Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-07 / 104. szám
1939 MÁJUS 7, VASÁRNAP TEOTIDElQ JW&MtHnOäß A párt nemcsak politizál Irta: Borsody István Rövidesen megalakul az Egyesült Magyar Párt kulturális szakosztálya. A magyar közvélemény talán csodálkozva fogadja a hírt, mert szokatlan, hogy politikai párt a kultúra ápolására áldozzon erejéből — különösen a mai időben, amikor a pártok minden erejüket a politikai propagandára pazarolják és teljes gőzzel vesznek részt a parlamenti választások megfeszített hajszájában. Pártunk nem indul a választásokon, távolról nézi a mandátumokért induló tülekedést és szinte szimbolikusan vonul vissza a politikai élet időszerű kavargásától, amikor a politikától távol eső kultúra tájaira vezeti hívei érdeklődését. Nem mintha érdeklődés nélkül figyelnénk a köröttünk zajló belpolitikai eseményeket. Figyelünk és — mi tagadás — új élményeket is gyűjtünk, mert elsőízben vagyunk magyarországi választás közvetlen tanúi. Párt és politika új értelmét figyeljük, szokatlan nekünk, hogy magyar pártok mérik össze erejüket magyar pártokkal: számunkra a választás fogalma eddig a népszavazás értelmével függött össze. Amikor mi választottunk a prágai Rudolfinumba, akkor csak egyre ügyeltünk, hogy magyar ember szavazatát magyar ember kapja. Most állhatnánk elsőízben úgy az urna előtt, hogy szavazataink nemcsak nemzeti célt szolgálhatnak, hanem szűkebb értelemben vett pártpolitikai érdeket is. Nem került sor reá. Mi egyelőre nem választunk, csak nézők vagyunk és pártunk kezdeményezését is más irányba tereljük: kulturális szakosztályt alakítunk, híven húszéves tradíciónkhoz, hogy a .politika számunkra nemcsak egyoldalú politizálást jelent, hanem a nemzeti társadalom életének teljesebb felölelését. Nálunk a párt nemcsak politizál. Pártunk sohasem tehette, hogy kizárólag politikát űzzön. Múltja merőben elüt minden más magyarországi párt múltjától: pártunk „külföldön” létesült, a kisebbségi sors küzdelmeire született, természete és szervezete is más feltételek között fejlődött, mint általában a magyarországi pártoké. A mi pártunk nemzeti mikrokozmosz volt, maga volt kicsiben a nemzet, célja nemcsak az volt, hogy más pártokat legyőzzön, hogy minél több képviselőt hozzon be a parlamentbe. Pártközösségünket csak a nemzet közösségével lehet összehasonlítani, vonzó és ható ereje olyan volt, mint a hazáé, az országé, — a párttag, vagy szavazópolgár nem volt puszta matematikai egység, amely szavazatokat gyarapítóit, vagy apasztott. Mi „léleknek” neveztük a szavazót és „lélekhalászásról” írtunk, amikor az idegen hatalom magyarellenes pártok propagandáját dobta a magyar választók közé. Pártérdek és nemzeti érdek elválaszthatatlan közelsége a politikai szervezet egészen különös fogalmát Nem dicsekszünk és nem kérkedünk vele, hogy nálunk a pártpolitika nem marad meg csak a puszta hatalmi harc megszokott közéleti versenyénél. Ismerjük a tőlünk független okokat, amelyek különös készséget oltottak belénk, hogy nagyobb vonalakban lássuk társadalmunkat és többet öleljünk föl a párt hatáskörébe, mint amennyit a szokás hatalma ebben az országban diktál. Múltúnk parancsolja, hogy a párt ne legyen a parlamenti szónokok néma eszköze, tapasztalataink buzdítanak reá, hogy a pártban széles, eleven szervezetet lássunk, amely az egymáshoz szokott emberek megértésével és közös jószándékaival igyekszik kiépíteni népünk szociális és kultúrális jólétét. Hazánkba érve számos funkciótól esett el pártunk, amit kötelesség- és hivatásszerűen végzett az idegen országban. A nemzeti jogok védelmét már senkise várja tőlünk, de tévednénk, ha zt hinnénk, hogy a jogok védelmére már nincsen szükség. A jövő modern Magyarországa lebeg szemünk előtt és érezzük, hogy a nemzeti reformokért vállvetve kell küzdenünk. A nép jogait tovább védjük — nem ellenséggel szemben —, hanem a szociális haladás jegyében, s ebben a-z építő szerepben akarjuk folytatni azt, amit más helyzetben, idegen hatalom nyomása alatt eszmélve elkezdtünk. Hogy ez így van, bizonyítja az Egyesült Párt kultúrális szakosztályának megalakítása is. Hagyományos hivatásunkat akarjuk továbbra is betölteni, amikor tapasztalatainkat a szabad hazában még nagyobb lendülettel kívánjuk tovább gyü- mölcsöztetni. Megismertük a széles néptömegek kultúrális emelkedésének értékét és ennek érdekében akarunk dolgozni most is, amikor az intézmények sora amúgy is törődik a népoktatás és művelés gondjaival. De a magyar nép művelődéséért tett munka sohasem lehet elegendő. Amikor pártunk nemcsak politizálni akar, hanem a magyar művelődés szolgálatában is el akarja végezni a maga munkáját, jól tudja, hogy a párt kiépített kapcsolata a széles tömegek felé, mily értékes hasznot hozhat a polgári haladásra vágyó, tudásra szomjas népünk életébe. Kultúrális egyesületeink és szervezeteink, amelyek húsz év alatt a párt égisze alatt ápolták a magyar kultúra kincsét, várják a további támogatást, — az összeszokott emberek várják, hogy a családias nemzeti keretek közt tovább menjen a munka, amit nehezen kezdtünk s most a szabadság lendületével akarunk tovább folytatni. Vétek lett volna, ha az Egyesült Párt lemond arról, hogy szerepet vigyen a kultúra életében és puszta politizálásra adta volna magát. Az Egyesült Párt kultúrális szakosztálya nem jelent új kezdeménye- •zést: a párt régi működési területét szervezi meg, azt a területet, amelyen egy egész nemzedék nőtt fel, s amelyen a felvidéki magyar kultúrélet vezetői a csehszlovákiai magyar harc számos gyönyörű győzelmét aratták. Emlékezzünk vissza nagynevű egyesületeinkre, a most már magyarországi földön működő kassai Kazinczy Társaságra, komáromi Jókai Egyesületre, lévai Kaszinóra, gondoljunk a SzMKÉ-kre, SzKIÉ-kre, a városok Rákóczi, Petőfi, Jókai-ünnepélyeire, a falvak kultúrhá- zaiban, a gazdasági szövetkezetek izmos védelmében megtartott ezer és ezer előadásra, a műkedvelők fellépéseire, ezek mind-mind a nemzeti kultúra ere jével ébresztették és tartották fönn a magyar lelket és szellemet a balsors nehéz éveiben. Emlékezzünk a nevekre, a legismertebbekre: a felvidéki magyar kultúrélet szervező nagyjaira, Ré vay Istvánra, Sziklay Ferencre, Schubert Tódorra, Gömöry Jánosra, Esterházy Lujzára, Pfeiffer Miklósra, Well- mann Mihályra, Staud Gáborra, Ivánfy Gézára, Nyiresi Tichy Kálmánra, Szom- bathy Viktorra, Krammer Jenőre és a többire-többire, akinek neve talán kevesebbet szerepelt, de akik évről- évre vállalták a szervezés nehéz és sokszor hálátlan munkáját. Az ő munkájuk odatartozik a párt politikai harca mellé. Amit a képviselők nem érhettek el a prágai Rudolfinum- ban, azt a magyar önsegélynek, talpraesettségnek, leleményességnek, kitartásnak, aprómunkának kellett lankadatlan munkával kierőszakolni minden ellenséges áradattal szemben. A húszéves magyar harc legszebb fejezetei közé tartoznak a magyar kultúra diant CMfrOMQJl Kellemes alakban, töményen nyújtja fenntartásához, az idegek, az izmok táplálásához, a gyermeki szervezet felépítéséhez nélkülözhetetlen tápanyagokat és dalmas küzdelmei, ezt a részletet nem lehet elválasztani a csehszlovákiai magyarság politikai történetétől, mert egy síkba tartozik minden, ami a magyar jogot, a magyar életet kérte számon, akár politikai, akár gazdasági, akár kulturális vonatkozásaiban. Az Egyesült Párt saját tradícióihoz marad hű, amikor a kultúrális szakosztály megteremtésével továbbra is ösz- szetartja a párt régi kipróbált kultúr- munkásait, tovább szervezi a múlt megpróbáltatásai és tapasztalatai alatt összekovácsolódott gárdát és példát ad arra, hogy egy magyar politikai párt sohasem tűnhet el a politizálás szűk ösvényei közt, hanem minél szélesebb és egyetemesebb keretek közt kell őrködni a nemzet igényei és érdekei fölött. A politikai tusakodás pillanataiban különös örömmel tölthet el mindenkit, ha látja, hogy a párt nemcsak politizál, hanem törődik a szociális haladásnak legfontosabb kellékével is: a kultúra terjesztésével, a városi és falusi művelődés kérdéseivel, a nemzet szellemi megtisztításával és emelésével. A felvidéki írók és kultúrmunkósok továbbra is cmagyar népet, a népi gondolatot fogják szolgálni A budapesti megbeszélések határozatai hozta létre. Felszabadulásunk óta keveset dolgoztunk ki húszéves kisebbségi sorsunk különleges részleteiből, csak sejtve élnek bennünk ma is szerencsésen elmúlt balsorsunk élményei, az élet gyors üteme új szerepekre tanít s úgy veszünk búcsút a régitől, hogy sokszor fel sem derítjük a lényeget, a sok elnyomott élményt és tanulságot, aminek rendszeres megismerését a szabadság hiánya annak idején megtagadta tőlünk. így vagyunk pártunkkal is: közíróink közül eddig senki sem akadt, aki megfejtette volna titkait és értelmét, aki teljes terjedelmében elmondaná, hogy mi hajtotta, mi ösztönözte a magyart, amikor az idegen uralom alatt párttá tömörült és a magyar összetartás csodálatos eredményeit tudta kicsiholni a közrestségre hajlamos nemzeti jellemből. Csak itt- ott villan föl a régi közösség becses értelme, mint most is, amikor a magyar politikai pártok történetében oly szokatlan esemény híréhez jutunk: hogy pártunk szervezetet létesít a magyar kultúra védelmére és ápolására. A kassai Kazinczy-T ár saság megbeszélésre hívta össze azokat, akik a Felvidék kisebbségi életében és kulturális mozgalmaiban tevékenyen resztvettek. A megbeszélésre közel hatvanan jöttek el, úgyhogy képviselve volt a teljes társadalmi és kulturális élet. Az értekezletet Gömöry János vezette. A megjelentek, akiket szorosan egybeforrasztottak a kisebbségi élet élményei, egyhangúan kimondották, hogy ezentúl is a magyar népet és a népi gondolatot fogják szolgálni. Kötelességüknek érzik, hogy a népért dolgozzanak, mert ez tartotta fenn nemzeti létünket: kisebbségi életünkben a nép volt az alapja a magyar törekvéseknek és a nemzeti megmaradásnak. A határozatok, amelyeket Narancsik Imre, Berecz Kálmán, Bolya Lajos dr. é? Vájlok Sándor előterjesztései, valamint Pfeiffer Miklós dr. írásbeli javaslatai után fogadtak el a jelenlévők, nem ölelnek fel minden felvidéki kérdést, csupán azokat, amelyek a legidőszerűbbek és amelyek egy másfélnapos megbeszélésnek tárgyát képezhették. A megjelentek már eleve tiltakoznak az ellen, hogy bármiféle elszigetelő- dési szándékkal vádolják őket. Nem akarunk a Felvidékből corpus separatum csinálni; a felszabadult terület szerves része lehet csupán hazánknak. Meggyőződésünk szerint azonban a kisebbségi sors olyan nemzeti értékeket is kitermelt, amelyekből az egész magyarságnak haszna lehet. »Nem ismerünk el bizonyos kiváltságokat . • A megbeszélésen résztvett írók és kul- túrmunkások a ' övetkező határozatokban állapodtak meg: 1. Kívánatosnak tartjuk a kisebbségi életben kialakult és jól bevált politikai és művelőó'si kereteink, társadalmi szervezeteink, valamint gazdasági intézményeink fennmaradását és továbbfejlődését. Azt a szellemet, amely ezeket a kereteket megtöltötte, megőrizzük és terjesztjük. Nem ismerünk el születési, vagyoni és osztálykiváltságokat, s a magyar- . ságnak ezek szerinti tagolását. Minden ilyen törekvL-el szemben egységesen és zárt sorokban foglalunk állást, mert ezeket károsaknak és nemzetünket pusztítóknak ismertük fel. A jövőben kimélyítjük kapcsolatainkat a hasonló gondolkodású anyaországi írók-* kai, kultúrmunkásokkal és a hasonló irányú intézményekkel. 2. Szükségesnek véljük, hogy a Felnidé, ken érvényben volt és bevált művelődési é3 társadalompolitikai törvények és rendeletek továbbra is érvényben maradjanak. (Különösen vonatkozik ez: a községi könyvtártörvényre, a művelődési rendezések adó- és illetékmentességére, a 10:7-tel átszámított rádióelőfizetésre, valamint a társadalombiztosításra stb.) „Ragaszkodunk a SzMKE-hez" 1 3. Ragaszkodunk ahhoz, hogy a Szénye. nyi Magyar Kultúr Egylet zavartalanifi
