Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-21 / 115. szám
18 tyázza el a keresetét, mert kell a gyerekeknek enni adni. De köll a malacoknak is, miből nevelje, fel. „Szerbusz VásárOely ! ___" A kubikosok, ha nagyobb csapatban mennek, valamelyik téren gyülekeznek és onnan indulnak el mondott felszerelésükkel. Mikor együtt vannak valamennyien, elkiáltja magát a bandagazda: gyerünk, embörök! Fölkászálódnak, mindegyik a talicskájához áll, beleköp a tenyeribe, szétdörgöli és a talicska szarvát megfogva, megindulnak a vasúthoz libasorban. Utánuk egész karaván halad hozzátartozóikból, mely főleg feleség és gyerekekből áll. Régen (1889 előtt),, mikor gyalog mentek az ország különböző részeibe, a családtagok elkísérték a város végéig, vagy a körtöltésig, ahol elköszöntek övéiktől. Az emberek lelkűkre kötötték az asszonyoknak: vigyázzatok magatokra! Majd hozom a pénzt, mert még búzát is köll vonni, mög malacot, a malacnak kukoricát s többefféle. Az itthonmaradtak szerencsét kívántak a „Se országa. Egészség dolgában nagy segítség a kubikosnak a szabad levegő, mégis az erős munka, kivált gyenge táplálkozás mellett, hamar megöregíti őket. Kapaszkodónál kiszakad a haskérgük. Leginkább íntágulást kapnak a nagy teher tolástól. Egy talicska föld súlya 60—80—100 kiló, amit 5—6 méter magasra fel kell tolni. Nem csoda, ha meggörcsösödik az inuk. A nyirkos földkunyhóban köszvényt, csúzt, rheu- mát szereznek. Iszákos emberek között tüdőbajos is kerül. Mocsaras helyen harmadnapos hideglelést kapnak, tele lesznek nyavalyával. Nincsen olyan sora másnak, Mint a kubikos munkásnak. Se országa, se hazája, Mégis piros az orcája. Ezt mondja a kubikos nóta, azonban ha végig kísérjük a kubikos élete folyását, arra az eredményre jövünk, hogy bizony elég hányt-vetett élete van. A kubikosság egyike a legnehezebb testi munkának. Hidegben, melegben, sokszor rossz időben, reggeltől estig ásni, a súlyos terhet talicskázni: erő kell ehhez. Ezt pedig — szerintök — csak az ital adja. Ritka az a kubikos, aki hétköznap pálinkát, vasárnap bort ne inna. Az örökös tarhonya, krumpli, hagyma és tésztaleves, ami kis erőt ad is, a szeszes ital, meg az erős munka gyorsan felemészti; a naponkénti szalonna, meg a vasárnapi húsétel tartja bennük a lelket. Néha aztán annyira elkeserednek, hogy nyakára hágnak a hetikeresetnek a barakkban. Úgy mondják, hogy az alföldi kubikosok között a vásárhelyiek voltak a legkitartóbb erők. Bámulatos az a munkateljesítmény, amit véghez vittek, különösen árvíz idején, amikor a dolog vastagja rájuk hárult, a melléjük beosztott, kirendelt munkaerő csak a létszámot szaporította. Jókai Mór méltán írhatta róluk: „Minden munkás előtt tisztelettel hajtom meg fejem, de a tiszamenti kubikosok előtt levett kalappal haladok végig, mert azok az Isten munkásai”. Kezdődik az aratás Eljön Péter-Pál. A részesek a gazda házához elviszik batyujokat, szerszámaikat. Ott van a gyülekező. Minden részes a feleségével, vagy egy marokverő lánnyal jön. A munkásokat vivő kocsin a lőcsön kívül vendégoldal van mindkét oldalon, melyre a lábukat teszik, ők maguk az oldalon keresztbe tett fán, deszkán ülnek, a kocsiderékban szalma s ezen az eleség foglalja el a helyet. Egyik felől a fehércselédek, másik felől az emberek. A férfiak ingben, gatyában, a lányok tarka kendőben, ruhában, kötővel. Külön igás- kocsira fölpakolják a kaszákat* villákat, főzőszerszámokat, szűr, suba és más ruhaneműeket, kis ládákat, melyek legtöbbje már katonáékat is kiszolgálta. Nem marad el a kis mosóteknő se, melyből mosdanak. Sok helyen előre yekhdeKi -MäG&MHIRLAB kubikosoknak, aztán visszatérnek, hát- ra-hátra nézegetve kenyérkeresőjük után. Hetekig is gyalogoltak, míg a tetthelyre értek. Ahol rájuk esteledett, ott háltak az utak mentén. Egy közülök őr volt, nem aludt, őrizte a többit, meg a szerszámokat, különösen az élelmüket, azt féltették legjobban. Ha vonaton utaznak, a vasúton együtt töltik az időt családjukkal, míg bevagoníroznak. Teherkocsiba rakják be a szerszámot, aztán maguk is elhelyezkednek. Megkezdődik a szóbeszéd a kísérőkkel, melynek a gőzös fütyülése vet véget. Még integetnek az itthon- maradtaknak. írjon! — kiáltja egy asszony — mely valamennyinek szól. — Szerbusz Vásárhely! — mondja egy kajla bajuszú, mindenki helyett köszönve. Míg a határból ki nem ér a vonat a kubikosokkal, mindig az új tornyot nézik. Mikor eltűnik a torony, előkerül a zsíros, piszkos kártya és hozzáfognak durákot, máriást játszani, pipaszó mellett. így töltik az időt, míg csak meg nem érkeznek arra az állomásra, ahol le kell szállani... se fjazája..." kiviszik szerszámaikat és batyujokat. Megindulnak. A kocsinülők hangos köszönése, a fiatalok élénk zaja közt fordul ki a kocsi az udvarból, utánuk a szerszámos kocsi. Egyikőjük dalolásra unszolja a társait: most danoljunk, még nem izzadunk! Rákezdik és mondják szüntelen egyiket a másik után, míg csak ki nem érnek. Az úton ilyen részestvivő kocsikkal találkoznak. Dalol az egész határ az aranysárga búzaföldek között. Odakint az öregbéres számbaveszi az erőt. Megolvassa őket, megvannak-e? Nem veszett-e el valaki közülök az úton? Megvan egy szálig, hagyja helyben. Csapatostól mennek a kúthoz, kitikkadtak a nagy melegben: fölisznak. Aztán csoda jókedv kerekedik. Játszanak a legények a lányokkal. Pezseg a vér, még ki vannak pihenve. Aztán külön élvezet a gyönyörű búza, mely biztatókig fodorítja magát a lengő szállóén. Nem maradtok éhön a télön! — mondja egyik idősebb részes. A részesek tanyája, tartózkodóhelye az üresen álló góré és a polyvásszín szokott lenni. Ide hordják be a celecu- lájokat. Esős időben itt hálnak. — Ki lösz a szakács? — kiáltja el magát a bandagazda. — Vera néni, — vágják rá kórusban. — Tavaly is ű vót. — Bevált? — évődik a gazda. — Be ám, csak lögyön mibül — mondja Vera néni. — Jó gazdánál vertük le a sátortakarót, nem köll tartani, hogy lesz-e mibül — nyugtatja meg a társaságot a bandagazda. Na, mi lögyön a vacsora ? — Keménytarhonya! A kútgödör mellett, hogy ne kelljen messzi menni a vízért és főleg, hogy a tűzzel kárt ne csináljanak, felállítják a szolgafát, rákötik a bográcsot csatlólánccal. A fiatalja elnyargal ízíkcsutkáért, egy-kettőre lobog a láng a bogrács alatt. Bealkonyodott. Még hallik a nóta erről is, arról is a tanyák világában. Kiérkeztek az aratók. Mire lebukik a nap a sárga búzatáblák fölött, akkorára megfő a keménytarhonya. Leteszik a földre. Kis, gyalogszékeken körülülik. Heten is esznek egy bográcsból. Mindegyik kezében karéj kenyér, beirdolva falatokra bicskával’, kanál, régen kenyér helyettesítette a kanalat. A bogrács oldalánál — hol hidegebb — a tarhonya széléből kanalaznak mindig, melyhez egy falat kenyeret harapnak. Addig szedegetik, míg a bogrács feneke nem fénylik. Vacsora után pipálnak, játszanak, míg a bandagazda azt nem mondja: Haza másé! Tudjátok mi vár hónap! Mire aztán aludni tér az egész társaság. Korán kelnek. Látomtúl látómig dolgoznak, ami hajnali 2 órától este 11 óráig tart. A takaróval felszerelt kaszát még otthon kikalapálják, megfenik, később este, vagy hajnalban történik a kalapálás. Derekukra felkötik a tokmányt, melyben víz van, abban a kaszakő. Az elsőrészes, a legjobb kaszás áll a búzatáblához először, ő vezeti az egészet. Utána a többi is sort fog, új rendet kezd. A gyengébbeket közrefogják, hogy el ne maradozzanak. A felszerelt és kiélesített kaszának a nagy kaccsát a jobb, a kis kiccsot a balkézzel megfogván, a gaz mellé lép olyformán, hogy a kasza sarka kijárjon a gaz sarkáig. Első suhintásra kicsit ad neki, azután ereszti ki a karját rendesen. A rendet akkor húzza ki jól, amikor szélesen kaszál. A többiek arra ügyelnek, hogy az első részesével egyszerre menjen a kaszacsapás, amit arról tudnak meg, hogy az előttükvalónak hallják a suhintását, a magukét nem. A vásárhelyi határban 10—14 részes kaszál egyszerre fehér ingben, gatyában. Suhog a kasza egy ütemes félkörívben. Aratás közben a búzáról beszélnek a részesek, lesz-e valamikor annyi nekik, 1939 „Egyedül vagyunk" Erdély volt református püspöke, a debreceni egyetem tanára, Makkal Sándor, nagyobb tanulmányt írt a magyar társadalom új megszervezéséről, ebből a már könyvalakban is megjelent műből olvasunk egy jellemző részletet. Érdekes beszámoló a nagyhatalmak afrikai katonai erőviszonyairól. A beteges magyar söté- tenlátásról és optimizmusról folyó vitához most befejezésül Schütz Antal egyetemi tanár és Baross Gábor ismert köz- gazdasági szakember szólt hozzá. Bosnyák Zoltán Egán Edéről, a ruszin nép tragikus sorsú hőséről ír. Dr. Gáspár János a magyar arisztokrácia történelmi osztály jellegét vizsgálja a tudomány szemüvegén. Gulyás László a ruszin autonómia megvalósításához fűz igen érdekes adatokat. Egy berlini magyar olvasó a hitlerista nevelés új nevelő iskoláiról, a rendi várakról számol be. — Szemelvények: Veres Péter, Szabó Pál és vitéz Endre László könyveiből. Dsida Jenő posthumus költői műve és Sinka István szép versei. 1939 MÁJUS 21, VASÁRNAP hogy más vágja a kaszát búzájukba, mint most ők a máséba. — Hej, de szép tábla búza! Mikor lösz nekünk ekkora! — Jó volna a fele is! — Köll a fenének. Ha mán kíván az embör, kívánjon legalább akkorát, mint ez! — No, ho! Nem lőhet tudni sömmit. — Az igaz, de sose láttam, hogy ilyen szőrű embör úgy megtollasodjon. Hanem azt igön, hogy akinek ilyen tábla búzája vót, a sömmibe ért. — Na, oszt mit csinálnál vele, ha a nyakadba varrnák. — Mit csinálnék? Röndölnék egy hordó bort. — Nem is vóna rossz, hékás, ebbe a veszött melegbe. De ha nem gyün a bor, add erréb azt a cscbolyót. Nagyot húznak a vízből, megtörlik a bajuszukat, aztán tovább megy á kaszálás — másnak ... koronázó város mai szomorú, elhalkult magyar életéről értesít. Lucián Blaga versek. I. Szemlér Ferenc fordításában. — Kónika négy világtáj magyarságáról, sajtószemle, stb. NYUGAT Schöpflin Aladár (Asszimüáció és irodalom) a múlt század második felében nálunk végbement asszimilációs folyamatnak az irodalomra való hatásáról mondja el felfogását Farkas Gyula új irodalom- történeti könyvével kapcsolatban: — a magyar sajátságok erőteljesebb kifejtését ajánlja, hogy példaadó és vonzó legyen a magyar életforma. — Keresztury Dezső finom irodalmi műszerekkel rögzíti meg a változó Berlin tűnő képeit, sok-sok meleg emlékkel és neme3 hangulattal. — Halász Gábor a múlt század építő nemzedékének egyik nagy alakjáról. Trefort Ágostonról ad remek portrét. — Illyés Gyula, Jan- kovich Ferenc, Reichard Piroska, Zelk Zoltán versek, Nagypál Istvántól és Ko- roknay Istvántól novellák. — Gazdag figyelő-rovat és Cs. Szabó László őrjárata. Magyar Szemle Kelet Népe A kárpátaljai ruszinkérdéshez szól hozzá Tákáts Gyula és a szépséges Verhovina tájain meglátja a küzdő, nyomorgó ruszin embereket is. Zolnay László megemlékezik a húsz éve halott Kálmány Lajosról, a legnagyobb magyar folklorista életművéről, a szegedi magyar Lönnrot-ról, akiről oly hamar megfeledkezett a hivatalos magyar kultúrpolitika . . . Üj értelmiség 'kiválasztódását sürgeti a népből Páldy Róbert. Donáth Ferenc (Földrefom és az ipari munkásság) helyesnek tartja, hogy az ipari munkásság állást foglal a radikális földrefonn mellett, helytelen azonban, hogy megvalósítását a polgárságtól várja. A szegény mezőgazdasági munkásosztály szociális egészségügyi támogatását sürgeti Lencsés Ferenc. Erőteljes részlet Szent- imrei Jenő nemsokára megjelenő Kölcsey könyvéből. Féja Géza az új magyar drámairodalom egyik legjelentékenyebb drámai alkotásáról, a Tündöklő Jeromos bemutatójáról számol be. Fodor József, Jankovich Ferenc, Nagy Imre, Veres Péter versek, Tatay Sándor csavargónaplója, kitűnő könyvkritikai szemle, végül Féja Géza válaszol a különböző oldalakról érkező vádaskodásokra, amelyek a népi gondolat becsületes harcosait érték Párizsból. Moszkvából és bizonyos itthoni körökből. Láthatár Biró Vencel Erdély székely püspökeiről ad színes és tanulságos arcképsorozatot. Oberding József György a Kárpátokon túli magyarság kallódó életét, mai helyzetét ismerteti. Csuka Zoltán beszámol a kitünően sikeiült első belgrádi magyar könyvkiállításról. Vass László szempontokat ad a felvidéki magyarság irodalom- történetéhez. Vita Zsigmond a Magyar Népközösség szerverben megindult erdélyi magyar kulturális törekvéseket ismerteti. Tamás Lajos pozsonyi levele a hajdani Már a múlt héten ismertettük bővebben Weis István kitűnő tanulmányát a magyar közigazgatás hiányairól és szükséges reformjairól. — Csekey László a magyarság magatartását vizsgálja az asszimilációval szemben. — Borsody István az új, önálló Szlovákia történeti kialakulását és az abból levonható magyar tanulságokat ismerteti. — Dobossy László a hazaérkezett kisebbségi magyar lelket figyeli meg, hogyan találja magát szemben egyszerre egy osztályokra tagolt és merev kereteket őrző társadalommal szemben. — Gálái László a tornán tudományos élet új könyveseményeiről számol be. — Hadrovics László a napjainkban időszerűvé vált szlovén kérdést vizsgálja. — Markd Árpád két év magyar katonairodalmát méltatja. — Csdbay István: Rudnay Gyula művészete. — Értékes Figyelő-rovat. Ország Útja Kósa János rövid pár vonással rajzolja meg Klebelsberg Kunó gróf arcképét a magyar művelődéstörténet Pantheonjában. — Polner Ödön Ausztria felbomlásának tanulságait foglalja össze. — Borsody István a magyarok és szlovákok viszonyát, várható közös baráti együttműködését vizsgálja a szakértő szemével. — Ecsedl István az új magyar honvédelmi törvény fontosságát méltatja. — Áfra Nagy János a dolgozó if júság szociális védelméről ír. — Rihmer Pál: Tájak és városok. — Peéry Rezső pozsonyi levele a magyarsághoz hűtlen disszimilánsok leikiismeretét vádolja. — Az Ady-kérdés újabb állomásáról számol be Bóka László. — Naraiu esik Imre könyvkritikái stb. felvidéki MAGYAR HÍRLAP 5 kiadóhivatal. Bp. VIII, Jóiset-krt 5. 144-400 Telefonsaim: FOLYÓIRATSZEMLE
