Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-21 / 115. szám
• • ____________________________TEEPiDrtn»jfafi^HnaaB KÖNYV —KULTÚRA A SzMKE legyen a magyarság kulturális és gazdasági őre Irta: Féja Tibor ’ 1W9 MÁJUS 21, VASÁRNAP Erdélyi műhely Erdélyből jó híreink vannak: a magyar írók dolgoznak, nehéz hónapok nyomása alatt is a lélek utat tör magának és alkotásokban fejezi ki vágyait. A régi lendület ugyan mintha alábbhagyott volna, az új belpolitikai helyzet sok tervet késleltet a megvalósításban, mégis: szépírók, regényírók és tudósok egyaránt nem szűntek meg dolgozni, a tollat, erős fegyverüket a legvadabb idők vihara se képes kicsavarni kezűkből. Az Erdélyi Szépmives Céh, amely hosszú iveken keresztül minden hónapban legalább egy könyvet jelentetett meg, mostanában negyedévig is hallgat és ha meg is szólal, terjedelmesebb munkának kiadására nem is vállalkozik. A mostani budapesti könyvnapra új kétkötetes művel jön a Céh: Nyirö József „Mádéfalvi veszedelem” című történelmi regényével, amely bizonyára az egész magyar könyvpiacnak kimagasló eseménye lesz. A Szépmíves Céh legutóbbi kiadványa Áprily Lajosnak a „Láthatatlan írás” című verses könyve. Nagyobb lélegzetű regényen dolgozik Malter Károly, regényének kömyezetrajza erdélyi. Kovács György, akinek nemrégiben Budapesten Cserépfalvinál jelent meg „Erdélyi tél" címmel regénye, elkészült új könyvével Gagyi László is befejezte regényét. Bözödi György, akinek „Székely bánja” című falukutató és történelmi munkáját a közeli hetekben újból kiadja a MEFHOSz is. Az „Erdélyi Enciklopédia", az új erdélyi könyvkiadóvállalat eddig a következő műveket, adta ki: Balogh Edgt'.r: „íratlan történelem”, Szemlér Ferenc: „Más csillagon”. Nagy István: ,JCülváros”. Legközelébb sajtó alá rendezi Szened László kétkötetes regényét, egy erdélyi faluközösség izgalmas történetét és Vámszer Gézának „Szdkadát” című munkáját, amely a fogarasi magyar község ősi szórvány-életét mutatja be. A fiatal lírikusok is egyre-másra jelentetik meg könyveiket. Arató András uti'n Brassai Viktor, Salamon Ernő, Bíróné Váró Éva és Horváth Imre verses műveket adtak ki. Finta Gerő Emincscu költeményeiből adott ki szép gyűjteményt. Az idősebb nemzedékből Berde Máriának is megjelenik egy nagyobb Eminescu-fordítása Budapesten. Szentimrei Jenő Kölcseyről írott nagy életregényével jelentkezik nemsokára Budapesten. Regényt írt Berde Mária is, valamint Karácsony Benő. Szántó György folytatja a Fekete éveimet, „Poseidon leánya” című drámáját a következő évadban készül bemutatni a kolozsvári Magyar Színház. Tomcsa Sándor második színdarabját Budapesten fogadták el. Az erdélyi tudományosságnak kétségtelen hatalmasarányú terméke lesz György Lajos dr.-nak a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában ezer oldalnál terjedelmesebb műve: „A magyar regény története". Érdekessége az, hogy a szerző többszáz olyan régi regényt ásott ki a magyar regény élőidéiből, amelyet nemcsak a közönség, de irodalomtörténetíróink is alig ismernek. Józsa János a Gyulafehérváron élő teológiai tanár a romániai piarista rend történetét írta meg. Nagy érdeklődésre számíthat majd Baráth Béla dr.-nak az erdélyi ősnyomtatványokról szóló könyve, amelyről a napokban ízelítőt adott a Pázmány Akadémián tartott előadásában. Baráth Béla dr. kutatásait tudományos körökben igen nagyjelentőségűnek tartják. Tudományos munkával jelentkezik rövid——■> — egyszerre kettővel — Janesó Elemér dr. is. Kedves emlékünnepélyre készülnek az erdélyi magyarok: a nyáron lesz tíz éve annak, hogy meghalt Benedek, Elek, a nagy mesemondó, aki oly sokat fáradozott az erdélyi magyar irodalom összefogásáért. Az ősz mesélő mindig a fiatalok oldalán vett részt az erdélyi írónemzedék harcában. Még emlékezhetünk rá, az Akadémia öregjei ellen mily nemes csodálattal és fiatalos lelkesedéssel védte meg a halála útin megtámadott Ady Endrét. „Küzdelmes, de szép öregséget ért el, mert élete alkonyán látnia adatott, — írja valamelyik emlékezésében Szentimrei Jenő, — hogy az 6 Erdélyében új élet sarjad a romok alól s hogy egy kétségbeesésbe és nyomorba hullott nép lát rnár jövendőt maga előtt: a maga erőinek, lelke csodálatos gazdagságának mentői teljesebb kifejlesztésében. És hogy ez így van, abban a Benedek Elek apostolmunkájának, politikusoknál és szakmabeli nevelőknél ezerszerte nagyobb része van.” Benedek Elek drága kaptárja: az erdélyi irodalom azóta se szűnt meg újabb és újabb kirajzással gazdagítani minden m." gyere': életét. A magyar etnikum az évszázadok viharaiban hatalmas veszteséget szenvedett. A tatárdulás, a török hódoltság, a sokszor idegen érdekekéit folyó háborúk állandóan tizedelték a magyarságot. Az üresen maradt tereket idegen elemek töltötték ki. Ehhez járult aztán a nemtörődömség. Ki törődött a fogyó, elszlovákosodó magyarsággal ? Évtizedről évtizedre nyomult előre a szlovák tenger, a magyar pedig fogyott. Különösen szembetűnő volt ez Nyitra vármegyében. Ürmény, Salgó, Bán- keszi, Szalakúsz, Csomók, Gimeskoszto- lány és a többiek színmagyarok voltak. Vagy nézzük a sokat emlegetett Komjá- tot. Bátor, Cseles, Garai, Gosztonyi, Huszár, Kis, Kolosi, Mészáros, Molnár, Kelemen, Oláh, Lévai! Egy csokor: ma már magyarul egy szót sem tudó szlovákok neveiből. , . A lassú szláv terjedést 1918-ban felváltotta a prágai gőzhenger. Egyedek, családok, majd falvak estek el. A meg nem oldott földbirtok-kérdés kitűnő fegyvert adott a cseh-szlovákok kezébe. A nagybirtokot, könnyen szét lehetett osztani, de a kisbirtokostól már nem lehetett volna elvenni a földet. A cseh-szlovák telepítés még a tiszta magyar etnikumban is hatalmas réseket ütött. Megjelent a telepes, jött a szlovák iskola, megkezdődött a magyar lelkek ha- lá szása. Sok-sok kis magyar analfabétaként nőtt fel, sok pedig az iskola pusztító szellemében már-már elveszítette magyarságát és szlovákká vált. A telepesek elváltozásával a magyar etnikum helyreállítása még nem teljes. Az elhalászott lelkek visszamagyarosítása is nagy feladat. Később még rámutatunk erre. Előbb azonban térjünk rá egy súlyosabb problémára. Azokra a veszteségekre, amelyeket a szórvány-magyarság elnemzetlenítésével és a nyelvhatár menti falvak elszlovákosításá- val szenvedett a magyarság. Nyitranagykér magyar maradt, de a szomszédos Kiskörén már csak szlovák iskola volt. Ugyanitt AlsószöTlős magyarságában csak a SzMKE tartotta a lelket. A még vissza nem tért Kiscétényben a választások mindig egyesült magyar párti többséggel végződtek, de mivel nem volt magyar iskola, ezért sok gyermek már nem tud magyarul. Hasonló roham indult a magyarság ellen mindenütt. így volt a Léva melletti Kiskörén, Vagányban és Gömörben, Nógrádban, Abaujban is. Ki tud arról az anyaországban, hogy Tót- megyerben többszáz magyar élt ? Felszabadulásunk után dühösen a földhöz vágtam egy budapesti újságot, midőn ezt olvastam benne: „Tótmegyeren 100%-os szlovák községben”. Tótmegyeren a magyar iskolát csak a szlovák igazgató önkénye szüntette meg a harmincas években. Egyszerűen szlovák tanerőket választatott az iskolaszékkel a magyar állásokra. Hiába volt Simkó esperes minden tiltakozása. Ennek ellenére Tótmegyeren 1937- ben még mindig 156 gyermek szülője követelte a magyar iskolát, dacolva minden terrorral. Ezek valószínű 1938-ban is magyarok voltak. Az iskola újra való megnyitása annyira igazságos volt, hogy még az Iskolaügyi Referátus is engedélyezte. Az erről szóló irat azonban eltűnt Nagyszombatban az apostoli adminisztraturán. Csodálatos, de 14 hónapig nem bírták megtalálni. A magyar etnikum felszabadulásunk után ugyan megszaporodott, de szerezzük vissza azokat is, akik nem anyagi előnyök miatt szakadtak el tőlünk a húsz év alatt, hanem kényszerítő körülmények miatt iskola hiánya, a fojtogató környezet stb. váltak le nemzeti testünkről. Kire háruljon ez a hatalmas feladat? A SsMK-re! Legyen a SzMKE a felvidéki magyarság jogos Slovenská Ligája. Nem szabad megtorpannia. Meg kell szervezni, úgy, mint most Szlovákiában megszervezték. Ne csak akkor csináljuk ezt, ha már torkunkon a kés. Természetesen erős anyagi bázisra van szükség. Állam, megye, járás, község siessen segítségére, de a magános is. Tartsa mindenki kötelességének, hogy tagja legyen a SzMKE-nek, különösen az államtisztviselők. Az összes szlovák tisztviselő tagja volt a Slovenská Ligának. Legyen most minden magyar tagja a SzMKE-nek. Még a magyar községekben is a szlovák iskolába járt tanulók nem ismerik anyanyelvűk szabályait, költőiket, történelmüket. ők csak gyalázni tanulták a magyart. Tanfolyamokat kell számukra rendezni. Léván már tartott ilyen nagysikerű kurzust a SzMKE. Nem szabad a szórvány-magyarokat iskola nélkül hagyni. De az iskola nem elég. Támogatni és segíteni is kell azokat. Itt be kell kapcsolódni a munkába minden egyesületnek. Ha a nyitrai szlovák őrmestereknek lehet iskolája Berencsen, kell a lévai, kassai magyar egyesületeknek is ilyen iskolát állítani a szórvány-magyarok között. Ők segítsék, gyámolítsák majd az iskoláikat. Nem szabad azonban elfeledkezni az iskolák előkészítőjéről, az óvodáról sem. Ezeken keresztül kell megkezdeni az „elhalászott” gyermekek visszaszerzését. Kisebbségi életünkben óriási hiányát éreztük a magyar óvodának. Magyar ovoda alig volt Szlovákiában, csak szlovákokat szerveztek. A magyar szülő odaadta gyermekét talán csak azért, mert nem volt magyar ovoda. Ha azután odajárt, később a szlovák elemibe is íratta. „Hadd folytassa szlovákul, ha már úgy kezdte”. A proletár negyedekben különösen szükségesek voltak az ovodák. Számos magyar lelket lehetett itt megmenteni. így volt Ligetfalun is. A pozsonyi SzMKE hathatós támogatásával megnyílt a magyar ovoda. A következő évben kétszer annyi magyar gyermek került a magyar elemibe, mint azelőtt. Ezt a munkakört senki sem irányíthatná jobban, mint a kisebbségi harcokban megedződött SzMKE. De nem szabad megállnia a mai szintjén. A kulturális megszervezésen túl egy másik súlyos feladat is van: a magyar vagyonátlag megmentése, fenntartása és szaporítása. Ez is a SzMKE-re hárul. Legyen az a magyarság kulturális és gazdasági őre. Mert gazdaságilag is erős visz- szaesést szenvedett a magyarság. Hogy kezdődött már a cseh világ előtt falvaink elszlovákosítása? A magyar béres zsellér lett, majd gazda, helyükbe a majorokba szlovák béreseket hoztak. Ezek is megjárták az utat a zsellérség és gazdaság felé. Beszivárogtak a falúba. Szívósabbak, szaporábbak voltak, mint a puhuló magyarok. Egyre-egyre fogyott a magyar vagyon. Ennek nem szabad még egyszer megtörténnie. Ha elesik egy magyar, jöjjön egy másik magyar helyette. Csodálatos munkát végzett e téren a Kulturverband a Szudétaföldön. Élet-halál harcot vívott a német vagyonért. Összetartással, ha kellett túláron is övéké maradt a német vagyon. Tudták, hogy a pusztuláshoz csak az első lépés nehéz. . . Szívós és alapos munkára van szükségünk. Küzdenünk kell minden egyes viskóért, minden egyes négyszögöl földért, minden egyes lélekért. Egy idegen kézre kerülő magyar ház mellett, etgy elárverezett magyar földsávnál, egy pusztult magyar lélek felett ne menjünk el kézlegyintéssel. Holdakból lesznek a dűlők, a házakból a faluk, az egyedekből a tömegek. Magyarok, kevesen vagyunk! 19 „Ihon a veszedelem... I" Megjelentek Zrínyi Miklós összeg prózai művei A Zrinyiász! A „Szigeti Veszedelem” mondják sokan, ha Zrínyi Miklós nevét hallják, vagy olvassák és nem gondolnak többre, nem tudják, hogy a költői művek szerzője korának és az egész magyar történelemnek egyik legnagyobb, legnemze« tibb hadseregszervezője és reálpolitikus államférfia volt, aki fátumszerü intelmeit és tanácsait egész sereg hadtudományi, állampolitikai, életrajza tanulmányban! írta meg napjainkra is kiható érvényességgel. A Feszületről lehajló Krisztussal társalkodott és a végvári vitézeket tanította hadi fortélyokra: ez a kettősség gyönyörű szintézissé tudott összeforrni Zrínyiben, az európai súlyú magyar nemzeti birodalom kialakítására. Érthető, hogy ezzel a Zrínyi Miklóssal az elmúlt habs- .burgi századok olyan mostohán bántak el1, akár életében. A prózai műveket összefoglaló teljes Zrínyi-kiadást még a háború előtt elkapkodták, irodalomtörténeti és egyéb szakembereken kívül a magyar olvasók széles tömegei, de még a művelt közönség is alig tudott erről a másik, a prózaíró Zrínyiről. Először a világháború utáni csonkitó években kezdték felfedezni; az új irodalmi nemzedék esszé-írói egyre sűrűbben idézgették az Áfium nehézveretű mondatait; még a Névtelen Magyar js, a közelmúlt történelmi sodrású napjaiban a Rádión keresztül Zrinyi prózájával üzent minden magyaroknak. A megidézett Magyar most megjelenik: Markó Árpád, a kitűnő neves hadtörténetíró sajtó alá rendezte és a Magyar Szemle Társaság a Klasszikusok-sorozatában kiadta gróf Zrínyi Miklós összes prózai müveit. A hatalmas kötet Zrínyi prózáinak minden eddigi kiadása között a legteljesebb. Hadtudományi és hadtörténelmi dolgozatain, a „Tábori kis tracta“ és a „Vitéz hadnagy" elvi fejtegetésein kívül felöleli a nemzeti királyság gondolatát oly meggyőzően hirdető „Mátyás-tanulmányát”, valamint nagyhatású röpiratát „Az török áfium’1-ról, a magyar próza e csodálatos remekét, amelyben nagy nemzeti célját: a török kiűzését s az ország függetlenségének biztosítását követeli. Először kerülnek nyilvánosságra ebben a gyűjteményben Zrínyi levelei és emlékiratai. A „Siralmas Panasz” név alatt ismert politikai röpiratot és a Ráday-féle Emlékiratot a kiadvány nem közli, mert Markó Árpád nem tulajdonítja Zrínyinek e két igen érdekes mű szerzőségét, bár Zrinyi szellemi irányítását, sőt esetleg közvetlen befolyását a mű keletkezésében ő sem tartja egészen kizártnak. Külön tanulmányban vizsgálja meg a Siralmas Panasz körül folytatott szerzőségi polémia érveit és ellenérveit s arra az eredményre jut, hogy ezt a németség ellen oly keserű dühvei hadakozó röpiratot felvidéki ember írhatta, mert a Siralmas Panasz keveset foglalkozik a Dunántúl déli részével, annál többet Győrrel, Komárommal és a felvidéki bányavárosokkal, ahol Zrínyi úgyszólván alig fordult meg. És amíg Zrinyi műveiben a dunántúli tájszólás uralkodik, a Siralmas Panasz szövegének írója inkább a felvidéki szólásmódot használja. Egész prózai munkásságát az Áfium vezérfonala vezeti: az erős, önálló nemzeti hadsereg megteremtése! A „Vitéz Hadnagy” tanulmányában nyilatkozik meg leginkább katona-bö!cselkedö képessége, a magasabb erkölcsi szempont, amelyből kiindulva akarja Zrinyi az akkori nyers, anyagias hadviselést hadművészetté és nemzetivé emelni. A legelső magyar katonai írót és tudóst ismerjük meg ebből a munkából. Rajongó szeretettel foglalkozik Mátyás személyével, példaképének tartja őt, de nem hallgatja el „fogyatékos erényeit” sem. Oktat is, megmutatja milyennek kell lenni az igazi nemzeti fejedelemnek: „nem királyi vérből származó uralkodó is viselheti jogosan Szent István koronáját és az ország nagysága, dicsősége nem egy uralkodónak családfájától, hanem uralkodói képességeitől s erényétől függ”... Hadtudományi, politikai elvei, elméletei a szerencséről, vitézségről legszervesebben az Áfium-ban bontakoznak ki. A hazáját mindenekfelett szerető és féltő Zrinyi a meggyőzés, rábeszélés erejével tárja ki keblét a nemzet előtt: nincs más mentség, mint a nemzeti erők összefogása és a fegyver! Klasszikus írásmű, a nemzet örök megújhodásának teljes programja. „Ne bántsd a magyart!” — kiáltja az ellenség felé. „íme, kiáltok, íme üvöltök, hallj meg engem élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz!” — szól nemzetéhez még ma is, sőt: ma újuló erővel hallatja szavát s géniuszának világító ereje megmutatja a magyar nemzeti birodalomhoz vezető utat, amelyre első lépésünk: önönmagunk megjavítása, a nemzeti hibák felismerése lehet. Halld meg hát lankadó magyarom az irányító szót és lásd meg a boldogulás, a derű, a nagyság útján, amelynek kapuját és nyit« ját e legjobb időben érkező könyvben megtalálod... V. L.
