Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-21 / 115. szám
1939 MÁJUS 21. VASÁRNAP TEfcVIDEta 17 Irta: Kiss Lajos as alföldi nép fjétleösnapfaiból Kiss Lajos, a hódmezővásárhelyi múzeum tudós etnográfusa évtizedeket töltött az alföldi magyar parasztszegénység között, hallva, látva és érezve és- híven feljegyezve mindazt, amit hallott és látott, így keletkezett gazdag gyűjtéséből egy nemrég megjelent könyv: A szegény ember élete, hiteles képe az alföldi szegény nép életének. A könyv maga nemében úttörő és az első magyar tipológiai munka, amely a magyar föld jellegzetes típusait: a kanász, csordás, béres, kocsis, tanyás, fuvaros, kubikos, napszámos, csősz stb. alakjait mutatja be ízes szép magyar nyelven. Érdeklődéssel merülünk el hű arcképük vizsgálatába, mert ők számunkra nemcsak típusok, hanem testvérek is. Ki a szegény ember ? Bajos azt megmondani, ki a szegény ember. Az-e, aki orrával túrja a földet és mégse boldogul; az-e, akinek nagy családja van, vagy aki nagy nélkülözések között él, szóval ahol nincsen az a van. És vájjon aki tud magának egy kis hajlékot szerezni, az már nem tartozik a szegények közé? Hiszen, aki biztos állásban van, az is szegénynek mondja magát és méltán. Sokféle szegény ember van. Maga a szegény nép Mikor a szegény ember gyereke a kanászságból kimosakodik, vagyis mikor 14—15-ik életévét betölti, béres lesz. Vége a gyerekkornak, apródonkint rávetemedik az ember dolgára. A kisgazda maga is dolgozik, ott tehát a béres mindent végez; ha a béres nem az első évét szolgálja, vagyis öregebb, több bért kér és kap. így volt ez régen is. Nagygazda helyen, ahol öregbéres is van, annak a segítsége, jobbkeze a kisbéres, úgyis mondhatjuk kezelába, mert hajnaltól fekvésig az kommendirozza. A kisbéres olyan mint a szalonna: mindenre jó: enni, főzni, csizmát kenni. Szilveszterkor van a béresek nagy járása. E nap estéjén nyílik meg az embervásár és tart két-három napon keresztül. A 8—10 éves kanásztól a megöregedett udvarosig az élet különböző fokozatain álló kisbéres, béres és öregbéresek, igás- és parádéskocsisok minden fajtája, mint áruportékák, a cselédtartó gazdák, mint vásárló közönség hömpölyög az este utcáról utcára, egyik kocsmából ki, a másikba be. Az egyes városrészek jelesebb kocsmáiban, kiváltképpen a vásárállás szélén levőkben ember ember hátán, duhaj kedv, ittas béres, részeg ka- nászgyerek, rendetlenkedő kocsislegény és egymásra licitáló gazdaközönség egy sűrű, párától telt, romlott levegőjű helyiségben hering módjára összepréselve. És ebben a fojtott légkörben folyik a vásár. Hideg van, zuzmarás a sipka. Bent a kocsmában vágni lehet a füstöt. Ajtónyiláskor a gőzben csak halványan látszik a belépő alakja. A sarokban a rotyogtatós banda fújja, az asztaloknál rajban ülnek, bort isznak, dalolnak. így határozza meg: az a szegény, aki beteg; aki egészséges, az nem szegény. Azt is mondja, hogy szegény az ördög, mert nincs lelke, ami már erkölcsi értékelés. De a nép is megkülönbözteti a szegények közt a nagyon szegényt, akit kócos szegénynek mond. (Régen zsírral kenték a hajat, a nagyon szegénynek az ételébe is alig jutott, azért volt kócos.) A hatóság régebben annak adott szegénységi bizonyítványt, aki 200 forintnál többet nem keresett egy évben, ma az kap, akinek napi keresete a szokásos közönséges napszámot el nem éri. Azokról a szegény emberekről lesz itt szó, akiknek sem vagyonuk, sem állandó, biztos jövedelmük nincs, mint ahogy ők mondják, akik más tál- iájából (tarlójából) élnek. Nem tartoznak ide a pásztoremberek, akik nem tartották magukat parasztnak, a szántó-vető parasztot lenézték, sült parasztnak, bukó (buta) parasztnak mondták. A szegények legáltalánosabb típusa az, amely tisztességes emberhez illően komoly oldaláról veszi az életet s olyan pályát fut az meg, amelyen csakis kitartó munkával, szorgalommal boldogulhat. Az ilyen ember hátát a kemény munka meggörbíti s haját megfehéríti a gond.., embervásár Az érkező pohos gazdák nézelődnek, keresik a nekivalót. Akit a gazda megszólít, azt kérdezi tőle, van-e gazdája, hogy hívják, kinél szolgált, mit őrzött, 'tud-e a jószág nyelvén, szántott-e, ka- szált-e már, hány vékás zsákot tud feladni a kocsira stb.? Vagyis a béres tudását, erősségét tudakolja azonkívül, amit kinéz a fiatal legényből. A másik gazda így vizsgáztatja: — Fel tudsz-e kelni keltés nélkül? Hány rudasból raknál egy jó vontatót? Tudnál-e a szűrőben fordítani? Be tudnád-e a tinót törni járomba? Mekkora egy fogás föld? Mennyi idő alatt húsatnád föl két jó ökörrel? Szeretsz-e aludni? stb. Ha ügyesen megfelel a legény, akkor beválik. Mégis az a fő, hogy tökmagszínű ne legyen, hanem piros és erős, egészséges. A fösvény gazda így csalogatja a bérest: állj be hozzám, szógám, jó dolgod lösz én nálam, háromszor oszol húst egy hétön: vasárnap, csütörtökön, mög vasárnap. Mikor minden módon kivallatja a gazda a béresnekvalót, azután kérdezi: mit kér? Az apa fölmondja: 8 köböl élet, abból 5 búza, 3 árpa legyen, egy hold kukorica, ahol én választom (itt belehümmög a gazda), két választási malac, egy kocsi ízíkcsutlta, egy pár csizma, egy pár bocskor, két pár kapca, két darab szappan, egy nadrág, egy ujjas és 50 forint. — Ennyiért én is elmennék kend- hön, — mondja a gazda. — Én mög mögfogadom. Hányjuk össze, amink van, oszt vágjuk kétfelé. — Nem az a beszéd, hanem egyszóval mögmondom, mi lösz a bér: a kukoricaföldet én választom, egy választási malac, a tüzrevaló is egy kocsival, a pénzbér mög 40 forint. Megegyeznek. A gazda ád egypár forint foglalót, mellyel a fogadás be is fejeződne, ha nagy vitába nem elegyedtek volna azon, mikor álljon helyre a béres. Végre abban is megállapodnak: négy nap szabadságot enged a gazda. A foglalót igen csak megissza apa és fia a cimborákkal. Kaszálni ionul a "kisbéres .... Májusban van a fűkaszálás. A kisbérest ekkor tanítja az öregbéres kaszálni, fordítani, gyűjteni, rudasba rakni. Akiben benne van a hajlandóság, az lopva is próbálja. Egy viseltes, kopott kaszát adnak neki először, hogy a tanya körül felburjánzott gazt vágja le. Az öregbéres megmutatja, hogy fogja a kasza kaccsát, mennyire hajoljon, gyűrődjön neki, hogy a kasza lapjával legyen, amikor suhint. Azután ráhagyja: csapkodja, ahogy tudja. Végre aztán rájön a nyitjára. Ügy, ahogy lecsapkodja. Azután a fűvön próbáltat- ják vele, mert ebben nem tehet kárt. Kezdetben a kasza hegye igencsak belevágódik a földbe, de ha nem is vágja is bele, kapkodva kaszál, nem ereszti ki az ölét. A lépést se jól teszi. Minden kaszacsapás után más nagyságú tarló marad, amit úgy mondanak, hogy gi- rizdes, garádicsos. A fűnél jobban le kell hajolni, mint más növénynél. A kisbéres csakhamar fárad. Panaszkodik, hogy nem fogja a kasza a füvet. Fend meg, — mondja az öregbéres és kivéve a kaszát a kezéből, mutatja neki, hogy kell fenni. A kasza nyelét kaccsos végével a földnek veti, neki áll, balkézzel kinyújtott balkar távolságig fogja a kasza pengéjét, mutatja azt is, meddig tegye a balkeze hüvelykujját, amelyikkel a kaszát markolja, mert addig kell fenni a nyakától kezdve és úgy halad tovább a hegye felé a kéz is, a kaszakő is. A tokmányba mártoga- tott kaszakővel húzgálja a kaszát, hogy egyik felől a kasza oromját érje másik felől a lánnára (a kasza lapja) feküdjön és úgy, hogy sodra ne maradion. Vigyáz, hogy az élet ki ne üsse. Pró- -bálja a kisbéres, sehogyse áll a kezére. Mikor azt hiszi, hogy már belejön, rákiált az öregbéres: nem jól áll a kasza a kezedbe hé! — Miért? — kérdi a tanítvány. — Azért, — feleli a tanító- mester, — mert összevissza szól, ha jól fened, kimondja tisztán: „pap feni kaszát, kapát, fazék oldálához'\ Amivel azt akarja mondani, hogy taktusra járjon a kaszakő. A kasza, ha megfenik, egy rendláb hosszúságban elég. A kifent kasza élén végighúzza a körmét, ragad-e- Ilyenkor tanulja meg azt a kis verset is, amit mindig elmondanak az aratók fenés után: Kis kaszám kaszáljál, öröm a könyered. Ha kicsit feltöri Kaccsod a tenyerem, Télire te adod Néköm a könyerem. Na, most tovább! — biztatja az öregbéres. A béresgyerek egy darabig tűri a derékfájást, végre is panaszkodik, de az öreg azzal vigasztalja: majd mög- kenődik egy kis embörzsírral. Ismét nem fog a kasza. Az öregbéres egy- szer-kétszer kikalapálja neki és megmagyarázza, hogy kell kalapálni. A fű után vágják május derekán a lucernát, réti szénát. Aratáskor jön a vizsga, amikor az utolsó kaszás után fog egy rendet és igyekszik utána lépni, minden lépésre egy kaszacsapást tenni. De az nem könnyű dolog, csak a második évben tud lépésre kaszálni. A kisbéres az első évben, amint mondják, minden második rendben első kaszás, mert csak egyet tud levágni addig, míg a részesek kettőt. Darvaáozó embörök: a kubikosok Az Alföldön s így Hódmezővásárhelyen is akóta van kubikus, mióta a Tiszaszabályozás (1846) és a vasútvonalak kiépítésének megvalósítása céljából töltéseket emeltek. A kubikos- ság az 1860-as években vett nagyobb lendületet, mikor a folyók szabályozása, árterületek csatornázása, a vasútvonalak szaporításával több és több töltésépítéssel foglalkozó földmunkásra lett szükség. Nemcsak a város határában végeztek földmunkát kubikosaink, de a szomszédos megyék és az ország legtávolabbi részeibe, sőt külországokba is elszállították őket a töltésépítő vállalkozók. A kubikosság fejlődésével, a szerszámok tökéletesedésével később nagyobb építkezéseknél, megyei és országutak készítésénél, téglagyáraknál is kubikosokat alkalmaztak. Olyan szegény emberek mentek kubikos munkára, akik nem szerettek gazdánál szolgálni, hanem akkor és úgy dolgoztak, amikor és ahogy akartak, főleg, mert többet kereshettek, mint az aratással. A kubikosság nehéz foglalkozás, nagy erőt és kitartást kíván, mégis szívesebben mentek kubik- munkára, mint aratni. A jó kereset csábította mindenkor a szegény embereket, amit itthon nem kaptak meg iparkodásuk mellett sem. Idejűkre nézve 20-tól 60 éves korig tudják végezni ezt a nehéz munkát, idősebb ember kevés képes erre a munkára. Helyben a Tiszára jártak, meg az ármentesítő társulat csatornáinak tisztításán. Szombaton jöttek haza tisztálkodni, vasárnap este darvadoztak vissza. Kisebb távolságra gyalog kellett menniük. Eleinte gyalog mentek az ország különböző részeibe is az országutakon. Később a vasútvonalak szaporodásával, mintahogy ma is, csak vasúton mentek... Néha hirtelen kell menni. Az asszony mos, vasal, ruhát javít, kenyeret süt, ételt főz. Az ember is készülődik. Közben adja a tanácsokat, hogy amíg oda lesz, hogy és mint legyen, mit csináljon az asszony, mire legyen gondja, mire fordítsa majd a küldendő pénzt. Az asszony is kérleli az urát, ne kár
