Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-28 / 121. szám
1939 MÁJUS 28, VASÁRNAP 20 TEHOTEH •AfcwÁ'ARHIEIlSK A Könyvnap könyvei már készen állanak a nyomdák műhelyasztalán, hogy június első napjaiban kivonuljanak az utcai sátrak hűs árnya alá. Névsorukat látva, ezidén megint újabb értékek, újabb alkotások dicsérik majd a magyar szellem és •magyar kiadó együttes törekvésének áldozatos munkáját. Az Athenaeum Ady összegyűjtött novelláit, Karinthy Frigyes „így irtok ti” •cimü (két, kötet egyben) írásait, Móricz Zsig- Imond „Életem regénye” önéletrajzát, Hu- kyady Sándor „Jancsi és Juliska” regényét és Kodolányi Jánostól a „József, az ács” novel- Jáskötetet adja ki. — Cserépfalvinál Illyés •Gyula új versei (Külön világban), Kovács Imre első regénye („Kolontó”) és Ráth-Végh •István „Uj butaságok az emberiség kultúrtörténetéből” jelennek meg. A Dantenál; Kassák Lajos új regénye „Egy kosár gyümölcs”, Gárdonyi Gézától az „Öreg tekintetes”, és Barát—Éber—Takács: A művészet története. 1— Erdélyi Szépmives Céh: Pálffy János „Magyarországi és erdélyi urak” című emlékirata. 1— Franklin: Arany János Toldi trilógiája, Arany János: Jóka ördöge és Petőfi Sándor: János vitéz. — Kir. M. Egyetemi Nyomda: Maróthy Jenő: Felvidéki falevelek (elbeszélések) ; Sőtér István új regénye: Fellegjárás; Mezey István: Az igazi Japán. — M. Tudományos Akadémia: Horváth Jenő értékes történeti munkájának első két kötete („A magyar kérdés a XX. században”). — A MEFHOSz- kiadó Féja Géza „Dózsá”-ját és a Magyarok Könyvtárában Illyés Gyula, Szabó Zoltán, Féja Géza, Ortutay Gyula és Erdei Ferenc írásait hozza ki. — Nova-kiadónál; Barabás Pál „100 év múlva mindegy” regénye, Török Rezső „Nehéz ma férjhez menni” regénye, Vaszary Gábor „Kislány a láthatáron” regénye és Szrubián Dezső „Akácok árnyékában” no- ‘velláskötet. — A Nyugat Cs. Szabó László „Magyar néző” új könyvét, Török Sophie „Nem vagy ipazi!” regényét, valamint új kiadásban Halász Gyula „Édes Anyanyelvűnk” és Illyés Gyula „Magyarok” két kötetét egybekötve hozza ki. — Az Officina Pataky Máriától „Rákóczi földje”, Kőszeghy Elemér „Kassa” képeskönyvét, Palotay G.—Konecsny K.: Magyar népviseletek és Zsindelyné Tüdős Klára „Ünneplőjét” adja ki. — A Palladisnál Supka Géza „Magyar kacaj” anekdótagyüjte- inénye jelenik meg. — A Pantheonnál Berend Miklósné: Akik kihullottak Isten tenyeréből (regény). — Renaissance-kiadó Nemeih Andor új történeti regényét („A császár-diktátor”) adja ki. — Révai Testvéreknél Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony és Móra Ferenc: „Négy apának egy leánya” új olcsó kiadásban. — Rózsavölgyi és Társa: Lázár Béla: Művészet. i— Singer és Wolfner: Lyka Károly „A művészetek története” (új könyvnapi kiadás) és Tormay Cecile legjobb regényét, „A régi ház”-at. — Studium-kiadó szlovákiai írónőtől, a finomtollú W. Wimberger Annától hoz regényt: „Aranykert” címmel. — A Századunk Benedek Marcell szerkesztésében a „Magyar költők a szabadságért” antológiát jelenteti meg. — A Szent István Társulat Sik Sándor „Pázmány” c. nagy könyvét adja ki, Wimberger Anna neve a hajdani csehszlovákiai magyar olvasóközönség előtt már ismeretes és eddig különösen finom hangulatú verseivel, kulturált kritikáival gazdagította „kisebbségi irodalmunk” húszéves termését. Az írónő a belve- dere-i döntés után továbbra is Pozsonyban maradt s most biztató hírt ad újabb iro. dalmi munkásságáról: regényt írt a Csallóközről „Aranykert” címmel, amelyet a budapesti Studium jelentet meg a pár nap múlva kezdődő Magyar Könyvnapra. A regényről Jankovics Marcell dr. a következőket mondja: „Én olvastam a regény gépelt szövegét és mondhatom, kisebbségi irodalmunk egyik legművészibb terméke. A szerző mélyen pillant bele kisebbségi életünkbe, kitűnő rajzát adja az itteni helyzeteknek és a magyar vidék minden gondjának és derűjének. Kitünően megrajzolt alakjait ismerjük, hiszen ezerszer találkoztunk velük és olvasás közben életre kelnek körülöttünk. Kitűnő és éles megfigyelések, új képek, reális, de mindig színvonalas leírások és jellemzések mindvégig lekötik érdeklődésünket. Szóval igazi, értékes és magasrendü regény, mely nézetem szerint mindenkinek igazi élvezetet szerezhet”. A napokban megjelenő „Aranykert”-tel mi is örömmel fogunk foglalkozni. Addig is a régi együvétartozás őszinte érzésével köszöntjük az írónőt, akinek új könyvét úgy tekintjük, mint a szlovákiai magyar szellemiség biztató hősi életjel-adását. FELVIDÉKI || MAGYAR HÍRLAP Sserfcesrioség: és kiadóhivatal, Bp, VIII, Jóxsef-krt 5. Telefonsz Am: 144-400 A felvidéki művészek gondjai — Sorok a kassai kiállítás margójára — Mint a lapokból értesülhettünk, május hó elején Kassán, a Hóhérbástya termeiben megnyílt a felvidéki képzőművészek kiállítása. Ha ez a kiállítás csupán a kassai művészek, főképen a Kazinczy Társaság képzőművészeti osztályának szokásos reprezentatív kiálítása lenne, ameiy az elmúlt húsz év alatt olyan fontos szerepet vitt a régi szlovákiai magyar kisebbség művészei életében, akkor örömei kellene tudomásul vennünk a hírét. Am ez a kiállítás, mint a sajtó beszámolókból kitűnik, szélesebb és egyetemesebb igényekkel jelentkezik. A visszacsatolt Felvidék képzőművészetének az egyetemét óhajtja képviselni. Ehhez a kérdéshez szerető’tk most hozzászólni, annál is inkább, mivel a Felvidék magyar míívészeinek a kérdése nem- csupán művészeti, de szociális és szervezeti kérdés is egyúttal. Az egységes és oszthatatlan magyar kultúráért Amikor, idestova két éve- annak, a szlovákiai magyar képzőművészek Pozsonyból akarták egységes budapesti bemutatkozójukat megrendezni, főképen szeliempoliti- kai szempontok lebegtek a rendezők szemei előtt. Akkor arról volt szó, hogy az államhatárral elválasztott magyar képzőművészet egybekapcsolódását elősegítsük. A szlovákiai magyar művészet áll ez különösen a nyugati végekre, a keleti sokkal elllenállóbb és konzervativebb volt, erősen a prágai cseh közvetítésen át hozzánk érekezett nyugati formaJiszmus, nem különben az aktuális cseh é3 szlovák művészet haása alatt állott. Ez a tény letagadhatatlan és nincsen benne semmi olyan, ami elmarasztalhatná érte művészeinket. A kisebbségi sors természetes fölyomáya volt ez. A budapesti kiállításnak akkor nagy szerepet szántunk. Általa véltünk közvetlen összeköttetésbe lépni a magyar művészettel. Megtermékenyítő hatást vártunk, mely hozzásegíti a magyar képzőművészet lelki forrásaihoz a mi művészeinket is. Szellempolitikai jelentőséget is adtunk a kiállítás gondolatának. Az a .zzlo- venszkóiság", amelyet jelentkezésekor valamennyien örömmel üdvözöltünk, mint sajátos, a tájba ágazott lelkiségünk formáját, kezdett kényelmetlen lenni. Az államhatalom idővel a csehszlovákizmus fegyvertárába sorozta ezt a megtalálni vélt szellemi sajátosságunkat és valóságos demarkációs vonalat óhajtott húzni általa az anyaország és a kisebbség közös lelki és művészeti fejlődése közé. Az egységes és oszhatatlan magyar kultúrába vetett hitünk egyik manifesztációja lett volna ez a kiállítás. Az adminisztratív rendezés nehézségei, nemkülönben az elmúlt' év májusában megkezdődött európai események, majd a kisebbségi művészek nagyobb részének hazatérése az anyaországba időszerűtlenné tették a kiállítás eredeti elgondolásait. Az új helyzetben megváltozott szempontok mellett újra jelentkezik a közös és eqységes kiállítás szüksége, amely a legelső ízben minden felvidéki képzőművészt meghív, tekintet nélkül arra, hogy tagja-e valamely művészeti egyesületnek. A pozsonyi Képzőművészeti Egyesület például országos jellegű kiállításainál a személyes meghívókon kívül a sajtó útján szólította fel azokat a magyar képzőművészeket a kiállításra, akikről esetleg nem volt tudomása. így senki sem érezhette magát kizártnak a kisebbs'jgi magyar művészet közösségéből. Ez a szempont első ízben feltétlenül figyelembe veendő, hogy megállapítható legyen, kiket és milyen művészeti értékekkel hozott haza a történelmi változás. Szigorú művészi elveket! Hetekkel ezelőtt levelet kaptam Losoncról. Szabó Gyula, a fiatal és nagy tehetségű festőművész írta. akit óp aa utolsó években években fedeztünk fel a pozsonyi épzőművészeti Egyesület kiállításán. Tanácsot kér, megjárta már Budapestet, látta az itteni kiállításokat, — írja — de tehetetlenül áll Budapest művészi életével szemben, nem tud kapcsolódást találni, kiállítani szeretné, hogy bemutassa művészetét, tanácsot kér. Sokan vannak igy mint Szabó Gyula, különösen a fiatalabb évjáratok közül, akik nem tudják egykori budapesti akadémiai éveik kapcsolatait feleleveníteni, mert Prága, vagy B'cs sokszor az autodidaktizmus iskoláin nevelkedtek. A felvidéki képzőművészek szervezeti kérdéseit meg kdl oldani. Egy nagy kiállítás seregszemléién kell ennek megtörténnie. Az eddigi, a kisebbségi életben nagy funkciót teljesítő művészszervezeteknek csak lokális jelege lehet. A kisebbségi sorsban a művész szervezetek még viszonylagosan sem .jelentettek művészeti szempontból való csoportosulást. Értem ezt a művészi felfogás, az irány és a művészi érték szempontjából. Nemzeti funkciójuk volt s a nemzeti és szociális szempontok uralták a szervezkedést. Az új helyzetben a szervezkedés hangsúlyának meg kell változnia, illetőleg differenciálódnia kell. Gondoskodni kell a visszatért képzőművészek szociális kérdéseiről és lehetővé kell tenni a művészek teljes bekapcsolódását az anyaország művészi életébe, tehetségük és felfogásuk szerint. Cyrus király, mikor Cresusra Sard varasát vitatta volna, azt írja a história, a városnak megvételekor egy vitéz magára a Cresus királyra akadván s nem tudván ki légyen, meg akarja vala ölni. Cresus király fia, aki egész életében néma vala és soha egy szót nem szólhatott vala. ott találkozván, akar lenni az atyja mellett, látván veszedelmét atyjának, megszólald a vitézhez, mondván neki: Ne bántsd a királyt. Vájjon nem hasonló-e az én mostani felkiáltásom, édes Nemzetem, te hozzád? Látok egy rettenetes sárkánt, mely méreggel, dühösséggel teli, kapóul és ölében viseli a magyar koronát, én csak nem mint egy néma, kinek semmi profes- siom (hivatásom) a mesterséges szólásra nincsen, felkiáltok mindazonáltal, ha kiáltásommal elijeszthetném ezt a dühös sárkánt, kiáltván: Ne bántsd a magyart! Szegény magyar nemzet, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó veszedelemben? Hogy senkinek ne keseredjék meg szíve romlásodon? Hogy senki utolsó halállal való küzködéseden egy biztató szót ne mondjon ? Egyedül legyek-e én örállód, vigyázod, ki megjelentem veszedelmedet? Nehéz ugyan ez a hivatal nékem, de ha az Isten az hazámhoz való szeretetet reám tette, imé kiáltok, imé üvöltök: hallj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz! íme tudománt teszek előtted, nagy Isten, mindent akit tudok kikiáltok, hogy én- tülem elaluvásomért nemzetem vérét ne kérd elöl, amint megfenyegettél az nagy Ezekhiel prophétával: Ha az őrálló a közeledő kardot, veszedelmet nem jelzi, a fegyvertől elveszettek vérét az ő kezéből kéri számon az Űr... ... Ne adja Isten azt, hogy az én penItt szigorú művészeti elveknek keil érvé- nyesülniök. I Gyakorlatilag ezt úgy gondolom véghezvihetőnek, ha a visszatért művészek között egy ad hoc bizottság alakulna, tékánk tagból, hogy gyorsan és könnyen _ tudjon dolozni s amelyben a volt kisebbségi művészeti «'Pét minden szektora képviselve van, ez felvenné a tárgyalások fonalát a2 anyaországbeli művészeti körökkel, úgy az egyesületekkel, mint a hatóságokkal, hogy, a volt kisetobséi művészeket is felvehessék a művészeti kataszterekbe s a budapesti művészeti egyesületek pedig ugyanakkor lehetőséget nyújtanának arra, — kinek- kinek a tehetsege szerint — hogy a fai-* vidéki művészek mint a budapesti művészeti egyesületek rendes tagjai részesülhessenek minden kiállítási alkalomban. Ez különösen a külföldi kiállítások szempontjából fontos, mert az elmúlt húsz év legnagyobb terhe éppen a horizonttalan légkör volt, mely nem adott alkalmat egyetlen kisebbségi magyar művésznek sem, arra, hogy a határsorompókon túljusson. Levegőt, főiszabadulást és szabad mozgást várnak a hazatért művészek! A kollektív gondolkodásnak itt is érvényesülnie kell, senkit sem szabad a kezdet és az átkap- csolódás nehézségeiben a sorséra bízni, küzdjön, ahogy tud , gondolván: Az anya- országbeli művészi körök és az illeti kos hatósági szervek vállait is keli hogy terheltje ez a gond. Ezen a téren máris mutatkoznak a bíztató jelek, Gerevich pro- feszor megértése és figyelme következtében. nám az idegen nemzeteknek akármelyikéről is igyekezzék gyalázatokat írnia: nem az én célom az, mert tudom minden nemzetnek maga dicsőségét elegendőképpen mindennap históriákkal is bizonyítani. De azt concludálni kévánom, hogy mi magyarok ne tegyünk fundamentomot senki vitézségében, hanem míg Isten ép kezet- lábat adott kinek-kinek, azon erőlködjék, hogy az idegenek ne legyenek szükségesek principaliter, hanem accessorie (ne főképpen, hanem csak mint kisegítő erőt vegyük őket igénybe), segítségképpen, mert bizonyára az mi sebünk senkinek úgy nem fáj, mint minekünk, senki nem érzi nyavalyánkat úgy mint mi. Tehát következik abbul, hogy senki olyan serényen is nem nyúl az orvossághoz, mint minékünk kellene nyúlnunk, főképpen ha az az orvosság veszedelemmel jár. Itt talán valaki engemet megszólít s kérdi tülem: mit akarsz ezekbül a sok be- szédekbül kihozni? Mit tanácslaaz? Könnyű akárkinek is deklamálni, prédikálni, ds orvosság kell a betegnek, flastrom a sebnek. Én arra rövideden felelek, meg is duplázom kiáltásomat: Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi resolutio! Ezenkívül én semmit sem tudok, sem mondok. Avagy azért, magyarok, evvel oltalmazzuk meg magunkat, avagy vitézül haljunk meg mindnyájan, mert non datur aliud medium (más mód: nincsen). Elfussunk? Nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk, senki a maga országábul barátságunkért ki nem megyen, hogy minket helyheztesssn belé: az mi nemes szabadságunk az ég alatt sohun nincs, hanem Pannóniában. Hic vobis vei vincendum vei moriendum est. (Itt győznötök, vagy halnotok kell.jj Ne bántsd a magyart! Szemelvények „Az Török Afium Ellen Való Orvosságából Együttműködés az anyaországgal Csak a szervezkedés és a lehetőéig határai között mozgó szociális gondoskodás előmunkálatainak elvégzése után jöhetnek szóba az esztétikai szempontok. A szociális téren itt elsősorban a hivatalok, a kö- zületek, az egyházak és a múzeumok vásárlásainak megszervezésére gondolok. Majdnem minden vármegyének, nagyobb hivatalnak vannak ilyen reprezetációs A Felvidéken ezeket a lehetőség szerint a felvidéki művészeknek kell meg- kapniok. Nem ajádékot kapnának ezzel, csak egy kis levegőt a húsz év nyomasztó terhe után. Esztétikai téren gondoskodni kellene arról is, hogy a felvidéki művészeik — értékük szerint — ne csak a Felvidék, de az anyaország műértő szemében is ismertekké legyenek. Ezzel együtt, az egybekapcsolódás természetes folyományaként megindulhat az anaország művészi szempontjai és mértékei szerint való értékelés. A kisebbségi helyzet erre nem igen volt alkalmas és valljuk be, sok dilettantizmust: is hordozott magával. De nem is lehetett máskép: s ez néha olyan szempont volt, amely előtt a kritika is meghátráit. Befejezésül megemlítem móg a továbbra is a kisebbségi sorsban maradt magyar művészek ügyét is. Ezek csekély számuk, a velük együtt maradt magyarság még fo- kozotabb leszegényedése következtében nem is ondolhatnak arra, hogy önálló kisebbségi művészeti központot alakítsanak. Az otthoni, lokális jellegű kiállításaik mellett bele akarnak kapcsoldni ők is az anyaország művészetének szerves vérkeringésébe. Az eljövendő akciók során reájuk is kel gondolni. Felvidéki kiállítást az ö vendégül hívásuk nélkül vedig nem, lehet és nem is szabad re,idézni. íme, ezek azok a gondok és kérdések, amelyeknek a jegyiben kell a kassai ki- állitás után a felvidéki művészék seregszemléjét megrendezni. Ezek nélkül minden rendezés lehet egyesek ambíciója, da sohasem lesz egységesen a Felvidék kiállítása. Brogyányi Kálmán
