar érez személye lránt. A mise á Himnusz eh éneklésével fejeződött be,