Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-28 / 121. szám

1

1939 MÁJUS 28, VASÄRNAP_____________________________________TEttJIDEfcl •AMj&ARHIRMB 21

MARADUNK

Irta: Bibó Lajos

Rákóczi, a hadvezér

A Nagyságos Fejedelem a legnagyobb magyar katonák sorában

Sehogysem értettem apámékat. Olyan különösen viselkedtek. Apám néha, látszólag minden ok nélkül, az asztalra ütött és ráordított anyámra:

— Mondtam már, hogy nincs! Nem érti?

Ha anyám ilyenkor szólni mert, apám felállott. Csak ránézett, aztán megindult s az egész ház dongott, amikor bevágta maga után a kapuajtót.

Máskor meg csak egymásra tekintettek és édes, meleg mosolygás ömlött el az arcukon.

Egy nyári napon, a mi vizsgáink után, apám megint komor arccal jött haza. Zordonan ült ebédhez s mi gyerekek lapulva kanalaztuk a levest.

Apám ebéd után szólt anyámnak:

— Jöjjön!

Anyám szomorú arccal, szorongva emelkedett föl a helyéről, biztató pillantást vetett ránk és bement apám után a másik szobába.

Reszketve vártuk a fejleményeket és nemsokára hallottuk az apám hangját.

— Nincs más mód, érti? A kis bányát el kell adnunk.

— Próbáljon rá kölcsönt felvenni, — mondta anyám.

— Kölcsön nem segít rajtunk.

Csend következett, aztán megint az

anyám hangja hallatszott.

— Mi lesz velünk, mondja? Koldusbotra jutunk. Mindent feletet a barátaival.

Apám valamit mondott, anyám megint felelt, aztán csak ennyi hallatszott:

— Lassabban! Meghallják a gyerekek.

— Estére vagy aláírja, vagy pedig pusztuljon a háztól.

A következő pillanatban az ajtó kivágódott és apám kilépett. Homlokán vihar ült, anyámnak a szemében könny remegett.

Apám fogta a kalapját és indulni akart. Anyám utána ment.

— Lajos... — hallatszott a könyörgése.

— Hagyjon! Vagy aláírja, vagy mehet, amerre lát.

Döngő léptekkel távozott. Anyám visszajött s most már hullottak a köny- nyei.

— Oh! — ölelt magához engemet is, meg az öcsémet is. — Mi lesz velünk.

Furcsa, megmagyarázhatatlan fájdalom hasogatta a szívemet és később hátrahívtam az ól mögé az öcsémet.

— Hallottad? — kérdeztem tőle.

Az öcsém, Gábor, rámnézett.

— Mit?

— Apám elcsapta anyámat.

Gábor még csak nyolcéves volt, — én tíz, — nem értette, mi az az elcsapás. Megmagyaráztam neki.

— Azt mondta, mehet, amerre lát.

Gábor gondolkodott.

— Úgy, mint a kis királyfi abban a mesében.-— Úgy.

Most már tudta és az ő szívére is félelem ereszkedett.

Sokáig hallgattunk, végül is én törtem meg a csendet.

— Én vele megyek! — jelentettem ki.

Gábor habozott.

— Én is ... mondta határozatlanul.

Apámat is nagyon szerettük, ^ mert

sohasem vert meg s rengeteg ajándékkal halmozott el bennünket, de ^mi volt ez a vonzalom ahhoz a mélységes ragaszkodáshoz és szeretethez képest, amit anyám iránt éreztünk.

Apróra megbeszéltünk mindent és elhatároztuk, hogy nem hagyjuk anyámat.

Még a délután munkához láttunk. Gödröt ástunk a kert alatt s beavattuk a kutyát, Burkust is a titkunkba.

— Te is velünk jösz, — mondtam neki.

A kutya csóválta a farkát, hogy érti.

Először is élelemről gondoskodtunk, hogy legyen mit ennünk útközben. A hét végére a fél kamrát kihordtuk. A

rengeteg befőttet, lisztet meg tojást szépen elhelyeztük a gödörbe. Még a szitát, meg az öreg nyujtódeszkát is levittük.

Gondosan elraktároztunk mindent, akkor az öcsém megkérdezte:

— Szalonnát nem viszünk?

— Dehogynem.

Másnap fellopózkodtunk a padlásra s délre a kisebbik oldal szalonna, meg a két utolsó sonka is lent volt a gödörben.

Én közben új bőrt húztam a gumi- fácskámra és levágtam a mogyoróbokor legszebb ágát.

— Ez lesz a varázsvessző, — mutattam Gábornak.

— Mit csinálsz vele?

— Forrást fakasztunk vele a sziklából.

— Hát az operenciák felé megyünk?

— Arra.

—• Akkor terülj asztalkámat is vinnünk kellene.

— Azt nem lehet.

Sőt még táltost is akart, dehát én tudtam, hogy táltos ló nincs, csak a mesékben.

Alkonyaikor kiálltunk a kert alá és vártuk anyámat, aki átment valamiért a szomszéd kertbe.

Később, amikor belépett a kapun, apám is feltűnt a csőszháznál. Anyám elébe ment, megcsókolták egymást és összeölelkezve közeledtek felénk.

A nap még sütött s a bágyadt esti fény arannyal szórta be őket.

összenéztünk az öcsémmel. Nem értettük a változást. Sajgás rezdült át a szívemen.

Bújjunk le! — mondtam Gábornak.

Behúzódtunk a söprüfu mögé. Anyá- mék nem vettek észre. Mellettünk haladtak el.

Mosolyogtak és látszott, hogy nagy, nagy boldogság székel a szívükben.

Lefekvés előtt intettem anyámnak, hogy jöjjön ki a konyhába.

— Mit akarsz? — kérdezte.

A szívem hangosan vert.

— Anyám, — mehetünk.

— Hová? — kis bolondom.

— Oda, ahová látunk.

Anyámnak a homlokán felhő suhant

át, de nem szomorodott el, ajka kedves, drága mosolyra nyílt.

— Oh, hiszen apád csak tréfált. Azért mondta csak, hogy Téged megijesszen.

De én el voltam szánva és menni akartam.

— Ne félj, — próbáltam bátorságot önteni anyámba. — Lesz ennivalónk is.

Nem szólt semmit. Lehajolt hozzám, hogy arcát az enyémhez szorítsa és megcsókolt.

Másnap reggel rémülten hallottuk, az apám kiáltozását.

— Kati! — hívta anyámat.

Kirohantunk. Burkus ott állott az

udvar közepén, a szájában a nagyobbik sonkával.

— Jézus Mária! — sikoltott anyám és a kutyához futott.

Rákiáltottam, hogy figyelmeztessem.

— Ne bántsd!

Anyám rámnézett s tekintetünk találkozott, — és mindent megértett.

Kivette a sonkát a kutya szájából s amikor később levezettem a gödörhöz s meglátta a szalonnát, meg a rengeteg befőttet, könnyes szemmel szorított magához.

— ön, ne félj, sohasem kell innen elmennünk,

*

Azóta eltelt harminc év. A gödör besüppedt, a csőszház összeomlott, a kertet fölverte a gaz s anyámat a régi házból kísértük ki a temetőbe.

De a varázsvessző, amellyel forrást fakasztottam eddig minden sziklából, máig is megvan. A varázst, anyám drága, könnyes mosolyát, amely síromig elkísér, és megóv minden veszedelemtől, még ma is érzem a szívemben.

A mohácsi vészt követő időkkel lehanyatló magyar hadművészet — érdemben — Rákóczi szabadságharcában juthatott újra szóhoz.

A nemzet nyolc éven át tartó szabadságküzdelmének megvolt a vezéralakja — maga a fejedelem. Ő volt a küzdelem legfőbb erkölcsi, szellemi és anyagi erőforrása. Meggyőződéses, önzetlen és fáradhatatlan munkájában a legnagyobb sikerét, mint hadseregvezetö aratta. Szabadság- harcának hadseregét teremtette meg úgyszólván semmiből.

1703-ban, midőn barátjának, gróf Bercsényi Miklósnak társaságában átlépte a határt, kibontotta zászlaját,

alig néhányszáz szegénylegény követte és az 1706. évben elrendelt új szervezésével részre tagozható, felfegyverzett hadsereg állott rendelkezésére.

Hadseregének legjobban felszerelt és kiképzett részét udvari hadai képezték. Reguláris hadai is voltak, amelyeket komolyabb hadműveletek elvégzésére szánt. Ezeknek magvát a méig 1703-ban hozzá átpártolt császári sorezredek (Ocskay, Borbély Balázs) alkották. De a létszámszükséglet nagyobbik részét

futólagosán kiképzett toborzottakból képezte.

Mezei hadaiba a vármegyék nemesi felkelőit, a jászokat, a székelyeket, a hajdúkat és a szabad királyi városok katonáit gyűjtötte össze. Idegen hadaiban legfőképpen német, francia, svéd, sőt rövid ideig tatár zsoldosok szolgáltak. Az idegen tiszteket leidképpen tüzérségi és műszaki csapatainak megalkotásában használta fel.

Hadseregének számerejét nehéz áttekinteni, de azt tudjuk, hogy szabadságharcának utolsó éveiben a fejedelem

52 lovas- és 31 gyalogezreddel rendelkezett.

A gyalogezredek legmagasabb létszáma 1500 fő, a lovasoké 1200 lovas volt. Voltak azonban oly ezredek is, ahol az állomány a 250 főt sem érte el.

Főtábornokait, tábornagyait és altábor- nagyait a melléje csatlakozó magyar fő- nemesség soraiból választotta, minthogy jutalmazni akarván megfelelő katonai ranggal jó szolgálataikat és hűségüket. A köznemesi sorból valók csak brigadéro- sokká lőhettek. A vezérek kiválasztásánál ennélfogva nem annyira a tehetség és rátermettség, hanem a származással járó méltóság volt a döntő. Ez különben jellemzője volt a kor feudális vezetésű néphadseregeinek. A legfőbb vezetők közül tehát vezéri tehetséggel és kellő szellemi felkészültséggel nagyon kevesen rendelkeztek. Ezért volt kénytelen Rákóczi hadjáratainak tervét már 1704 óta maga megalkotni. A terv aztán haditanács elé került.

A haditanácsok háborúban mindig káros hatásúak.

Kellő .képzettség híján meg éppenséggel

azok. így volt ez Rákóczi haditanácsaiban is. A fejedelmet és Bercsényit, a főtábornokot sokszor elhatározásaiknak és terveiknek megmásítására bírták. Ez a hadjáratok folyamán sok balsikernek vált okozójává.

Elég rámutatni a szerencsátlen kimenetelű 1708. évi hadjárat vezetésére. Rákóczi 1707-ben kiábrándult a meddő francia szövetségből s az ónodi országgyűlésen a trónjától megfosztott Habsburgok helyébe Frigyes Vilmos porosz trónörököst kívánta az ország királyául. Ez el is fogadta az ajánlatot, ha Rákóczi nagyobb sereggel Sziléziába tör. Rákóczi tehát 10.000 főnyi elsőrendű sereget gyűjtött össze Eger körül és szigorú titoktartói rendszabályokkal'

megindult a Felvidék nyugati határán j küzdő Ocskay és Bottyán seregei felé.

Azoknak azonban nem akart harcaiba avatkozni, hanem Selmecbányán át, Sziléziába akart betörni, hogy az ottani protestáns rendek segítségével behozza a trónra kiszemelt királyt. Természetesen azt is tervezte, hogy a porosz hadakkal a közvetlen érintkezést felveszi.

Az érsekujvári tanácskozásban tábornokai azonban nem osztották nézetét és két napi rábeszélés után rávették, hogy eredeti tervét feladva, Ocskayt támogassa a Morvaország felől támadó Páljfy császári seregei ellen.

így sodródott Rákóczi, akarata ellenére, a szerencsétlen kimenetelű tren- cséni csatába.

A tremcséni csatában a főtábornok szerepét betöltő hőslelkű Bercsényi sem tudott megbirkózni a csata vezetésének vezéri képességeket követelő roppant feladataival. így történhetett meg, hogy a Barát-Lehota, Hamri, Túrna, tehát északi arccal és kelet-nyugati arcvonalban már felállított magyar sereg jobbsrárnyát átkarolták, s ezzel az egész sereget visszavonulásra kény szer ítették. Jóllehet a császári Pálffyéknak az átkaroláshoz szükséges oldalmoagást és alakzatváltozásokat a magyar felállítás legerősebb részének arcvonala előtt 1000—-2000 méter távolságra kellett végrehajtanak.

Rákóczi seregei. — vezetésben és gyakorlottságban való fogyatékosságuk miatt, — ha nyi'lt csatában nem is tudtak kifejezett fölényt elérni ellenfelük fölött, rajtaütéseikkel és hadi vállalkozásaikkal az ellenségnek

oly nagy károkat okoztak, hogy 1706- ban a bécsi udvar békekísérletet kéz. deményezett.'^

Ezeknek a vállalkozásoknak és önálló hadműveleteknek voltak pompás mesterei: a nagytehetságű Bottyán János tábornok, a szívós Béri Balogh Adám, a gyors Ocskay és Bezerédy brigadérosok Rákóczi ha nem is volt a szó srorcs értelmében vett oly nagv hadvezér, mint Árpád, vagy Hunyadi János,

kivételes katonai képességeire vall,

hagy nehezen fegyelmezhető hadseregével, tanult alvezérck nélkül, nyolc évig eredményesen küzdött az idegen zsarnokság ellen. E teljesítménye szerény eszközei mellett őt

a legnagyobb magvar katonák sorába állítja.

önzetlen élete és haláláig híven táplált megalkuvás nélküli hite pedig méltán emelik a nemzet legnagyobbjai közé.

„Minden férfinek el kell olvasnia, hogy jobban megismerje az asszonyokat és minden asszonynak, hogy vigasztalást, eró't merítsen belőle!”

PEARL S. BUCK, a Nohel-díjas írónő legújjabb regénye a

Büszke szlw

Pearl S. Buck, sohasem fél a nehéz kérdésektől. Most is szembenéz azzal a nehéz és sokszor fájó kérdéssel: vájjon milyen lehet az asszony élete, ha a szokottnál több értéket kapott a földi útra? A tehetség nem jelent mindig örömet és könnyű életet, még akkor sem,_ ha férfi viseli a lelkében. Hát még ha asz- szony! Aki emellett jó feleség és jó anya is kíván lenni, tisztaieikű, gyöngéd, ió, aki vállal munkát, szenvedést, áldozatot, erőfeszítést — és ha mindezt vállalta, akkor.,, akkor mi lesz a sorsa?

Erre ad feleletet Pearl S. Buck!

A körülbelül 400 oldalas nagyszabá-sű regény ára egész vászonkötésben

P 5.60.

Megrendeléseket utánvéttel, vagy az összeg előzetes beutalása ellenében forduló nostával intéztünk el. Ha ajánlott küldést kíván, 50 fillér beutalását is kérjük.

Az utánvételes küldés 90 fillérrel drágítja a könyvet.

Pfeifer Ferdinand (Zéidler Test vér eh)

nemzeti könyvkereskedése

Budapest, IV., Kossuth Lojos-u'ca 5. Telefon: 18-57-50,18-74-00.

0