Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-07 / 104. szám
lm MÁJUS 7, VASÁRNAP TECTiPfEi. NEMZETISÉGI ÉRZÉK ÉS TAKTIKA Irta: VÁ3L0K SÁNDOR A felvidéki kisebbségi kultúrmunkások budapesti ankétján sok szó esett a hazai kisebbségekről és a nemzetiségi politika ról. Csupa olyan ember szólalt fel, aki közelről ismerte és tapasztalta a cseh-szlovák állam nemzetiségi politikáját. Az elmúlt kisebbségi évek alatt meglátták ennek sorsnak a lényegét és maguk is átélték a kisebbségi, a nemzetiségi ember lelkivilágát és életét. Saját bőrükön, tapasztalain kon keresztül ismerték meg a nemzetiségi politika taktikáját, a sikeres vagy balke zes intézkedések eredményét, hatását. Röviden úgy fejezhetnénk ki kisebbségi isko Iájukat, tapasztalatukat, hogy finom nemzetiségi érzékre és ügyes taktikára tettek szert. Ez az ankét, okulva a múlt század tanulságain és az elmúlt kisebbségi élményein, eseményein, a magyar államélet egyik legfontosabb kérdéseként kezelte i hazai nemzetiségek, még közelebbről a fel vidéki kisebbségek ügyét. Jónak látta, hogy saját problémáinak megvitatása, tárgyalása közepette ezt is felvesse, hogy ezáltal is sürgesse mielőbbi és minél kielégítőbb megoldását. A felvidéki vélemény alapján — és ezt megerősítik az általános tapasz falatok is — a nemzetiségi ügyekben csak a tiszta, ügyes és érzékkel bíró politika dolgozhatik sikerrel. Ezért a belső népcsoportok konszolidálódásának, „otthonosodé sáliak” kiinduló pontja és alapja az, hogy „jogaikat és kötelességeiket alkotmányos úton rendezzék”. A másik fontos kellék ami ezt a rendezést kielégítően és eredeti szelleméhez híven hajtja végre, a nemzetiségi érzék és taktika. Az ügyes végrehajtásnak a lehetőségei megvannak,- hisz j kisebbségi élet bőven termelt ki használ ható erőket a Felvidéken. Ezért állami szempontból szükséges, hogy a „kisebbségi ügyek rendezésébe vonják be a felvidéki magyarság képviselőit és szakembereit. Szlovák és ruszin ügyekben olyanok, akik nem éltek a Felvidéken és nemzetiségi érzékkel nem rendelkeznek, ne szerepeljenek. Amikor e határozat két részének fontos ságát hangoztatja a felvidéki nép, egyetemes magyar cél, az állam érdeke lebeg a szeme előtt és egyéni felvidéki érdek. Azért hangsúlyozzuk ezt ki, mert az egész magyarságot érintené, az ország kárára lenne, ha egyesek személyi vagy más mellékzön- géket sejtenének e mögött a vélemény mögött: ha állásszerzési lehetőséget, „felvidékieskedést” néznének ki belőle. Az egész ország megérezné ugyanis azt, ha ez az álláspont ilyen okok miatt mellékvágányra csúszna; ha jelentős számú, minőségű és súlyú kisebbségeink nem konszolidálódnának, ha az építés helyett szabotálnának és ha más tájak felé kacsingatnának a belvederi határokon túlra. A népi és nemzetiségi elv érvényesülésének és diadalmas kiélésnek korszakában nem szükséges külön kihangsúlyozni, mit jelentenek egy ország számára a bckétlen kisebbségek. Mit jelentenek az olyan népcsoportok, amelyek mögött fürge és erős kisugárzó erővel bíró államok vannak és dolgoznak a propaganda korlátlan és meg- fékezhetetlen eszközeivel. A nemzetiségi politika így nemcsak belföldi, hanem külföldi okok miatt is kényes kérdés lett, ami körül forog ma sok minden. Ez a kiszámíthatatlan lehetőség, következmény adja meg fontosságát és kívánja meg a lehető legtökéletesebb munkát, szellemet a politika irányítóitól és végrehajtóitól. Elengedhetetlen kelléke lett a nemzetiségi érzék és tapintat. Nem példának idézzük, hanem éppen csak megemlítjük, amikor emlékeztetünk arra, hogy mit jelentett a volt cseh-szlovák állam számára a rossz kisebbségi politika. Milyen tehertétel volt az áHamnak az, hogy hivatalnokai nem értettek a taktikához, közvéleménye pedig nem rendelkezett kellő nemzetiségi érzékkel. A sok jogfosztás, nem egyszer csak külső sérelem, akadékoskodás, nemzetiségi botrány mértéktelenül fokozta a kisebbségek nemzeti indulatát, azaz épp az ellenkező hatást érték el vele, mint amit akartak. Ha az alsó hivatalnoki kar diplomatikus, ügyes és nem gáncsol el minden kisebbségi intézkedést, ha a cseh közvélemény nem útálja a magyar vagy német nyelvet és nem mutatja ki lépten-nyomon gyűlöletét — nem fejlődött volna olyan hatalmassá a He miéin - párt és nem lobogott volna fel olyan elemi erővel a hazafiság a magyar nyelvterületen. Cseh-Szlovákia azzal vesztette el a küzdelmet, hogy nem bírt közvéleményével és önfejű hivatalnokaival. Az állam nevelte ezt a szellemiséget, csakhogy ez módfelett megerősödött és föléje nőtt. Még akkor sem tudott parancsolni neki és tudta észszerű eljárásra bírni, amikor egyenenesen az állam érdeke függött ettől. Ez a szellemiség olyan végzetes hibákat termelt ki, amelyet semmiféle diplomácia és harci felkészülés nem tudott kijavítani. A mi kisebbségi politikánkról még nem lehet bírálatot mondani és azt másokkal összehasonlítani. Hiszen új, a tulajdonképpeni kisebbségi élet csak most kezdődik hazánkban a visszacsatolt Felvidéken. Nem lehet szó bírálatról, amely egy rendszerről szólhatna, mert még csak heiyi intézkedések vannak, amelyeket születési helyükön, hatáskörükben lehet megítélnünk. Az általános tapasztalat és az eddigi kisebbségi események azt mutatják azonban, hogy különös figyelemmel kell foglalkozni ezzel a kérdéssel és ki kell hangsúlyoznunk a kisebbségi kérdés iránti érzék és a nemzetiségi taktika fontosságát. Ma még erről — kisebb általánosítással — úgy beszélhetünk, mint megelőző eljárásról. A magyar közvélemény nagy része még nincs beállítva rossz irányba, így feltétlenül eredményes lenne nevelése a sajtón, rádión és más alkalmas eszközön keresztül. Még kialakítható a kívánatos taktikai érzék. Persze, amilyen fontos ez, épp oly nehéz is. A magyar közvélemény egy része még nem jutott messzire a múlt század avult nemzeti szemléletétől és attól a felfogástól, amely Trianonig vitte a magyar sorsot. Nemcsak türelmetlen, hanem bizonyos mértékben — tájékozatlan is. A Felvidéken gyakran találkozni olyan odajött emberekkel, akikben nem tett nagy „pusztítást” a modern nacionalista hullám és fejlődés. Azt hiszem, nem egyedül álló az a kispesti hölgy, aki megbotránkozott, hogy Kassán idegen tanítási nyelvű iskolát látott, vagy beszédet hallott, s nemzetárulásnak minősítette egy nem magyar nyelvű tanítóképző felállításának a helyeslését. Ezek érzéketlenek a nemzetiségi élettel szemben, nem tudják, hogy a nemzetiségi harc népi harc és nem diplomáciai, hogy az ütés, a nyomás csak tüzeli, erősíti, de nem töri meg a nemzetiséget. És ami a legfontosabb, nincsenek tisztában azzal, mit jelent a szentistváni állameszme a gyakorlatban; mit jelent nemzeteket békítő ereje, amiről annyi szó hull el mostanában a magyar életben. A nép és a külföld nem a magas hivatalok nyilatkozatai, hanem a kisebb hivatalok, a végrehajtó közegek eljárása szerint ítéli meg az egyes államok nemzetiségi politikáját. Az érzék és taktika itt lesz államépítő tényezővé. Az idegen tanítási nyelvű iskolába helyezett, csak magyarul tudó tanítónő a legtökéletesebb iskolapolitikát is kompromittálhatja, Magyarország és a jövő fejlődés számára egyáltalán nem lehet közömbös a nemzetiségi politika. Nem lehet közömbös az, miként illeszkednek bele a kisebbségek az állami keretbe. Ma gyakorlatban oldódik meg, dől el a régi birodalom sorsa. Amilyen romboló hatással lehet a taktikátlan kisebbségpolitika, épp olyan áldásos és hasznos lehet a szerencsés és jóérzéktí kisebbségi bánásmód. Ezért birodalmi építő és államgyarapító lesz a közvélemény, ha igyekszik megszerezni ezeket a fontos kellékeket. Az állam alapjait erősítik azok a közegek, amelyek a lényegre vigyáznak és minden irányban becsülettel dolgoznak. Épít a volt kisebbségi magyar, ha tapasztalatait ilyen módon használja fel és hozzájárul a nemzetiséin megbékéléshez. Épít a sajtó, amely ebben a szellemben neveli a közvéleményt és elősegíti az egészséges, tájékozott gondolkodást. Végeredményben: a kisebbségi politikában olyan szellemiségre van szükség, mely levonja a múlt század tanulságait, amellett tanul a közeli és a jelen eseményekből. Enélkül a szellem nélkül gyenge és törékeny a többnyelvű ország. Megkezdődött Milánóban Cíano és Ribbentrop nagy- fontosságú tanácskozása Varsó nem csukja be a kapukat a német-lengyel tárgyalások elől Róma, május 6. Az eredeti tervtől eltérően Ciano gróf és Ribbentrop báró nem a comói tó partján folytatják megbeszéléseiket, hanem a tanácskozások már Milánóban kezdődtek. A tanácskozások színhelye általában Milánó lesz és csak a zárómegbeszéléseket folytatják majd a comoi tó partján a Villa d’Esteben. Ciano gróf külügyminiszter szombaton reggel kilenc órakor megérkezett Milánóba, ahol a városi hatóságok és a fasiszta párt szervezetei ünnepélyesen fogadták. Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter Münchenből jövet délelőtt 11 órakor Milánóba érkezett, ahol Ciano gróf olasz külügyminiszter fogadta a pályaudvaron. A két államférfi találkozása igen szívélyes volt; közben az összeverődött nép és a fasiszták tömege viharos lelkesedéssel éltette a Dúcét és a Füh- rert. A lelkes tüntetés folytatódott végig az útvonalon, amelyen a két külügyminiszter a Continental-szállóhoz vonult. A megérkezéskor rögtön megtartott első megbeszélések után a két miniszter 13 órakor a városházára ment, ahol Ciano gróf villásreggelit adott vendége tiszteletére. A villásreggeli után a kormányzósági palotában folytatták a megbeszéléseket. Este Ciano gróf a Continental-szálló- ban vacsorát adott Ribbentrop tiszteletére. Vasárnap reggel a két külügyminiszter Milánóban folytatja megbeszéléseit, majd pedig a Como-tóhoz hajtat, ahol gépkocsisétát tesz. Rendkívül melegen ünnepelték Ríbbenfroppoi Milánóban Róma, május 6. Az olasz külügyminisztérium szócsöve az Informazione Diploma- tica írja: Felelős római körökben különösen rámutatnak arra a rendkívül meleg fogadtatásra, amelyben Milánó lakossága Ribbentrop német külügyminisztert részesítette. Többszázezer főnyi tömeg vonult ki az utcákra, hogy az előkelő vendéget üdvözölje és kimutassa, hogy Milánó — mint minden más kérdésben — a tengelypolitika tekintetében is az élen halad. Csak beteg képzeletű és hazugságok terjesztésében specializálódott külföldi újságírók hihették ennek ellenkezőjét. Képzelgéseiket a milánói tömeg kiáltásai egy pillanat alatt szétoszlatták Az Informazione Diplomatica közleményével kapcsolatban megjegyezhető, hogy egyes francia lapok az utóbbi napokban olyan híreket közöltek, hogy Milánóban heves németellenes tüntetések voltak és a nagy északolasz város utcáin Francia- országot éltették. Ezekre a hírekre ad választ az olasz külügyminisztérium félhivatalos szócsöve. A közleményre való tekintettel az Í3 valószínűnek látszik, hogy a német—olasz találkozás színhelyének Combból Milánóba való áthelyezését a szeles, hűvös időjárás mellett az is megindokolta, hogy Milánó népének az egész világ előtt alkalma legyen eleven cáfolatot adni a város állítólagos németellenes hangulatáról külföldön megjelent hírekre. Olaszország a barátság szavával fordul Varsóhoz szédében igyekezett hidat verni 3 Lengyel- országgal való megegyezés felé. A bekerítő politika egyébként a legnagyobb nehézségeikkel küzd. — Lengyelország érdeke itt csak az lehet, hogy a kölcsönösség és a jószomszédi viszony és együttműködés politikáját folytassa Németországgal. Lengyelországnak választania kell a tengelyhatalmakkal való együttműködés nyújtotta biztonság és a kalandos politika kockázata között. Olaszország nem egy jelét adta Lengyelország iránti barátságának. Mussolini volt az, aki Lengyelország követeléseit is szőnyegre vetette Münchenben. Olaszország baráti támogatása és Németország megértése folytán sikerült megvalósítani a legyel-magyar közös határt. Ilyen előzmények után Olaszország úgy érzi, hogy a barátság szavával fordulhat Varsóhoz és felhívhatja Lengyel- országot, hogy ne merevítse meg álláspontját Németországgal szemben. Egyelőre tudomásul vesszük azokat a lehetőségeket, amelyeket Beck lengyel külügyminiszter beszéde nyújtott. A Ciano grófhoz közei álló Telegrapho Milyen kérdések szerepelnek a német és olasz tárgyalások napirendjén? című cikkében ezt írja: — Biztosra vehető, hogy Ciano és Ribbentrop elsősorban arra fog törekedni, hogy megoldást találjon a danzigi kérdésben, amely már teljesen megérett a megoldásra. Nem kétséges az, hogy a tengely- hatalmak együttműködése, amely már három év óta diktálja az európai élet ütemét, ezutal is eljes mértékben megnyilvánul és olyan eredményeket hoz majd, amelyek végRóma, május 6. A Popolo d’Italia mai számában feltűnést keltő vezércikket közöl a német-lengyel kérdésről. A cikk, amely nyilvánvalóan fedi hivatalos körök felfogását, a többi között a következőket írja: — A világpolitika legjellemzőbb jelensége a mostani pillanatban az a bekerítő politika, amellyel a nyugati nagyhatalmak Németországgal és Olaszországgal szemben kísérleteznek. Ezt a politikát támogatják ma mindenfelé, a népfront, a baloldali há'bo- rúspártiak és a zsidók, tehát mindazok, akiket a gyűlölet fűt Németország és Olaszország irányában. A bekerítő politika vezetett a német-lengyel viszony váratlan kiéleződéséhez is. Hitler kancellár legutóbbi beosrtálysorsjáléjj mm* fzasa *ö héten kexdödik k mulassza el sorsjegyéi me'újílani; Vjf ba még n?rcs, nros v©g e 1 y r -’d« l en !
